2016. április 5., kedd

Az Atya 1.



Az Atya 1.


Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust"(Jn 17,3) Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."(Jn 1,18) A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk. Eszébe sem jut menekülni. Viseli a gúnyt és a halálos ítéletet. Vállalja a testi halált, „amint az Atya parancsolta nekem" (vö Jn 10,17.18) Ha lehet fokozni a szenvedést és fizikailag lehetett -, akkor a keresztút, a keresztre feszítés és a kereszten függés, a haldoklás a zsidó nép, a katonák és a latrok gúnykacaja között, akkor a csúcspontra érkezett a Fiú és Atyja szenvedése. Mindketten öröktől fogva tudták ezt, örökös jelenként él bennük ez az esemény, a Szentlélek ihletésére Dávid ezer évvel az esemény bekövetkezte előtt meg is fogalmazta: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?" (Zsolt 22, 2) Most mégis valahogy más tartalmat kap a tény: Jézus valóban úgy éli meg, hogy Atyja elhagyta = nem érezteti, nem éreztetheti jelenlétét. Nem csak nem éli meg a boldogító örökkévalóságot, hogy Ő eddig is, most is, örökre is az Atya keblén van, de a durva keresztgerendákon függve a legrémesebb ellentétét éli át: mindenét elveszítve halálra hanyatlik. „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét."(Jn 19, 30) Mintha ezt mondaná: mindent, amit vállaltam a megváltásért,engedelmesen végbe is vittem.Ahogy Pál apostol fogalmazza:„Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fii 2, 8) Mi mást mondhatna a kinyilatkoztatás csúcspontjaként, mint ezt: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!" (Lk 23, 46) A szentháromságos születéskor az Atya végtelen szellemi tökéletességét, isteni természetét ajándékozta Fiának. Tudta, hogy e nélkül nem létezget az „új" isteni Személy. O pedig visszaajándékozta és folytonos ajándékozás lett. Az időben kapott a szűzi anyaságból teremtve egy emberi természetet is, testet és lelket. Teste épségét, szépségét elrabolták, keresztre feszítették. Ezt így adta és adja mindörökre Atyjának, mint az engedelmesség leggyönyörűbb bizonyítékát. Nem maradt mása a végső ponton, mint emberi lelke. És ezt most ünnepélyesen odanyújtja a szeretet forrásának, Atyjának, aki megsértett szeretetének tökéletes kiengesztelése képen elfogadja. A bűnök engesztelésére, vagyis az örök szeretet engesztelő viszonzására minket is Fia útjára hívott az Atya. Engedelmességi fogadalmunk az igazán nagy ajándék az O számára. Tartsuk meg, adjuk meg Neki mindhalálig, hogy bennünk is megdicsőüljön az Atya. (vö. Jn 12, 26-28) És ha ez, és embervoltunk többi szenvedése nagyon vagy egyre jobban fáj, ne felejtsük, az Atya velünk vagy inkább bennünk újra éli Fiával együtt megélt szenvedéseit, mígnem a csúcson, talán teljesen összetörten, örök boldogságában keblére ölel minket is. ágába sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. De nem lehettek a jézusi áldozat papjai azok sem, akik Őt ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek mindent, hogy megöljék. Ezek nem papok voltak, hanem hóhérok. Senki más, csak Jézus lehetett a pap. Csak egyedül Jézus. Róla már ősapja, Dávid király is megírta: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint." (Zsolt lo9, 4) Ez az ezer évvel korábbi zsoltárvers nagyon helyesen megkülönbözteti Jézust az ároni papságtól. A Zsidókhoz írt levélben gyönyörű fejtegetést olvashatunk arról, mennyire nagyobb pap volt, mint Áron és fiai. Melkizedek, a magasságbeli Isten főpapja, kenyeret és bort áldozott Istennek, majd megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig adózott neki minden zsákmányából. Áron Lévinek, Ábrahám dédunokájának volt a leszármazottja, tehát ő őssejtje ott volt Ábrahámban, és hódolt Melkizedeknek, az Isten főpapjának. „Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám trizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg. Mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1- Jézus az ő rendje szerint való főpap, és az is marad mindörökre. „S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökké megmarad, örökkévaló a papsága. így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon." (23-25) „Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített." (8, 1-2) „Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség a másikra... Amikor az „új"-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez." (6-7. 13) Jézus nemcsak főpap, de Ő az áldozat is: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél: akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta." (7, 26-28) Ha pedig így van a dolog, akkor miben állt a keresztáldozat áldozati jellege? Jézus a főpap és áldozat, más öli meg, azaz tesz meg mindent, hogy meghaljon. Jézus viszont maga mondta: Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem, én adom oda magam. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól" (Jn 10, 17-18) Másrészt a zsidó áldozatoknál sem a pap ölte le az áldozatot. Akkor? Jézus áldozati szándéka tette ezt a szörnyű kínhalált valóságos és Istennek tetsző áldozattá. Ugyanez a jézusi áldozati szándék teszi a szentmisét is áldozattá, hiszen Ő parancsolta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Papok vagyunk. Üdvözíteni szeretnénk itthon is, a missiókban is embertestvéreinket. Misézhetünk, ez nagy kegy, nagy áldás. Ott állhatunk a kegyelmek kútjánál.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése