2013. december 5., csütörtök

Adventi kalendárium 1.



Adventi előkészület Ferenc pápával

Az idei adventben – kalendárium formájában – minden nap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.

Az Egyház olyan, mint az édesanya. 
Irányítja életünket, tanít, hogy jól haladjunk előre. Gondoljunk csak a Tízparancsolatra: megjelölik az utat, amelyen végig kell mennünk, hogy éretté váljunk, hogy legyenek biztos támpontjaink magatartásunkhoz. Ezek Isten gyöngédségének, szeretetének gyümölcsei, amelyeket Ő adományozott nekünk. Mondhatnátok erre: de hiszen parancsolatokról van szó! Az egész „tiltások” gyűjteménye! Arra szeretnélek felszólítani benneteket, hogy olvassátok el őket újra – talán már egy kicsit elfelejtettétek –, és pozitív módon gondoljatok rájuk. Meglátjátok, hogy arról van szó, hogyan viselkedjünk Istennel, saját magunkkal és másokkal szemben. Ugyanaz, mint amit egy anya tanít, hogy jól élhessünk. Próbáljátok meg így értelmezni őket és úgy tekinteni rájuk, mintha egy édesanya szavai, tanításai lennének, amelyeket gyermekének ad, hogy jól haladjon előre az életben. Egy anya soha nem azt tanítja, ami rossz, hanem csak gyermekei javát akarja: ugyanezt teszi az Egyház.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése