Az Atya 1.
Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az
egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust"(Jn 17,3) Istent
soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő
nyilatkoztatta ki."(Jn 1,18) A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett
érettünk. Eszébe sem jut menekülni. Viseli a gúnyt és a halálos ítéletet.
Vállalja a testi halált, „amint az Atya parancsolta nekem" (vö Jn
10,17.18) Ha lehet fokozni a szenvedést és fizikailag lehetett -, akkor a
keresztút, a keresztre feszítés és a kereszten függés, a haldoklás a zsidó nép,
a katonák és a latrok gúnykacaja között, akkor a csúcspontra érkezett a Fiú és
Atyja szenvedése. Mindketten öröktől fogva tudták ezt, örökös jelenként él
bennük ez az esemény, a Szentlélek ihletésére Dávid ezer évvel az esemény
bekövetkezte előtt meg is fogalmazta: „Istenem, Istenem miért hagytál el
engem?" (Zsolt 22, 2) Most mégis valahogy más tartalmat kap a tény: Jézus
valóban úgy éli meg, hogy Atyja elhagyta = nem érezteti, nem éreztetheti
jelenlétét. Nem csak nem éli meg a boldogító örökkévalóságot, hogy Ő eddig is,
most is, örökre is az Atya keblén van, de a durva keresztgerendákon függve a
legrémesebb ellentétét éli át: mindenét elveszítve halálra hanyatlik.
„Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét."(Jn 19, 30)
Mintha ezt mondaná: mindent, amit vállaltam a megváltásért,engedelmesen végbe
is vittem.Ahogy Pál apostol fogalmazza:„Megalázta magát, engedelmes lett a
halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fii 2, 8) Mi mást mondhatna a
kinyilatkoztatás csúcspontjaként, mint ezt: „Atyám! Kezedbe ajánlom
lelkemet!" (Lk 23, 46) A szentháromságos születéskor az Atya végtelen
szellemi tökéletességét, isteni természetét ajándékozta Fiának. Tudta, hogy e
nélkül nem létezget az „új" isteni Személy. O pedig visszaajándékozta és
folytonos ajándékozás lett. Az időben kapott a szűzi anyaságból teremtve egy
emberi természetet is, testet és lelket. Teste épségét, szépségét elrabolták,
keresztre feszítették. Ezt így adta és adja mindörökre Atyjának, mint az
engedelmesség leggyönyörűbb bizonyítékát. Nem maradt mása a végső ponton, mint
emberi lelke. És ezt most ünnepélyesen odanyújtja a szeretet forrásának,
Atyjának, aki megsértett szeretetének tökéletes kiengesztelése képen elfogadja.
A bűnök engesztelésére, vagyis az örök szeretet engesztelő viszonzására minket
is Fia útjára hívott az Atya. Engedelmességi fogadalmunk az igazán nagy ajándék
az O számára. Tartsuk meg, adjuk meg Neki mindhalálig, hogy bennünk is
megdicsőüljön az Atya. (vö. Jn 12, 26-28) És ha ez, és embervoltunk többi
szenvedése nagyon vagy egyre jobban fáj, ne felejtsük, az Atya velünk vagy
inkább bennünk újra éli Fiával együtt megélt szenvedéseit, mígnem a csúcson,
talán teljesen összetörten, örök boldogságában keblére ölel minket is. ágába
sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő
szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt
halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre
feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. De nem lehettek a jézusi áldozat
papjai azok sem, akik Őt ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek
mindent, hogy megöljék. Ezek nem papok voltak, hanem hóhérok. Senki más, csak
Jézus lehetett a pap. Csak egyedül Jézus. Róla már ősapja, Dávid király is
megírta: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: „Pap vagy te mindörökké
Melkizedek rendje szerint." (Zsolt lo9, 4) Ez az ezer évvel korábbi
zsoltárvers nagyon helyesen megkülönbözteti Jézust az ároni papságtól. A
Zsidókhoz írt levélben gyönyörű fejtegetést olvashatunk arról, mennyire nagyobb
pap volt, mint Áron és fiai. Melkizedek, a magasságbeli Isten főpapja, kenyeret
és bort áldozott Istennek, majd megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig adózott
neki minden zsákmányából. Áron Lévinek, Ábrahám dédunokájának volt a
leszármazottja, tehát ő őssejtje ott volt Ábrahámban, és hódolt Melkizedeknek,
az Isten főpapjának. „Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten
papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor a királyok legyőzése után visszatért,
megáldotta őt. Ábrahám trizedet adott neki mindenből. A neve először is azt
jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a
békesség királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg.
Mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten
Fiához, és pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1- Jézus az ő rendje szerint
való főpap, és az is marad mindörökre. „S míg azok többen lettek papokká, mert
a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökké megmarad, örökkévaló a
papsága. így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek,
hisz mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon." (23-25) „Mindabból azonban,
amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség
trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré,
amelyet nem ember, hanem az Úr épített." (8, 1-2) „Ő azonban most annyival
kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely
kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az első kifogástalan lett volna, bizonyára
nem lett volna szükség a másikra... Amikor az „új"-ról beszélt, az előzőt
elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez."
(6-7. 13) Jézus nemcsak főpap, de Ő az áldozat is: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen
főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és
fölségesebb az egeknél: akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden
nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért,
mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta." (7,
26-28) Ha pedig így van a dolog, akkor miben állt a keresztáldozat áldozati
jellege? Jézus a főpap és áldozat, más öli meg, azaz tesz meg mindent, hogy
meghaljon. Jézus viszont maga mondta: Azért szeret engem az Atya, mert odaadom
az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem, én adom oda
magam. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot
kaptam Atyámtól" (Jn 10, 17-18) Másrészt a zsidó áldozatoknál sem a pap
ölte le az áldozatot. Akkor? Jézus áldozati szándéka tette ezt a szörnyű
kínhalált valóságos és Istennek tetsző áldozattá. Ugyanez a jézusi áldozati
szándék teszi a szentmisét is áldozattá, hiszen Ő parancsolta: „Ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre." Papok vagyunk. Üdvözíteni szeretnénk
itthon is, a missiókban is embertestvéreinket. Misézhetünk, ez nagy kegy, nagy
áldás. Ott állhatunk a kegyelmek kútjánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése