2013. december 6., péntek

Adventi kalendárium 3.



Adventi kalendárium 


Az idei adventben – kalendárium formájában – mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.
A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a közösség nyelve, amely arra hív, hogy emelkedjünk felül az elzárkózáson és közömbösségen, a megosztottságon és szembenálláson. Mindegyikünknek fel kell tennie a kérdést: engedem-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy az életem és hívő tanúságtételem az egységről és a közösségről szóljon?
Urunk és Istenünk,
megpróbáltatásainkban bizalommal fordulunk hozzád:
engesztelődjél meg és segíts jóságosan,
hogy megszabaduljunk a múlt bűneitől,
és vigaszt találjunk Fiad eljövetelében.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 1. hete szombat



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 1. hete szombat

Iz 30,18-21.23-26; Mt 9,35-10,1.6-8

„Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget”

Jézus teljes odaadással teljesítette az Atyától kapott küldetést. Küldetése elsődlegesen a zsidó néphez szólt, ezért nem ment ki az ország területéről a pogányok közé, hogy ne csorbítsa a választott nép jogait. A tanítást általában a zsinagógákban gyakorolta. Az örömhír terjesztése pedig a zsidóság ősi falvaiban és városaiban zajlott. Mi volt ez az örömhír? Isten a szegények gondviselője: enni ad az éhezőknek, meglátja, megsajnálja a bajbajutottakat, és meggyógyítja a betegeket. Volt azonban más segíteni való is. A szegény emberek élete kevés örömet nyújtott. A gazdagok egy része ugyan nem szerette a megszálló római birodalom képviselőit, de el kellett tűrniük a politikai főhatóságot. A szegény néprétegekkel viszont nem törődött senki. „Mikor Jézus a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (9,38) Jézus tehát saját szemével felméri a lehetőségeket és elérkezettnek látja az időt, hogy választott apostolait felruházza hatalommal. „Ezután magához hívta tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt:” (10,1) Az Úr tehát a Messiáshoz vonzza a szegény embereket, akik maguk nem képesek megoldani nehézségeiket, uraiktól pedig hiába vártak valami üdvös kéznyújtást.„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (6-8) Mintha a legújabb kor embereihez szólna Jézus. A szegényeknek megmondja nyíltan, ne legyenek hiú reményeik olyan vezetőkben, akik a pénzükön mindent meg tudnak szerezni, de arra már nincs gondjuk, hogy a kisemmizetteknek jogokat és anyagi lehetőségeket biztosítsanak. Ez baj, mert erre kaptak Istentől nagyobb tudást és anyagi lehetőségeket, de a felelősségüket fenntartva Isten maga siet segítségére szegény gyermekeinek. Arany János gyönyörűen fogalmazta meg Az első lopás című versében: „Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten”Mennyire más volt az ilyen megnyilatkozás, mennyire okosabbak voltak azok a bajbajutottak, akik a hit szavát hallgatták meg, nem lelkiismeretlen emberekét, akik akár sorstársaktól, akár felső körökből kaptak biztatást, hogy lopjanak. Akik kitalálták, hogy van „megélhetési bűnözés”, vagy különbséget lehet tenni a jog szerint húszezer Ft-on aluli lopásokkal. Egyedül Isten ad jó eligazítást.

Adventi kalendárium 2.



Adventi kalendárium 


Az idei adventben – kalendárium formájában – mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.
Szeretném, ha elgondolkodnátok azon: hogyan lehetek szabad az ideiglenesség kultúrájától? Meg kell tanulnunk, hogy belső cellánk ajtaját bezárjuk – belülről!
Urunk és Istenünk, segíts minket,
hogy buzgó várakozással készüljünk
Fiadnak, Krisztusnak jövetelére.
Amikor pedig eljön és kopogtat,
ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk,
és ujjongva zenjük dicséretét.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. 


Krisztus a mindenség Királya 8.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés nyolcadik rész

A zsidók vallásos ünnepei között a legkedveltebb a húsvéti bárányvacsora volt 

Az első alkalommal azért kellett megrendezniük, mert Isten az összes egyiptomi elsőszülött férfinak elvette az életét az egész birodalomban. A kilenc megelőző csapásra a fáraó odavágta Mózesnek és Áronnak: Nem érdekel Istenetek csapásai, nem engedem el népeteket. Ti ne kerüljetek többé elém ezzel a kéréssel, mert itt azonnal kivégeztetlek benneteket. Isten a zsidóknak megparancsolta: minden család vágjon le egy elkülönített bárányt a kijelölt napon. Egyben megsütve, kovásztalan kenyérrel kell enni. A bárány vérével a ház utcára nyíló ajtaját meg kell kenni, mert a bárány vérét látva ártalmatlanul elvonul a halál angyala az ilyen házak mellett.A többi családi házban pedig szinte egy időben meghal a csecsemő és mindenki más, aki „anyja méhét megnyitotta” A zsidóknál ezerkettőszáz-negyven évig minden évben pontos előírás szerint előkészítették ezt a vacsorát, és a ház feje elmondva az első bárány vacsora értelmét és történetét, mindent pontosan úgy végeztek el, amint elődeiktől átvették. Lehet, hogy kapcsolatot fedeztek fel az évezredeken át szaporodó bűnök büntetése és sok váratlan csapás között. Ezért abban is bíztak, hogy majd egyszer Isten ezért a bárányért eltöröl minden büntetést. Csak Jézus volt az, aki tudta, hogy a világ minden bűnéért és az értük járó büntetésekért nem ez a kis állat lesz a kiengesztelő elégtétel, mert Istent kiengesztelni csak Ő, az Isten ember tudja a maga vére ontásával. Erre hívta fel a tanítványok figyelmét a vacsora kezdetén: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát veletek elköltsem, mielőtt szenvedek”. (Lk 22,15) Viszont hangsúlyozta: „Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” (16) A bárányvacsora ma megszűnik az Ószövetséggel együtt, és az általam most kötendő Újszövetségnek az a lényege, hogy az én testem és vérem végtelen értékű áldozatként megszüntet minden adósságot, eltöröl minden bűnt. Az Emberfia visszatér a mennybe, de az imént megkötöttem a bennem hívőkkel az új és örök szövetséget, megadtam a hatalmat tanítványaimnak, hogy egy hasonló terített asztalon a kovásztalan kenyeret és a szőlőbort változtassák át Testemmé és Véremmé (19-20), és részesedjék benne minden bennem hívő, vagyis a krisztushívők. A tanítványaim által átváltoztatott kenyér és bor, az én Testem és Vérem mindig az én áldozatom marad, és soha nem lesz más áldozat, hogy senki el ne feledje: Egyetlen érvényes áldozat van örökre az én parancsom szerint, amelyben mindig én maradok az áldozat bemutató, én leszek az áldozati ajándék és a főpap Melkizedek rendje szerint. Én, egyedül. Péter rögtön jelentkezik: Én is Veled mennék: „Kész vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek. Ő azonban így válaszolt: Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz”.(33-34) Jól tudta Jézus, hogy ezt az áldozatot neki egyedül kell meghoznia. A Getszemáni kertbe érve nyolc tanítványt egy helyen leültetett, hármat pedig kissé feljebb vitt magával. Kérte, ne aludjanak el, hanem imádkozzanak érte. Ő följebb ment és az Atyához imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!’. Megjelent neki az égből egy angyal és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Rájuk szólt: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” (42-46) Igen, Jézusnak egyedül kell megtennie mindent, hogy az emberek bűneit és büntetéseit szenvedésével és halálával megváltsa és üdvözítse, ahogy oly sokszor elmondta övéinek.

Advent 1. hete péntek



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 1. hete péntek 

„Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" 

Régebben sokan próbálták megzavarni a hívő emberek hitét azzal, hogy Jézust úgy kívánták láttatni velük, mint a kozmosz titokzatos erőinek kiváló ismerőjét és alkalmazóját. Azt belátták, hogy a róla írt könyvek alapján csodatevőnek tűnik a bibliaolvasók szemében. Istent tagadó felfogásuk alapján a csodákban nem hittek. Szerették volna ugyanezt elérni az istenhívőknél is, hogy ne higgyenek természetfeletti erőkben. Ezért találták ki, hogy az evangéliumokban olvasható leírások csak Jézus okkult tudományának köszönhetők. Ha pedig nem ilyen alapon gyógyított Jézus, akkor kitalált meséről van szó. Nézzük ezt az elszánt félremagyarázást a mai evangéliumban. Két vak férfi szegődik Jézus nyomába. Ők azon a napon, amelyikről az evangélista ír, fültanúi voltak két nagy csodának. Nem láttak semmit, de finom hallásuk minden mozzanatot közvetített. Egy város terén roppant nagy tömeg szorongott. Mindenki érinteni szerette volna Jézust. Egy zaklatott lelkű édesapa furakodott át a tömegen egészen Jézusig. Rimánkodva kérte a Mestert, hogy menjen vele gyorsan, mert a tizenkét éves kislánya halálos beteg. Gyógyítsa meg, mert az orvosok tehetetlenek. Jézus azonnal indult is. Ám hirtelen megállt, mert „mert íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok" Mt 9,20-21) Bevallotta tettét a hirtelen meggyógyult asszony. Miért volt erre a számon kérésre szükség? Mert abban a pillanatban jött egy hírnök, és közölte az aggódó édesapával: „Lányod meghalt már, ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus azonban, amikor meghallotta ezt, így szólt hozzá: Ne félj, csak higgy, és megmenekül!"(Lk 8,49-50) Az apa bizalomra gerjedt, és sebes léptekkel vezette Jézust és három tanítványát. Az udvarába érve ott tolongó siratóasszonyokat talált, akik a kislányt megnézve hangos jajgatással adták tudtára a környéknek a halál beálltát. „De ő megfogta a leány kezét, és hangosan kiáltott neki: Kislány, kelj föl! Erre visszatért a leány lelke, és rögtön fölkelt. Ekkor szólt, hogy adjanak neki enni". (54-55) Amikor pedig tovább indult onnét, utána iparkodott a két vak is és kiáltozva kérték: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Amikor azok igennel feleltek Jézus kérdésére, hogy hisznek- e Jézus gyógyít erejében, bár sem akkor, sem ma nem tudnak a szemorvosok éppé tenni vak szemeket, Jézus megérintette a szemüket, és tökéletesen láttak abban a pillanatban. Ezek nem szép mesék, több százan látták a történteket, a Názáreti Jézus hatalmas csodáit.

2013. december 5., csütörtök

Adventi kalendárium 1.



Adventi előkészület Ferenc pápával

Az idei adventben – kalendárium formájában – minden nap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.

Az Egyház olyan, mint az édesanya. 
Irányítja életünket, tanít, hogy jól haladjunk előre. Gondoljunk csak a Tízparancsolatra: megjelölik az utat, amelyen végig kell mennünk, hogy éretté váljunk, hogy legyenek biztos támpontjaink magatartásunkhoz. Ezek Isten gyöngédségének, szeretetének gyümölcsei, amelyeket Ő adományozott nekünk. Mondhatnátok erre: de hiszen parancsolatokról van szó! Az egész „tiltások” gyűjteménye! Arra szeretnélek felszólítani benneteket, hogy olvassátok el őket újra – talán már egy kicsit elfelejtettétek –, és pozitív módon gondoljatok rájuk. Meglátjátok, hogy arról van szó, hogyan viselkedjünk Istennel, saját magunkkal és másokkal szemben. Ugyanaz, mint amit egy anya tanít, hogy jól élhessünk. Próbáljátok meg így értelmezni őket és úgy tekinteni rájuk, mintha egy édesanya szavai, tanításai lennének, amelyeket gyermekének ad, hogy jól haladjon előre az életben. Egy anya soha nem azt tanítja, ami rossz, hanem csak gyermekei javát akarja: ugyanezt teszi az Egyház.

Krisztus a mindenség Királya VII.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés hetedik rész

Az utolsó vacsora Jézus számára igen komoly beszédek, intézkedések helye és alkalma volt.

Azok a hívő zsidók, akik Jeruzsálemben laktak, nemcsak a húsvét megünneplésére zarándokoltak a templomba, hanem a Nisan hó 14-15-hez ragaszkodhattak. A saját házukban készíthették elő Mózes előírása szerint a fő étket, az egy éves hím-bárányt, a három kehely bort és a kovásztalan kenyereket. A zarándokok éttermet béreltek és egy nappal korábban vacsorával készültek fel ünnepelni. Jézus és tanítványai bérelt teremre szorultak, és azt, hogy kitől kell ezt a termet bérbe venni, az Úr írta elő. Szép bevezető beszéd született Jézus ajkán, amikor az ünnepi lakoma az asztalon volt, felragyogott a Vénusz (vacsora-csillag), és Jézus köré az asztalhoz telepedett római módon a Tizenkettő. „Vágyva vágytam rá, kezdte, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,15-16) Jézus vágya vajon mire vonatkozott? Az Ószövetség közvetlen előzménye az Egyiptomból való szabadulás volt. Ez távolabbra mutatott, hiszen a végső cél a megváltás volt. A Sínai hegy alatt történt szövetségkötés Mózesnél is, Szent Pálnál is úgy olvassuk, hogy a megigazulás lehetséges azoknak, akik ismerik és megtartják a törvényt. Ez azonban nem volt eredményes lehetőség. Jézus azért jött el, hogy testvéreivé fogadjon, és szenvedésével ténylegesen megváltson minden embert a bűntől és annak következményeitől. (Róm 7-8) a célt tehát csak Jézus szenvedése éri el. Ezt mutatja a tény, hogy az oktalan bárány sült húsa egy és negyed-ezred évig nem tudta eltörölni senkinek a vétkét a húsvéti bárányvacsorákon. A leölt bárányok helyett Jézus testének egyszeri feláldozása azonban örök érték lesz, minden bűn eltörlője. Ez igen fontos megkülönböztetés a bárány és az Istenember teste között, és hozzá társult a tizenhat-tizennyolc órás kínszenvedés, a keresztre feszítés és háromórás kimondhatatlan borzalmakkal kísért szenvedés a kereszten, végül a mindent betetőző halál. Az apostolok által leölt és megsütött bárányt megették mindjárt a vacsora elején. Ettek hozzá kovásztalan kenyeret is az ősi előírás szerint. Ezután Jézus a kenyérmaradék egyetlen falatját kezébe vette, megtörte s így szólt: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) Imádságokkal, magyarázatokkal folyt tovább a vacsora. Végül csak a harmadik liturgikus kehely állt az asztalon tele borral. „Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”(20) Ezt az élményt ott igazán fel tudták-e fogni az apostolok? Értették-e, hogy ők voltak az első első-áldozók, sőt titokzatosan megtörtént az Újszövetség első papszentelése, ezután ők a papok, akik Jézussal együtt elindítják a Melkizedek rendje szerinti krisztusi papságot, és az ősi zsoltárszöveg ezen túl már nekik is szóló figyelmeztetés: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,4) a kehely tartalma már ne bor, hanem Jézus Szentséges Vére, és az újszövetség annyival több az ónál, amennyivel többet ér az Istenember vére: Bűnöket töröl, megszentel, átalakít. Júdás, az áruló, akkor már fut a sötét utcán harminc ezüstje után, de: „Nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon” (Lk 22,21) Van ma is ott áruló kéz? Mit árul el?

Advent 1. hete csütörtök



Advent 1. hete csütörtök 

„Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram. Uram! Megy be a mennyek országába!" 

Jézus történetisége szentírási alapon a zsoltárok könyvében található: Szólt az úr az én uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Hatalmas jogarodat kinyújtja az úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében: a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged. Megesküdött az úr es nem bánja meg: pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. (Zsolt 110.1-4) Az Atyaisten örökkön örökké van. Istenségének kifejezése az a név, amelyet Mózes kérdésére: Ki vagy, Uram? - válaszolt: „Én vagyok atyáid Istene. Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene". (Kiv 3,6) Majd amikor Mózes az Úr nevét kérdezi, így válaszol: „Én vagyok az, aki vagyok". (14) Vagyis: Én nem keletkeztem, nem változtam, nem voltam, nem leszek másként: időn kívül vagyok. Fiáról pedig azért mondja az idézett zsoltárban: „a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged", nehogy emberi születésre gondoljon valaki. Tehát a csillagvilág és bármi más megteremtése előtt isteni születéssel született a Fiú. „Született, de nem teremtmény” Amikor valaki meggondolatlanul kikezdi Jézus Krisztus történelmi létét, és valami emberi elképzelés szüleményének vélve hamis úrnak gondolja, azzal nemcsak őt bántja meg, hanem az Isten első személyét, az örök Istenatyát is. Ezt fejezi ki Jézus a mai evangéliumban: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! Megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van". (Mt 7,21) Ne feledjük el azt a gondolatot sem, hogy az angyalok egy része nem tehette a lábát a mennyországba, mert a megtestesült Fiút nem akarta imádni. Mi viszont úgy is érthetjük Jézus szavait, hogy már Isten földi egyházába sem léphet be, aki valami kitalált Emberfiának vallja Őt. Jézus nagy beszédét záró gondolata érthető: „Mert minden ki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapját sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, zúgtak a szelek, és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása". (24-27) Jézus története nemcsak igaz, hanem Jézus maga az igazság. A tét pedig az örök üdvösség.

2013. december 4., szerda

Krisztus a mindenség Királya VI.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés hatodik rész

A nagy kérdésre, amit Jézus az apostoloknak föltett: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt”. (Mt 16,15-18) Amikor azonban arról kezd beszélni az Úr, hogy Jeruzsálembe kell mennie és a zsidó vezetőktől sokat kell szenvednie, Péter rémülten válaszol: „Isten ments, Uram! Ilyesmi nem történhet veled. Megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (22b-23) Jézus tehát elismétli az Atya akaratát, hogy az embereket az Egyszülött Fia szenvedései és kereszthalála által váltja meg. Még a kijelölt főapostolnak sem szabad másként gondolkodnia. Jézus földi életének részleteire Máté evangéliuma hívja fel a figyelmet úgy, hogy egyben a világ végére is figyelteti hallgatóit, és minket, mostani olvasóit. Az Úr mindent megtett, hogy az emberiséget megváltsa. Megváltói szenvedése és halála is úgy megy majd végbe, ahogy addig a messiási küldetése is történt. „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják. Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mindamellett megállapodtak: Ne az ünnepnapon, hogy zavargás ne támadjon a nép közt (26,3-5) Jézus közben Betániában a leprás Simon házában vacsorázott. „Egy asszony alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani. Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett” (7-13) Ideilleszkedik Júdás apostol szörnyű tette: „Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás elment a főpapokhoz, és azt kérdezte tőlük: Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom? Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik” (14-16) Jézus előre megmondja, hogy a megváltói szenvedés és halál akkora megaláztatás lesz, hogy a tanítványai sem, az életében neki szolgáló asszonyok sem adják meg neki a koldusnak is kijáró végtisztességet. Az öreg Nikodémus és a fővárosba költözött Arimateai József tetemes mennyiségű illatszert vettek és vitték a halotti lepedőjére (a turini lepel hirdeti), a Királyok Királya ezt sem nem felejti el. Az utolsó vacsora a zsidó nép ószövetségi szolgálatának bezárása és az újszövetségnek megkötése volt. „Igen, jönnek napok, mondja az Úr, amikor újszövetséget kötök Izrael házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetséget ugyanis megszegték, holott én uruk voltam, mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek, azok a napok mondja az Úr. Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Jer, 31,31-33) Jézusra várt az újszövetség megkötése, nem szarvasmarhák vérével, hanem Jézus saját vérével, eltörölhetetlenül, megváltoztathatatlanul.

Advent 1. hete szerda



Advent 1. hete szerda

„Ti adjatok nekik enni!"

Elgondolkodtató Jézus minden megnyilatkozása. Az különlegesen szembeötlő, miért volt szükséges az Úr szerint egymás után két csodálatos kenyérszaporításra? Az első esetben is, a másodikban is ugyanazt hangsúlyozta az Úr apostolainak: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton" (Mt 15,32)(vö. Jn 6,6) Mindegyik esetben azt sugalmazta, hogy neki és tanítványainak kell ennivalóról gondoskodniuk, nem a kenyérboltok a probléma megoldói. Az első kenyérszaporítás után Jézus részint szóban a kafarnaumi zsinagógában mutatott rá az igazán fontos célra: azt akarta jelezni, hogy isteni hatalmával: a hívek lelki éhségét, a jóra való készség állandó hiányát akarja betölteni egy égből szállott kenyérrel, saját testének és vérének táplálékával. Erre van hatalma: testének anyagát épp úgy tudja szaporítani az emberek számának megfelelően, mint ahogy testének súlyát is el tudja venni: ezt a vízen való járásával jelezte. Az előző napon jóllakatottak többsége nem értette. Folyton csak a természetes táplálék gondja ösztönözte őket vitájuk folytatásában, hogy megértessék Jézussal, az ószövetségi negyven éves vándorlás alatt Isten mannával és fürjekkel segített az állandó kenyérgondon, de most Isten erre nem gondol. Jézus válasza erre az volt, hogy Isten a gabona termésével, amit ugyancsak Isten megújuló jósága biztosít évről évre, adja a finom kenyeret, így a probléma megoldódik, a lelki energiákra nagyobb szükség van, ő ezt orvosolja mennyei kenyerével. A későbbiekben viszont mintha erre a fel-felmerülő gondra is állandóan odafigyelne: a világtörténelem egyre félelmetesebben igazolja Jézus előrelátását. Amikor már nemcsak a távoli vidékek éhségéről hallunk, nemcsak az riogatja a tisztességes hívőket, hogy naponta harmincötezer gyerek hal éhen szere a világban, ma már tényként olvasunk arról, hogy hány magyar kisgyerek fekszik le esténként éhesen és sírja álomba magát. Az is tény, hogy hárommillió magyar testvérünk él a szegénységi küszöb alatt. Ez a második csodálatos kenyérszaporítás mintha arra akarná figyelmeztetni Jézus mindenkori tanítványait, hogy Isten számít ránk a segítésben, és ezt a szolgálatot teszi a maga isteni módján igazán hatékonnyá. Amikor a XIX. században az ipari forradalom miatt erősen megváltoztak a szociális viszonyok, és erre kerestek istentelen, sőt istenellenes megoldásokat, XIII. Leó pápa ekkor írta meg az első katolikus szociális enciklikát, és rakta le a katolikus szociális tanítás alapjait. (Rerum novarum) Negyven év múlva ezt a tanítást XI. Pius pápa időszerűen fejlesztette tovább. 1961-ben XXIII. János pápa már a földmunkások szociális gondjaira terelte a figyelmet és nyújtott megoldási szempontokat. Enciklikáját jó haszonnal forgathatnák hazánk mezőgazdaságának rendbetétele során.

2013. december 3., kedd

Adventre készülünk V.



Adventre készülünk 

Elmélkedés ötödik, befejező rész

„Hadd, tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek” 

Tanítani az tud, aki ismeri az adott anyagot, van készsége, akarata annak átadására, megértetésére. Aki megjárta az útvesztőket, sikerült belőlük kikeveredni, megérti, és segíteni tudja azokat, akik most tévelyegnek. Dávid jól ismerte Isten tanítását, elvárásait a hit és erkölcs dolgaiban. Aztán több ízben maga is megtapasztalta, hogy mennyire esendő az ember, milyen nagyon rászorul Istenhívó és gyógyító kegyelmeire. Ezért kéri ezt a nagy kegyet Istentől, hogy ha már ő nem tudott elég okos lenni és más kárából tanulni, legalább most, bűneitől megszabadulva más bűnösöket taníthasson a javulás módjára: vissza kell térni Istenhez, egyedül Ő tud megbocsátani és maradéktalanul helyre hozni mindent. A vért az ő idejében ruháról lehetetlen volt lemosni. Ha rászáradt az ember bőrére, még onnan is nehéz volt eltávolítani. A lélek szennyét, a bűnt ember nem tüntethette el. Ezért kéri az Urat: „Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat!” (18) Nem igazságosságot említ, hiszen akkor saját fejére méltó büntetést kellene követelnie, ami megjár az elkövetett bűnért, hanem igazságot, amire Isten maga tanítja az embert, hogy Ő igazán szereti a bűnöst, és kész neki szívből megbocsátani. Ezt az isteni igazságot szeretné tehát hirdetni nem csendes suttogással, hanem hangos és ujjongó szóval. Annak, aki maga is részese a bocsánatnak, jobban hisznek a bűnnel terhelt és a bűntől szabadulni vágyó emberek. Dávid másutt is kimondja, hogy az ószövetségi áldozatokat nem akarja Isten (Zsolt 40,7) a 18. versben hangsúlyozza, hogy „a töredelmes lélek áldozat Istennek” A zsoltár végén a következő sorokat olvashatjuk: „Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban. Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra”. (51, 21) Ez a megfogalmazás ellentétes Dávid lelkületével. Az újszövetségi hitünk kifejezetten tanítja, hogy az Újszövetség megkötésével megszűnt az Ószövetség, hiába erőlködtek az ószövetségi papok és hívek a régi áldozatokkal, Jézus keresztáldozata megtörtént, egyedül ez az Istennek tetsző áldozat, amit Jézus parancsa szerint az Egyház papjai által szentmise formájában napról-napra bemutat. Minden alkalommal megismételjük Jézus szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatok” (Lk 22, 19-20) 

Krisztus a mindenség Királya V.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés ötödik rész

Amint Péter megvallotta, hogy Jézus az élő Isten Fia, az Úr azonnal hozzá fűzte ennek a küldetésnek legfontosabb üzenetét: „Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled. Megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (Mt 16,21-23) Később még kétszer meg kell ismételnie ezt a fontos üzenetet. Az első tájékoztatója után hozzáfűzte, hogy mindenkinek föl kell vennie a saját keresztjét és úgy kell követnie Őt. Péter megdöbbenéséből és Jézus megjegyzéséből érezhetjük ennek a közlésnek fontosságát. Az Úr talán azt is jelezni akarta, hogy alapítandó Egyháza hosszú ideig nem mondja ki programszerűen, hogy ezt a fontos közlendőt nemcsak húsvét ünnepével kell hangoztatni, hanem egy óriási győzelem ünneplésével is: 1925-ben történik meg ez a fontos tény. Jézus tehát megalapozza a küldetését. Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, tanúsítja Keresztelő János. Örül annak, hogy Jézus felkeresi őt és megkeresztelkedik nála a Jordán vízében. Ezután Jézust nemcsak ő, hanem a Szentháromság igazolja: A szelíd galamb alakban föléje szálló és fölötte lebegő Szentlélek (Jn 1,32-34) és a megnyíló égből tanúskodó Atya hangja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (Mt 3,17) A megváltás lényege az első perctől kezdve ez: Az Atya küldi és feláldozza Fiát, a Fiú eljön és alázattal feláldozza emberi életét, a Szentlélek pedig a megtért, az Isten szeretetét magába visszafogadó ember ingyen kapja az üdvösséget. Ez az, amit a sátán gőgje a paradicsomkertben sem bírt már nézni: Isten mindent ingyen adott az embernek, míg Ő csak mindent elvenni tud, mert „szegény ördög”, adnia nincs miből. Főleg ez bosszantotta Éva és Ádám bűnbeejtésekor. Hazudott nekik: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból (a tiltott fa gyümölcséből) esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” (A sátán semmit nem adott. Igaza van Madách Imrének, aki a lényeget így fogalmazza meg a két tiltott fára mutatva:„Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy Úr vagy. De hol a hazugság lábát megveti, világodat meg fogja dönteni”/ Az ember tragédiája /) Jézust ugyanezzel kísérti. Főleg a harmadik próbálkozása árulkodik erről: Jézust „végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. Ezt mind neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem. Jézus elutasította: Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj! Erre elhagyta az ördög, és angyalok jöttek a szolgálatára”. (Mt 4,8-11) Azóta is szemtelen a sátán, rendületlenül hazudja: a hegyekben lapul a drágakő, ami mind az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ott vannak a nemesfémlelőhelyek, az is mind az enyém. Bár a szegény gyerek is tudja: Ki mit csinál, az az övé. Mit csinált az ördög? Tengernyi bajt, csinálja folytatólagosan. Hazudik orcátlanul, bajt kever és az embereket magához ragadja. Mi bosszantja igazán? Hogy a Felséges Szentháromság ingyen adja a bűnbocsánatot. Ezért gyűlöli a katolikus Egyházat is. Ezért volt nehéz Jézus harca akkor, amikor a földön járt-kelt, és ma is nehéz dolga van, fogjuk látni a következő oldalak segítségével. Az igazság és a szeretet legyőzhetetlen. 

Böjte Csaba: Adventi üzenet



Böjte Csaba: Adventi üzenet

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.
Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg.

Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?

Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan.

A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.

Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.

A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?

Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.

Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal.

Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, Csaba testvér


Advent 1 hete kedd



Advent 1 hete kedd

„Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből" 

Amikor Isten elvetette Sault, Izrael királyát, azt parancsolta Sámuel prófétának: „Gyere, hadd küldjelek el a betlehemi Izájhoz (Jessze), akinek a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt" (1Sám 16,1) Jessze Sámuel elé vezette sorban hét szép szál fiát, de egyik sem kellett Istennek. Haza kellett hívnia legfiatalabb fiát, Dávidot. Amint belépett a házba, Isten azt mondta Sámuelnek: „Kelj fel, kend fel, mert ő az! Erre Sámuel vette az olajos szarut, és felkente őt testvérei közepette" (12-13) Isten öreg korában megígérte neki: „Állandó lesz házad és királyságod színem előtt mindörökké, és szilárd lesz trónod mindenkor". (2Sám 7,16) Dávid háza négyszáz évig adott királyokat Izrael népének. Aztán hatszáz év múlt el Jeruzsálem pusztulása után, amikor a zsidók más népek adófizetői voltak. Földi királyság nem is alakulhatott meg, mert a Római Birodalom keretében éltek, amikor „Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal és így szólt: Üdvözlégy kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba hozta ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége" (Lk 1,26-33) Jessze ezer éves törzsöke és gyökere most nem a természet rendje, hanem a kegyelem szerint kezd újra élni. Az egykor királlyá kent Dávid késői unokája kegyelemmel teljesen megkapja Istentől a legnagyobb kegyelmet: az ősszülőknek megígért sátántipró Messiást Ő foganhatja a Szentlélektől, és Ő adhatja az emberi nemnek Megváltóul. Izajás hét és félszáz éves jövendölése teljesült. A minket megváltani közénk érkezett Emberfia kilenc hónapos időre elrejtőzik a külvilág elől a legszentebb, élő frigyszekrénybe. Édesanyja viszi szíve alatt Ein-Karimba jövendő előfutárát megszentelni kegyelemmel, és előre jelezni, hogy ez a megváltói küldetés a földi élet és a megváltói halál gyümölcsével gazdagodva egykor majd mindenkinek fellelhető kincse lesz a katolikus templomok oltárán. Évi háromszázhatvanöt napos, egyenként huszonnégy órás készenlétben várja majd Jessze törzsökének és gyökerének vesszeje, sarja, hogy mindenkit megszenteljen, boldogítson, aki hozzá fohászkodik irgalomért. El tudjátok képzelni, katolikus testvéreim, mekkora ajándék a szentmisében, szentáldozásban, szentségimádásban? Ne keresgéljünk őszinte minősítést a másfél milliárdnyi katolikus ember magatartására, hogy ezt a csalhatatlan tudást, ingyenes segélyszolgálatot alig használja ki. Az emberiség ötmilliárdját ugyan ez a szégyen nem éri, hiszen nekik fogalmuk sincs arról, mit vesztenek el egész életük folyamán. Mi, pénztelenül csak sírni tudunk tönkrevert egészségügyünkön? Ragadjuk meg legalább ezt a sokkal többet érő isteni ajándékot.

2013. december 2., hétfő

Advent 1. hete hétfő



Advent 1. hete hétfő

„Akkor az Úr felhőt teremt nappal, füstöt és lángoló tűz fényét éjjel" 

Izajás próféta ma idézett jövendölése visszavezet minket az üdvtörténet egy igen fontos eseményéhez. Isten megemlékezett Ábrahám nemzetségéről. Négyszázharminc évig éltek Isten szándéka szerint Egyiptomban. Számuk megszaporodott, elérkezett az idő, hogy szabad népként éljenek, Isten ígérete, amelyet egykor Ábrahámnak adott, beteljesedjék: „Ezt a földet a te utódaidnak adom"(Ter 12,7)a fáraó tisztában volt azzal, ha Mózes szavára elengedi a zsidókat, megfosztja országát a rabszolgák ingyenes munkájától, ezért megtagadta Isten parancsát. Isten azonban tíz csapással megtörte ellenállását. Izrael szabadon kivonulhatott Egyiptomból. Isten maga volt a nép vándorlásának irányítója: felhő oszlop állt élükre, amely nappal is fényes volt, éjjel, pedig az egész tábort beragyogta világossággal. A fáraó megbánva nagylelkűségét, egész hadseregével üldözőbe vette őket, a zsidók éppen a Vörös-tenger partján táboroztak. Rémülten figyelték az ellenség hadmozdulatait. Ekkor a felhő a két tábor közé ereszkedett és ott is maradt, amíg a zsidók a kettévált tenger vízfalai között átvonultak a Sínai félszigetre. Nekik nappali fényt adott a felhő, az egyiptomiakra sűrű sötétséget árasztott. Felemelkedve feltárta a valós helyzetet: Isten átmentette népét a tenger túlsó partjára. A fáraó nem adta fel a harcot, utánuk vezényelte csapatát. A tenger közepére érve Isten összetörte szekereit. Ekkor észhez térve, de későn ordították a parancsot: 
„Fussunk Izrael elől, mert az Úr harcol érettük ellenünk"Csak egy botlegyintés, és az egész egyiptomi hadsereg belefulladt a visszaáradó hullámokba. Fél évezred múlva Izajás ezt a védelmet ígéri népének. Kellett volna Mózes hite, az akkori élők engedelmessége, meg is nyerték volna Isten kegyeit.A próféta jövendölése a későbbi korokban, az új Jeruzsálem, az Egyház idejében érvényesül. A sátán kemény legény. Állandóan támad, hazudik, rágalmaz, félelmet kelt. Ne féljetek, üzeni a próféta,Jézus ereje éjjel és nappal fölöttetek, lebeg.Ha szükséges, tengert nyit ketté, nektek fényt, elleniségeteknek éjszakát teremt. Kétezer év történelme igazolja erejét és szeretetét.Magyar gyermekeinek is ezt üzeni:Isten és Szűzanyánk oltalma alatt álltok. Akik kitartottatok hitetekben, hívjátok vissza hozzájuk eltévedt testvéreiteket! Isten őket is szereti, menteni akarja. Szellemi és gazdasági harc szorongat benneteket. Még erős a hazugság¬áradat. Majd megnyilvánul Jézus ereje és Nagyasszonyunk szigorú szemmel figyel, mint Lourdes-ban, és a sátán rohama köddé válik. Ez az ádvent váljék ébredő hazánk Jézushoz való visszatéréssé.

Krisztus a mindenség Királya IV.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés negyedik rész

Jézus tizenkét éves,amikor a húsvéti ünnepekre elmegy Jeruzsálembe. Az ünnepek alatt már a tizenkét évesek ébredő öntudatával és felelősség-érzetével készül önálló küldetésére, ami majd huszonkét év múlva éri el csúcspontját:vállalnia kell Atyja akaratából a világ összes emberéért a megváltó szenvedéseket és a kereszthalált. A názáreti zarándokok csoportjából egyedül marad Jeruzsálemben. Még az Édesanyjának sem szól. Ismerkedik a hellyel és a vele egykorú gyerekekkel, akik vele együtt lesznek majd felnőttek, és felelősen állnak majd mellé vagy követelik a halálát. Amikor három nap múlva a Szűzanya és Szent József rátalálnak, Édesanyjának szelíd korholására ez a kinyilatkoztatás hangzik el: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám azok nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait Anyja megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt”. (Lk 2,49-52) Emlékszem amikor Takács József professzor dogmatika-óránkon elénk tárta, hogy Jézus emberi értelme a megtestesülés pillanatában amint felvett embersége örökre hozzáfűződött isteni természetéhez, azonnal részesült a boldogító istenlátásban. Lukács evangélista azt tárja elénk, hogy embersége apránként nőtt fel a vállalt megváltáshoz a bölcsesség erényének gyarapodásával, a kora és emberi szeretete növekedésével. Döbbenten ült a körülbelül hatvan kispap. Moccanni sem tudtunk. Csodálatos volt átélni, hogy minden üdvözült lélek majd ennek az istenemberi megváltásnak erejében a mennyországba érkezve látja meg tökéletes boldogságban a végtelen istenséget. Ezért az örök boldog pillanatért érdemes volt vállalni a nekünk adott bölcsesség, emberi életünk szeretetgyakorlatai és az isteni igazságért vállat tanulás, imádság, szemlélődés által kimunkált üdvösséget. Szent Pál sok mindent átélt, még az üdvösség forrását, Jézus Krisztust is üldözte. Megtérése után így nyilatkozik: „Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másként gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, de amit már elértünk, abban tartsunk ki”. (Fil 3,5-16) Épp ma olvastam egy hitetlen írónak Boldog II. János Pál pápa halálát súlyosan becsmérlő írását. Gúnyolja, hogy az egykor okos, vonzó egyéniséget hagyta nyomorulttá válni Istene. Igen, az Atya emberré vált Istenfiát is hagyta, hogy ellenségei mindent elkövessenek ellene, de feltámasztotta a halálból, és azt üzeni:„Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég”(Jel 22,13)

Adventre készülünk 4.



Adventre készülünk 

elmélkedés negyedik rész

„Uram, nyisd meg ajakamat, hadd hirdesse szám dicséretedet!” 

Az Egyház hivatalos imája a zsolozsma. Amikor akár közösségben (kórusban), akár egyedül el akarjuk kezdeni a napi zsolozsmát, ezzel a dávidi zsoltárverssel zendítünk rá az istendicséretre. Közben kereszttel jelöljük meg ajkunkat. Így nyilvánítjuk ki alázatunkat, hogy a „Mindenható, fölséges és jóságos Úr” (Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz) dicséretét zengő csillagvilághoz, a föld díszeihez, szél öcsénk, tűz bátyánk, víz húgunk gyönyörű panorámájához, az istenszerető és megbocsátó szívű emberekhez, a földi életüket jobbra cserélő dicsőséges Egyházhoz és angyaltestvéreink beláthatatlan kórusához kívánunk csatlakozni.Úgy vagyunk ezzel mi is, mint Dániel, akihez buzgó imája közben leszálltak az égből jött követek, és a legfőbb közülük megszólította Dánielt tengermorajhoz hasonló hangján. Dániel rémületében a földre zuhant, lába remegett, és csak angyali segítséggel tudott feltápászkodni. Így is némán állt az angyal előtt, mígnem egy kéz megérintette és megszólította: „Dániel, te kedvelt férfi, értsd meg az igéket, amelyeket hozzád intézek, és állj talpra, mert éppen most küldött ő engem hozzád”. (Dán 10,11) Aki átérzi, mit jelent az Egyház képviseletében énekre nyitni ajkát, bizony gyermekded merészséggel zendíti meg az ének árját: Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam! Dániel háromszor hét napig böjtölt, bánta bűneit, pedig csodálatosan ártatlan szívvel tartotta meg Isten parancsait fogolytartója, Nabukodonozor babiloni király trónja mellett állva, az uralkodó kegyeitől elhalmozva. Csoda, hogy Dávid király gyönyörű bűnbánati zsoltárában így eseng súlyos vétkeit érezve lelkiismerete mélyén: Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam? Pedig nagyon szeretné már zengeni újra felszabadultan az Úr dicséretét! Ifjú korától lelkesen pengette a hárfát. Olyan áhítattal zenélt, hogy a lelkiismeret-furdalásaitól sanyargatott Saul király csak az ő hárfazenéje hallatán tudott megnyugodni.(1Sám 16, 14-23) Most az ő lelkiismerete nyugtalankodott, neki volt szüksége az isteni ajak-nyitásra. Erre az alázatos kérésre Isten megnyitja megtévedt gyermeke szívét is, ajkát is. Szívében megérteti vele, hogy azok az áldozatok, amelyeket a szövetséget kötő Isten rendelt el és Dávid is szorgalmasan bemutatott az Úr oltárán, sőt új oltárt építtetett Sion hegyén erre a célra, a frigyládát átvivő sokadalom jelenlétében hatlépésenként több állatot is feláldozott, ezek az áldozatok önmagukban nem kedvesek Istennek:„Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg” (18-19) Dáviddal együtt tegyük mi is szívünket alázatossá, keltsük fel benne a szeretetből fakadó töredelmet, és így kezdjük az Egyház szent zsolozsmáját. Kapcsoljuk szívünkbe testvéreink, családunk, honfitársaink szívét is! „Emeljük fel szívünket!” Ne nyugodjunk addig, amíg erre a válasz nem cseng teljesen, tisztán, meggyőzően: Fölemeltük az Úrhoz. Ébredj ember mély álmodból, Megszabadulsz rabságodból. Közelít már üdvösséged, Eltörlik már minden vétked.” (Ho 9, 1) Zendítsük mi minden testvérünk fülébe, szívébe ezt a csodálatos, ősi magyar éneket. Hiszen nekünk már nem kell reszketve összerogynunk az angyali látomás előtt: „Elküldé az Úr angyalát, hogy köszöntse Szűz Máriát, Kinek tiszta, szűz méhébe Alászállt az örök Ige.” (Ho 9, 2) „a prófétáknak lelkei láttak, Szent jelenésekben s téged békességben Vártak, édes Üdvözítőnk. Te ember lettél, s új tant hirdettél. A jövendölések beteljesednek Rólad, édes Üdvözítőnk. Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben. Ó, segíts meg, Üdvözítőnk!” (Ho 2, 4-5.8)

2013. december 1., vasárnap

Hívom a családokat 2013 decemberében



Hívom a családokat 2013 decemberében – Bíró László püspök levele

 

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
A munka és az ünnep életünk természetes része, de ahhoz, hogy mind a munkában, mind az ünnepben eredményesnek, sikeresnek érezzük magunkat, szükségünk van kapcsolatokra. A mindig csak a saját érdekét néző, önmagáért élő ember nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mint az, aki másokkal közösségben tevékenykedik. Ezért hangsúlyozzák a gazdasági életben a „csapat-munka” jelentőségét, ezért támogatják a családi vállalkozásokat. Az ünnephez is legalább két emberre van szükség, és az sem közömbös, hogy a két ember között milyen kapcsolat van.

A munkából fáradtan hazaérkező ember leül a televízió elé, és miközben elárasztják a hírek a világ minden táján jelentkező bajokról, katasztrófákról, békétlenségekről, elgondolkodik. Milyen jó lenne egy nyugodt, békés világban élni csupa kedves, derűs emberrel körülvéve, milyen öröm lehetne úgy dolgozni, hogy az ember munkáját elismerik, rendesen megfizetik! Aztán a televízióban feltűnik egy kedves, derűs, mondhatni boldog háziasszony, aki megmagyarázza boldogsága okát: remek új edényei vannak, megvette a csoda-tisztítószert, soha nem volt levesporból főzi a vacsorát. Ezekkel a tárgyakkal öröm dolgozni, velük érdemes kapcsolatba kerülni. Milyen egyszerű, ha kapcsolataim sem idehaza, sem a munkahelyemen nem okoznak tartósan örömet, majd boldogítanak a tárgyak! Fogyasztói társadalmunk ezt sugallja: töltsd ki a hiányzó kapcsolatok miatti űrt áruval, vásárolj, ne késlekedj, az életedet így teheted széppé. Ha pedig úgy látod, ehhez nincs elég pénzed, rajta, ott a szerencsejáték. A munka soha nem hozhat annyit, mint egy főnyeremény! Nem ritka eset, hogy azok, akiknél ez a recept nem válik be, a szomorú valóságból az alkoholhoz, a kábítószerhez menekülnek, ezzel tovább rombolják kapcsolataikat, magányosak lesznek és szegények maradnak.

A fogyasztói társadalom szemlélete az embert is használati tárggyá silányítja. Hogyan tudjátok mások személyi méltóságát tiszteletben tartva alakítani kapcsolataitokat? Mi segít ebben munkahelyeteken, a családban és a közösségben?

A szegénység relatív fogalom, aki egy fejlett európai országban szegény, az Ázsia valamelyik fejlődő országából nézve gazdagnak látszik. A szegénység a társadalom betegsége, mert az ember képtelen a társadalom életét úgy megszervezni, hogy a javakból mindenki egyformán részesedhessen. Erre utalt Jézus is: „Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek velük” (Mk 14, 7). A birtoklást, gyarapodást elsőrendű értéknek tekintő társadalmunk el akarja kerülni a szegénységet. Arra buzdítja az embereket, hogy fogyasszanak minél többet, gazdagodjanak, igyekezzenek olyan gazdagok lenni, hogy a szegényekkel jót tehessenek. A nincstelenség, a nélkülözés testet-lelket megnyomorító tragédia, a mértékletesség áldás, a nem mindent és azonnal birtokolás nemes gondolkodást takar, a „most még nem” erőt ad. A keresztény társadalom feladata, hogy a családok nyomorát, nélkülözését legyőzze, de nem azért, hogy a fogyasztás életstílusát választhassák.

Mennyire másképp látja az evangélium a szegénység, a gazdagság és a boldogság összefüggését, amikor azt tanítja, hogy a szegénység a boldogság és az emberi virágzás útja is. (vö. Lk 6, 20). Az evangéliumi értékeket követő család önként lemond az áruk és a pénz utáni hajszáról és összhangba hozza szükségleteit és lehetőségeit. Szegénysége józan mértéktartásban, a gyarapodásban mások megelőzéséről való lemondásban nyilvánul meg. Így szolgálja a lelki javakat, és a családon belüli és kívüli kapcsolatokat önként, szabadságban. Ha azok a jómódú családban élő gyerekek, akiknek mindenük azonnal megvan, nem tapasztalják meg ezt a nemes szegénységet és a vele járó szabadságot (és ha a felnőttek nem gyakorolják újra és újra mindennap), elveszítik a vágyat és képességet arra, hogy egy ajándék megkapásakor meglepődjenek és rácsodálkozzanak. Így pedig elrabolják tőlük a tiszta felhőtlen gyermeki örülni tudást azáltal (és éppen azáltal), hogy elárasztják őket árukkal és fogyasztói javakkal.

Hogyan tudjátok gyermekeiteket a nemes szegénység értékére rávezetni? Milyen érveket tudtok nekik felhozni, ha osztálytársaik, barátaik azonnal teljesülő kívánságaira hivatkoznak?

Egy váratlanul beköszöntő munkanélküliség az egész család számára súlyos megpróbáltatás, szegénységet jelent; egy árvíz, vagy jégverés is szegénnyé teheti a családot a közeli rokonsággal együtt. A társdalom, a család és az egyén élete során mindig bekövetkezhetnek váratlan fordulatok, amelyek legyőzendő nehézséget, megoldandó problémát jelentenek. A szülők gyakran arra törekednek, hogy gyermekeik minden veszéllyel szemben védett körülmények között nevelkedjenek, elkerüljék mind a testi, mind a lelki sérüléseket. Pedig a sebesülés veszélye az emberi élet velejárója, aki erre nincs felkészülve, azt a kapott sebek könnyen legyőzik. Az emberi lét elsődleges feltétele, hogy vállaljuk a küzdelmet a felmerülő nehézségekkel szemben. Mindannyian kapunk és adunk sebeket, mindannyiunknak vállalni kell a küzdelmet a mások által, és az általunk másoknak okozott sérülésekkel szemben. Amikor valaki visszahúzódik a család, vagy a közösség védőbástyái mögé, hogy elkerülje a nehézségeket és így mentesüljön a harctól, amikor azt gondolja, hogy jól lehet élni sebesülések veszélye nélkül is, amikor abbahagyja mások, közeliek és távoliak sérüléseinek hordozását, amikor lemond a győzelem akarásáról és annak áldássá fordításáról, abban a pillanatban feladja az életért vívott küzdelmet.

A sebezhetőség dinamikája hasonló az oltóanyagéhoz: aki mindennap beveszi a sebzettség kis dózisát, erős lesz a nagyobb sebzésekkel szemben is; aki viszont nem veszi be a kis sebzettségeket, nagyon sebezhetővé és gyengévé válik akkor, amikor a nagy és pusztító sebesülések megjelennek. Ilyenkor a sebesülés úgy hat, mint az a vírus, amely nem találkozik antitesttel. A család a sebezhetőség, azaz a fenntarthatóság és a termékenység nagy iskolája. Csak az elkerülhetetlen sebezhetőséggel megbékélve tudjuk átvészelni a kisebb és nagyobb válságokat egyénenként és közösségben.

Idézzetek fel saját, barátaitok, vagy szüleitek életéből olyan sérüléseket, amelyek felett sikerrel győzedelmeskedtetek! Milyen segítséget tud nyújtani a közösség megpróbáltatások idején?

Az élethez szükség van ünnepre a családban és a munkahelyen egyaránt, nagyon jól tudta ezt a régi paraszti és ipari kultúra. A család is tudja, hogy akkor is – és talán éppen akkor leginkább –, amikor a szegénység, a válság pillanatait éli meg, nélkülözhetetlen az ünnep, hogy újra megtalálja az összetartó szellemi és erkölcsi erőt a továbbéléshez, azaz a szándékot a közös életre, a növekedésre, hogy erősödjék a közös sorshoz való tartozás érzése. Ez pedig nem csupán a családnak, hanem az egész társadalomnak, sőt a nemzetnek is elsődleges energiaforrása.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


Krisztus a mindenség Királya III.




Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés harmadik rész

„XI. Pius pápa 1925-ben rendelte el az Egyházban Krisztus királyságának ünnepét

Döntésében a Szentírás tanítására támaszkodott. Izajás próféta megjövendölte a Megváltóról: Messzire kiterjed uralma és országában mindig béke lesz (Iz 9,6) a zsoltárokban pedig azt olvassuk: Uralkodni fog tengertől tengerig és hódolnak előtte a föld lakói”. (Zsolt 71,8-9) (Liturgikus bevezető, Misssale) Elgondolkodtató ez az évszám. A zsidó népet Ábrahám ősapjuk személyében kétezer évvel Jézus megtestesülése előtt Kánaán földjén biztosította arról, hogy azon a vidéken születik majd meg a Megváltó. Ezerkétszáz évvel a megtestesülés előtt az egykori paradicsomkert táján élő próféta kerül Kánaán vidékére átkot szórni Isten akkori választott népére, de a kegyelem látásra nyitja szemét, áldásra a száját, és megjövendöli, hogy csillag jelzi a Megváltó születését. Tizenkét évszázadon át minden éjjel figyelik ezt a csillagot. Néhány bölcs másfél év múlva tevékre ül, keresi és megtalálja a Messiást. Felcsillan a két évezred óta bosszúra vágyó Ézsau-utód, Izrael-gyűlölő Heródes király szeme. A zsidó papok kórusban fújják Mikeás próféta hatszáz éves jövendölését az efratai Betlehemben születő Messiásról, de egy lépést sem tesznek feléje. A bölcsek meglelik a másfél éves Jézust, hódolnak előtte, gazdagon megajándékozzák, aztán boldogan hallgatják a mennyei angyal leleplező szavát Heródes hazugságairól, és más úton mennek haza, nem a gyönyörű Jeruzsálemen keresztül. Józsefet is felkelti a gondos égi besegítő. A bosszúszomjas Heródes katonákat küld Betlehembe. A látogatói rájöhettek gaz emberségére, de ő okos és megölet minden két évnél fiatalabb betlehemi kisfiút. A szüleik zokognak, de az első vértanúk boldogan értesülnek odaát, kiért kellett csecsemőként meghalniuk. Szent Józsefet is riasztja a mennyei angyal: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg ne szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni. Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig”.(Mt 2,13-15a) Az újabb angyali jelentkezés után azonban visszatérhettek Izrael földjére. De az északi tartományba, Názáretbe költöztek. Senki nem kérdezte tőlük: Nocsak! Eddig hol jártatok? Tizenkét évesen kis legényke lett minden zsidó fiú. Akkor Jézust szülei fölvitték Júdeába, a templomba, hogy a törvény szerint ott találkozzék az Atya házával, és megünnepeljék őseik Egyiptomból való szabadulást a bárányvacsorával. Gyermeki esze is tudta élete célját: Húsz év múlva itt fognak el, itt ítélnek halálra, mert megvallom istenségemet. Itt neveznek ezért a tanúságért istenkáromlónak és feszítenek keresztre a szomszéd kis hegyen, a Kálvárián. Aztán gyermeki derűvel ott maradt az ünnepek elmúltával. Édesanyja és Szent József azt hitték, hogy a sokszáz-fős názáreti zarándok egykorú gyermekcsapatával lépeget hazafelé. Ebédre kereste Mária és a csodálatosan gondos nevelőapa, József. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. A vele egykorú gyerekek tanulócsoportjában lelték fel.„Miért kerestetek”- kérdezett vissza. Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait Anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk2,49-52) Az I. század közepétől honfitársai, majd a pogány Római Birodalom császárai üldözték Jézust. Még a születésnapját csak háromszázötven évvel később kezdték megünnepelni. A csodálatos, világos eszű középkor után kialakult a nagy hitű új szent föld, a keresztény Európa. Ennek böjtje, a felvilágosodás kora, ami vallásilag inkább az elsötétülés korává lett napjainkra. 

Adventre készülünk 3.



Adventre készülünk

harmadik elmélkedés

„Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb, leszek”

Dávid király prófétai szóra magába szállt, átgondolta tettét, megértette annak súlyosságát, beismerte bűnösségét, őszintén megbánta. Isten bocsánatáról, pedig prófétai üzenet biztosította. A most elemzett bűnbánati zsoltárában azonban mintha elbizonytalanodott volna ez a meggyőződés. A fenti zsoltárversben ott rezeg a kétség: lehet ekkora bűnöket ilyen egyszerűen eltörölni, teljesen megbocsátani? Dávid király úgy érzi, hogy gyengesége nagyon messzire nyúlik vissza: „íme, gonoszságban fogantam, és bűnökben fogant engem az én anyám” (7) Bár Istenbe vetett hite csodálatos ifjúkora óta: „Oroszlánt is, medvét is megöltem én, a te szolgád, -mondja Saulnak-, úgy jár tehát majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot, elvégre ki is ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni merte az élő Isten seregét?” (1Sám 17, 36), szíve igazsága mégsem volt teljes Uriás esetében. Ezt sínyli meg most keservesen: „íme, te a szív igazságát szereted, bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem”. (8) Úgy érzi, ehhez a teljes szívtisztuláshoz Isten végtelen hatalma és jósága kell, mint Mózes idejében:„Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb, leszek”. Izrael népe az ószövetség megkötése előtt három nap mosakodott és mosta ruháját, hogy tisztultan állhasson Isten elé. „Az után odaküldte fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes, pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét, pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk. Ő, pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a második felét, pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt felelték: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk. Ő, pedig fogta a vért és meghintette vele a népet, és így szólt: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr kötött veletek e szavak alapján”. (Kiv 24, 5-8) Ugyanígy kellett eljárniuk a zsidó papoknak is az áldozati oltárnál: az áldozati állat vérét körben ráöntötték az oltárra (Kiv 29, 15) Máskor meg kellett kenni a levágott bárány vérével Áronnak és fiainak fülét, jobb kezük és lábuk nagyujját, majd kenettel együtt rá kellett hinteni az oltárra a vért, majd Áron és fiai ruhájára is, hogy minden szent legyen. (20-21) Mózes útbaigazítása szerint ügyes férfiak elkészítették a szentsátort és felszerelését a mennyei minta alapján, de ezeket is mind vérrel kellett meghinteni. (Kiv 30, 26-30) Előtte azonban meg kellett mosni Áront és fiait vízzel. (Kiv 29, 4) Dávid jól ismerte ezeket a szertartásokat, benne a mosakodás és vérrel való megkenés vagy meghintés fontosságát, hogy a közönséges emberből vagy eszközből Istenhez méltó, azaz szent legyen. Ő súlyos bűnt követett el Uriás megöletésével, hogyan lehetne újra Isten elfogadott gyermeke? Érthető szívből feltörő könyörgése: „Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem, és a hónál fehérebb leszek” Ezt kéri Dávid magától Istentől. Amikor javulni akarunk,elmegyünk a templomba. Fölkészülünk: összegyűjtjük bűneinket, megbánjuk, majd belépünk a gyóntatószékbe. Ott Jézus papja vár ránk. Meghallgatja bűnbevallásunkat, hogy tudja, Jézus parancsa szerint mit kell megbocsátania. A gyóntató papot a Szentlélek irányítja, hogy milyen útbaigazítást nyújtson, feltétel nélkül fogadjuk el! Azután feloldoz bűneinktől, majd elégtételt ad. Ezt igyekezzünk mielőbb elvégezni, hiszen a bűneinkért járó ideiglenes büntetések egy részét ezért engedi el Isten, és tökéletesen megbocsát minden meggyónt és őszintén megbánt bűnt. Az ítéleten sem hánytorgatja fel. A befejező fohász nyugtasson meg: Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével.

Advent 1. vasárnapja



Advent 1. vasárnapja

„hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé"

Új egyházi évet kezdünk a mai vasárnappal. Az egyházi év nem gazdasági vagy iskolalátogatás célzatával indul, hanem Urunk, Jézus Krisztus életének és tanításának felújításával igyekszik új alkalmat biztosítani nekünk, katolikus keresztényeknek, hogy egyre több érdemet gyűjtsünk, kincseket a mennyországra (vö. Mt 6,19-21), mert életünk minden percére kijelölte nekünk a mennyei Atya az igazság és a szeretet erényeinek gyakorlását. Erről számoltat el bennünket a halálunkat követő külön ítéleten és az utolsó ítéleten is. Jézus ehhez ad új lendületet, bőséges kegyelmet mindegyikünknek. Igen, arra kell felkészülnünk, hogy életünk minden percéről számot kell adnunk. A szempont: jó gyermeke voltam-e a Menyei Atyának? Szerettem-e Őt, szolgáltam-e neki úgy, ahogy Ő kívánta? Szerettem-e Isten többi gyermekét, testvéremnek fogadtam-e el őket? Azt tartottam-e életem legfőbb kötelességének, hogy a mellém rendelt embereket állandó törekvéssel, igazán és önzetlenül tegyem boldoggá? Mert aki nem ezt tartotta legfőbb kötelességének, az bármit tett, hiába és fölöslegesen élt. Az apostollal együtt mondom: „Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre”(1Tessz 4,1) Az evangéliumban Jézus arra figyelmeztet, hogy úgy kell kihasználnunk az új egyházi évet, hogy egyszer, előbb vagy utóbb, vége lesz a világnak. „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek”(Lk 21,25-26) a hitetlen, istentagadó, önző emberek összeomlanak: hiába gyűjtöttünk milliárdokat, nincs semmi biztonságunk! Sőt: önimádatunk, hazug és igaztalan életünk együtt omlik össze a világgal. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagyhatalommal és dicsőséggel”. (27) Ettől még jobban kétségbeesnek: Végünk van, mert amit tagadtunk, mégis igaz: Ő valóban él, és most ítélni jön bennünket. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl a fejeteket, mert elérkezett megváltástok”. (28) Aki itt egész életében hitt neki, szerette és szolgált neki, annak elkezdődik ekkor az örök boldogság. Erről szól az Úr Jeremiás próféta által: „íme, jönnek majd napok, mondja az Úr, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Júda házának megígértem.” (Júda háza itt már Dávid fiát, a Messiást jelenti). „Azokban a napokban igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.És a várost így hívják majd: Az Úr a mi igazságunk”.(Jer, 33,14-16) a rómaiak azt mondták: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.” Jézus és vele én is azt ajánlom: Ha örökre boldog akarsz lenni, kezd az új egyházi évet az igazság és szeretet szolgálatával.