2016. május 26., csütörtök

Az én szeretett Fiam 12.



„Én vagyok az élet kenyere”, mondta Jézus az őt kereső zsidóknak. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon” (Jn 6,35-40) Jézus nem a test táplálására szánt földi kenyér. A manna, a zsidók vándorlási idejére adott, a levegőből a táborra hulló különös élelem volt. A test táplálékai mind megvoltak benne. A zsidó nép, Isten választott népe éhen halt volna, ha Isten ezzel a táplálékkal nem látta volna el őket. Már a honfoglalás első napján megszűnt a felülről lehulló ajándék-ennivaló, hiszen Kánaán földje „tejjel-mézzel folyó ország” volt, mindent megtermett, ami Isten ószövetségi szent népe részére szükséges volt. Isten viszont bárányt süttetett meg kovásztalan búzakenyeret, amikor Egyiptomból kiszabadította őket. A manna és a fürjek pedig az Ő jóvoltából mindaddig ajándékként szerepeltek a zsidók étlapján, amíg újra meg tudták termelni ennivalóikat. A húsvéti bárány meg a kovásztalan búzakenyér ezerháromszáz évig volt a sátán rabszolgaságából való szabadulás jelképe. Jézus, az Atyától küldött Megváltó istenemberi Testét adta iszonyatos halálban váltságdíjként, hogy az összes ember bűnét és az értük járó büntetéseket levezekelje. De ezen felül a bűnöktől sérült lelkeket is meg akarta szentelni és a föld porából való testet is hozzánevelni a megváltott lélekhez. Ehhez kell Jézus Szentséges Testének és Vérének kegyelemforrása.Erre Jézus az utolsó vacsorán tanította meg apostolait és mindannyiunkat: „Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,14-16) Elfogyasztották a sült bárányt, az Isten B Bárányának jelképét. Csontot nem törtek benne az ősi előírás szerint, mert Jézus csontváza a halálban is sértetlen maradt. Aztán ettek hozzá kovásztalan búzakenyeret, olyan formában, mint az emberi tenyér. Amikor ezzel végeztek, „most egy kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak” (19-20) Ezzel Jézus lezárta az Ószövetséget és megkötötte az új és örök szövetséget. (Jer 31,31-33) Isten ezzel együtt lezárta az Ószövetség intézményeit, amelyeket Mózes közvetítésével rendelt el a Sínai hegyen és életbe léptek az új és örök Főpap jogai, tehát Jézusé. „Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.  Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott élő kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,45-51)
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése