Fülöp és Nátánáel meghívása
Jn 1, 43-51
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezi Nátánáel-Bertalan. Még jó, hogy
pozitív formában teszi ezt, bár a kérdésben benne rejlik már a válasz. Ha
hallanánk a hangját, biztosan jobban értenénk. Nekem így sejlik: „Ugyan már,
kérem, hát jöhet-e valami jó Názáretből?”. Hallom, ahogy megnyomja a jó
szót.
Nátánáel-Bertalan csak azt a véleményt képviselte, amit bárki is igaznak
tartott akkor Izraelben. Názáret a pogányok Galileájában fekszik, ahol a
tisztátalan pogányok között rendes zsidó nem lakhat, hiszen a Törvény
megtartása szinte lehetetlenné válik.
Címke, felirat, megjelölés…
Ez a magától működő felcímkézettség segíti ugyan a gyors tájékozódást, ám ennek
a használata napról-napra bevérzi a lelkünket. A napi olvasmányban János is
használja, Káin esetében: „Az üzenet, amit kezdettől fogva hallottatok, ez:
szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt és megölte
testvérét. Ugyan miért ölte meg? Mivel cselekedetei gonoszak voltak, testvére
tettei viszont igazak…” (1 Jn 3,1-12).
Fellapozom az Ószövetséget és ott olvasom az őstörténetet: „Ábel is
áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen
tekintett Ábelre és áldozatára, Káinra és áldozatára azonban nem tekintett.
Ezért Káin nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Káinhoz:
„Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért
nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó
előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen
uralkodnod kell?” (Ter 4,4-7).
Valami történt, de az eseményt nem ismerjük, csak Káin lelkének a működését.
Haragos lesz és lehorgasztja a fejét. Észre kell venni, hogy az arcát így
elrejti az Isten színe elől, márpedig annak, tudniillik az arcnak a lényege,
hogy eredetét az Istentől veszi, akinek képére és hasonlatosságára teremtetett.
A teremtés ellentettje ez, egyfajta negatív teremtés, ami lefokoz, sorvaszt...,
végső soron életet vesz el. Ez a bűn következménye.
De hát Káin! De hát Júdás! Csak nem akarod azt mondani…? De igen, azt akarom
mondani, hogy mindenkiben lakik egy Káin is, egy Júdás is, és …
Az apostolok az utolsó vacsorán jól tudták ezt és a Mester kijelentését, hogy
bizony egy közületek elárul engem, mind magára vette: „Csak nem én, Uram?”
Egyik legmakacsabb, leghétköznapibb veszély, csapda, ami ránk leselkedik, ez a
felcímkézés. „Mert én, én már láttam, a saját szememmel. Saját fülemmel
hallottam! Kétszer is, érrrrted…! – és folyik ez a felcímkézés rendre
mindenütt, az egyházon belül éppúgy, nálunk jezsuitáknál éppúgy, nálam, az én
életemben éppúgy, itt Rómában éppúgy. Mégsem keseredem el, hanem kezembe veszem
az ítéleteimet, az elő-ítéleteimet, és felemelem az arcom az Élő Isten
felé. Utána megnézem az előítéleteimet, melyek erre a tekintetre föl, maguktól
kezdenek rendeződni. Szeretném, hogy ez a magam-tisztogató munka nálam
életfogytiglan működjön!
Ma reggel itt a kápolnánkban én voltam a főcelebráns, szóltam is pár szóval
valami hasonlókat, aztán együtt imádkoztuk az első, a római kánont. Többször
megütött néhány szó:
„Nézd kegyes és jóságos szemmel, és fogadd el, amint elfogadtad igaz
szolgádnak, Ábelnek ajándékát, ősatyánknak, Ábrahámnak áldozatát és azt a szent
és szeplőtelen áldozati adományt, melyet főpapod, Melkizedek mutatott be
néked.”
Amikor tovább olvasom, megtalálom azt a címkét, amit tarthatunk, bármennyire is
furcsa, Ferenc pápa naponta ennek jegyében kéri, hogy imádkozzunk érette:
„Nekünk is, bűnös szolgáidnak, akik végtelen irgalmasságodban
bizakodunk, adj kegyesen némi részt és közösséget szent apostolaiddal és
vértanúiddal: ...
Akkor hát, páter, mondd meg végre, jöhet-e valami jó Názáretből, hiszen ott
mindenki ezt a címkét viseli? Igen, jöhet! Onnan jött Jézus, az Isten Báránya,
aki mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Ha most becsukom a szemem,
látom Őt, mellén, anyja szőtte darócruháján címkék sora. Hordja, viseli, nem
veszi le… De nem is vádol. Csak hordja, elhordja…
December 31-én Ferenc pápa utolsó múlt évi Twitter üzenete ez volt, pusztán két
szó: „Köszönöm, Uram!”. Csak két szó, de ebből meg lehet élni, egy életre…