2013. december 2., hétfő

Advent 1. hete hétfő



Advent 1. hete hétfő

„Akkor az Úr felhőt teremt nappal, füstöt és lángoló tűz fényét éjjel" 

Izajás próféta ma idézett jövendölése visszavezet minket az üdvtörténet egy igen fontos eseményéhez. Isten megemlékezett Ábrahám nemzetségéről. Négyszázharminc évig éltek Isten szándéka szerint Egyiptomban. Számuk megszaporodott, elérkezett az idő, hogy szabad népként éljenek, Isten ígérete, amelyet egykor Ábrahámnak adott, beteljesedjék: „Ezt a földet a te utódaidnak adom"(Ter 12,7)a fáraó tisztában volt azzal, ha Mózes szavára elengedi a zsidókat, megfosztja országát a rabszolgák ingyenes munkájától, ezért megtagadta Isten parancsát. Isten azonban tíz csapással megtörte ellenállását. Izrael szabadon kivonulhatott Egyiptomból. Isten maga volt a nép vándorlásának irányítója: felhő oszlop állt élükre, amely nappal is fényes volt, éjjel, pedig az egész tábort beragyogta világossággal. A fáraó megbánva nagylelkűségét, egész hadseregével üldözőbe vette őket, a zsidók éppen a Vörös-tenger partján táboroztak. Rémülten figyelték az ellenség hadmozdulatait. Ekkor a felhő a két tábor közé ereszkedett és ott is maradt, amíg a zsidók a kettévált tenger vízfalai között átvonultak a Sínai félszigetre. Nekik nappali fényt adott a felhő, az egyiptomiakra sűrű sötétséget árasztott. Felemelkedve feltárta a valós helyzetet: Isten átmentette népét a tenger túlsó partjára. A fáraó nem adta fel a harcot, utánuk vezényelte csapatát. A tenger közepére érve Isten összetörte szekereit. Ekkor észhez térve, de későn ordították a parancsot: 
„Fussunk Izrael elől, mert az Úr harcol érettük ellenünk"Csak egy botlegyintés, és az egész egyiptomi hadsereg belefulladt a visszaáradó hullámokba. Fél évezred múlva Izajás ezt a védelmet ígéri népének. Kellett volna Mózes hite, az akkori élők engedelmessége, meg is nyerték volna Isten kegyeit.A próféta jövendölése a későbbi korokban, az új Jeruzsálem, az Egyház idejében érvényesül. A sátán kemény legény. Állandóan támad, hazudik, rágalmaz, félelmet kelt. Ne féljetek, üzeni a próféta,Jézus ereje éjjel és nappal fölöttetek, lebeg.Ha szükséges, tengert nyit ketté, nektek fényt, elleniségeteknek éjszakát teremt. Kétezer év történelme igazolja erejét és szeretetét.Magyar gyermekeinek is ezt üzeni:Isten és Szűzanyánk oltalma alatt álltok. Akik kitartottatok hitetekben, hívjátok vissza hozzájuk eltévedt testvéreiteket! Isten őket is szereti, menteni akarja. Szellemi és gazdasági harc szorongat benneteket. Még erős a hazugság¬áradat. Majd megnyilvánul Jézus ereje és Nagyasszonyunk szigorú szemmel figyel, mint Lourdes-ban, és a sátán rohama köddé válik. Ez az ádvent váljék ébredő hazánk Jézushoz való visszatéréssé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése