Szent Mónika,
Thagasta szent szülötte
Könyörögj érettünk!
Thagasta szent szülötte
Könyörögj érettünk!
Az Ember
érése, fejlődése, a kiszolgáltatottságból a szolgálatra alkalmassá válása, majd
a szolgálatból újra a kiszolgáltatottságra jutása is Isten szándékából való!
Sirák könyvének ma idézett részlete egészen újként hat rám. De, az újdonsága,
elképesztő bölcsességre tanít, és ha tanít, akkor tanulnom kell belőle. Isten kijózanítani
próbálja az Embert, megvilágosítani akar, hogy helyén találjam magam, és
helyére tudjak tenni mindent, aki vagyok, és amilyen legyen viszonyom élethez,
és az életben mindenhez, amihez, és akihez társulnom kell. Mert, bár így szól:
„félelmetessé tette őt minden élő előtt”, később mégis hozzá teszi az üzenet,
hogy „Óvjátok magatokat minden gonosztól!” Amire, ha rákérdezek, mert
rákérdezni is képességet kaptam, akkor azt válaszolja Isten szava, hogy
„megmutattam neked, mi a rossz és mi a jó; szemét a szívünkbe helyezte, hogy
megmutassa művei nagyságát, mi pedig magasztaljuk a szent nevét, dicsekedjünk
csodáival, és beszéljük el művei nagyságát”!
Isten
áldása így van a gyermeken! Arra születik az ember, és arra van gyermeksége,
hogy belenőhessen abba a képességbe (?), abba a világlátásba (?), abba az
életigenlésbe, melyről Sirák könyvében szól Isten!
Amikor
az Ember megkeresztelkedik, vagy megkeresztelik, akkor ebbe szemlélődő életbe,
ebbe a világigenlésbe, erre az életre oltják bele. De, erre rá kell jönnöm,
mert erről nem beszélnek! Azt hisszük, mi jó keresztények, hogy, ha ez meg van
írva, az már elég. Bocsánat, hogy elhittem! Nem! Erről beszélnünk,
beszélgetnünk kell, hogy a nyelvezetünkben is közösek lehessünk! Hogy
megfogadhassuk, hogy igenünk élő szövetségi igenléssé válhasson arra, amire
Isten meghívja az Embert! „Örök szövetségre lépett velük” – Isten az Emberrel.
Amit az Embernek magának kell visszaigazolnia, és megpecsételnie!
„Azok
tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek
csatlakozott aznap hozzájuk. Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok
tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.” [ApCsel 2, 41-42]
– Így szól az Írás! De ez is kevés. Nekem, magamnak kell az Írás szavait
élettel megtöltenem. Kitartani a tanításban, és közösségre lépni Isten
szövetségével – imádságban és a szentségi, az eucharisztikus, a megtestesült
Igével közösségben a lelki emberré válásban!
Ez már
nem a kereső ember kérdése csupán. Itt már a kereső ember irányultságáról van
szó. Aki már látja a fényt, melynek a követésére elszánja magát!
Istenem,
Örök Atya, mit belém oltottál, add, hogy oltványod kiteljesedni képessé
lehessen, és bőven termőn dicsőségedet szolgálja! Ámen