2010. június 5., szombat

Június 6. vasárnap



A gabona javával táplálta őket az Úr,
és jóllakatta mézzel a sziklából.



Ma Krisztus testét és vérét ünnepeljük. A köztünk jelen lévő Jézus az egyház legnagyobb kincse. Ő személyesen van jelen z Eucharisztiában, és találkozni akar mindenkivel, aki hiszi az ő jelenlétét. Az evangéliumi elbeszélés szövege nemcsak ószövetségi emlékeket villant föl, hanem előre is utal az utolsó vacsora történetére. A kenyér, mint személytelen dolog van jelen, de amit Jézus cselekszik vele, az már túlmutat a kenyér anyagán. "Fogta, hálát adott, megtörte, odaadta. Ezek a mozdulatok mind fontossá válnak majd az utolsó vacsorán az Oltáriszentség alapításakor, ahogy a második olvasmányban Szent Pál beszámol erről az eseményről. A kenyér itt már több mint táplálék, föláldozott, megfeszített és megtört test, a bor pedig áldozati vérré válik.

A mai ember azonban megkérdezi: mi ebben a csodálni való? Hiszen olyan ködös, érthetetlen valóság ez. Az Isten, mint valóságos személy az emberrel, mint személlyel való találkozásához egy személytelen valamit, a kenyeret és a bort választja eszközül. Mi emberek annyira vágyunk a személyes élményekre, a kapcsolatok közvetlenségére. Az emberi tudás mindent kitalál, fejleszt, hogy ezt a személyességet növelje a technika távolságokat pillanatok alatt áthidaló eszközeivel. Ha az emberi ennyire képes a teremtett értelmével, akkor az őt teremtő Mindenható sokkal inkább képes az egyszerű kenyérben és borban létrehozni velünk a kapcsolatot.

Ahogy rácsodálkozunk Betlehem barlangjának szegénységére, Názáret csodátlan csendjére, a kereszten önmagát kiüresítő Istenre, úgy kell rácsodálkoznunk a kenyér színe alá rejtőző Személyességre. Jézus Krisztus merte vállalni a dologi lét személytelenségét, remélte azt, hogy egyszer mi emberek megtanulunk nemcsak a dolgokat látni, hanem a dolgok mögé is látni.

Világunk ezért nem érti az Eucharisztiában köztünk élő Krisztust, mert csak a felszínen él, elszokott attól, hogy a dolgok mögé lásson és felfedezze azok igazi értelmét. A zsidó népnél jobban senki sem várta a Megváltót, a Messiást, és milyen furcsa Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy éppen ő közéjük érkezik meg, és éppen ők, akik láthatnák, akik foghatnák, érezhetnék, ők nem ismerik fel, sőt halálát akarják és el is érik azt a római helytartónál. Mi emberek mindig valami nagy robbanásszerű, csodálatos, fényes, utánozhatatlan eseményt és jelenetet tudunk elképzelni és várni az Istennel való találkozáskor. Isten azonban nem ilyen. Nem mi emberi eszünkkel gondolkodik és cselekeszik. Találkozunk vele nap mint nap és nemcsak az Eucharisztia szent táplálékában, hanem ott vár vár bennünket a hajnali sötétséget ketté szellő első napsugárban, a lábunk alatt meghajló vékony fűszálon megcsillanó harmat cseppben, vagy éppen egy az utcán szembe jövő rég nem látott régi ismerősben. Nekünk embereknek kommunikációs zavarunk van Istennel szemben. Az embernek újra kell gondolna és leginkább tanulni az Istennel való kapcsolatát. Erre is gondolt Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, ezért mondta apostolainak: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Úgy intézi, hogy tevékeny munkatársai legyenek az apostolok és utódaik, akik ezt a csodát, az ő jelenlétét és kezdeményező szeretetét folytonos valósággá teszik. A kenyér, mint anyag így válik élővé, Krisztus testévé. Odáig megy ebben a szeretetben, hogy kezünkbe adja magát még két ezer évvel később is, ahogy ott a barlangistállóban Mária kezébe tette emberi létét, úgy most ma és minden szentmisébe a te kezedbe és szívedbe lép az Isten. Kell-e ennél személyesebb kommunikáció? Ezért nem elég Krisztusban szeretett Testvéreim a szentmisén csak ott lenni, nem részt kell benne venni, hogy lelkünk méltó hajlékká váljon a mind gyakoribb Jézussal való találkozásra. Ezért kell együtt énekelni, együtt imádkozni, együtt mondani a már unalomig ismert szentmise válaszokat, és ezért kell együtt mind gyakrabban szentáldozáshoz járulnunk.

Mit érzel, amikor látod a hófehér kovásztalan kenyeret és hallod Jézus szavait: "Vegyétek és egyétk, ez az én testem, amely értetek adatik!" Túllátsz-e az érzékelhető valóságon? A mai ünnep végtelen boldogsága, hogy Jézus Krisztus valóban itt van közöttünk az Oltáriszentségben.

Jézus így akar évezredek távolságából is ránevelni minket arra, hogy amint a hit által felfedezzük az ő jelenlétét, úgy fedezzük fel a gondviselő Isten kezét a legkisebb dolgokban is a hajunk szálának leesésétől, a mezők liliomának pompájáig.

Az Eucharisztia vétele tehát nemcsak Jézus Krisztussal, hanem az Atyával és a Szentlélekkel is összekapcsol minket. Itt rejtőzik a szentháromságos életünk legtitokzatosabb titka. Felfedezted már Krisztusban szeretett Testvérem, hogy életed Istenben van elrejtve?


2010. június 4., péntek

Eszéki Szent Kerény vértanú püspök


Eszéki Szent Kerény

vértanú püspök

Siscia, 258 – Savaria, 309. június 4.



Magyarország abban az időben a Római Birodalom fennhatósága alatt állt két tartományra osztva. A déli tartományt, Dél-Pannoniának nevezték, amelynek tartományi székhelye Siscia, a mai Eszék városa volt. Kerény e város környékének őslakosaként a rómaiaktól értesült már középkorúan a kereszténységről és magáról Jézus Krisztusról. Megtért és vallásos buzgalma olyan mértékű lett, hogy 300 körül már a város püspökeként tartják számon. A kereszténységgel természetesen a kereszténység üldözése is megérkezik ebbe az igencsak távoli provinciába Diocletianus császár uralomra kerülésével, aki maga is a környék szülötte volt. A püspöknek nagyon sok irigye akadt mind a rómaiak, mind az őslakosok között, így hamarosan a város parancsnoka, Maximus Praeses prefektus elé idézték. A püspököt a hívei megpróbálták menekülésre bírni, de az nem volt hajlandó megfutamodni, de egy másik városba indult, ahol útközben a katonák elfogták és így hamarosan börtönbe került. Maximus Praeses prefektus megpróbálja rávenni, hogy áldozzon a birodalom isteneinek, mert akkor elkerülheti a büntetést, de Kerény hajthatatlan maradt. Szembeszegülése miatt előbb megvesszőzték, majd visszavetették a börtönbe. Rövid ott tartózkodásának eredménye az lett, hogy megtérítette börtönőrét Marcelluszt. A prefektus gyorsan felismerte, hogy a püspök milyen veszélyt jelent még a börtönben is ezért három nap múlva a kormányzó elé vitték kihallgatásra, de eredményt az sem tudott elérni a püspöknél semmiféle fenyegetéssel, vagy zsarolással. A kormányzó döntésére az északi tartomány székhelyére Savariába szállították, hogy ott ítéljék el, hogy elkerüljék híveinek körében a zendülést, felkelést. Mivel itt sem tudták rávenni hitének megtagadására, azonnali halálra ítélték. 309. június 4.-én követ kötöttek a nyakába és a Sibarisba a mai Gyöngyös patakba vetették. A rómaiak terve, hogy majd névtelenül, ismeretlenül eltűnik a folyóban nem valósult meg, mert már az itteni keresztény közösség hívei is tudomást szereztek a kivégzésre szánt püspökük kilétéről. Megölését megakadályozni nem tudták, de testét kiemelték a vízből és magukhoz vették. A Scarabatensis nevű kapu közelében temették el.

A IV. század végén Kerény ereklyéit a római keresztények magukkal vitték Rómába, és a Via Appián, a Szent Sebestyén-bazilika mögött helyezték el. Míg Szent Kerény vértanú püspököt Északnyugat-Itáliában a késő ókortól napjainkig nagy tisztelet övezi, addig Magyarországon az évszázadok során szinte teljesen megfeledkeztek róla. A vértanú felfedezése Szombathely első püspökének, Szily Jánosnak volt köszönhető, aki tudatosan újraélesztette kultuszát. 1779-ben Mária Terézia közbenjárásával a szent ereklyéit Szombathelyre szállíttatta, ezeket egészen 1930-ig a püspöki palota kápolnájában őrizték. Kultusza akkor újult meg ismét, amikor a szaléziánusok az 1930-as években Szombathelyen telepedtek le, és templomuk védőszentjéül Szent Kerényt választották. Tiszteletére bazilikát építettek, ma egy plébániatemplom és a székesegyház egyik oltára őrzi emlékét Szombathelyen, ahol vértanúhalált szenvedett.

A modern tudományoknak köszönhetően a vértanú püspök utolsó útja, mint Jézus keresztútja ma már jól beazonosítható. A fennmaradt jegyzőkönyvek és leírások alapján a püspök vértanúságának helyszínei a mai Szombathely területén is jól felismerhetőek. A passió a mostani Szent István parkból indult, itt volt egykor az a szabadtéri színház, ahol Kerényt a helytartó ítélőszéke elé állították. Amantius, a helytartó megkísérelte pogány áldozatbemutatásra bírni a püspököt, azonban ő állhatatos maradt. Nyakába kézimalom-követ kötöttek, meghurcolták.

A püspököt végigvezették a provinciális fórumon, a császárkultusz főoltára mellett. Bár a főoltár helye ismeretlen, a fórumot a Perint és a színház közötti területre (a Kálvária és az Óperint utca környéke) teszik. A kivégzés helyét, ahonnan a püspököt a hídról a patakba dobták, a régészek az Óperint utcai híd közelében határozták meg.

2003. június 4-én ünnepelte Szombathely Szent Kerény püspök vértanúságának 1700. évfordulóját. A jubileum emlékezetére ezen a napon márványtáblát avattak az Óperint utca 1.számú ház falán, amelyre a vértanúakta ide vonatkozó néhány szavát is felírták: " Azon a helyen, ahol testét a víz partra vetette, imádkozóhelyet létesítettek."
Az emléktáblával megjelölt ház a Perint – patakot jelenleg átívelő híd mellett fekszik, annak a római kori kőhídnak a közelében, ahonnan a legújabb várostörténet szerint annak idején malomkővel a nyakában a hitét megtagadni nem hajlandó sisciai püspököt a vízbe dobták. A püspök földi maradványait innen eredetileg a keleti temetőbe vitték, és abban hantolták el. Sírja fölé aztán – ami körül később az ókeresztény temető is létrejött – kápolnát építettek. Ennek helyén ma minden bizonnyal a Szent Márton templom áll. Csak később kerülhetett át a nyughelyeként említett scarbantiai kapu melletti bazilikába, amikor a kereszténység már a Római Birodalom hivatalos államvallása lett.
Hol feküdt a scarbantiai kapu melletti bazilika? A templomot az 1940 – es években a Romkertben feltárt, egyhajós mozaikpadlós teremmel azonosították. A város topográfiai helyzetéből kiindulva azonban a bazilikát nem itt, hanem a Sopron felé vezető úton álló városkapu közelében, a falakon belül, a mai Kőszegimai Kőszegi utca északi végének körzetében találták.
A püspök ereklyéit a barbárok elől menekülő savariaiak 406 – ban Rómába szállították, és 1140 – ben a Szűz Mária templomban helyezték nyugalomba. utca északi végének körzetében kell keresni. A következtetést megerősítik az újabban előkerült leletek: Krisztus monogramos ruhakapcsoló tű, amely feltehetően papi viselethez tartozott és egy kereszt alakú bronz lámpafüggesztő – tag, amelyet egy keresztény bazilikában mécses felfüggesztésére használhattak. Mindegyiket a

Horvátország, Eszék, Szombathely védőszentje. Ő a pártfogója a rögeszmés, megszállott embereknek, és akiket gonosz szellemek szálltak meg.

A keresztény művészetben püspöki öltözetben ábrázolják malomkővel a nyakában, ahogy egy hídon áll.

Mindenható Istenünk, tekints gyengeségünkre, és minket, akiket bűneink súlya földre nyom, oltalmazzon vértanúdnak Eszéki Szent Kerénynek dicsőséges közbenjárása! Krisztus, a mi, Urunk által. Ámen!



Június 5. szombat


Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.


Óvakodjatok a képmutatóktól! Ez Jézus cselekedeteinek konklúziója. Krisztus ugyan minden embert szeretett, a bűnösöket is, de a bűnt nem. Különösképpen, amikor a bűnt az erény látszatába csomagolják. "Fölélik az özvegyek házát, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk" - szól az Úr. Feltűnnek, de kevélységükkel és nem szerénységgel. Imádkoznak látszatra, de szívüket nem emelik Istenhez hódolattal, bűnbánattal, hálaadással. Nem a feleslegükből adni, de mindent odaadni bizalommal az Úrnak. - Mint a szegény özvegy. És Szent Ágoston szerint csak az tud mindig adni, akinek szíve tele van szeretettel.


2010. június 3., csütörtök

Június 4. péntek



Így szól az Úr: Kiveszem testetekből a kőszívet
és hússzívet adok nektek:
az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.


A jeruzsálemi templom hívő közösségének teszi fel Jézus a kérdést: "Hogyan állíthatják az írástudók, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen Dávid maga mondja a Szentlélek sugallatára: Így szól az Úr az én Uramhoz... Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?" Tanításaiból, cselekedeteiből már látni kellett volna a tényt, hogy Krisztus Dávidnak Ura és Fia is, és levonni a következtetést, vagyis hogy higgyenek őbenne. A jeruzsálemi templom népe előtt ő áll, akire mindez vonatkozik: ő az Isten egyszülött fia, aki emberré lett, hogy az embert kibékítse Istennel. (Mint Isten Dávid Ura, aki mint emberré lett, Dávid fia). Minden ellenségét, még a halált is lába alá tiporta, az örök Főpap, aki megítéli a nemzeteket. Hozzá tartozom, erejében bízom.


2010. június 2., szerda

Június 3. csütörtök


Tengernyi csapás hull az igazakra,
de mindezekből kiszabadítja az Úr őket.
Megőrzi minden csontjukat,
hogy azokból egy sem törhet össze.


Szent Pálnak Timóteushoz írt levelei azt juttatják eszünkbe, hogy június a papszentelés ideje, amikor is az újonnan szenteltek a főpásztor elé járulnak, és átveszik a Szentírást és a kelyhet. Elsősorban nekik szólnak a buzdítások. "Isten erejében bízva viseld el a szenvedéseket az evangéliumért. Hiszen megmentet minket, és szent hivatással meghívott, nem ugyan tetteink alapján, hanem saját elhatározásból és kegyelme által, amelyeket Jézus Krisztus örök idők előtt adott nekünk." E hűségre, tanúságtételre buzdító sorok nemcsak a papsághoz, de minden megkeresztelthez szólnak. Tanúságtételük akkor lesz hiteles, ha belső meggyőződésünkből fakad, és tetteink is ezt tanúsítják. A mai válságban, eszmék zavarában élő embertársaink leginkább talán az isteni szeretet hirdetésére éheznek.



Római Szent Marcellinus és Római Szent Péter vértanúk


Eger, Bazilika, Vízkereszt ünnepe, 2008

RÓMAI SZENT MARCELLIN áldozópap és

RÓMAI SZENT PÉTER ördögűző


Június 2.
+ 303.


A római keresztény közösség minden bizonnyal ismert tagjai lehettek a harmadik század második felében. Buzgalmukkal és jámborságukkal tiszteletben álló személyek lehettek a közösség tagjai között.

A két vértanú, Marcellin és Péter neve szerepel a szentmise ősi, római kánonjában, ebből biztosra vehetjük, hogy mindketten római polgárok lehettek. Megbízható hagyomány e vértanú-párról természetesen ugyanúgy alig áll rendelkezésünkre, mint Ágnes, Nereus és Achilles vagy Pongrác vértanúságáról. Föltehetően 500 táján készült szenvedéstörténetük jól tájékozottnak és beszédesnek mutatkozik. Formája szerint épületes, dicsőítő irat a vértanú-tisztelet szolgálatában. Történeti hitelességét azonban már nincs módunk megítélni. A két vértanú -- az írás szerint -- római klerikus volt: Marcellin áldozópap, Péter pedig exorcista (ördögűző). Diocletianus császár üldözésének idején szenvedhettek vértanúhalált. Minden bizonnyal az okozta a halálukat, hogy túl ismertek és népszerűek voltak Rómában és így rajtuk keresztül igyekeztek példát statuálni a többi keresztény számára.

Damasus pápa 384-ben azt állítja a két római vértanú sírfeliratában, hogy haláluk és temetésük történetét a kivégző hóhértól, Dorotheusztól hallotta: ,,amikor még gyermek voltam''. A hóhérjuk megbánta tettét és maga is keresztény hitre tért. Helyi tiszteletüket Rómában ki lehet mutatni, sírjukat a Via Labicanán lévő temetőben tisztelték. Konstantin császár bazilikát építtetett oda, melyhez hozzáépíttette anyjának, Ilonának a mauzóleumát. A két szent ereklyéi 827-ben a Majna menti Seligenstadtba kerültek.


A két római vértanú életéből a legendás szenvedéstörténet épületes részleteket beszél el:

Amikor Pétert bebörtönözték, megnyerte fogolytársai és őrei bizalmát. Arthemius felügyelő is elpanaszolta gondját: van egy lánya, akit megszállva tart a gonosz lélek. Péter ajánlkozott, hogy Krisztus nevében meggyógyítja. Arthemius azonban nem akarta elhinni, hiszen ha Péter Istene olyan erős volna, akkor először nyilván saját szolgáit szabadította volna ki a bilincsekből. De Péter bátorította őt, hogy higgyen Isten erejében. Akkor a börtönfelügyelő kettős láncot hozott, és a szentre zárta: ,,Ha Istened kiszabadít ebből a kötelékből, és meggyógyítja a lányomat, hinni fogok Krisztusban.''

A következő éjszaka Péter szabadon, kereszttel a kezében lépett a kételkedő elé, kinek a lánya is teljesen meggyógyult. Arthemius egész házanépével rögtön kérte a keresztséget, és szabadon engedte a keresztény foglyokat, azokkal együtt, akik meg akartak keresztelkedni. Marcellinus, aki papként ugyanabban a börtönben volt, mindnyájukat megkeresztelte.

Amikor a bíró megtudta, hogy Marcellin és Péter megkeresztelte a felügyelőt és más foglyokat, és mindnyájan szabadok, sietve újra elfogatta és egy szigorúbb börtönbe záratta őket. Jöttek a kínzók: Marcellint üvegcserepekre fektették, Pétert kalodába zárták. Az Úr angyala azonban éjjel kiszabadította őket a börtönükből, és megparancsolta nekik, hogy továbbra is erősítsék a keresztény népet szóval és tettel. Mindenekelőtt Arthemius bátorítására siettek, akinek szintén meg kellett ízlelnie a bíró haragját: családjával együtt megkövezték. Végül Marcellint és Pétert egy sötét erdőbe hurcolták, mintegy hárommérföldnyire Rómától. Itt nekik kellett megásniuk a saját sírjukat, amit nagy örömmel tehettek meg, mert már várták Jézus Krisztus vértanúságát. Ott lefejezték őket és elhantolták bízva abban, hogy a keresztény közösség nem talál rájuk és nem válnak mártirrá. Két nő Lucilla és Firmina azonban, akik a keresztény közösség tagjai voltak a vértanúk halálát követő éjszaka látómásban, isteni kinyilatkoztatásban részesültek a vértanúk holtestének hollétéről. Felkutatták azt és méltó módon helyezték örök nyugalomra a Via Labicanán, ahol zarándokhely alakult ki. A kilencedik században 827-ben IV. Gergely pápa elküldte a vértanú szentek relikviáit Nagy Károly titkárának, történetírójának Einhardnak Strassbourgba, ahol Malinheim néven templomot építettek tiszteletükre, ma ez a hely Seligenstadt nevet viseli. Itt számos csodálatos gyógyulás történt, amelyet fel is jegyeztek. Csontjaik több darabja aztán egy másik kolostorba Achaffenburgba kerültek 829-ben. Einhard ennek a kolostornak lett az apátja. Vannak ugyan, akik úgy vélik, hogy a szentek ereklyéi nem ajándékba kerültek oda, hanem egyszerűen elrabolták azokat Einhard megbízásából, aki Ratleic diakónust bízta meg ezzel a küldetéssel. Neki egy Deusdona nevű rossz hírű asszony segített, aki járatos volt a katakombákban.

Siricus pápa már a negyedik században, tehát nem sokkal vértanú, haláluk után templomot építetett sírjuk felett. III. Gergely pápa átépítette azt. 1256.-ben IV. Sándor pápa ismét felújítatta immár székesegyházukat. A jelenleg is itt álló templom XIV Benedek pápa elképzelései szerint épült meg 1751-ben, és a karmeliták rendje kapta azt meg, amelyben azok szolgáltak 1906-ig. 1911-től az egyházmegye papsága teljesít benne szolgálatot. Ma Torino nyugalmazott érseke a szlovén származású vezeti Aloysius Matthew Ambrozic.

A legenda még arról is tud, hogy a hóhér látta, amint lelküket angyalok kísérték az égbe. Akkor ő is eljutott a hitre.

A keresztény művészetben a két vértanút mindig együtt ábrázolják. Középkorú, rövid szakállt viselő papként, akik együtt tartják a vértanúság pálmáját.

Jelképük: Könyv, írástekercs, pálma, kehely, kereszt, kard


Istenünk, aki Szent Marcellin és Szent Péter vértanúid dicsőséges hitvallásának emlékezetét erősíted bennünk és oltalmunkra fordítod, kérünk, segíts, hogy követésük előbbre vigyen, és közbenjárásuk támogasson minket!



2010. június 1., kedd

2010. június 2. szerda


Az üdvözült lelkek örvendeznek a mennyben.
Krisztust követték,
Krisztusért vérüket ontották,
és most vele együtt ujjonganak örökkön-örökké.

Jézusnak a feltámadásról szóló tanítása kigúnyolására hozzák a szinte képtelenségnek tűnő - hét fiú, egy asszony - történetet a szadduceusok, de Jézus felfedi tévedésüket, nyíltan, tovább hirdetve a feltámadást. Az égő csipkebokor ószövetségi történetére utalva rámutat, hogy Isten itt mint az élők és nem a holtak Istene mutatkozik be. Izajás prófétánál, a Makkabeusok könyvében vagy Jób történetében olyan szentírási helyzeteket találhatunk, ahol egyértelműen megjelenik a test feltámadására való utalás. Szent Pállal együtt hirdetjük: "Amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre támad." "Krisztus legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot!" - Szent Pálnak a feltámadás hitéről tanúskodó szavai ezek. Hiszek a feltámadásban és az örök életben!



Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.


Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Et ex omnibus tribulationibus meis eripuit me.

(Zsoltár 34, 5b)


Imádkozunk!


A Kereszthez

Csendben, szürkén, a szoba legsarkában,
Kinél falon függ, kinek asztalán van,
Nem övezi sehol semmi pompa, dísz,
Mégis elvezeti, aki benne hisz
Egy más, jobb világba, ahol megtanul
Várni, dolgozni, szenvedni szótlanul
Egy szebb jövőért. Más nem tanítja ezt,
Csak a falon függő szürke kis kereszt.

Ne menj most tovább- Állj meg előtte hát!
És ha nem is mond ajkad hozzá imát,
Nézd a felszegelt Krisztust a kereszten.-
Sebeitől a gonosz is megretten!
Nézd a kínos rettenetes halált,
Mit bosszújára a nép kevésnek talált,
Előbb korbács nyomán patakzik vére,
Majd töviskoronát nyomott fejére!-
Testéről durván minden ruhát letép,
Min egymást szidva osztozik a nép
És míg kezét rettentő szeg üti át,
Kacagva sorsolják a rabolt ruhát.
Üvölt a vértől, tombol a nép, örül
Krisztus szenvedésén a kereszt körül.
Gúnyolja, veri, üti és gyalázza
Ő sebein függ, egyre nő a láza,
És mikor szája a láztól már vérezett
Ecetet adnak innia víz helyett.
Kéjes mámorral kiáltanak rája,
"Most tégy csodát, oh zsidók királya!"
A nagy szavaktól megretten a nép.
Mi lesz, ha Jézus a keresztről lelép?
A két lator sír, jajgat mellette,
Ő a föld minden kínját elszenvedte,
Szól fájón, halkan, -testében a szegek-
"Uram! Nem tudják, hogy mit cselekszenek."

Annak, hogy ez történt, kétezer éve!-
Mit hagyott Krisztus mindezért cserébe,
Hogy a feledékeny, gyarló emberek
Még minden szavára így emlékszenek?-
Semmi mást. Boldogságra igéretet!-
És hozzá a kulcs, az út, a szeretet,
Melyet kereszthalálában ránk hagyott!
És érte már sok ember kincset, vagyont,
Rangot eldobva,- mind valamennyi szent,-
Mosolyogva, boldogan a halálba ment.-
Boldogságra igéretet!- Semmi mást!-
És benne a hit nyújtott vigasztalást
Bajra, szenvedésre milliók között.
Követői közé boldogság költözött,
Mert megtalálták benne az alapot.
Halálától az élet értelmet kapott,
Mit el is veszít, amint megtalálod,
Mert nem földi az igért boldogságod.

És mind e sok kín, boldogság, gondolat
Ott van a szobádban, egy kép alatt
Függ, vagy asztalon áll észrevétlenül,
A szoba bútorai közt elvegyül,
És mégis mind tanítja, mind adja ezt,
A szobádban lévő szürke kis kereszt.

Ámen!

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

Immár június hónapjába léptünk. Az évközi idő kilencedik hetének keddjénél járunk, ma a liturgiában még sem a köznapról, hanem a világszerte megünnepelt egyházatyáról Szent Jusztiniusz vértanúról vesszük. Emellett, mint minden kedden nem feledkezünk meg Szent Őrzőangyalaink emlékezetéről sem. Elmúlt milyen gyorsan Szűz Mária gyönyörű hónapja a május, amikor közösen a kápolnában rózsafüzért és litániát imádkoztunk. A napok és a hetek eltelte alatt hol tízen, hol húszan, de akárhányan is kis közösségé kovácsolódtunk az imádság ereje által. Mindenki tudott a másik számára egy új imát, egy új verset, vagy éppen alig használt már kihalóban lévő régi népéneket. Volt, aki azzal búcsúzott, hogy majd októberben ismét találkozunk. Remélem, sőt bízom benne, hogy nem így lesz. Ha most Szűz Anyánk a Boldogságos Mária kissé háttérbe is kerül a liturgiákban és helyét inkább Fia és az Atya ünneplése veszi át, azért visszatérő álmom lenne, ha a ritkán tartott szentmisék előtti félórában a rózsafüzér imádság újból fel-felcsendülne. László András atya vezette ezt még be megérkezése után, s amikor eltávozott tőlünk, mintha az olvasókat is magával vitte volna. A másik kicsit lehangoló tapasztalatom az volt a májusi ájtatossággal kapcsolatban, hogy résztvevők között egyetlen férfi sem volt. A Mária imádság pedig nem női imádság. A hozzávaló fohászkodás nem a gyengeség és nem a szégyenkezés megnyilvánulása. Bizton állíthatom, hogy a világ egyik legnagyobb Mária rajongója férfi volt, még pedig magyar, államalapító királyunk Árpádházi Szent István. És, amikor Isten akaratában megnyugodva tudomásul vette fia halálát, s hogy országa közvetlen utód nélkül marad, Máriához imádkozott és országát neki ajánlotta fel. S, azóta lett Magyarország, Máriaországa, mi pedig Mária népe, férfi, nő, gyermek egyaránt. Innen e sorok közül is kérem a férfiembereket, hogy csatlakozzanak a Mária imákhoz. Ne szégyelljék a kezükbe fogni a szentolvasót, s áldozáskor kezünkben tartva büszkén felmutatni, hogy lássák az emberek, hogy Mária velünk van minden lépésünkben. Közel három éve immár, hogy rózsafüzért hordok a nyakamban. Mindig ott van, minden napon, amikor felkelek, és amikor lefekszem, a fejem mellé teszem, de ha eljön, a hajnal ismét nyakamba teszem, hiszen rajta függ a keresztem. Sokan aranyláncot, ezüstláncot hordanak rajta drága ékkövekkel. Nekem egy rózsafüzér jutott bérmakeresztapámtól, amelyen még egy Benedek medál is van, amelyet maga XVI. Benedek pápa áldott meg Augsburgban. Szeretem az olvasót, fogom a keresztet és bízom a Benedek medál oltalmában. Bencésnek valóm magam és hiszem, amit mondanak: Dolgozzál és imádkozzál!

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Ez a mai zsoltárunk felelete. Ezt feleljük mi is mindannyian hála telt szívvel, és akkor feleletünk átcsap jelen időbe. Az Úr kiragad engem minden rettegésből. Mitől is rettegünk? Mitől retteg vajon a mai modern kor embere? Őszintén mondhatom, hogy mindentől, még önmagától is, sőt leginkább attól. A magány, a bezárkózás fokozza a rettegést. Én Kedves Testvéreim soha nem vagyok egyedül. Velem van mindig Mária a Rózsafüzéren, ahogy tartja Jézust a kereszten, és velem van Benedek apát is a nyugati szerzetesség atyja. Nem vagyok ugyan szerzetes, nem vagyok pap sem. Egy ember vagyok közületek, hibáimmal, vétkeimmel és vállamon a kereszttel. Szent Jusztin sem volt pap, és nem volt még csak szerzetes sem. Velem ellentétben egy művelt, viszonylagosan gazdag római gondolkodó volt, aki akár csak én kereste az igazi ösvényt. Mondjuk ki őszintén pogány volt. Jó magam is sokáig pogány voltam, mert sokáig szolgáltam tévhiteket, majd még rosszabbat tettem és Mammont kezdtem el szolgálni. Emelkedtem. Irigyeltek sokan. De nem tartott sokáig ez a pünkösdi királyság. Aztán visszazuhantam oda ahonnét kapaszkodni kezdtem a porba. Újra ott voltam a helyemen, s amikor felocsúdtam, s körül néztem nem láttam mást csak a keresztet. Nem el és nem megítélt. Barátként üdvözölt, s rajta a megfeszített kezet nyújtott, vigaszt sugárzott és magához ölelt. Nem először, s talán nem is utoljára, de biztos, hogy Ő mindig ott lesz, amikor a porba zuhanok. Ma a porba száll egy katolikus testvérünk, akit örök nyugalomra helyezünk. Közösségünk tagja volt. Végh Ilona szolgálod Uram, ma megtér hozzád, kérünk, fogadd lelkét szeretettel. Bűneit, ha voltak és megbánni a hirtelen halál miatt nem tudta, kérünk, tud be neki emberi gyarlóságának és engedd, hogy mi, még földi zarándokutunkat járó testvérei, könyöröghessünk és imádkozhassunk vétkei bocsánatáért. Kérjük a ma ünnepelt szentünket is, Szent Jusztint, hogy vértanúságának koronájával segítse testvérünket a mennyei hazafelé, hiszen halálával már ő is e mulandó, gyarló világnak a tanúja. Ilona testvérünk őrangyala, aki itt e földön óvta lépteit, segítse most lelkének zarándoklatát is, hogy teljes békében élvezhesse a szentek társaságát.

„Áldom az Urat minden időben,

Dicséretét szüntelenül zengi ajkam.

Lelkem az Úrban dicsekedjék,

Hallják meg a szelídek és örvendezzenek.”

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

A halál nem a vég. Ilona testvérünk emléke nem hal meg, amíg egy is él köztünk, aki emlékeznék rá. Nagy, szerető és gondoskodó családot nevelt, és hagyott most itt egy másik nagyobb, szeretőbb és gondoskodóbb családért. Ne sírtok, ne bánkódjatok e-miatt, mert eddig ő vigasztalt, ő szeretett, ő mosolygott, mostantól pedig őt segítik az angyalok. Szent Jusztin vértanút egyszer megkérdezte valaki, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Ezt válaszolta: gyere, nézd meg, hogyan élek, akkor talán megtudod! Pedig ő elkezdhette volna magyarázni, hogy nincs a világon még olyan csodálatos eszmerendszer, olyan mély gondolkodás, mint a kereszténység…, de nem tette. Mert nem ez a kereszténység lényege, hanem egy kapcsolat Jézus Krisztussal. Ezt nem lehet elmondani, ezt nem lehet elolvasni könyvekből. De meg lehet másoktól tanulni! Ilona testvérünk, ha nem is ismerte vértanú egyházatyánkat, így ismeretlenül is megfogadta tanácsát és nem bonyolította túl életét. Egyszerűségében, őszinteségében sokkal több volt Krisztusi, mint némely pap, vagy szerzetes magamutogatásában. Mondhatjuk hát számára a zsoltárossal együtt:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

S valóban, nála már a múlt idő is jelen időben van. Az utolsó fényes ösvényen halad, biztos léptekkel a számadás, és a méltón elnyert örök béke ajtaja felé. És ez az ajtó Kedves Testvéreim a Kereszt. Nálam ott log minden szoba, minden helyiség falán. Ha csak egy pillanatra is elgyengülök, elbizonytalanodom, csak rá pillantok és ő rám a biztatóan széttárt karjaival. Ha nem is imádkozom, ha csak egyet biccentek feléje, az emberi szív már örömmel töltődik meg.

„Vigasztaljátok az Urat velem együtt,

Nagyszerűnek hirdessük az ő nevét mindnyájan.

Kerestem az Urat és ő meghallgatott,

És kiragadott engem minden rettegésből.”

Keressük Testvéreim az Urat, mert ő meghallgat minket. Június van, Szent Iván hava, Nyárelő hava. Az időjárás azonban erről, mintha mit sem tudna. Esik, mit esik, valósággal csobog napok óta. A határ lassanként egy mocsaras területté válik. A földekbe vetett munka minden gyümölcse pusztulásnak indult. A népi mondások szerint a sok, júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazdaember kezébe. Az ég könnyezik, úgy tűnik vigasztalhatatlanul. Nagy szükség van most az imára és nemcsak az asszonynak kell tekintetüket az égre emelni, hanem bizony a férfiembernek is alább kell adnia önnön büszkeségéből. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi uraljuk a környezetünket, hogy mi uraljuk a természetet. De ez bizony nem így van, nemesíthetünk drágábbnál drágább vetőmagokat, készíthetünk termésfokozókat, beleavatkozhatunk a genetikába, de akkor is jöhet eső, jöhet aszály, mozoghat a föld, törhet ki vulkán. Mi csak egy vagyunk a teremtésben, egy a fával, egy a fűvel, egy az esővel, egy a legelő nyájjal. A Teremtőnk maga az Isten és mi a gyermekei, a rossz gyermekei. Vigasztaljuk az Urat, Mennyei Atyánkat imáinkkal, fohászainkkal, fogadalmainkkal, mert különben a felhők nem repülnek el. Térdeljünk le Kedves Testvéreim a kereszt előtt! Töltsük meg a Templomokat! Tartsuk meg ígéreteinket! Tartsuk be szövetségünket az Úrral. Járuljunk minél többen a Szentáldozáshoz, mert egyedül csak ez vigasztalja meg a mi Mennyei Atyánkat. És akkor:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

A szenvedés az emberi történelem kezdete óta minden korszaknak, népnek és egyénnek súlyos problémát okozott. Már a II. század közepén Szent Jusztinusz filozófus és vértanú megfogalmazta az egyházatyák meggyőződését: a kereszt az egész történelmet átjárja, és az Úristen minden ember számára lehetővé teszi a benne való részesedést. A kereszt áldását pedig éppen a szenvedésen keresztül ajánlja fel nekünk Krisztus. Ezért Őt kérdezzük meg: hogyan egyeztethető össze a szenvedés egy mindenható és jóságos Isten létével, aki meg tudta volna akadályozni a szenvedésünket? Miért vállalta el értünk Krisztus a szenvedést és a kereszthalált?

Az emberré lett Fiúisten minden bűn következményét, a bűn büntetését azért vette magára, hogy minden ember vissza tudjon térni a Mennyei Atyához. Mi tehát ezen az úton tudunk csak örök célunkba eljutni. Jézus Atyja és irántunk való szeretetből azért áldozta fel magát, hogy a világ megtudja, mennyire szereti Atyját.

Az Egyház egész történelme is csak a kereszt fényében érthető. A Time hetilap több évet Kínában töltött riportere szerint nagy a valószínűsége, hogy a legnagyobb keresztény ország Kína lesz. Kínában ugyanis minden Rómához hű püspököt és papot többszörösen meghurcolt a kommunista diktatúra. Az afrikai országokban az erőszakos iszlámosítástól szenvednek. Ha a kereszt fényében vizsgáljuk meg a történelmet, kezdettől találunk olyan személyeket, akik bizonyos fokig Krisztushoz hasonultak, mivel szeretetből éltek és haltak, bizalommal szenvedtek.

Krisztus kegyelme életet formáló erővé vált bennük. Ilyen krisztusi vonásokat mutató pogány lehetett a kínai bölcs Konfucius, akit a hagyomány szerint a fejedelem elbocsájtott hivatalából, mivel túlságosan becsületes volt, s attól kezdve szegény tanítóként élt. Tanítványainak lelkére kötötte, hogy ha az erkölcsi jó megkívánja, akkor életüket is fel kell áldozniuk. Ilyen ember volt a hindu Gandhi, akit békeszeretete miatt honfitársai gyilkoltak meg.

Mennyivel többet kaptunk mi keresztények, akik nemcsak sejtjük és reméljük a kereszt életadó voltát, hanem ennek a keresztből fakadó életnek az Urát is ismerjük. Sajnos mi kishitűek vagyunk, panaszkodunk, még a kereszt árnyékától is félünk. Pedig, ha szeretetből elfogadnánk a szenvedést és halált, mint Isten ajándékát, megtisztulnánk önző, bűnös vágyainktól.

Álljunk ez évben is, e napon is a kereszt elé tanulékony lélekkel. A rajta szenvedett és meghalt Jézus Krisztus ma is tanítani akarja a keresztről híveit, mindannyiunkat.

„Tekintsetek reá, és eláraszt a fény benneteket,

És arcotokat nem érheti szégyen.

Ez a szegény hozzá kiáltott, az Úr meghallgatta őt,

És minden szorongatásból kiszabadította.”

Imrő Mihályné, Végh Ilona testvérünk élt 75 évet. Csendesen és alázatosan szolgálta családját és Istenét. Nem hivalkodót, nem hangoskodót, sohasem kereste a feltűnést, a szereplést. Igazi magyar, igazi bátai, igazi parasztasszony volt a szó nemes értelmében. Nehogy azt higgyük, hogy neki soha nem fájt, hogy őt nem csábította a világ csillogása. Elviselte a fájdalmat, eltűrte a kudarcot, elfogadta a keresztet. Amikor bajban volt, mindig Jézusra tekintet, mindig az olvasót markolta, magában Máriához fohászkodott. A fény, Jézus Krisztus fénye mindig átjárta, lelkében mindig ott lobogót. Halkan kiáltott, mert tudta, hogy a Mennyei Atya nem a hangerő mértékét tekinti, hanem a sóhaj őszinteségét. Élete során nagyon sokszor sarokba szorult, szorongatásba került, de az Úr meghallgatta őt. Gyászolja őt a családja és az egyházközösség, de egyben ünnepli is, hogy megtért Isten országába. Hanem álmában szenderül örök életre talán ezek lehettek volna utolsó szavai:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Befejezésként a mi imáink és fohászaink kísérjék el utolsó útján az örök boldogságba. Kérjük szent őrangyalát, hogy tolmácsolja görögkatolikus imánkat lelki üdvösségére:

Krisztusnak Angyala, én szent Őrizőm, lelkem és testem Oltalmazója, bocsásd meg nékem mindazt, amit a mai napon, és életemben Ellened vétettem, és szabadíts meg az ellenséges ördög minden gonoszságától, hogy semminemű bűnnel meg ne haragítsam az én Istenemet. Imádkozz hát érettem, bűnös és méltatlan szolgáért, hogy méltónak találtassam a Szentséges Háromságnak, az én Uram Jézus Krisztus Anyjának és minden szenteknek kegyelmére és irgalmára.

Ámen!



2010. május 31., hétfő

Június 1. kedd


Haszontalan beszéddel áltattak a semmirekellők,
ami törvényed ellen való,
Én azonban rólad beszéltem a királyok előtt,
és nem szégyenültem meg soha.

Szabad-e adót fizetni a császárnak? - halljuk a farizeusi kérdést, remélik, hogy Jézus szavaiba beleköthetnek. Jól kieszelt csapda. Ha Krisztus azt mondja: fizessenek, akkor a farizeusok a népet fel tudják lázítani ellene. Micsoda Messiás az, aki a megszálló pogány hatalom támogatására buzdít? Ha viszont az a válasz, hogy ne fizessenek adót, feljogosítva éreznék magukat, hogy Jézust beárulják a hatóságoknak, mint az adófizetés ellen lázítót. Jézus tisztában volt képmutatásukkal. Ismerjük a történetet: a dénáron Kinek a képe ez?... - A császáré! Jézus így folytatta: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené!" - Arra utal ez a bölcs válasz, hogy az állam a közjó érdekében elvárhatja polgáraitól a támogatást. És Isten, a Teremtönk elvárhatja gyermekeitől az imádást, tiszteletet, az Úr napjának megszentelését. Magatartásomban, hogy viszonyulok mindehhez?


Boldog Kamilla Baptista Varano klarissza apáca


BOLDOG BAPTISTA VARANO

Stigmatizált szűz, klarissza apáca

(1458. április 9. – 1524. május 31.)


Az Assisitől mintegy 40 km-re fekvő Camerinoban* született hercegi család elsőszülöttjeként. Az apja, Julius Caesar Varano herceg, az anyja, Joanna Malatesta. Az apa egy igen lobbanékony, harcias ember volt, aki elsőszülött gyermekét is fiúként igyekezett nevelni. Első huszonhárom évéről szinte alig tudunk valamit. A Kamilla névre keresztelték. A hercegi udvarban kiváló renesszánszkori műveltségre tett szert s egy ideig élte a maga világias életét. Egyszer hallott egy prédikációt Jézus szenvedéséről, attól kezdve nem szűnt meg Jézus szenvedésére gondolni, és minden pénteken hozzá imádkozott. 1479-ben kapja meg a belső fényt. Hivatást érzett a szerzetesi életre, de apja csak kétévi tusakodás után adta beleegyezését. Ebben a két évben szabályos szobafogságban tartották, hogy jobb belátásra bírják, és végre férjhez adhassák, hogy a nemesi család dinasztikus terveit, jövőjét szolgálja. 23 éves korában, 1481. november 14.-én Urbinoban belépett a klarisszákhoz. Élete mélyen kötődik a rend minorita szerzeteseihez is, különösen Br. Domenico of Leonisa, Br. Pacifico, és Francesco da Urbino. Atyák voltak, akik felkészítették a szerzetesi életre.

Lelki szárazságot, hosszas betegségeket, az ördög heves kísértéseit viselte el, közben azonban sokszor megtapasztalta az isteni szeretet édességét is. Rendkívüli karizmákban (látomások, kinyilatkoztatások, beléöntött szemlélődés) részesült. Spirituális íróként vetette papírra látomásait. Több írása fennmaradt. Legismertebb: Az Úr Jézus lelki szenvedései (1488). Ebben különösen a haláltusát vívó Jézus szívének szenvedéseit írja le a neki adott kinyilatkoztatások szerint. A Jézus Szíve tiszteletre vonatkozó jelentős írás ez, mely hamarosan több kiadásban megjelentetve századokon át ismert lelki könyv lett. Másik műve: A lelki élet harca - önéletrajz. Lelkiatyjának számol be ebben lelki fejlődéséről s a neki adott kegyelmekről. Írásaiban részletesen beszámol angyali látomásairól. 1484 januárjára elkészül az a kolostor, amelyet édesapja alapított szülővárosában, Camerinoban leánya számára, s ennek elöljárója lett hosszú éveken át. Nyolc társával kezdi meg itt az imádságos életet, majd közben egy másik helyen Firminoban is alapított kolostort. 1505. január 28.-án II. Gyula pápa meglátogatja kolostorában és elismeréssel szól munkájáról.

Kapcsolatot tartott fönn kora obszerváns ferenceseivel, s ő maga is törekedett a szerzetesi élet megújítása által az Egyház reformját szolgálni a reneszánsz pápák korában. Mint sötét háttér, az ő életében különösen is jelen van a renesszánszkori egyház szomorú valósága: VI. Sándor törvénytelen fia, Borgia Cézár meggyilkoltatta Baptista apját és két testvérét Hannibált és öccsét menekülés közben 1502-ben. Ő sokat imádkozott a gyilkosokért is. 1521-22-ben idős kora ellenére elkezdet utazgatni, hogy San Severino Marche-ben is klarissza rendet hozhasson létre. 68 éves korában 42 évnyi szerzetesi élet után halt meg szent halállal Camerinoban 1524. május 31.-én. Halálát feltehetően pestis okozta. Harminc évvel később a kolostor alatt eltemetett zárdafőnököt exumálják és testét teljesen épen találják. Ismét eltemetik, de 1593-ban újra kiássák és még mindig nagy mértékben épen találják testét. XVI. Gergely avatta boldoggá 1843. április 7.-én. A Szenté avatási kongregáció 2005. december 19.-én a Szentatya, XVI. Benedek által jóváhagyott dekrétumában ismeri el, hogy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket: Várhatóan XVI. Benedek pápa fogja szentté avatni 2010. október 17.én Rómában a Szent Péter Bazilikában..

Nyelvét - Páduai Szent Antaléhoz hasonlóan - ereklyetartóban őrzik.

Boldog Baptista az Isten iránti szeretet felindításáról (Oktatások c. munkájából):

„Akkor van meg benned egész biztosan a szeretet, ha a jó úton járva lelkedet gyakran az Istenhez emeled és ezt emlegeted: „Uram, mindent irántad való szeretetből teszek.” Mondd ezt gyakran akár tudatosan, akár öntudatlanul.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Baptista szüzet azzal tüntetted ki, hogy Fiad, Jézus Krisztus szenvedéséről állandóan elmélkedjék. Közbenjárására add, hogy az önmegtagadások által testünkben hordozzuk a kereszt titkát, és így elnyerjük a boldog örök életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ámen!

Uram, Istenem, benned bízom.


Uram, Istenem, benned bízom.

Deus meus, sperabo in eum.

(Zsoltár 91. 2c)


Imádkozzunk!

Mindenható örök Istenem, köszönöm neked a munkámat ezen a napon is. Öröm számomra minden fáradozás és nehézség, amelyet Teremtésed kertjében végezhetek családom és a magam boldogulására. Minden öröm és siker, és még a kudarc és bánat is, amely a napi munkám folyamán ér tudom, hogy a Te akaratodból van.
Szeretném, ha a napi munkám mindig úgy alakulna, a Te dicsőségedre, és a világ szükségére, hogy az a legnagyobb ajándék legyen mindenki számára. Felajánlom a nap minden nehézségét, és minden sikerét, minden csepp verejtékemet a számodra, Uram, és a Teremtett világod jobbulására.

Ámen.

Bishop Charles Lewis Slattery (1867-1930)

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

A Szentháromság vasárnapja utáni hétfőhöz érkeztünk. Az évközi idő kilencedik hetének köznapja, amelyen az egyházunk az egyetértés ápolásáért imádkozik. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy a ferences testvérekkel együtt ma megemlékezzünk Boldog Kamilla Baptista Varano klarissza apácáról, aki szentté avatása idén október 17.-én fog megtörténni Rómában a Szent Péter bazilikában. De hogy egy világi eseményről is megemlékezzünk, ma van a nem-dohányzók világnapja.

Az apostolok cselekedeteiben a következőket olvashatjuk. „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus Krisztus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben.”

Boldog Kamilla Baptista Varano klarissza apáca ugyanígy teljes életével, lelkületével csatlakozott az apostolok karához és a kegyelmek minden fájdalom és nehézség ellenére felemelték tisztelettel imádott Krisztusához. De a múltból visszatérve napjainkra, egyházközségünkhöz bátran állíthatóm, hogy a Szentlélek kegyelme a tegnapi napon köztünk járt a Szent Vér Kegytemplomban, ahol nyolc fiatal részesült az elsőáldozás semmihez sem hasonlítható, felemelő kegyelmében. Az ünnepségre szép számmal érkeztek hívek és érdeklődők. Sajnos tudjuk a múlt tapasztalataiból, hogy ez így van, mármint az érdeklődők. Az elsőáldozáshoz járuló gyermekek arcán abban az órában angyali kegyelem világított. Látszott rajtuk, hogy titokzatos várakozás tölti be teljes lényüket. Aztán a szertartás végére valahogy ez mindig elmúlik és a helyébe a régi érzések és érzelmek tolulnak. A gyermekek visszazuhannak a mai világ lelki sivárságába. Hogy miért lehet ez így? Tehetnénk fel magunknak a jogos kérdést. Talán azért, mert a mai családok, a mai otthonok nem adnak táptalajt a szentáldozás ünneplésének. Talán azért, mert nem tudjuk megfelelően felkészíteni a gyermekeket arra a mennyei csodára, melyben részesülnek. Hogy is tudnánk, amikor még mi felnőttek is gyakorta híján vagyunk minden féle lelki érzelemnek az oltár előtt. A papjaink fásultak, kimerültek. A közösség, az egyházközség nem működik, széthullott a napi küzdelmek nehézségeiben. Hiába olvastuk az apostolok cselekedeteiben: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt.” Ma ennek kedves Testvéreim nyoma sincs. Herendi János apátplébánosunk szépen érzékeltette homíliájában utazásunkat a hajón és megérkezéseinket egy-egy kikötőbe. Elsőáldozóink hajója már most léket kapott. A beléje ömlő víz elleni küzdelem, a felszínen maradás minden erejüket felemészti, és csak egy helyben forognak. Ki segíthetne rajtuk? Vajon a mi hajónk, hogyan áll Testvéreim? Vajon egyfelé evezünk-e a most elsőáldozásban részesült gyermekeinkkel? Vagy más utakon járunk, és ezért nem segíthetünk? Mi lesz így a nagy hajónkkal a keresztény egyház hajójával? Azt hiszem, sőt mondhatom, hogy tudom, hogy elérkezett az utolsó pillanat, hogy határozottan megragadhassunk hajónk kormányát és új vizekre evezzünk. Az ország világi újkormánya letette esküjét. Az ország hajója a horgonyt felszedte és új vizekre indul, ha még vitorlái nem is dagadnak az új széltől. Ennél nagyobb lehetőségre mi katolikusok sem számíthatunk Szent István országában. Eddigi évek során a kormányokra foghattuk tehetetlenségünket, most vajon mit foguk kitalálni hitetlenségünk elkendőzésére? Miikor mondjuk végre tiszta szívből a zsoltárossal: „Uram, Istenem, benned bízom.”

