Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Et ex omnibus tribulationibus meis eripuit me.

(Zsoltár 34, 5b)

Imádkozunk!

A Kereszthez

Csendben, szürkén, a szoba legsarkában,
Kinél falon függ, kinek asztalán van,
Nem övezi sehol semmi pompa, dísz,
Mégis elvezeti, aki benne hisz
Egy más, jobb világba, ahol megtanul
Várni, dolgozni, szenvedni szótlanul
Egy szebb jövőért. Más nem tanítja ezt,
Csak a falon függő szürke kis kereszt.

Ne menj most tovább- Állj meg előtte hát!
És ha nem is mond ajkad hozzá imát,
Nézd a felszegelt Krisztust a kereszten.-
Sebeitől a gonosz is megretten!
Nézd a kínos rettenetes halált,
Mit bosszújára a nép kevésnek talált,
Előbb korbács nyomán patakzik vére,
Majd töviskoronát nyomott fejére!-
Testéről durván minden ruhát letép,
Min egymást szidva osztozik a nép
És míg kezét rettentő szeg üti át,
Kacagva sorsolják a rabolt ruhát.
Üvölt a vértől, tombol a nép, örül
Krisztus szenvedésén a kereszt körül.
Gúnyolja, veri, üti és gyalázza
Ő sebein függ, egyre nő a láza,
És mikor szája a láztól már vérezett
Ecetet adnak innia víz helyett.
Kéjes mámorral kiáltanak rája,
"Most tégy csodát, oh zsidók királya!"
A nagy szavaktól megretten a nép.
Mi lesz, ha Jézus a keresztről lelép?
A két lator sír, jajgat mellette,
Ő a föld minden kínját elszenvedte,
Szól fájón, halkan, -testében a szegek-
"Uram! Nem tudják, hogy mit cselekszenek."

Annak, hogy ez történt, kétezer éve!-
Mit hagyott Krisztus mindezért cserébe,
Hogy a feledékeny, gyarló emberek
Még minden szavára így emlékszenek?-
Semmi mást. Boldogságra igéretet!-
És hozzá a kulcs, az út, a szeretet,
Melyet kereszthalálában ránk hagyott!
És érte már sok ember kincset, vagyont,
Rangot eldobva,- mind valamennyi szent,-
Mosolyogva, boldogan a halálba ment.-
Boldogságra igéretet!- Semmi mást!-
És benne a hit nyújtott vigasztalást
Bajra, szenvedésre milliók között.
Követői közé boldogság költözött,
Mert megtalálták benne az alapot.
Halálától az élet értelmet kapott,
Mit el is veszít, amint megtalálod,
Mert nem földi az igért boldogságod.

És mind e sok kín, boldogság, gondolat
Ott van a szobádban, egy kép alatt
Függ, vagy asztalon áll észrevétlenül,
A szoba bútorai közt elvegyül,
És mégis mind tanítja, mind adja ezt,
A szobádban lévő szürke kis kereszt.

Ámen!

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

Immár június hónapjába léptünk. Az évközi idő kilencedik hetének keddjénél járunk, ma a liturgiában még sem a köznapról, hanem a világszerte megünnepelt egyházatyáról Szent Jusztiniusz vértanúról vesszük. Emellett, mint minden kedden nem feledkezünk meg Szent Őrzőangyalaink emlékezetéről sem. Elmúlt milyen gyorsan Szűz Mária gyönyörű hónapja a május, amikor közösen a kápolnában rózsafüzért és litániát imádkoztunk. A napok és a hetek eltelte alatt hol tízen, hol húszan, de akárhányan is kis közösségé kovácsolódtunk az imádság ereje által. Mindenki tudott a másik számára egy új imát, egy új verset, vagy éppen alig használt már kihalóban lévő régi népéneket. Volt, aki azzal búcsúzott, hogy majd októberben ismét találkozunk. Remélem, sőt bízom benne, hogy nem így lesz. Ha most Szűz Anyánk a Boldogságos Mária kissé háttérbe is kerül a liturgiákban és helyét inkább Fia és az Atya ünneplése veszi át, azért visszatérő álmom lenne, ha a ritkán tartott szentmisék előtti félórában a rózsafüzér imádság újból fel-felcsendülne. László András atya vezette ezt még be megérkezése után, s amikor eltávozott tőlünk, mintha az olvasókat is magával vitte volna. A másik kicsit lehangoló tapasztalatom az volt a májusi ájtatossággal kapcsolatban, hogy résztvevők között egyetlen férfi sem volt. A Mária imádság pedig nem női imádság. A hozzávaló fohászkodás nem a gyengeség és nem a szégyenkezés megnyilvánulása. Bizton állíthatom, hogy a világ egyik legnagyobb Mária rajongója férfi volt, még pedig magyar, államalapító királyunk Árpádházi Szent István. És, amikor Isten akaratában megnyugodva tudomásul vette fia halálát, s hogy országa közvetlen utód nélkül marad, Máriához imádkozott és országát neki ajánlotta fel. S, azóta lett Magyarország, Máriaországa, mi pedig Mária népe, férfi, nő, gyermek egyaránt. Innen e sorok közül is kérem a férfiembereket, hogy csatlakozzanak a Mária imákhoz. Ne szégyelljék a kezükbe fogni a szentolvasót, s áldozáskor kezünkben tartva büszkén felmutatni, hogy lássák az emberek, hogy Mária velünk van minden lépésünkben. Közel három éve immár, hogy rózsafüzért hordok a nyakamban. Mindig ott van, minden napon, amikor felkelek, és amikor lefekszem, a fejem mellé teszem, de ha eljön, a hajnal ismét nyakamba teszem, hiszen rajta függ a keresztem. Sokan aranyláncot, ezüstláncot hordanak rajta drága ékkövekkel. Nekem egy rózsafüzér jutott bérmakeresztapámtól, amelyen még egy Benedek medál is van, amelyet maga XVI. Benedek pápa áldott meg Augsburgban. Szeretem az olvasót, fogom a keresztet és bízom a Benedek medál oltalmában. Bencésnek valóm magam és hiszem, amit mondanak: Dolgozzál és imádkozzál!

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Ez a mai zsoltárunk felelete. Ezt feleljük mi is mindannyian hála telt szívvel, és akkor feleletünk átcsap jelen időbe. Az Úr kiragad engem minden rettegésből. Mitől is rettegünk? Mitől retteg vajon a mai modern kor embere? Őszintén mondhatom, hogy mindentől, még önmagától is, sőt leginkább attól. A magány, a bezárkózás fokozza a rettegést. Én Kedves Testvéreim soha nem vagyok egyedül. Velem van mindig Mária a Rózsafüzéren, ahogy tartja Jézust a kereszten, és velem van Benedek apát is a nyugati szerzetesség atyja. Nem vagyok ugyan szerzetes, nem vagyok pap sem. Egy ember vagyok közületek, hibáimmal, vétkeimmel és vállamon a kereszttel. Szent Jusztin sem volt pap, és nem volt még csak szerzetes sem. Velem ellentétben egy művelt, viszonylagosan gazdag római gondolkodó volt, aki akár csak én kereste az igazi ösvényt. Mondjuk ki őszintén pogány volt. Jó magam is sokáig pogány voltam, mert sokáig szolgáltam tévhiteket, majd még rosszabbat tettem és Mammont kezdtem el szolgálni. Emelkedtem. Irigyeltek sokan. De nem tartott sokáig ez a pünkösdi királyság. Aztán visszazuhantam oda ahonnét kapaszkodni kezdtem a porba. Újra ott voltam a helyemen, s amikor felocsúdtam, s körül néztem nem láttam mást csak a keresztet. Nem el és nem megítélt. Barátként üdvözölt, s rajta a megfeszített kezet nyújtott, vigaszt sugárzott és magához ölelt. Nem először, s talán nem is utoljára, de biztos, hogy Ő mindig ott lesz, amikor a porba zuhanok. Ma a porba száll egy katolikus testvérünk, akit örök nyugalomra helyezünk. Közösségünk tagja volt. Végh Ilona szolgálod Uram, ma megtér hozzád, kérünk, fogadd lelkét szeretettel. Bűneit, ha voltak és megbánni a hirtelen halál miatt nem tudta, kérünk, tud be neki emberi gyarlóságának és engedd, hogy mi, még földi zarándokutunkat járó testvérei, könyöröghessünk és imádkozhassunk vétkei bocsánatáért. Kérjük a ma ünnepelt szentünket is, Szent Jusztint, hogy vértanúságának koronájával segítse testvérünket a mennyei hazafelé, hiszen halálával már ő is e mulandó, gyarló világnak a tanúja. Ilona testvérünk őrangyala, aki itt e földön óvta lépteit, segítse most lelkének zarándoklatát is, hogy teljes békében élvezhesse a szentek társaságát.

„Áldom az Urat minden időben,

Dicséretét szüntelenül zengi ajkam.

Lelkem az Úrban dicsekedjék,

Hallják meg a szelídek és örvendezzenek.”

Krisztusban szeretett Zarándok Testvéreim!

A halál nem a vég. Ilona testvérünk emléke nem hal meg, amíg egy is él köztünk, aki emlékeznék rá. Nagy, szerető és gondoskodó családot nevelt, és hagyott most itt egy másik nagyobb, szeretőbb és gondoskodóbb családért. Ne sírtok, ne bánkódjatok e-miatt, mert eddig ő vigasztalt, ő szeretett, ő mosolygott, mostantól pedig őt segítik az angyalok. Szent Jusztin vértanút egyszer megkérdezte valaki, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Ezt válaszolta: gyere, nézd meg, hogyan élek, akkor talán megtudod! Pedig ő elkezdhette volna magyarázni, hogy nincs a világon még olyan csodálatos eszmerendszer, olyan mély gondolkodás, mint a kereszténység…, de nem tette. Mert nem ez a kereszténység lényege, hanem egy kapcsolat Jézus Krisztussal. Ezt nem lehet elmondani, ezt nem lehet elolvasni könyvekből. De meg lehet másoktól tanulni! Ilona testvérünk, ha nem is ismerte vértanú egyházatyánkat, így ismeretlenül is megfogadta tanácsát és nem bonyolította túl életét. Egyszerűségében, őszinteségében sokkal több volt Krisztusi, mint némely pap, vagy szerzetes magamutogatásában. Mondhatjuk hát számára a zsoltárossal együtt:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

S valóban, nála már a múlt idő is jelen időben van. Az utolsó fényes ösvényen halad, biztos léptekkel a számadás, és a méltón elnyert örök béke ajtaja felé. És ez az ajtó Kedves Testvéreim a Kereszt. Nálam ott log minden szoba, minden helyiség falán. Ha csak egy pillanatra is elgyengülök, elbizonytalanodom, csak rá pillantok és ő rám a biztatóan széttárt karjaival. Ha nem is imádkozom, ha csak egyet biccentek feléje, az emberi szív már örömmel töltődik meg.

„Vigasztaljátok az Urat velem együtt,

Nagyszerűnek hirdessük az ő nevét mindnyájan.

Kerestem az Urat és ő meghallgatott,

És kiragadott engem minden rettegésből.”

Keressük Testvéreim az Urat, mert ő meghallgat minket. Június van, Szent Iván hava, Nyárelő hava. Az időjárás azonban erről, mintha mit sem tudna. Esik, mit esik, valósággal csobog napok óta. A határ lassanként egy mocsaras területté válik. A földekbe vetett munka minden gyümölcse pusztulásnak indult. A népi mondások szerint a sok, júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazdaember kezébe. Az ég könnyezik, úgy tűnik vigasztalhatatlanul. Nagy szükség van most az imára és nemcsak az asszonynak kell tekintetüket az égre emelni, hanem bizony a férfiembernek is alább kell adnia önnön büszkeségéből. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi uraljuk a környezetünket, hogy mi uraljuk a természetet. De ez bizony nem így van, nemesíthetünk drágábbnál drágább vetőmagokat, készíthetünk termésfokozókat, beleavatkozhatunk a genetikába, de akkor is jöhet eső, jöhet aszály, mozoghat a föld, törhet ki vulkán. Mi csak egy vagyunk a teremtésben, egy a fával, egy a fűvel, egy az esővel, egy a legelő nyájjal. A Teremtőnk maga az Isten és mi a gyermekei, a rossz gyermekei. Vigasztaljuk az Urat, Mennyei Atyánkat imáinkkal, fohászainkkal, fogadalmainkkal, mert különben a felhők nem repülnek el. Térdeljünk le Kedves Testvéreim a kereszt előtt! Töltsük meg a Templomokat! Tartsuk meg ígéreteinket! Tartsuk be szövetségünket az Úrral. Járuljunk minél többen a Szentáldozáshoz, mert egyedül csak ez vigasztalja meg a mi Mennyei Atyánkat. És akkor:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

A szenvedés az emberi történelem kezdete óta minden korszaknak, népnek és egyénnek súlyos problémát okozott. Már a II. század közepén Szent Jusztinusz filozófus és vértanú megfogalmazta az egyházatyák meggyőződését: a kereszt az egész történelmet átjárja, és az Úristen minden ember számára lehetővé teszi a benne való részesedést. A kereszt áldását pedig éppen a szenvedésen keresztül ajánlja fel nekünk Krisztus. Ezért Őt kérdezzük meg: hogyan egyeztethető össze a szenvedés egy mindenható és jóságos Isten létével, aki meg tudta volna akadályozni a szenvedésünket? Miért vállalta el értünk Krisztus a szenvedést és a kereszthalált?

Az emberré lett Fiúisten minden bűn következményét, a bűn büntetését azért vette magára, hogy minden ember vissza tudjon térni a Mennyei Atyához. Mi tehát ezen az úton tudunk csak örök célunkba eljutni. Jézus Atyja és irántunk való szeretetből azért áldozta fel magát, hogy a világ megtudja, mennyire szereti Atyját.

Az Egyház egész történelme is csak a kereszt fényében érthető. A Time hetilap több évet Kínában töltött riportere szerint nagy a valószínűsége, hogy a legnagyobb keresztény ország Kína lesz. Kínában ugyanis minden Rómához hű püspököt és papot többszörösen meghurcolt a kommunista diktatúra. Az afrikai országokban az erőszakos iszlámosítástól szenvednek. Ha a kereszt fényében vizsgáljuk meg a történelmet, kezdettől találunk olyan személyeket, akik bizonyos fokig Krisztushoz hasonultak, mivel szeretetből éltek és haltak, bizalommal szenvedtek.

Krisztus kegyelme életet formáló erővé vált bennük. Ilyen krisztusi vonásokat mutató pogány lehetett a kínai bölcs Konfucius, akit a hagyomány szerint a fejedelem elbocsájtott hivatalából, mivel túlságosan becsületes volt, s attól kezdve szegény tanítóként élt. Tanítványainak lelkére kötötte, hogy ha az erkölcsi jó megkívánja, akkor életüket is fel kell áldozniuk. Ilyen ember volt a hindu Gandhi, akit békeszeretete miatt honfitársai gyilkoltak meg.

Mennyivel többet kaptunk mi keresztények, akik nemcsak sejtjük és reméljük a kereszt életadó voltát, hanem ennek a keresztből fakadó életnek az Urát is ismerjük. Sajnos mi kishitűek vagyunk, panaszkodunk, még a kereszt árnyékától is félünk. Pedig, ha szeretetből elfogadnánk a szenvedést és halált, mint Isten ajándékát, megtisztulnánk önző, bűnös vágyainktól.

Álljunk ez évben is, e napon is a kereszt elé tanulékony lélekkel. A rajta szenvedett és meghalt Jézus Krisztus ma is tanítani akarja a keresztről híveit, mindannyiunkat.

„Tekintsetek reá, és eláraszt a fény benneteket,

És arcotokat nem érheti szégyen.

Ez a szegény hozzá kiáltott, az Úr meghallgatta őt,

És minden szorongatásból kiszabadította.”

Imrő Mihályné, Végh Ilona testvérünk élt 75 évet. Csendesen és alázatosan szolgálta családját és Istenét. Nem hivalkodót, nem hangoskodót, sohasem kereste a feltűnést, a szereplést. Igazi magyar, igazi bátai, igazi parasztasszony volt a szó nemes értelmében. Nehogy azt higgyük, hogy neki soha nem fájt, hogy őt nem csábította a világ csillogása. Elviselte a fájdalmat, eltűrte a kudarcot, elfogadta a keresztet. Amikor bajban volt, mindig Jézusra tekintet, mindig az olvasót markolta, magában Máriához fohászkodott. A fény, Jézus Krisztus fénye mindig átjárta, lelkében mindig ott lobogót. Halkan kiáltott, mert tudta, hogy a Mennyei Atya nem a hangerő mértékét tekinti, hanem a sóhaj őszinteségét. Élete során nagyon sokszor sarokba szorult, szorongatásba került, de az Úr meghallgatta őt. Gyászolja őt a családja és az egyházközösség, de egyben ünnepli is, hogy megtért Isten országába. Hanem álmában szenderül örök életre talán ezek lehettek volna utolsó szavai:

Az Úr kiragadott engem, minden rettegésből.

Befejezésként a mi imáink és fohászaink kísérjék el utolsó útján az örök boldogságba. Kérjük szent őrangyalát, hogy tolmácsolja görögkatolikus imánkat lelki üdvösségére:

Krisztusnak Angyala, én szent Őrizőm, lelkem és testem Oltalmazója, bocsásd meg nékem mindazt, amit a mai napon, és életemben Ellened vétettem, és szabadíts meg az ellenséges ördög minden gonoszságától, hogy semminemű bűnnel meg ne haragítsam az én Istenemet. Imádkozz hát érettem, bűnös és méltatlan szolgáért, hogy méltónak találtassam a Szentséges Háromságnak, az én Uram Jézus Krisztus Anyjának és minden szenteknek kegyelmére és irgalmára.

Ámen!