2013. december 5., csütörtök

Krisztus a mindenség Királya VII.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés hetedik rész

Az utolsó vacsora Jézus számára igen komoly beszédek, intézkedések helye és alkalma volt.

Azok a hívő zsidók, akik Jeruzsálemben laktak, nemcsak a húsvét megünneplésére zarándokoltak a templomba, hanem a Nisan hó 14-15-hez ragaszkodhattak. A saját házukban készíthették elő Mózes előírása szerint a fő étket, az egy éves hím-bárányt, a három kehely bort és a kovásztalan kenyereket. A zarándokok éttermet béreltek és egy nappal korábban vacsorával készültek fel ünnepelni. Jézus és tanítványai bérelt teremre szorultak, és azt, hogy kitől kell ezt a termet bérbe venni, az Úr írta elő. Szép bevezető beszéd született Jézus ajkán, amikor az ünnepi lakoma az asztalon volt, felragyogott a Vénusz (vacsora-csillag), és Jézus köré az asztalhoz telepedett római módon a Tizenkettő. „Vágyva vágytam rá, kezdte, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,15-16) Jézus vágya vajon mire vonatkozott? Az Ószövetség közvetlen előzménye az Egyiptomból való szabadulás volt. Ez távolabbra mutatott, hiszen a végső cél a megváltás volt. A Sínai hegy alatt történt szövetségkötés Mózesnél is, Szent Pálnál is úgy olvassuk, hogy a megigazulás lehetséges azoknak, akik ismerik és megtartják a törvényt. Ez azonban nem volt eredményes lehetőség. Jézus azért jött el, hogy testvéreivé fogadjon, és szenvedésével ténylegesen megváltson minden embert a bűntől és annak következményeitől. (Róm 7-8) a célt tehát csak Jézus szenvedése éri el. Ezt mutatja a tény, hogy az oktalan bárány sült húsa egy és negyed-ezred évig nem tudta eltörölni senkinek a vétkét a húsvéti bárányvacsorákon. A leölt bárányok helyett Jézus testének egyszeri feláldozása azonban örök érték lesz, minden bűn eltörlője. Ez igen fontos megkülönböztetés a bárány és az Istenember teste között, és hozzá társult a tizenhat-tizennyolc órás kínszenvedés, a keresztre feszítés és háromórás kimondhatatlan borzalmakkal kísért szenvedés a kereszten, végül a mindent betetőző halál. Az apostolok által leölt és megsütött bárányt megették mindjárt a vacsora elején. Ettek hozzá kovásztalan kenyeret is az ősi előírás szerint. Ezután Jézus a kenyérmaradék egyetlen falatját kezébe vette, megtörte s így szólt: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) Imádságokkal, magyarázatokkal folyt tovább a vacsora. Végül csak a harmadik liturgikus kehely állt az asztalon tele borral. „Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”(20) Ezt az élményt ott igazán fel tudták-e fogni az apostolok? Értették-e, hogy ők voltak az első első-áldozók, sőt titokzatosan megtörtént az Újszövetség első papszentelése, ezután ők a papok, akik Jézussal együtt elindítják a Melkizedek rendje szerinti krisztusi papságot, és az ősi zsoltárszöveg ezen túl már nekik is szóló figyelmeztetés: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,4) a kehely tartalma már ne bor, hanem Jézus Szentséges Vére, és az újszövetség annyival több az ónál, amennyivel többet ér az Istenember vére: Bűnöket töröl, megszentel, átalakít. Júdás, az áruló, akkor már fut a sötét utcán harminc ezüstje után, de: „Nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon” (Lk 22,21) Van ma is ott áruló kéz? Mit árul el?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése