Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés negyedik rész
Jézus tizenkét éves,amikor a húsvéti ünnepekre elmegy Jeruzsálembe. Az ünnepek alatt már a tizenkét évesek ébredő öntudatával és felelősség-érzetével készül önálló küldetésére, ami majd huszonkét év múlva éri el csúcspontját:vállalnia kell Atyja akaratából a világ összes emberéért a megváltó szenvedéseket és a kereszthalált. A názáreti zarándokok csoportjából egyedül marad Jeruzsálemben. Még az Édesanyjának sem szól. Ismerkedik a hellyel és a vele egykorú gyerekekkel, akik vele együtt lesznek majd felnőttek, és felelősen állnak majd mellé vagy követelik a halálát. Amikor három nap múlva a Szűzanya és Szent József rátalálnak, Édesanyjának szelíd korholására ez a kinyilatkoztatás hangzik el: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám azok nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait Anyja megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt”. (Lk 2,49-52) Emlékszem amikor Takács József professzor dogmatika-óránkon elénk tárta, hogy Jézus emberi értelme a megtestesülés pillanatában amint felvett embersége örökre hozzáfűződött isteni természetéhez, azonnal részesült a boldogító istenlátásban. Lukács evangélista azt tárja elénk, hogy embersége apránként nőtt fel a vállalt megváltáshoz a bölcsesség erényének gyarapodásával, a kora és emberi szeretete növekedésével. Döbbenten ült a körülbelül hatvan kispap. Moccanni sem tudtunk. Csodálatos volt átélni, hogy minden üdvözült lélek majd ennek az istenemberi megváltásnak erejében a mennyországba érkezve látja meg tökéletes boldogságban a végtelen istenséget. Ezért az örök boldog pillanatért érdemes volt vállalni a nekünk adott bölcsesség, emberi életünk szeretetgyakorlatai és az isteni igazságért vállat tanulás, imádság, szemlélődés által kimunkált üdvösséget. Szent Pál sok mindent átélt, még az üdvösség forrását, Jézus Krisztust is üldözte. Megtérése után így nyilatkozik: „Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másként gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, de amit már elértünk, abban tartsunk ki”. (Fil 3,5-16) Épp ma olvastam egy hitetlen írónak Boldog II. János Pál pápa halálát súlyosan becsmérlő írását. Gúnyolja, hogy az egykor okos, vonzó egyéniséget hagyta nyomorulttá válni Istene. Igen, az Atya emberré vált Istenfiát is hagyta, hogy ellenségei mindent elkövessenek ellene, de feltámasztotta a halálból, és azt üzeni:„Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég”(Jel 22,13)
elmélkedés negyedik rész
Jézus tizenkét éves,amikor a húsvéti ünnepekre elmegy Jeruzsálembe. Az ünnepek alatt már a tizenkét évesek ébredő öntudatával és felelősség-érzetével készül önálló küldetésére, ami majd huszonkét év múlva éri el csúcspontját:vállalnia kell Atyja akaratából a világ összes emberéért a megváltó szenvedéseket és a kereszthalált. A názáreti zarándokok csoportjából egyedül marad Jeruzsálemben. Még az Édesanyjának sem szól. Ismerkedik a hellyel és a vele egykorú gyerekekkel, akik vele együtt lesznek majd felnőttek, és felelősen állnak majd mellé vagy követelik a halálát. Amikor három nap múlva a Szűzanya és Szent József rátalálnak, Édesanyjának szelíd korholására ez a kinyilatkoztatás hangzik el: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám azok nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait Anyja megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt”. (Lk 2,49-52) Emlékszem amikor Takács József professzor dogmatika-óránkon elénk tárta, hogy Jézus emberi értelme a megtestesülés pillanatában amint felvett embersége örökre hozzáfűződött isteni természetéhez, azonnal részesült a boldogító istenlátásban. Lukács evangélista azt tárja elénk, hogy embersége apránként nőtt fel a vállalt megváltáshoz a bölcsesség erényének gyarapodásával, a kora és emberi szeretete növekedésével. Döbbenten ült a körülbelül hatvan kispap. Moccanni sem tudtunk. Csodálatos volt átélni, hogy minden üdvözült lélek majd ennek az istenemberi megváltásnak erejében a mennyországba érkezve látja meg tökéletes boldogságban a végtelen istenséget. Ezért az örök boldog pillanatért érdemes volt vállalni a nekünk adott bölcsesség, emberi életünk szeretetgyakorlatai és az isteni igazságért vállat tanulás, imádság, szemlélődés által kimunkált üdvösséget. Szent Pál sok mindent átélt, még az üdvösség forrását, Jézus Krisztust is üldözte. Megtérése után így nyilatkozik: „Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másként gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, de amit már elértünk, abban tartsunk ki”. (Fil 3,5-16) Épp ma olvastam egy hitetlen írónak Boldog II. János Pál pápa halálát súlyosan becsmérlő írását. Gúnyolja, hogy az egykor okos, vonzó egyéniséget hagyta nyomorulttá válni Istene. Igen, az Atya emberré vált Istenfiát is hagyta, hogy ellenségei mindent elkövessenek ellene, de feltámasztotta a halálból, és azt üzeni:„Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég”(Jel 22,13)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése