Advent 1.
hete szerda
„Ti adjatok nekik enni!"
Elgondolkodtató Jézus minden megnyilatkozása. Az különlegesen szembeötlő, miért volt szükséges az Úr szerint egymás után két csodálatos kenyérszaporításra? Az első esetben is, a másodikban is ugyanazt hangsúlyozta az Úr apostolainak: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton" (Mt 15,32)(vö. Jn 6,6) Mindegyik esetben azt sugalmazta, hogy neki és tanítványainak kell ennivalóról gondoskodniuk, nem a kenyérboltok a probléma megoldói. Az első kenyérszaporítás után Jézus részint szóban a kafarnaumi zsinagógában mutatott rá az igazán fontos célra: azt akarta jelezni, hogy isteni hatalmával: a hívek lelki éhségét, a jóra való készség állandó hiányát akarja betölteni egy égből szállott kenyérrel, saját testének és vérének táplálékával. Erre van hatalma: testének anyagát épp úgy tudja szaporítani az emberek számának megfelelően, mint ahogy testének súlyát is el tudja venni: ezt a vízen való járásával jelezte. Az előző napon jóllakatottak többsége nem értette. Folyton csak a természetes táplálék gondja ösztönözte őket vitájuk folytatásában, hogy megértessék Jézussal, az ószövetségi negyven éves vándorlás alatt Isten mannával és fürjekkel segített az állandó kenyérgondon, de most Isten erre nem gondol. Jézus válasza erre az volt, hogy Isten a gabona termésével, amit ugyancsak Isten megújuló jósága biztosít évről évre, adja a finom kenyeret, így a probléma megoldódik, a lelki energiákra nagyobb szükség van, ő ezt orvosolja mennyei kenyerével. A későbbiekben viszont mintha erre a fel-felmerülő gondra is állandóan odafigyelne: a világtörténelem egyre félelmetesebben igazolja Jézus előrelátását. Amikor már nemcsak a távoli vidékek éhségéről hallunk, nemcsak az riogatja a tisztességes hívőket, hogy naponta harmincötezer gyerek hal éhen szere a világban, ma már tényként olvasunk arról, hogy hány magyar kisgyerek fekszik le esténként éhesen és sírja álomba magát. Az is tény, hogy hárommillió magyar testvérünk él a szegénységi küszöb alatt. Ez a második csodálatos kenyérszaporítás mintha arra akarná figyelmeztetni Jézus mindenkori tanítványait, hogy Isten számít ránk a segítésben, és ezt a szolgálatot teszi a maga isteni módján igazán hatékonnyá. Amikor a XIX. században az ipari forradalom miatt erősen megváltoztak a szociális viszonyok, és erre kerestek istentelen, sőt istenellenes megoldásokat, XIII. Leó pápa ekkor írta meg az első katolikus szociális enciklikát, és rakta le a katolikus szociális tanítás alapjait. (Rerum novarum) Negyven év múlva ezt a tanítást XI. Pius pápa időszerűen fejlesztette tovább. 1961-ben XXIII. János pápa már a földmunkások szociális gondjaira terelte a figyelmet és nyújtott megoldási szempontokat. Enciklikáját jó haszonnal forgathatnák hazánk mezőgazdaságának rendbetétele során.
„Ti adjatok nekik enni!"
Elgondolkodtató Jézus minden megnyilatkozása. Az különlegesen szembeötlő, miért volt szükséges az Úr szerint egymás után két csodálatos kenyérszaporításra? Az első esetben is, a másodikban is ugyanazt hangsúlyozta az Úr apostolainak: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton" (Mt 15,32)(vö. Jn 6,6) Mindegyik esetben azt sugalmazta, hogy neki és tanítványainak kell ennivalóról gondoskodniuk, nem a kenyérboltok a probléma megoldói. Az első kenyérszaporítás után Jézus részint szóban a kafarnaumi zsinagógában mutatott rá az igazán fontos célra: azt akarta jelezni, hogy isteni hatalmával: a hívek lelki éhségét, a jóra való készség állandó hiányát akarja betölteni egy égből szállott kenyérrel, saját testének és vérének táplálékával. Erre van hatalma: testének anyagát épp úgy tudja szaporítani az emberek számának megfelelően, mint ahogy testének súlyát is el tudja venni: ezt a vízen való járásával jelezte. Az előző napon jóllakatottak többsége nem értette. Folyton csak a természetes táplálék gondja ösztönözte őket vitájuk folytatásában, hogy megértessék Jézussal, az ószövetségi negyven éves vándorlás alatt Isten mannával és fürjekkel segített az állandó kenyérgondon, de most Isten erre nem gondol. Jézus válasza erre az volt, hogy Isten a gabona termésével, amit ugyancsak Isten megújuló jósága biztosít évről évre, adja a finom kenyeret, így a probléma megoldódik, a lelki energiákra nagyobb szükség van, ő ezt orvosolja mennyei kenyerével. A későbbiekben viszont mintha erre a fel-felmerülő gondra is állandóan odafigyelne: a világtörténelem egyre félelmetesebben igazolja Jézus előrelátását. Amikor már nemcsak a távoli vidékek éhségéről hallunk, nemcsak az riogatja a tisztességes hívőket, hogy naponta harmincötezer gyerek hal éhen szere a világban, ma már tényként olvasunk arról, hogy hány magyar kisgyerek fekszik le esténként éhesen és sírja álomba magát. Az is tény, hogy hárommillió magyar testvérünk él a szegénységi küszöb alatt. Ez a második csodálatos kenyérszaporítás mintha arra akarná figyelmeztetni Jézus mindenkori tanítványait, hogy Isten számít ránk a segítésben, és ezt a szolgálatot teszi a maga isteni módján igazán hatékonnyá. Amikor a XIX. században az ipari forradalom miatt erősen megváltoztak a szociális viszonyok, és erre kerestek istentelen, sőt istenellenes megoldásokat, XIII. Leó pápa ekkor írta meg az első katolikus szociális enciklikát, és rakta le a katolikus szociális tanítás alapjait. (Rerum novarum) Negyven év múlva ezt a tanítást XI. Pius pápa időszerűen fejlesztette tovább. 1961-ben XXIII. János pápa már a földmunkások szociális gondjaira terelte a figyelmet és nyújtott megoldási szempontokat. Enciklikáját jó haszonnal forgathatnák hazánk mezőgazdaságának rendbetétele során.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése