Hívom
a családokat 2013 decemberében – Bíró László püspök levele
Hívom
a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető
szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett
áll!
A
munka és az ünnep életünk természetes része, de ahhoz, hogy mind a munkában,
mind az ünnepben eredményesnek, sikeresnek érezzük magunkat, szükségünk van
kapcsolatokra. A mindig csak a saját érdekét néző, önmagáért élő ember nem tud
olyan hatékonyan dolgozni, mint az, aki másokkal közösségben tevékenykedik.
Ezért hangsúlyozzák a gazdasági életben a „csapat-munka” jelentőségét, ezért
támogatják a családi vállalkozásokat. Az ünnephez is legalább két emberre van
szükség, és az sem közömbös, hogy a két ember között milyen kapcsolat van.
A munkából fáradtan hazaérkező ember leül a televízió elé, és miközben
elárasztják a hírek a világ minden táján jelentkező bajokról, katasztrófákról,
békétlenségekről, elgondolkodik. Milyen jó lenne egy nyugodt, békés világban
élni csupa kedves, derűs emberrel körülvéve, milyen öröm lehetne úgy dolgozni,
hogy az ember munkáját elismerik, rendesen megfizetik! Aztán a televízióban
feltűnik egy kedves, derűs, mondhatni boldog háziasszony, aki megmagyarázza
boldogsága okát: remek új edényei vannak, megvette a csoda-tisztítószert, soha
nem volt levesporból főzi a vacsorát. Ezekkel a tárgyakkal öröm dolgozni, velük
érdemes kapcsolatba kerülni. Milyen egyszerű, ha kapcsolataim sem idehaza, sem
a munkahelyemen nem okoznak tartósan örömet, majd boldogítanak a tárgyak!
Fogyasztói társadalmunk ezt sugallja: töltsd ki a hiányzó kapcsolatok miatti
űrt áruval, vásárolj, ne késlekedj, az életedet így teheted széppé. Ha pedig
úgy látod, ehhez nincs elég pénzed, rajta, ott a szerencsejáték. A munka soha
nem hozhat annyit, mint egy főnyeremény! Nem ritka eset, hogy azok, akiknél ez
a recept nem válik be, a szomorú valóságból az alkoholhoz, a kábítószerhez
menekülnek, ezzel tovább rombolják kapcsolataikat, magányosak lesznek és
szegények maradnak.
A fogyasztói társadalom szemlélete az embert is használati tárggyá
silányítja. Hogyan tudjátok mások személyi méltóságát tiszteletben tartva
alakítani kapcsolataitokat? Mi segít ebben munkahelyeteken, a családban és a
közösségben?
A szegénység relatív fogalom, aki egy fejlett európai országban szegény, az
Ázsia valamelyik fejlődő országából nézve gazdagnak látszik. A szegénység a
társadalom betegsége, mert az ember képtelen a társadalom életét úgy
megszervezni, hogy a javakból mindenki egyformán részesedhessen. Erre utalt
Jézus is: „Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek
velük” (Mk 14, 7). A birtoklást, gyarapodást elsőrendű értéknek tekintő
társadalmunk el akarja kerülni a szegénységet. Arra buzdítja az embereket, hogy
fogyasszanak minél többet, gazdagodjanak, igyekezzenek olyan gazdagok lenni,
hogy a szegényekkel jót tehessenek. A nincstelenség, a nélkülözés testet-lelket
megnyomorító tragédia, a mértékletesség áldás, a nem mindent és azonnal
birtokolás nemes gondolkodást takar, a „most még nem” erőt ad. A keresztény
társadalom feladata, hogy a családok nyomorát, nélkülözését legyőzze, de nem
azért, hogy a fogyasztás életstílusát választhassák.
Mennyire másképp látja az evangélium a szegénység, a gazdagság és a boldogság
összefüggését, amikor azt tanítja, hogy a szegénység a boldogság és az emberi
virágzás útja is. (vö. Lk 6, 20). Az evangéliumi értékeket követő család önként
lemond az áruk és a pénz utáni hajszáról és összhangba hozza szükségleteit és lehetőségeit.
Szegénysége józan mértéktartásban, a gyarapodásban mások megelőzéséről való
lemondásban nyilvánul meg. Így szolgálja a lelki javakat, és a családon belüli
és kívüli kapcsolatokat önként, szabadságban. Ha azok a jómódú családban élő
gyerekek, akiknek mindenük azonnal megvan, nem tapasztalják meg ezt a nemes
szegénységet és a vele járó szabadságot (és ha a felnőttek nem gyakorolják újra
és újra mindennap), elveszítik a vágyat és képességet arra, hogy egy ajándék
megkapásakor meglepődjenek és rácsodálkozzanak. Így pedig elrabolják tőlük a
tiszta felhőtlen gyermeki örülni tudást azáltal (és éppen azáltal), hogy
elárasztják őket árukkal és fogyasztói javakkal.
Hogyan tudjátok gyermekeiteket a nemes szegénység értékére rávezetni?
Milyen érveket tudtok nekik felhozni, ha osztálytársaik, barátaik azonnal
teljesülő kívánságaira hivatkoznak?
Egy váratlanul beköszöntő munkanélküliség az egész család számára súlyos
megpróbáltatás, szegénységet jelent; egy árvíz, vagy jégverés is szegénnyé
teheti a családot a közeli rokonsággal együtt. A társdalom, a család és az
egyén élete során mindig bekövetkezhetnek váratlan fordulatok, amelyek
legyőzendő nehézséget, megoldandó problémát jelentenek. A szülők gyakran arra
törekednek, hogy gyermekeik minden veszéllyel szemben védett körülmények között
nevelkedjenek, elkerüljék mind a testi, mind a lelki sérüléseket. Pedig a
sebesülés veszélye az emberi élet velejárója, aki erre nincs felkészülve, azt a
kapott sebek könnyen legyőzik. Az emberi lét elsődleges feltétele, hogy
vállaljuk a küzdelmet a felmerülő nehézségekkel szemben. Mindannyian kapunk és
adunk sebeket, mindannyiunknak vállalni kell a küzdelmet a mások által, és az
általunk másoknak okozott sérülésekkel szemben. Amikor valaki visszahúzódik a
család, vagy a közösség védőbástyái mögé, hogy elkerülje a nehézségeket és így
mentesüljön a harctól, amikor azt gondolja, hogy jól lehet élni sebesülések
veszélye nélkül is, amikor abbahagyja mások, közeliek és távoliak sérüléseinek
hordozását, amikor lemond a győzelem akarásáról és annak áldássá fordításáról,
abban a pillanatban feladja az életért vívott küzdelmet.
A sebezhetőség dinamikája hasonló az oltóanyagéhoz: aki mindennap beveszi a
sebzettség kis dózisát, erős lesz a nagyobb sebzésekkel szemben is; aki viszont
nem veszi be a kis sebzettségeket, nagyon sebezhetővé és gyengévé válik akkor,
amikor a nagy és pusztító sebesülések megjelennek. Ilyenkor a sebesülés úgy
hat, mint az a vírus, amely nem találkozik antitesttel. A család a
sebezhetőség, azaz a fenntarthatóság és a termékenység nagy iskolája. Csak az
elkerülhetetlen sebezhetőséggel megbékélve tudjuk átvészelni a kisebb és
nagyobb válságokat egyénenként és közösségben.
Idézzetek fel saját, barátaitok, vagy szüleitek életéből olyan
sérüléseket, amelyek felett sikerrel győzedelmeskedtetek! Milyen segítséget tud
nyújtani a közösség megpróbáltatások idején?
Az élethez szükség van ünnepre a családban és a munkahelyen egyaránt, nagyon
jól tudta ezt a régi paraszti és ipari kultúra. A család is tudja, hogy akkor
is – és talán éppen akkor leginkább –, amikor a szegénység, a válság
pillanatait éli meg, nélkülözhetetlen az ünnep, hogy újra megtalálja az
összetartó szellemi és erkölcsi erőt a továbbéléshez, azaz a szándékot a közös
életre, a növekedésre, hogy erősödjék a közös sorshoz való tartozás érzése. Ez
pedig nem csupán a családnak, hanem az egész társadalomnak, sőt a nemzetnek is
elsődleges energiaforrása.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke