Rorate,
coeli desuper, et nubes pluant justum
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 1. hete péntek
„Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!"
Régebben sokan próbálták megzavarni a hívő emberek hitét azzal, hogy Jézust úgy kívánták láttatni velük, mint a kozmosz titokzatos erőinek kiváló ismerőjét és alkalmazóját. Azt belátták, hogy a róla írt könyvek alapján csodatevőnek tűnik a bibliaolvasók szemében. Istent tagadó felfogásuk alapján a csodákban nem hittek. Szerették volna ugyanezt elérni az istenhívőknél is, hogy ne higgyenek természetfeletti erőkben. Ezért találták ki, hogy az evangéliumokban olvasható leírások csak Jézus okkult tudományának köszönhetők. Ha pedig nem ilyen alapon gyógyított Jézus, akkor kitalált meséről van szó. Nézzük ezt az elszánt félremagyarázást a mai evangéliumban. Két vak férfi szegődik Jézus nyomába. Ők azon a napon, amelyikről az evangélista ír, fültanúi voltak két nagy csodának. Nem láttak semmit, de finom hallásuk minden mozzanatot közvetített. Egy város terén roppant nagy tömeg szorongott. Mindenki érinteni szerette volna Jézust. Egy zaklatott lelkű édesapa furakodott át a tömegen egészen Jézusig. Rimánkodva kérte a Mestert, hogy menjen vele gyorsan, mert a tizenkét éves kislánya halálos beteg. Gyógyítsa meg, mert az orvosok tehetetlenek. Jézus azonnal indult is. Ám hirtelen megállt, mert „mert íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok" Mt 9,20-21) Bevallotta tettét a hirtelen meggyógyult asszony. Miért volt erre a számon kérésre szükség? Mert abban a pillanatban jött egy hírnök, és közölte az aggódó édesapával: „Lányod meghalt már, ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus azonban, amikor meghallotta ezt, így szólt hozzá: Ne félj, csak higgy, és megmenekül!"(Lk 8,49-50) Az apa bizalomra gerjedt, és sebes léptekkel vezette Jézust és három tanítványát. Az udvarába érve ott tolongó siratóasszonyokat talált, akik a kislányt megnézve hangos jajgatással adták tudtára a környéknek a halál beálltát. „De ő megfogta a leány kezét, és hangosan kiáltott neki: Kislány, kelj föl! Erre visszatért a leány lelke, és rögtön fölkelt. Ekkor szólt, hogy adjanak neki enni". (54-55) Amikor pedig tovább indult onnét, utána iparkodott a két vak is és kiáltozva kérték: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Amikor azok igennel feleltek Jézus kérdésére, hogy hisznek- e Jézus gyógyít erejében, bár sem akkor, sem ma nem tudnak a szemorvosok éppé tenni vak szemeket, Jézus megérintette a szemüket, és tökéletesen láttak abban a pillanatban. Ezek nem szép mesék, több százan látták a történteket, a Názáreti Jézus hatalmas csodáit.
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 1. hete péntek
„Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!"
Régebben sokan próbálták megzavarni a hívő emberek hitét azzal, hogy Jézust úgy kívánták láttatni velük, mint a kozmosz titokzatos erőinek kiváló ismerőjét és alkalmazóját. Azt belátták, hogy a róla írt könyvek alapján csodatevőnek tűnik a bibliaolvasók szemében. Istent tagadó felfogásuk alapján a csodákban nem hittek. Szerették volna ugyanezt elérni az istenhívőknél is, hogy ne higgyenek természetfeletti erőkben. Ezért találták ki, hogy az evangéliumokban olvasható leírások csak Jézus okkult tudományának köszönhetők. Ha pedig nem ilyen alapon gyógyított Jézus, akkor kitalált meséről van szó. Nézzük ezt az elszánt félremagyarázást a mai evangéliumban. Két vak férfi szegődik Jézus nyomába. Ők azon a napon, amelyikről az evangélista ír, fültanúi voltak két nagy csodának. Nem láttak semmit, de finom hallásuk minden mozzanatot közvetített. Egy város terén roppant nagy tömeg szorongott. Mindenki érinteni szerette volna Jézust. Egy zaklatott lelkű édesapa furakodott át a tömegen egészen Jézusig. Rimánkodva kérte a Mestert, hogy menjen vele gyorsan, mert a tizenkét éves kislánya halálos beteg. Gyógyítsa meg, mert az orvosok tehetetlenek. Jézus azonnal indult is. Ám hirtelen megállt, mert „mert íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok" Mt 9,20-21) Bevallotta tettét a hirtelen meggyógyult asszony. Miért volt erre a számon kérésre szükség? Mert abban a pillanatban jött egy hírnök, és közölte az aggódó édesapával: „Lányod meghalt már, ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus azonban, amikor meghallotta ezt, így szólt hozzá: Ne félj, csak higgy, és megmenekül!"(Lk 8,49-50) Az apa bizalomra gerjedt, és sebes léptekkel vezette Jézust és három tanítványát. Az udvarába érve ott tolongó siratóasszonyokat talált, akik a kislányt megnézve hangos jajgatással adták tudtára a környéknek a halál beálltát. „De ő megfogta a leány kezét, és hangosan kiáltott neki: Kislány, kelj föl! Erre visszatért a leány lelke, és rögtön fölkelt. Ekkor szólt, hogy adjanak neki enni". (54-55) Amikor pedig tovább indult onnét, utána iparkodott a két vak is és kiáltozva kérték: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Amikor azok igennel feleltek Jézus kérdésére, hogy hisznek- e Jézus gyógyít erejében, bár sem akkor, sem ma nem tudnak a szemorvosok éppé tenni vak szemeket, Jézus megérintette a szemüket, és tökéletesen láttak abban a pillanatban. Ezek nem szép mesék, több százan látták a történteket, a Názáreti Jézus hatalmas csodáit.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése