Ferenc pápa: Rendben, hogy mások bűnösök, de velem mi a helyzet?

A Szentatya április 6-án délelőtt az irgalmasság evangéliumát az Újszövetség alapján kezdte el bemutatni. Jézus megkeresztelkedésének eseményéből kiindulva hangsúlyozta, hogy ne féljünk bevallani bűnös voltunkat. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miután elgondolkodtunk Isten irgalmasságának megnyilvánulásáról az Ószövetségben, ma arról kezdünk elmélkedni, hogy maga Jézus hogyan juttatta azt beteljesedésre. Ő életének minden megnyilvánulásában mindig kifejezte, megvalósította és közölte ezt az irgalmasságot. Amikor tömegekkel találkozott, hirdette az evangéliumot, betegeket gyógyított, lehajolt a legelesettebbekhez, megbocsátott a bűnösöknek, akkor egy mindenki felé nyitott, senkit ki nem záró szeretetet tett láthatóvá. Mindenki felé nyitott, határt nem ismerő szeretetet! Ez a szeretet tiszta, ingyenes és feltétlen. Ez a szeretet a keresztáldozatban éri el csúcspontját. Igen, az evangélium valóban „az irgalmasság evangéliuma”, mert Jézus maga az irgalmasság!

Mind a négy evangélium tanúsítja, hogy szolgálatának megkezdése előtt Jézus úgy akarta, hogy megkapja a keresztséget Keresztelő Jánostól (Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–22; Jn 1,29–34). Ez az esemény döntő módon kijelöli Jézus küldetésének irányát. Ő ugyanis nem a templom fenségében jelent meg a világ előtt, bár azt is megtehette volna. Nem kérte, hogy trombitaszó jelezze jövetelét, bár azt is megtehette volna. Nem is bírói talárban érkezett, bár azt is megtehette volna. Hanem, miután harminc évet rejtetten élt Názáretben, elment a Jordán folyóhoz, népének sok más tagjával együtt, és beállt a sorba, a bűnösökkel együtt. Nem szégyellte: együtt volt mindenkivel, a bűnösökkel, hogy megkeresztelkedjen. Tehát szolgálatának kezdetétől fogva olyan messiásnak mutatkozott, aki szolidaritástól és együttérzéstől indíttatva magára veszi az emberi létállapotot. Miként ő maga kijelenti a názáreti zsinagógában, amikor magára vonatkoztatja Izajás próféciáját: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18–19). Mindaz, amit Jézus keresztsége után tett, e kezdeti programjának megvalósítása volt: elvinni mindenkinek a megmentő Isten szeretetét. Jézus nem gyűlöletet hozott, nem ellenségeskedést hozott: szeretetet hozott! Egy hatalmas szeretetet, egy mindenki előtt, mindannyiunk előtt nyitott szívet! Megmentő szeretetet!

Jézus felebarátjává vált a legutolsóknak, részesítve őket Isten irgalmasságában, amely megbocsátás, öröm és új élet. Jézus, az Atya elküldött Fia, valóban az irgalmasság idejének kezdete az egész emberiség számára! Akik ott voltak a Jordán partján, nem értették meg azonnal Jézus tettének jelentőségét. Maga Keresztelő János is csodálkozott Jézus döntésén (vö. Mt 3,14). De a mennyei Atya nem! Ő a magasból hallatta hangját: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Ily módon az Atya megerősítette azt az utat, amelyet a Fiú messiásként elkezdett, miközben a Szentlélek galamb módjára leszállt rá. Így Jézus szíve mondhatni egy ütemre ver az Atya és a Szentlélek szívével, és minden embernek megmutatja, hogy az üdvössége.