2016. május 26., csütörtök

Az én szeretett Fiam 12.



„Én vagyok az élet kenyere”, mondta Jézus az őt kereső zsidóknak. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon” (Jn 6,35-40) Jézus nem a test táplálására szánt földi kenyér. A manna, a zsidók vándorlási idejére adott, a levegőből a táborra hulló különös élelem volt. A test táplálékai mind megvoltak benne. A zsidó nép, Isten választott népe éhen halt volna, ha Isten ezzel a táplálékkal nem látta volna el őket. Már a honfoglalás első napján megszűnt a felülről lehulló ajándék-ennivaló, hiszen Kánaán földje „tejjel-mézzel folyó ország” volt, mindent megtermett, ami Isten ószövetségi szent népe részére szükséges volt. Isten viszont bárányt süttetett meg kovásztalan búzakenyeret, amikor Egyiptomból kiszabadította őket. A manna és a fürjek pedig az Ő jóvoltából mindaddig ajándékként szerepeltek a zsidók étlapján, amíg újra meg tudták termelni ennivalóikat. A húsvéti bárány meg a kovásztalan búzakenyér ezerháromszáz évig volt a sátán rabszolgaságából való szabadulás jelképe. Jézus, az Atyától küldött Megváltó istenemberi Testét adta iszonyatos halálban váltságdíjként, hogy az összes ember bűnét és az értük járó büntetéseket levezekelje. De ezen felül a bűnöktől sérült lelkeket is meg akarta szentelni és a föld porából való testet is hozzánevelni a megváltott lélekhez. Ehhez kell Jézus Szentséges Testének és Vérének kegyelemforrása.Erre Jézus az utolsó vacsorán tanította meg apostolait és mindannyiunkat: „Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,14-16) Elfogyasztották a sült bárányt, az Isten B Bárányának jelképét. Csontot nem törtek benne az ősi előírás szerint, mert Jézus csontváza a halálban is sértetlen maradt. Aztán ettek hozzá kovásztalan búzakenyeret, olyan formában, mint az emberi tenyér. Amikor ezzel végeztek, „most egy kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak” (19-20) Ezzel Jézus lezárta az Ószövetséget és megkötötte az új és örök szövetséget. (Jer 31,31-33) Isten ezzel együtt lezárta az Ószövetség intézményeit, amelyeket Mózes közvetítésével rendelt el a Sínai hegyen és életbe léptek az új és örök Főpap jogai, tehát Jézusé. „Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.  Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott élő kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,45-51)
 


Himnusz CLXXVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világfenntartó Istenünk,
te mozdulatlan őserő,
aki a napfény idejét
időszakonként megszabod,
világos alkonyt adj nekünk,
ne áldozzék le életünk,
de szent halál jutalmaként
örök dicsőségedbe vígy.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.


Ferenc pápa üzenete a Katholikentag résztvevőihez



Ferenc pápa üzenete a Katholikentag résztvevőihez


Ferenc pápa német nyelvű videoüzenetet küldött a német katolikusok hagyományos találkozója, a Katholikentag résztvevőinek. Az eseményt századik alkalommal tartják, ezúttal Lipcsében, május 25. és 29. között.


A Szentatya üzenetében örömének ad hangot, amiért ilyen sokan vesznek részt a Katholikentag rendezvényén, tanúságot téve Lipcsében és egész Németországban az evangélium öröméről, illetve amiért jó kapcsolatot tartanak fenn a többi keresztény felekezet tagjaival és elkötelezik magukat a leggyengébbek segítésében.
„Ecce homo!” („Íme, az ember!”) – a találkozó mottója jól kifejezi, mi az, ami fontos: az a képesség, hogy odafigyeljünk egymásra. Minden ember vágyik a békére, de a békét legelőször a szívünkben kell megteremteni.
A pápa utal a Laudato si’ kezdetű enciklikájára, amelyben megállapította, hogy az ember belső békéje szoros összefüggésben áll a környezet gondozásával és a közjóval. Szánjunk időt a teremtéssel, a Teremtővel való derűs összhang helyreállítására (vö. Laudato si’  225).

Az Istennel való bensőséges kapcsolat hatja át irgalmasságunkat is. Arra kaptunk meghívást, hogy az Atyához hasonlóan mi is legyünk irgalmasak egymással (vö. Misericordiae vultus 9). Engedjük, hogy megérintsen bennünket Isten irgalmassága egy jó alapos lelkiismeret-vizsgálattal előkészített szentgyónásban is – fogalmaz üzenetében Ferenc pápa.
„Íme, az ember!” – Hányszor találkozunk olyan emberekkel, akikkel rosszul bánik a társadalom. Látjuk, hogyan ítélkeznek életekről, arra ösztönöznek embereket öregségükben, betegségükben, hogy minél előbb haljanak meg. Másokat innen oda lökdösnek, megfosztják őket méltóságuktól, mert nincs munkájuk, mert menekültek. Látjuk a szenvedő és meggyötört Jézust, aki tekintetét arra a maga teljes dimenziójában megjelenő gonoszságra és kegyetlenségre veti, amelyet az emberek elszenvednek, vagy amellyel egymást sújtják ezen a világon – hangsúlyozza a Szentatya.
A pápa azzal a kéréssel fordul a Lipcsében összegyűlt katolikusokhoz és Németország minden hívőjéhez, hogy életükben biztosítsanak egyre nagyobb teret a szegények és elnyomottak hangjának: „A vigasztaló Szentlélek adjon bátorságot és erőt, hogy tanúságot tegyünk arról a reményről, amely maga Isten az egész emberiség számára.”
Videóüzenete végén Ferenc pápa arra kéri a németországi híveket, hogy imádkozzanak érte, majd apostoli áldását adja a lipcsei Katholikentag résztvevőire.


Évközi nyolcadik hét csütörtök



Évközi nyolcadik hét csütörtök


Első olvasatra teljesen szokványos csodaelbeszélésnek tűnik a mai evangélium története, amelyhez hasonló eset szép számmal található az evangéliumokban. Jézushoz segítségért fordul egy vak ember, aki aztán meggyógyul, visszanyeri szemevilágát. Ha jobban megfigyeljük a történetet, akkor észrevesszük, hogy tulajdonképpen nem is a csoda, a csodás gyógyítás a fontos ebben az esetben, hiszen a leírásból hiányoznak a csodaelbeszélésekre jellemző elemek. Nincs szó benne a beteg nyomorúságos helyzetéről, nem szerepel benne semmiféle mozdulat vagy érintés Jézus részéről, ami a gyógyulást eredményezné, hiányzik belőle az Úr Atyához való fohászkodása, imája, és a gyógyult személy további sorsának bemutatása is elmarad.
Márk evangélistát nem a csoda ténye, hanem annak háttere érdekli. Ennek köszönhetően kerül a leírás középpontjába a hit. A vak Bartimeus hittel fordul Jézushoz. Hitét fejezi ki azzal, hogy Jézust, „Dávid fiának,” azaz az eljövendő Messiásnak nevezi. A korabeli felfogás szerint ugyanis a Messiás Dávid király leszármazottja lesz és a messiási időkben rendkívüli csodák fognak történni. A gyógyulást követően Jézus szintén a hitre hivatkozik, mint olyan erőre, amelynek köszönhetően következett be a gyógyulás.
Mindent hittel kérni és hittel elfogadni, ezt kell napról napra tanulnom.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Amíg közénk nem jöttél, azt gondolhattuk, hogy Isten csak a fölöslegből adott nekünk. De amióta önmagadat kiüresítve közénk jöttél, egy lettél velünk, tudjuk, hogy a te lényegedhez tartozik ez a szeretetből fakadó szegénység: nemcsak valamit akarsz adni mérhetetlen gazdagságodból, mint a földi gazdagok, hanem mindenedet – önmagadat adod nekünk. Adj Uram, nekem is lelkületedből!
Várnagy András



2016. május 25., szerda

Az én szeretett Fiam 11.



Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre egyedül. Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, és Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, s a tó háborgott. Amikor már eveztek huszonöt-harmincstádiumnyit (4,5-5,5 km,1 római stádium 185 m) látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek. De ő bátorította őket: Én vagyok, ne féljetek! Föl akarták venni a bárkába, ám de a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak” (Jn 6,15-21) Ezt a részt egészíti ki Máté evangéliuma: „Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. Kísértet, mondták, s félelmükben kiabáltak. Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek! Erre Péter így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Gyere! felelte. Péter kilépett a bárkából, és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. Te kishitű, vonta kérdőre, miért kételkedtél? Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte és megvallották: Valóban Isten Fia vagy’’ (Mt 14,26-33) a két evangélista által rögzített történet nemcsak isteni nagylelkűség csodálatos üzenete. Nemcsak egy igen nagyvonalú vendéglátás tízezer szegény zsidónak a kietlen tóparton, hogy példát nyújtson a XXI. század nagyszájú gazdagjainak, hanem nekünk, a becsapott emberi történelemnek szánt, szemet és józan észt nyitogató üzenete az istentagadó modern kor gyermekeinek. Mert a csodálatos kenyérszaporítás, az éjszakai csónakázás és különleges Jézus-élmény önmagában is nagy lecke minden gondolkodni tudó emberfiának, de a másnapi kafarnaumi isteni kinyilatkoztatás kimondottan a modern kor 7,2 milliárd szegény emberének felkínált isteni mentőprogram. Mi volt Jézus célja az ismertetett történelmi tényekkel? Megmondta az őt felkereső kis csapatnak a kafarnaumi zsinagógában. Mert a tízezerből néhány tíz felkérezkedett az előző nap óriási eseménye helyén feltűnt bárkákba és Kafarnaumba utaztak. Benéztek a zsinagógába és boldogan érdeklődtek: „Mester, hogy kerültél ide? Bizony, bizony, mondom nektek, felelte Jézus, nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot. Erre megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe? Az tetszik Istennek, -- válaszolta Jézus--, ha hisztek abban, akit küldött. De ők így folytatták: Hadd, lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni. Jézus erre azt mondta: Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből, és életet ad a világnak. Erre így szóltak hozzá: Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből! Én vagyok az élet kenyere, felelte Jézus” (Jn 6,25b-35a) Milyen ostoba ész lakott az emberek lelkében! Égből szállott a manna? Isten vagy teremtette, vagy a már teremtett anyagot alakított át mannává. Ez is isteni mű, de nem az égből postázta az Úr. Előző nap öt ember tenyérnyi kenyeret áldott meg Jézus és annyit teremtett, hogy osztani lehetett. Ő Teremtő, Ő Isten. Nem kell, nem fogadják el. Pedig nem kenyeret kínál, hanem Mennyei Kenyeret, saját istenemberi testét kínálja eledelül a lelkeknek.
 


Himnusz CLXXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Dicsérjük dallal az Urat,
buzgó készséggel lelkesen:
az óra, íme, délre jár
s bennünket imádságra hív.
Ez szent idő: az áldozat,
boldog Bárány, keresztre száll
és híveit megváltva most
dicsőségünket szerzi meg.
E fénytől, mely tűzőn ragyog,
homályba hull a déli ég:
szívjuk szívünkbe lelkesen
kegyelme lángját s erejét.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Ferenc pápa: Isten mindig meghallgat, még ha nem is mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk!



Ferenc pápa: Isten mindig meghallgat, még ha nem is mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk!


Május 25-én tartott katekézisében Ferenc pápa az imádságról mint az irgalmasság forrásáról elmélkedett az igazságtalan bíróról és az özvegyasszonyról szóló jézusi példabeszéd alapján.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az imént hallott evangéliumi példabeszéd (vö. Lk 18,1–8) fontos tanítást tartalmaz: „Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1). Tehát nem elég hébe-hóba imádkozni, nem elég csak akkor, amikor kedvem támad. Nem, Jézus azt mondja, hogy „mindenkor kell imádkozni, belefáradás nélkül”. Az özvegy és a bíró példáját hozza.
A bíró hatalommal rendelkező személyiség, akinek ítéleteket kell hoznia Mózes törvénye alapján. Ezért a bibliai hagyomány előírta, hogy a bírók istenfélő, hitelre méltó, pártatlan és feddhetetlen emberek legyenek (vö. Kiv 18,21). Ezzel ellentétben ez a bíró „nem félte Istent, és senkitől sem tartott” (Lk 18,2). Igazságtalan bíró volt, gátlástalan, aki nem törődött a törvénnyel, hanem saját érdekét nézve azt tette, amit akart. Felkeresi őt egy özvegyasszony, és kéri, hogy szolgáltasson neki igazságot. Az özvegyasszonyok, az árvákkal és idegenekkel együtt, a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai voltak. Törvény által biztosított jogaikat könnyen semmibe lehetett venni, hiszen mivel egyedülálló és védtelen emberek voltak, nehezen tudtak jogaiknak érvényt szerezni. Látunk tehát egy szegény özvegyet, egymagában, senki sem állt a pártjára, semmibe vehették, megtehették, hogy nem szolgáltatnak neki igazságot. Ugyanígy az árva, a külföldi, a bevándorló: abban az időben igen súlyos volt ez a probléma. A bíró közönyével szemben az özvegy egyetlen fegyveréhez nyúl: megállás nélkül zaklatja, követeli, hogy szolgáltasson neki igazságot. És éppen ezzel az állhatatosságával eléri célját. A bíró ugyanis egy idő után meghallgatja, de nem azért, mert irgalomra gyulladt volna, nem is a lelkiismerete szólalt meg, hanem egyszerűen engedett: „mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide örökké, és ne zaklasson” (Lk 18,5).
Jézus két következtetést von le ebből a példabeszédből: ha az özvegyasszonynak sikerült elérnie folytonos tolakodásával, hogy a tisztességtelen bíró engedjen, mennyivel inkább fog Isten, aki jó és igazságos Atya, „igazságot szolgáltatni választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak”; és nem „várakoztatja meg őket”, hanem „késlekedés nélkül” cselekszik (Lk 18,7–8).
Ezért Jézus arra buzdít, hogy „belefáradás nélkül” imádkozzunk. Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor elfáradunk és elcsüggedünk, főleg, amikor imánk hatástalannak tűnik. Jézus azonban biztosít minket: a tisztességtelen bíróval szemben Isten késlekedés nélkül meghallgatja gyermekeit, még ha ez nem jelenti is azt, hogy akkor és úgy teszi, amikor és ahogy mi szeretnénk. Az ima nem varázspálca! Az ima segít megőrizni Istenbe vetett hitünket, rábízni magunkat akkor is, amikor nem értjük az ő akaratát. Ebben maga Jézus ad példát nekünk, aki sokat imádkozott! A Zsidóknak írt levél arra emlékeztet minket, hogy ő „földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és istenfélelméért meghallgatásra talált” (Zsid 5,7). Első hallásra ez a kijelentés valószínűtlennek tűnik, hiszen Jézus kereszthalált halt. Mégis a Zsidóknak írt levél nem téved: Isten valóban megmentette Jézust a haláltól azáltal, hogy teljes győzelmet adott neki a halál felett, de az ennek eléréséhez vezető út éppen magán a halálon át vezetett! Az utalás a könyörgésre, melyet Isten meghallgatott, Jézusnak azt az imáját juttatja eszünkbe, amelyet a Getszemáni-kertben mondott. Jézuson szorongás vesz erőt, és kéri az Atyát, hogy szabadítsa meg a szenvedés keserű kelyhétől, de imáját átjárja az Atya iránti bizalom, és fenntartás nélkül rábízza magát az ő akaratára: „De ne úgy legyen – mondja Jézus –, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Mt 26,39). Az imádság tárgya háttérbe szorul; ami mindenekelőtt számít, az az Atyával való kapcsolat. Ezt műveli az ima: átalakítja vágyunkat és Isten akarata szerintivé formálja, bármi legyen is az, mert aki imádkozik, az elsősorban az Istennel való egységre vágyik, aki irgalmas szeretet.
A példabeszéd egy kérdéssel fejeződik be: „De amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Ez a kérdés mindannyiunk számára figyelmeztetés: nem szabad abbahagynunk az imádságot, még ha nem is kapunk rá választ! Az imádság őrzi meg ugyanis a hitet, nélküle a hit meginog! Kérjünk az Úrtól olyan hitet, amely szüntelen, állhatatos imává válik, mint a példabeszéd özvegyasszonyáé, olyan hitet, amely az Úr eljövetele utáni vágyból táplálkozik. Az imádságban pedig megtapasztaljuk Isten könyörületét, aki irgalmas szeretettel teli Atyaként jön gyermekei elé.


Évközi nyolcadik hét szerdája



Évközi nyolcadik hét szerdája


A mai evangélium első részében Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél tanítványainak, ez már a harmadik alkalom útja során, hogy ezt a témát előhozza. Úgy tűnik, hogy apostolai és tanítványai szívét nem nagyon érinti meg Mesterük várható szenvedésének és halálának gondolata, mert ezt követően számunkra egészen furcsa jelenet következik. Jakab és János apostolok azzal a kéréssel állnak elő, hogy Jézus megvalósuló uralmakor ők kerülhessenek majd a jobb és a bal oldalára. Elképzelésük egyébként megfelel a korabeli zsidó várakozásoknak, amely szerint a Messiás földi uralkodó lesz. Az Úr válasza két irányba mutat: egyrészt helyteleníti ezeket a messiási elképzeléseket. Ő nem földi uralkodó, király vagy hadvezér akar lenni, nem a politikai hatalmat akarja magához ragadni, hanem Isten szenvedő szolgája, aki engedelmességével, önfeláldozásával szerzi meg az emberek számára a megváltást. Másrészt, ha az ő küldetése az emberek szolgálata, akkor követőinek is készen kell állniuk ugyanerre. A versengés helyett a szolgálat szellemét kell megtanulnia mindannak, aki Krisztus követője akar lenni.
Lehet egy közösségben rangra vagy vezető szerepre törekedni, de ez nagyobb felelősséget jelent a közösség tagjaiért, és a vezető mindenkor tekintse munkáját szolgálatnak és ne hatalomgyakorlásnak!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mennyei Atyám! Hálát adok az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újraébredt lelkem legyen egészen a tiéd! Ezen a napon úgy akarok járni-kelni, mint te, mindenütt jót akarok cselekedni. Minden embert, aki csak találkozik velem, úgy fogadok, mint akit te küldtél hozzám. Ő a testvért lássa bennem, az én szavaimból és tekintetemből pedig a krisztusi szeretet sugározzék reá. Senki se távozzék tőlem anélkül, hogy legalább egy jó szót ne kapott volna! Add, hogy magamat elfelejtsem, és bele tudjam élni magam mások helyzetébe! Add, hogy sohase veszítsem el önuralmamat, és ne legyek barátságtalan vagy sértő! Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen bennem szikrányi humor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú világban! Végül add meg, hogy mindenkit legalább egy parányit vezessek közelebb szent Fiadhoz a Szűzanya által! Ámen.
Szent XXIII. János pápa



2016. május 24., kedd

Az én szeretett Fiam 10.



Jézus az Atya Szeretett Fia emberi természetet vett magára emberi személyiség nélkül. Az emberi természet is az övé, az Isten Fia birtoka lett a felvett emberi természet is, azzal is művelt tetteket, és ezek a tettek is isteni értékűek lettek. A megváltást csak így tudta végbevinni. A vezetők a harmadik zsidó tartomány és annak kicsi városkájának egyszerű iparosa előtt nem akartak meghajolni. Belekötöttek tanításába, végül Belzebubnak, az ördögök fejedelmének nevezték. Jézus csodái sem hatották meg őket. Ekkor Jézus így nyilatkozott: „Ha magam mellett teszek tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, hogy honnan jöttem, és hova megyek. Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben” (Jn 8,14. 23-24) Itt és a következő sorokban a „vagyok” olyan értelemben hangzik el, mint az égő és el nem hamvadó rózsabokorból hallotta Mózes Istentől.  „Az vagyok én, aki nem volt és nem lesz, hanem folyamatosan és örökké változatlanul Van” (Kiv 3,13-15) E magyarázat mellé más vonalon is állandóan adja az eligazítását: tanítását az addig ismeretlen hit-titkokról, a megváltásról és annak eszközéről, az istenemberi szenvedéséről, a kereszthalálról, majd a feltámadásáról, a Szentlélekről, a bűnök bocsánatáról, a mennyország ajtajának megnyitásáról. Mindezeket csodatetteivel teszi hihetővé. Hogy lesz erre alkalmas valaki?   Van egy másik szempont is, amit Jézus az emberiségnek tanítása központjaként mutatott be. „Amikor Jézus körülnézett (Tibériás tavának a partján), és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük? Ezt ezért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. Kétszáz dénár áru kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek, felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi ez ennyinek? Jézus meghagyta: Telepítsétek le az embereket! Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus akkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen. Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba. Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre egyedül” (Jn 6,5-15) Ez a csoda megkérdőjelezhetetlenül megtörtént. Ötezer éhes férfi és legalább ugyanannyi asszony és gyerek, mindegyik éhesen jön. Eszébe sem jut az éhség. Jézust csak hallgatni akarják és a betegeiket meggyógyíttatni. Jézus nem reklámot csinál. Most is tanít, mint mindig. És az éhezőnek kenyeret adni az mennybemenetelt érdemel. Jézus nagy jót tett ezekkel a szegényekkel. Számolnia kellett azzal, hogy a tízezres tömegnek felcsillan a szeme: Atyáink ezerkétszáz évvel korábban Mózes jóvoltából negyven évig éltek a mennyből menetrendszerűen hulló mannán. Jézus még nagyobb kedvence lehet Istenünknek. Mint királyunkat biztassuk: nekünk birtoktalanoknak igazán jól jönne a mindennapi mennyei kenyér. Dolgozni sem kellene érte. Mibe került volna ez Jézusnak? Egy intésébe, de ezt a kisebb jót nem akarta adni, mert a munkánkból eltartott családunk jobban szeret, ha nagyobb áldozatból származik a mindennapi ennivaló. Egyébként sokkal értékesebb kenyeret akar adni az Úr.
 


Himnusz CLXXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk,
Atyát s Fiút ki egybekötsz,
szívünket, kérünk, töltse be
kegyelmed égi ereje.
Száj, nyelv, ész, érzék és erő
zengjen hitvalló éneket,
a lánggal égő szeretet
gyújtson tüzével szíveket.
Hadd ismerjük meg az Atyát,
és értsük általad Fiát,
s ki mindkettőjük Lelke vagy,
higgyünk örök időkön át. Ámen.


Ferenc pápa: Az életszentséghez nem önsanyargatás, hanem kis megtérések kellenek



Ferenc pápa: Az életszentséghez nem önsanyargatás, hanem kis megtérések kellenek


Ferenc pápa a május 24-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliáját az életszentség témájának szentelte.


A szentbeszéd alapgondolatát a napi olvasmány adta Péter apostol első leveléből: „A titeket meghívó szent Istenhez méltóan magatok is váljatok szentté egész életmódotokban! Ezt olvassuk ugyanis a Szentírásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” (1 Péter 1,10–16)

A pápa a szakaszt „az életszentségről szóló kis értekezésnek” nevezte. „Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az Úr jelenlétében járunk, mégpedig feddhetetlenül. Az életszentség »úton járás«, amit nem lehet megvenni, sem eladni, sem elajándékozni. Azt nekem kell csinálnom, és nem tehetem meg más nevében. Imádkozhatok a másik életszentségéért, de azt az utat neki kell végigjárnia, nem nekem. Nekem kell az Úr jelenlétében járni feddhetetlenül. Most néhány olyan szót említek – fűzte hozzá magyarázatképpen a pápa –, amelyek megtanítják nekünk, milyen is a mindennapok névtelen életszentsége.”
Az első ilyen szó a bátorság. Az életszentség felé vezető úthoz bátorság kell. A Jézus által említett Mennyek Országa azoké, akik bátran haladnak előre. Olyan bátorságról van itt szó – hangsúlyozta –, amit a reménység mozgat, mert ez az életszentségre vezető út második szava. Bátorság, amely reméli a Jézussal való találkozást. Aztán a harmadik elem, amiről Péter ír: „Helyezzétek minden reménységeteket ebbe a kegyelembe!” Az életszentséget soha nem műveljük egyedül, magunktól. Az mindig kegyelem. Jónak lenni, szentnek lenni, mindennap egy kicsit előrehaladni a keresztény életben, ez mindig kegyelem, amit úgy kell kérni. Bátorság és úton járás. Bátran kell járni, reménnyel és készséggel, hogy megkapjuk ezt a kegyelmet. A kegyelem az úton járás kegyelme. Olyan szép a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete, olvassátok el! – biztatott a pápa. – Hogyan haladtak előre ősatyáink, akiket meghívott az Úr? Ábrahám atyánkról ezt mondja: »Ő pedig elindult, anélkül hogy tudta volna, hová megy.« Ment, de reménységgel tette!”

„Péter apostol a levelében hangsúlyt fektet egy negyedik szempontra is. Amikor a hallgatóit arra hívja, hogy ne alkalmazkodjanak ennek az időnek a vágyaihoz, valójában arra ösztönzi őket, hogy belül változtassák meg szívüket: folyamatos, benső, mindennapi, fáradságos munkával. Igen, a hétköznapok során való megtérésről van szó. Ha valaki most ellenvetné, hogy ahhoz böjt és önsanyargatás kell… Nem, nem, nem! Kicsi megtérések kellenek!” – pontosított a pápa. „De ha te képes vagy arra, hogy ne szóld meg a másikat, már jó úton jársz az életszentség felé. Tehát kicsi dolgok kellenek! Szeretnék beolvasni az egyik munkatársamnak – nem, inkább leharapom a nyelvemet! Semmi nagy dolog, semmi önsanyargatás! Az életszentségre vezető út egyszerű. Ne fordulj vissza, hanem mindig csak előre, előre – erővel!” – zárta Ferenc pápa kedd reggeli homíliáját.



Évközi nyolcadik hét keddje



Évközi nyolcadik hét keddje


A gazdag ifjúval történő találkozásról olvastunk a tegnapi evangéliumban. Bár jó szándék vezette őt, végül mégsem vállalkozott Jézus követésére, mert vagyonáról és az általa nyújtott biztonságról és kényelemről nem akart lemondani, ezért inkább eltávozott. Távozását követően Jézus tanítani kezdte a vele lévőket a gazdagságról és annak veszélyéről. Ez a tanítás folytatódik a mai részletben.
Péter apostol arra hivatkozik, hogy ő és apostoltársai, valamint más tanítványok a gazdag ifjúval ellentétben mindenükről lemondtak, felhagytak korábbi mesterségükkel, amikor Jézus megszólította és követésére hívta őket. Tekinthetnénk önálló, az előzményektől független beszélgetésnek is ezt a részt, de mégis helyesebb ahhoz kapcsolnunk, mivel a Krisztus-követés és az örök élet mindkettőben szerepel. Az ifjú hosszas gondolkodás, megfontolás után lépett Jézushoz, de mégsem indult el végül a követés útján. Vele ellentétben az apostolokat egészen váratlanul, munkájuk közben érte a meghívás és gondolkodás nélkül elindultak Jézus nyomában. Az ifjút már a kezdetektől foglalkoztatta az örök élet kérdése, amellyel Isten jutalmazza az embert evilági jócselekedeteiért és helyes életviteléért, Jézus tanítványai viszont korábban nem gondoltak erre, csak most merült fel bennük a kérdés.
Hűséges Krisztus-követésünket Isten az örök élettel jutalmazza.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.
 


2016. május 23., hétfő

Az én szeretett Fiam 9.



A gyönyörű imádságok, amelyeket Jézus az Atyához mondott el az utolsó vacsorán, nagyon fontosak voltak. Az ősbűn elkövetése után Ádám és Éva elvesztette az Úrtól kapott megszentelő kegyelmet, amelyet mindkettőjük lelkének teremtésekor kaptak ajándékként maguknak és a majd tőlük származó utódaiknak. Ez az ajándék Isten gyermekeivé és a mennyország örököseivé tette őket. A tilalom, amelyet Ádámnak adott az Úr, örökre szólt: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,17) a halálos bűn lelki halált okoz. Ilyen értelemben a bűn napjától érvényes a kegyelemvesztés, az istengyermekség kiváltsága megszűnt, és bezárult a mennyország az ősszülők és minden utódjuk előtt. A „testi halál” bekövetkezése az a földi élet végét jelenti, amikor megszűnik az érdemszerzés ideje. Ennek a lényege, hogy a szellemi természetű emberi lélek eltávozik a testből, amelynek éltetője volt. Isten nem akarja elpusztítani a vétkes embert: „Senki sem ment föl a mennybe, (hogy azt kinyissa), csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn 3,13-21) Az Ószövetség választott népe, Ábrahám és az ő leszármazottai hittek Istenben, vállalták az Ószövetséghez csatlakozás külső jelét, a körülvetélkedést. Tudomásul vették, hogy ebből az ábrahámi népből születik meg az Istentől küldött Megváltó: Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége, az Istentől küldött Megváltó. Számítottak erre a küldöttre. Az idős farizeus, hívő zsidó, Nikodémus felfigyelt Jézusra és titokban elment hozzá „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől küldött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amelyeket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten”Jézus közli vele, hogy minden ember bemehet az Isten országába, aki újjá születik vízből és Szentlélekből (Jn 3,3 és 8)Jézus azt tanítja, hogy Ő arról beszél, amit tenni és hinni kell, mégpedig úgy, hogy mindazt látta, amit tanít (3,11) „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az EMBERFIA, aki a mennyben van” (13) Jézus, mint a második Isteni Személy öröktől fogva a mennyben van, de mindenütt jelen van az egész világon. Most az Atya akaratából megtestesült, isteni természete mellé fölvett egy komplett emberi természetet, egy embertestet és emberlelket emberi személyiség nélkül, aki alászállt a mennyből mint Emberfia (13b) Ennek a végső bizonyítéka az lesz, hogy amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, (Szám 21,9), úgy fogják felemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,14-16) Ez a mostani eljövetele nem isteni ítélkezés, a bűnösök pokolra küldése lesz: Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz (benne), már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. (17-18) Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.(19-21) Nikodémus nem volt hivatalos Jézus perére a főtanácsba. Jézus holttestét viszont Arimateai Józseffel ő temette el.(Jn 19,38-42)
 


Himnusz CLXXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Három személyben örökös Urunknak
szálljon az égig szüntelen dicséret,
ős szeretettel ölelje, éltesse
szomjas szívünket.
Mindenek Atyja, hatalom, erősség,
lényedbe, élő tenmagadba zárj be,
és add meg nekünk szent hitünk jutalmát
égi hazádban.
Nem apadó Fény tükre és világa,
Egyszülött-Isten, tieid vagyunk mi,
dús venyigék, kik eleven tövedből
termik a szőlőt.
Tűz, Szeretet, Láng, hatalmas erőddel
mérd a világot, igazítsad útját,
Lélek, te lelkünk szerelme, virága,
minket is ápolj!
Mézízű vendég, Egyetlen, de Három,
szent hajlamokkal rügyeztesd szívünket,
s himnuszaiddal egyre csak daloljunk
élvezetedben. Ámen.


Ferenc pápa: A keresztény ember személyi igazolványa az öröm



Ferenc pápa: A keresztény ember személyi igazolványa az öröm


Ferenc pápa március 23-án reggeli homíliáját a Szent Márta-házban tartott szentmisén az öröm témájának szentelte, mivel a nap olvasmánya és evangéliuma is a keresztény ember öröméről szól.


Péter apostol első levele (1Pét 1,3–9) a Krisztusban való hitről mint kimondhatatlan öröm forrásáról beszél, míg a Márk-evangélium híres története a gazdag ifjú szomorúságát említi, hiszen a „nagy vagyonáról nem tudott lemondani, és ezért elszomorodva, leverten távozott” (Mk 10,17–27).
A keresztények olyan férfiak és nők, akik az öröm emberei, akiknek öröm van a szívükben. Nincs keresztény öröm nélkül – állapította meg a Szentatya. Az ellenvetésre, hogy mégis sok ilyen embert látni, a pápa azt válaszolta: „Ők nem keresztények! Ezt mondják magukról, de valójában nem azok, mert hiányzik számukra valami.” A keresztény ember személyi igazolványa az öröm, az evangélium öröme, annak az öröme, hogy Jézus kiválasztott és megváltott bennünket, annak a reménynek az öröme, hogy Jézus vár bennünket, és hogy az öröm – ennek az életnek a keresztjeiben és szenvedéseiben – másképpen fejeződik ki, mint annak a biztonságában való öröm, hogy Jézus kísér bennünket és velünk van. A keresztény ember gyarapítja ezt az örömet az Istenbe vetett bizalma révén. Isten ugyanis mindig megemlékezik szövetségéről. A keresztény pedig a maga részéről tudja, hogy Isten szereti, kíséri őt, és várja. Ez az öröme.
A gazdag ifjú „nem tudta megnyitni a szívét, és a szomorúságot választotta, mert nagy vagyona volt. Ragaszkodott a javaihoz!” – figyelmeztetett Ferenc pápa. Pedig Jézus arra int bennünket, hogy nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak: vagy szolgáljuk az Urat, vagy a gazdagságot szolgáljuk. A gazdagság nem rossz önmagában, ellenben a gazdagságot szolgálni, az már rossz dolog. És az a szegényke szomorúan távozott…! „Elkomorodott az arca, s leverten távozott” – ismételte meg az evangélium szavait a pápa. Amikor a plébániai közösségeinkben és intézményeinkben az emberek önmagukat kereszténynek mondják, és azok is akarnak lenni, de végül szomorúak maradnak, akkor ott valami nem megy. Segíteni kell őket, hogy rátaláljanak Krisztusra, hogy megszűnjön a szomorúságuk, hogy örömre leljenek az evangéliumban, hiszen az valóban az evangélium öröme – buzdított a Szentatya.
Ferenc pápa kitért az öröm és a meglepetés kapcsolatára. „A pozitív meglepetést a kinyilatkoztatás, Isten szeretete, a Szentlélek keltette érzelmek adják. A keresztény a meglepetések embere” – hangsúlyozta. A történet végén Jézus az apostoloknak megmagyarázza, hogy ennek az egyébként derék fiatalembernek nem sikerült követnie őt, mert ragaszkodott a vagyonához. Akkor ki üdvözülhet? – kérdik tőle az apostolok. Jézus ezt feleli: „Lehetetlen az embereknek, de nem Istennek!”

A keresztény öröm tehát az öröm meglepetése, hogy szabadulást nyertünk az e világi dolgokhoz való ragaszkodástól, amelyek elszakítanak bennünket Jézustól. A sok e világi dologtól valójában Isten ereje, a Szentlélek ereje ment meg minket – összegezte a Szentatya. Kérjük ma az Úrtól, adja meg nekünk, hogy tudjunk meglepődni rajta, a sokféle lelki örömön, mellyel békében tudunk élni a szívünkben megannyi nehézség közepette. Kérjük az Urat, védjen meg bennünket attól, hogy földi dolgokban keressük a boldogságot, melyek aztán szomorúvá tesznek, mert noha annyi mindent ígérnek, de végül nem adnak semmit. Jól jegyezzétek meg: a keresztények olyan férfiak és nők, akik az öröm emberei, akik az Úrban örvendeznek – zárta homíliáját Ferenc pápa.



Évközi nyolcadik hét hétfője



Évközi nyolcadik hét hétfője


A mai evangélium egy érdekes találkozást és beszélgetést ír le. Jézushoz lép egy név szerint meg nem nevezett ifjú, aki az örök életre jutás felől érdeklődik. A parancsok megtartása egészen természetes számára, valami többet szeretne és szándéka itt találkozik Jézus akaratával, aki szintén többet szeretne tőle, egy tökéletesebb életre hívja meg, amelynek feltétele a földi javakról való lemondás. Ezt hallván az ifjú inkább eltávozik, mert nagy vagyonáról nem akart lemondani. Az eset kapcsán, amelynek szem- és fültanúi voltak a tanítványok, Jézus tanítást ad a gazdagság veszélyéről.
Elmélkedésünkben figyeljünk most az ifjú szándékára. Biztosan nem meggondolatlanul lép Jézushoz, hanem már jó ideje foglalkoztatja őt a kérdés az örök élettel, az üdvösséggel kapcsolatban. Jó jel, hogy nem csupán a földi életére gondol, hanem örök sorsára is, és tudja, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. Igazi bölcsességre vall az a gondolat, hogy már földi élete során tennie kell valamit annak érdekében, hogy halála után az örök életre juthasson. Erős benne továbbá a vágy, hogy a törvények megtartásán túl valami olyan jót tegyen, ami valóban érdemnek számít Isten előtt. Jézus előtti térdre borulása és tiszteletteljes megszólítása arról tanúskodik, hogy elismeri Jézus tanítói hatalmát. Látszólag tehát minden rendben van szándékával, csupán egy valami hiányzik belőle: jobban bízzon Istenben, mint a földi javakban.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk! Mi a hét első napján elmegyünk házadba, hogy hallgassuk szolgáid tanítását. De te nem engeded, hogy ez csupán egy alkalom legyen. Elküldted Fiadat, hogy erőd mutatkozzon meg benne. Nem hagyod, hogy hétről hétre megszokásból járjunk a hajlékodba. Akarod, hogy érezzük hatalmadat, igéid erejét, mely átformálja életünket. És akarod, hogy megszabaduljunk a bennünk lévő tisztátalan lélektől. Szent Fiad megtisztít bennünket minden gonoszságtól, és erőt lehel belénk, hogy hetente ne csak egy órát töltsünk veled, hanem megtapasztaljuk jelenlétedet napról napra, és hirdessük dicsőségedet, amerre járunk. Add kérünk, hogy Szent Fiad ereje sugározzon minden szolgádból, belőlünk is!
 


2016. május 22., vasárnap

Az én szeretett Fiam 8.



Jézus azért volt szeretett Fia az Atyának, mert mindig mindenben az Ő akaratát cselekedte. Ezt nevezhetjük tökéletes engedelmességnek, a megváltott keresztény világ legfőbb értékmérőjének. Az isteni természet (lényeg) végtelen ismeret (mindentudás) és végtelen jóakarat, vagyis szeretet. A zsidóknak nehéz volt ezt megérteni? Jézus egy példabeszéddel kívánta megértetni népével: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hiszen akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára se illenék az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe. Vagy ha mégis, az új bor szétveti a tömlőket, a bor kiömlik, a tömlők meg tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való”(Lk 5,36-38) Ábrahám áldást kapott Istentől. Az Úr megmondta neki, hogy száz éves gyermektelensége után az Isten különös áldása elindít egy új népet az addig szülni nem tudó feleségéből. Az utódai annyian lesznek, mint a földön a porszem. De hozzá teszi: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Tehát a neki ígért áldás betelik, mert  megszületik  Ábrahám népéből a világnak ígért Megváltó, akiben a föld minden nemzetsége visszakapja az ősszülők miatt elveszett üdvösséget (Mt 16,16-19)A zsidók közül nem mindenki értette a régi tömlő és új bor paraboláját. Még kevésbe értették és értik ma is a befejező gondolatot, amellyel Jézus lezárja ezt az újabb két évezredes vitát: „Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó, - mondja” (Lk 5,39) Szent Pál jajongva imádkozik vér szerinti rokonaiért, mert elvesztették Jézusba, a Messiásba vetett hitüket, és csak utolsónak fognak megtérni a nemzetek közül. Minden katolikus hívőnek tudnia kell, hogy Isten kegyelme ajándék: természetfeletti ajándék. Az ajándék mindig ingyenes, megvásárolni semmivel nem lehet. Isten viszont ahhoz ragaszkodik, hogy ezt a legnagyobb ajándékot, főként a megszentelő kegyelmet kérni kell, vagyis csak imádsággal lehet megkapni. Jézus ezért imádkozik hosszan főpapi imájában az utolsó vacsorán: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.  Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön, a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad,, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám magadnál: Részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt  világ lett” (Jn 17,1b-5) Az apostolokért való imában: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból  nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál”(6-10) A hívőkért való imában: „De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ,, hogy te küldtél engem.  Megosztottam velük dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek” (20-26)
 


Himnusz CLXXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Legfőbb Atyának, született Igének,
Szent Leheletnek, egy Urunknak vallunk
mind, kiket földön fűzött egy családba
édeni kertünk.
Élsz, de a Három s ugyanakkor Egynek
titka titoknak marad a világon,
ámde az égben téged dicsérőket
fényed betölti.
Énekli mind már: „Te vagy a Teremtő”,
mennyei tűzzel igazítasz mindent,
és fölséges-szent, szerető Szívedtől
lángol a szívünk.
Emberi hadnak akarattal adtad,
égi karokhoz, hogy odaszegődjék,
s vágyai célját, az örökös békét
boldogan élje. Ámen.