SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP

Megmutatom a Szentháromságot

 
Egy idős atya egyszer meglátogatta régi ismerősét, akivel éveken keresztül együtt tanított teológiát az egyetemen, de már jó ideje nem találkoztak. Nem kérdezték egymást a közben eltelt évekről, hanem rögtön teológiai kérdésekről kezdtek beszélgetni, miként a régi időkben is. Néhány kisebb jelentőségű kérdés után a Szentháromság témája került elő. A vendéglátó atya ezzel kezdte mondandóját: „Közel harminc évig tanítottam a szentháromságtant, de most belátom, hogy rosszul tanítottam, sokkal egyszerűbben kellett volna. Most megmutatom neked a Szentháromságot!” Ez a felvezetés igazán kíváncsivá tette a vendégségbe érkezőt, aki évek múltán is jól emlékezett arra, hogy mennyit beszélgettek, sőt vitatkoztak annak idején a katolikus hit ezen valóban legtitokzatosabb, legnehezebben megközelíthető igazságáról. A másik atya közben a bal kezét kissé előrenyújtva kinyitotta a tenyerét: „Ez az Atya, a mennyei Atya, az első isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a teremtésben és a gondviselésben.” Aztán előrenyújtott jobb kezét maga felé húzta és ezt mondta: „Ez pedig a Fiú, a második isteni személy, aki elfogadó. Elfogadja azt, amit az Atya kér tőle és elfogadja mindazt, amit az emberek neki felajánlanak szeretettel.” Vendége ekkor közbevetette: „Most aztán kíváncsian várom, hogyan mutatod meg a Szentlelket.” Erre a magyarázó atya egyszerűen összekulcsolta a két kezét: „Ez pedig a Szentlélek, aki összekapcsolja, egyesíti az Atyát és a Fiút.”
A Szentháromság titkának megértéséhez ugyan ez a szemléltetés sem tökéletes, de talán segít abban, hogy megértsük az isteni személyek egységét, egymással való kapcsolatát, és közös szeretetük kiáradását az ember felé. Isten szeretete ugyanis nem csupán a három isteni személy között árad, hanem kiárad az emberek felé is. Az Atya szeretete megnyilvánul abban, hogy megteremtette a világot és benne az embert, valamint gondoskodik arról, hogy az ember megfelelő módon élhessen. A Fiú szeretete a megváltásban, Jézus szenvedésében és kereszthalálában mutatkozik meg leginkább az emberek felé. Áldozata Isten végleges elköteleződését jelenti az ember mellett. A harmadik isteni személy, a Szentlélek pedig megszentelő munkája által lép be az életünkbe, s egyrészt szüntelenül kiárasztja felénk az isteni szeretetet, másrészt meghív bennünket az isteni szeretetközösségbe. Ebben az értelemben a szentháromságos Isten állandóan úton van az ember felé, az ember pedig úton van Isten felé. Keressük Istent, vágyódunk szeretetére, és addig nem nyugszunk meg, amíg el nem jutunk az ő örök szeretetébe.
Szentháromság vasárnapjának evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus megígéri tanítványainak, követőinek a Szentlelket, aki folytatni fogja a világban az általa megkezdett művet. A Fiúnak, Jézusnak az volt az Atyától kapott küldetése, hogy meghirdesse Isten országát és az embereket az Atyához vezesse. A földről való távozása, mennybemenetele után a Szentlélek által lesz jelen Isten a világban, ő vezet bennünket örök hazánk és az örökkévalóság felé. Törekedjünk arra, hogy eljussunk a Szentháromság boldogságába!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!