Az én szeretett Fiam 10.

Jézus az Atya Szeretett Fia emberi természetet vett magára emberi személyiség nélkül. Az emberi természet is az övé, az Isten Fia birtoka lett a felvett emberi természet is, azzal is művelt tetteket, és ezek a tettek is isteni értékűek lettek. A megváltást csak így tudta végbevinni. A vezetők a harmadik zsidó tartomány és annak kicsi városkájának egyszerű iparosa előtt nem akartak meghajolni. Belekötöttek tanításába, végül Belzebubnak, az ördögök fejedelmének nevezték. Jézus csodái sem hatották meg őket. Ekkor Jézus így nyilatkozott: „Ha magam mellett teszek tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, hogy honnan jöttem, és hova megyek. Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben” (Jn 8,14. 23-24) Itt és a következő sorokban a „vagyok” olyan értelemben hangzik el, mint az égő és el nem hamvadó rózsabokorból hallotta Mózes Istentől.  „Az vagyok én, aki nem volt és nem lesz, hanem folyamatosan és örökké változatlanul Van” (Kiv 3,13-15) E magyarázat mellé más vonalon is állandóan adja az eligazítását: tanítását az addig ismeretlen hit-titkokról, a megváltásról és annak eszközéről, az istenemberi szenvedéséről, a kereszthalálról, majd a feltámadásáról, a Szentlélekről, a bűnök bocsánatáról, a mennyország ajtajának megnyitásáról. Mindezeket csodatetteivel teszi hihetővé. Hogy lesz erre alkalmas valaki?   Van egy másik szempont is, amit Jézus az emberiségnek tanítása központjaként mutatott be. „Amikor Jézus körülnézett (Tibériás tavának a partján), és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük? Ezt ezért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. Kétszáz dénár áru kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek, felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi ez ennyinek? Jézus meghagyta: Telepítsétek le az embereket! Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus akkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen. Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba. Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre egyedül” (Jn 6,5-15) Ez a csoda megkérdőjelezhetetlenül megtörtént. Ötezer éhes férfi és legalább ugyanannyi asszony és gyerek, mindegyik éhesen jön. Eszébe sem jut az éhség. Jézust csak hallgatni akarják és a betegeiket meggyógyíttatni. Jézus nem reklámot csinál. Most is tanít, mint mindig. És az éhezőnek kenyeret adni az mennybemenetelt érdemel. Jézus nagy jót tett ezekkel a szegényekkel. Számolnia kellett azzal, hogy a tízezres tömegnek felcsillan a szeme: Atyáink ezerkétszáz évvel korábban Mózes jóvoltából negyven évig éltek a mennyből menetrendszerűen hulló mannán. Jézus még nagyobb kedvence lehet Istenünknek. Mint királyunkat biztassuk: nekünk birtoktalanoknak igazán jól jönne a mindennapi mennyei kenyér. Dolgozni sem kellene érte. Mibe került volna ez Jézusnak? Egy intésébe, de ezt a kisebb jót nem akarta adni, mert a munkánkból eltartott családunk jobban szeret, ha nagyobb áldozatból származik a mindennapi ennivaló. Egyébként sokkal értékesebb kenyeret akar adni az Úr.