Az én szeretett Fiam 9.

A gyönyörű imádságok, amelyeket Jézus az Atyához mondott el az utolsó vacsorán, nagyon fontosak voltak. Az ősbűn elkövetése után Ádám és Éva elvesztette az Úrtól kapott megszentelő kegyelmet, amelyet mindkettőjük lelkének teremtésekor kaptak ajándékként maguknak és a majd tőlük származó utódaiknak. Ez az ajándék Isten gyermekeivé és a mennyország örököseivé tette őket. A tilalom, amelyet Ádámnak adott az Úr, örökre szólt: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,17) a halálos bűn lelki halált okoz. Ilyen értelemben a bűn napjától érvényes a kegyelemvesztés, az istengyermekség kiváltsága megszűnt, és bezárult a mennyország az ősszülők és minden utódjuk előtt. A „testi halál” bekövetkezése az a földi élet végét jelenti, amikor megszűnik az érdemszerzés ideje. Ennek a lényege, hogy a szellemi természetű emberi lélek eltávozik a testből, amelynek éltetője volt. Isten nem akarja elpusztítani a vétkes embert: „Senki sem ment föl a mennybe, (hogy azt kinyissa), csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn 3,13-21) Az Ószövetség választott népe, Ábrahám és az ő leszármazottai hittek Istenben, vállalták az Ószövetséghez csatlakozás külső jelét, a körülvetélkedést. Tudomásul vették, hogy ebből az ábrahámi népből születik meg az Istentől küldött Megváltó: Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége, az Istentől küldött Megváltó. Számítottak erre a küldöttre. Az idős farizeus, hívő zsidó, Nikodémus felfigyelt Jézusra és titokban elment hozzá „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől küldött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amelyeket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten”Jézus közli vele, hogy minden ember bemehet az Isten országába, aki újjá születik vízből és Szentlélekből (Jn 3,3 és 8)Jézus azt tanítja, hogy Ő arról beszél, amit tenni és hinni kell, mégpedig úgy, hogy mindazt látta, amit tanít (3,11) „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az EMBERFIA, aki a mennyben van” (13) Jézus, mint a második Isteni Személy öröktől fogva a mennyben van, de mindenütt jelen van az egész világon. Most az Atya akaratából megtestesült, isteni természete mellé fölvett egy komplett emberi természetet, egy embertestet és emberlelket emberi személyiség nélkül, aki alászállt a mennyből mint Emberfia (13b) Ennek a végső bizonyítéka az lesz, hogy amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, (Szám 21,9), úgy fogják felemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,14-16) Ez a mostani eljövetele nem isteni ítélkezés, a bűnösök pokolra küldése lesz: Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz (benne), már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. (17-18) Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.(19-21) Nikodémus nem volt hivatalos Jézus perére a főtanácsba. Jézus holttestét viszont Arimateai Józseffel ő temette el.(Jn 19,38-42)