Valóban bízunk mi Urunkban, Istenünkben? Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Boldog Kamilla Baptista Varano bizonyította, hogy igen is bízott benne. A herceglány, megismerte fiatalkorában a gazdagság, sőt a fényűzés minden előnyét, és mit tett? Szembe szállt abban a korban tekintélyes, ellentmondást nem tűrő Atyjával a hitéért. Vállalt mindent szegénységét, megalázottságot, elutasítást Krisztusért. Nem torpan meg ezen az úton soha még akkor sem, amikor a betegség halállal fenyegette. Elszántsága, kikezdhetetlen hite győzelemre vitte. Apja szíve meglágyult és befolyása révén új, jobb feltételeket teremtett a klarissza apácák számára. Isten tervének útjába nem léteznek akadályok. Nehézségek, próbatételek igenis vannak, de ezek mind legyőzhetőek a hit erejével, csak ne fizikai valókat, kényelmünket, jólétünket akarjuk megmenteni, hanem a lelkünkben lakó hitünket, melyet a Szentháromság Egyistenben mi is megkaptunk elsőáldozásunk és bérmálásunk alkalmával. Ne felejtsük el egy pillanatra sem:

Aki a Fölséges oltalmában lakik,

a Mindenható árnyékában tartózkodik.

Így szól az Úrhoz: † „Menedékem és váram te vagy nékem,

Istenem, benned bízom.”

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

A gyermekek, a mi jövőnk. Az elsőáldozásban részesült gyermekek a jövő hívei. Tegnap egy pillanatra fellángolt bennük a mennyei fénysugár, de hogy ez a pislákoló lángocska tovább is égjen és a hit fényével világítson, ahhoz nagyon komoly munkát kell végeznünk. A munkát nekünk kell elvégeznünk. Fogjuk meg képletesen e gyermekek kezét, húzzuk magunkhoz életük hajóját, adjunk lendületet nekik, szelet, hogy vitorláik dagadjanak, és egyházközösségünk kikötőjébe megérkezhessenek. Nagyon nagy munka ez. Embert próbáló, lelket edző, de higgyétek el, hogy minden rajtunk múlik. Ha segítünk tiszta szívvel megtanulni kimondani nekik:

Uram, Istenem, benned bízom.

Akkor az Úr így válaszol: †

” Megszabadítom őt, mivel ragaszkodik hozzám,

Oltalmazom, mert nevemet ismeri.

Hozzám kiált, és én meghallgatom őt,

Minden szükségben vele vagyok.”

Tudnotok kell, hogy a világon a gyermeki lelkekért folyik a legnagyobb küzdelem az Ég – a Föld – és az Alvilág között. Ők a stratégiailag legfontosabbak a hosszan elnyúló háborúban. A most megkapott gyertya fénye egy pillanatra megtörte és elűzte a sötétséget lelkükből. De ma idekint a nagyvilágban ezek a gyermekek már ordító farkasok között élnek és mozognak. Tudjuk mindannyian, hogy elég egy kis légáramlat és a gyertyafénye kialszik. Ezt a fényt nekünk kell bennük táplálnunk, sokszor még a családjuk ellenére is. Nem feledhetjük Boldog Kamilla Baptista Varano klarissza apáca életének történetét, amely milyen jól ideillik a mi napjaikba is. A tiltás, a csábítás, a megkísértés szele itt süvít a fejünk felett, de ha bizalmunk Istenünkben töretlen, akkor ezek a szelek, mint az érces sziklán megtörnek és elhalnak.

Mert az Úr így folytatta:

„Megszabadítom és üdvösséget szerzek neki, †

Hosszú élettel áldom meg,

És megmutatom neki üdvösségemet.”

Boldog Kamilla Baptista Varano klarissza apáca abban a korban 68 évet élt igen nehéz körülmények között. A Mennyei Atyánk nemcsak hosszú élettel áldotta meg ígérete szerint, de megmutatta neki az üdvösségét is. 1524. május 31.-én hal meg és idén 2010. október 17.-én a szentek közé fogja avatni XVI. Benedek pápánk. 486 év kitartás Isten szeretetében. Stigmákkal borított teste, amelyet a lepra sem tudott felemészteni ma is békésen pihen a földben, lelke pedig együtt ünnepel a szent kórusával Isten túláradó fényességében. Legyen ez a jelszavunk példája nyomán, a mai napon:

Uram, Istenem, benned bízom.

Kérjük támogatását nehézségeinkben, csüggedéseink során, ha lelkünk mécsese kialudni készülne. És kérjük a mai napon Szent Józsefet is, aki számunkra mindig a hétfői nap, a munkanap segítője.

Ima Szent József oltalmáért

Jóságos Szent József!
Oltalmazd családunkat, egyházközösségünket:
segíts, hogy Istennek mindenkor tetszésére legyünk.
Te mindent kérhetsz számunkra, hiszen Jézusnak nevelőatyja vagy.
Esdj ki mindnyájunknak igazi istenfélelmet, élő hitet,
hűséget, világos és tiszta lelkiismeretet,
természetes alázatosságot,
nagy szeretetet Isten és minden felebarátunk iránt.
Könyörögj érettünk, hogy egyre tökéletesebben éljünk,
a bizalom útján haladjunk és soha el ne lanyhuljunk.
Járj közben értünk, hogy Isten minket is szentekké tehessen!
Védelmezz bennünket, hordozd testi-lelki ügyeinket,
ajánlj mindnyájunkat Jézus és Mária Szívének.
Ámen.


2010. május 30., vasárnap

A kereszt imája


A kereszt imája


Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, Krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud
Még a másik zokog, és le a földre rogy!
Van aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki zokogva zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi,
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van aki keresztjét más vállára rakja
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja,
Van aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
Segít társain, segít mert akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni, hej de sehogy sem akartam,
Sírtam lázadoztam még össze is törtem
S ó csodák csodája újra nőtt előttem.

Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba
Tövises utamon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet s meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát,
Akartam feledni napsütéses tájon,
De a keresztem fáját ott is megtaláltam.

És akik ismernek szinte egytől-egyig
Mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Tövises koszorúmat jól fejembe nyomták,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Mert hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.

Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?

Ó de sokszor, de sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni!
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon ki vinni segítetted
A Jóisten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.

Akkor majd azt mondom: én Uram, Jézusom,
Nehéz a keresztem, most már visszaadom.
Esdve kérem tőled édes jó Istenem

Üdvözítsd,az égbe az én szegény lelkem.
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.