2013. december 3., kedd

Krisztus a mindenség Királya V.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés ötödik rész

Amint Péter megvallotta, hogy Jézus az élő Isten Fia, az Úr azonnal hozzá fűzte ennek a küldetésnek legfontosabb üzenetét: „Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled. Megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (Mt 16,21-23) Később még kétszer meg kell ismételnie ezt a fontos üzenetet. Az első tájékoztatója után hozzáfűzte, hogy mindenkinek föl kell vennie a saját keresztjét és úgy kell követnie Őt. Péter megdöbbenéséből és Jézus megjegyzéséből érezhetjük ennek a közlésnek fontosságát. Az Úr talán azt is jelezni akarta, hogy alapítandó Egyháza hosszú ideig nem mondja ki programszerűen, hogy ezt a fontos közlendőt nemcsak húsvét ünnepével kell hangoztatni, hanem egy óriási győzelem ünneplésével is: 1925-ben történik meg ez a fontos tény. Jézus tehát megalapozza a küldetését. Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, tanúsítja Keresztelő János. Örül annak, hogy Jézus felkeresi őt és megkeresztelkedik nála a Jordán vízében. Ezután Jézust nemcsak ő, hanem a Szentháromság igazolja: A szelíd galamb alakban föléje szálló és fölötte lebegő Szentlélek (Jn 1,32-34) és a megnyíló égből tanúskodó Atya hangja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (Mt 3,17) A megváltás lényege az első perctől kezdve ez: Az Atya küldi és feláldozza Fiát, a Fiú eljön és alázattal feláldozza emberi életét, a Szentlélek pedig a megtért, az Isten szeretetét magába visszafogadó ember ingyen kapja az üdvösséget. Ez az, amit a sátán gőgje a paradicsomkertben sem bírt már nézni: Isten mindent ingyen adott az embernek, míg Ő csak mindent elvenni tud, mert „szegény ördög”, adnia nincs miből. Főleg ez bosszantotta Éva és Ádám bűnbeejtésekor. Hazudott nekik: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból (a tiltott fa gyümölcséből) esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” (A sátán semmit nem adott. Igaza van Madách Imrének, aki a lényeget így fogalmazza meg a két tiltott fára mutatva:„Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy Úr vagy. De hol a hazugság lábát megveti, világodat meg fogja dönteni”/ Az ember tragédiája /) Jézust ugyanezzel kísérti. Főleg a harmadik próbálkozása árulkodik erről: Jézust „végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. Ezt mind neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem. Jézus elutasította: Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj! Erre elhagyta az ördög, és angyalok jöttek a szolgálatára”. (Mt 4,8-11) Azóta is szemtelen a sátán, rendületlenül hazudja: a hegyekben lapul a drágakő, ami mind az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ott vannak a nemesfémlelőhelyek, az is mind az enyém. Bár a szegény gyerek is tudja: Ki mit csinál, az az övé. Mit csinált az ördög? Tengernyi bajt, csinálja folytatólagosan. Hazudik orcátlanul, bajt kever és az embereket magához ragadja. Mi bosszantja igazán? Hogy a Felséges Szentháromság ingyen adja a bűnbocsánatot. Ezért gyűlöli a katolikus Egyházat is. Ezért volt nehéz Jézus harca akkor, amikor a földön járt-kelt, és ma is nehéz dolga van, fogjuk látni a következő oldalak segítségével. Az igazság és a szeretet legyőzhetetlen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése