2015. február 6., péntek

Zsolozsma LXIX.



A tesszaloniki hívekhez írt második levélből
 2, 1-17
Az Úr napja 

Testvéreim, van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságtokat, és se lelki kinyilatkoztatás, se állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindennek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Evangéliumunk által épp azért hívott meg benneteket, hogy részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.


A Megszentelt Élet Éve 38.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA

 Elmélkedés a Szentlélekről
elmélkedés harmadik rész 

Meglepődve vettem észre, hogy sokan olyan istenhitet vallanak, amely szerint csak istenség személytelen isteni erő van. Ebbe küzdheti fel magát szorgalmas gyakorlással a rátermett ember. Olvasva az Ószövetséget, rá kell döbbennem, hogy a személyes egyistenhitet valló zsidóság a Szentlélekkel kapcsolatosan ugyanígy gondolkodott: úgy vélte, hogy az Isten Lelke ilyen isteni erő. Az a feladata, hogy alakítsa át a hívők személyét, tegye alkalmassá rendkívüli tettekre: legyen alkalmas a Szent Isten szolgálatára. Ez a Lélek a szent Istentől ered, Istenhez irányítja az embert, tehát szent Lélek. Mivel Izrael egyedül hiszi az élő, egy Istent, ez az Isten Izrael Istene, az Ő Lelke megszentelő Lélek, mert hozzá emeli ezt a népet. Az erre vonatkozó kinyilatkoztatás három irányú: 1. messiási irány: az üdvösség iránya; 2. prófétai irány: szó és tanúságtétel iránya; 3. megszentelés iránya: áldozati irány. Isten Lelke az üdvösség szolgálatábanBírák. Mózes közölte a néppel Moáb síkságán Isten minden parancsát. Azt is előre jelezte, hogy ha ezeket a rendelkezéseket megtartják, jól megy majd a sorsuk, de ha bűnbe esnek, bűnhődniük kell. Józsue halála után Isten közvetlenül uralkodott a népen a megadott parancsok szerint. Amikor súlyosan vétkezett a nép Istene ellen, az Úr valamelyik szomszéd nép kezébe adta őket. Azok pedig nagyon megszenvedtették Izraelt. Ilyenkor visszatértek az igaz Istenhez. Ő egy-egy személyt választott ki a népből, megbízta azzal, hogy szabadítsa ki Izraelt az elnyomás alól. Ezeket a kiválasztottakat nevezték bíráknak, mert a felszabadítás után életük végéig irányították népüket, bíráskodtak felettük. Ezek a kiválasztottak egyszerű emberek voltak. Sem születésük, sem képzettségük alapján nem voltak ismertek. Lényegében mindegyiket megragadta Isten Lelke, felszólítva népe felszabadítására. Közölte velük a tennivalót, megadta a részleges utasításokat, bátorrá tette őket a küldetés vállalására, és mellettük állt a harcban. Nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy ezt a feladatot Isten erejével hajtják végre. A Bírák könyve nem ismer olyan esetet, amikor valaki különös isteni indítás nélkül elindult volna sereget szervezni és harcban győztesnek mutatkozott volna, pedig a kiválasztott által összegyűjtött sereg állománya addig is adva volt. Isten Lelke rászállt Otonielre „Rászállt ugyanis az Úr Lelke, s bírája lett Izraelnek és kiment a harcba, s az Úr kezébe adta Kúsán-Rasátaimot, Szíria királyát, s ő legyőzte őt. Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig és Otoniel, Kenez fia meghalt”. (Bír 3,10-11) Később újabb próbatétel idején ugyanígy történt Jeftével: „Ekkor Jeftét megszállta az Úr Lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába”. (Bír 11,29)Később mint rohamozó oroszlán szállta meg az Úr Lelke Sámsont: „Erre Sámsont megszállta az Úr lelke, s úgy széttépte az oroszlánt, mintha csak egy gödölyét tépett volna darabokra, pedig egyáltalán semmi sem volt a kezében”. (Bír14,6) – Saul Sámuel prófétától megkapta Isten királyi hatalmát. Hamarosan értesült arról, hogy Naás ki akarja vájni a jábesiak jobb szemét, hogy meggyalázza őket. „Amikor e szavakat hallotta, nagyon fellobbant haragja, az Úr lelke pedig megszállta Sault... Amikor aztán a másnap elérkezett, az történt, hogy Saul három részre osztotta a népet, s a hajnali őrködés idején behatolt a táborba, és mire az idő felmelegedett, megverte az ammonitákat; a megmaradtak is úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt”. (1Sám 11,6.11)


Évközi 4. hét péntekje



Évközi 4. hét péntekje


A tanítványok missziós útra küldése és visszatérése közé Márk evangélista beilleszti Keresztelő János halálának történetét. Az eset annyiban kapcsolódik az előzményekhez, hogy Jézus személyét illetően merülnek fel kérdések az emberekben, így Heródesben is. Jézus csodáiról hallva ő azt gondolja, hogy az általa kivégeztetett Keresztelő János tért vissza. A politikai hatalom képviselői részéről tehát megjelenik a félelem. Jézus tanítása és rendkívüli csodái ugyanis „messze földön elterjedtek.” Szavai és cselekedetei olyan nagy hatással vannak a népre, amire már a hatalmat gyakorlók is felfigyelnek. Egészen lehetetlen gondolat születik meg Heródes fejében: az általa lefejeztetett János támadt fel a halálból. Vélekedése hátterében egyrészt a Jézustól való félelem fedezhető fel, másrészt attól félhetett, hogy ha valóban Keresztelő János támadt fel, akkor cselekedetéért felelősségre fogják vonni. Lelkiismeret-furdalása inkább csak félelemből fakadt és nem mozdítja őt a bűnbánat irányába.
A későbbiekben látni fogjuk, hogy a politikai hatalmat gyakorlók mellett a vallási vezetőknél is megjelenik a Jézustól való félelem, amikor ők is értesülnek arról, hogy milyen nagy hatással tanítja a népet és milyen csodákra képes. Őket is saját hatalmuk, befolyásuk, tekintélyük féltése jellemzi, ami odáig vezet, hogy elhatározzák Jézus halálát és véghez is viszik.
Mi indít engem Jézus felé?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat pusztító embereket és saját világukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell élnem, de hozzád tartozva, hogy a te örömhíred, a te tanításod, a te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat. 



2015. február 5., csütörtök

Zsolozsma LXVIII.



Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második levele
 1, 1-12
Üdvözlés és hálaadás

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek és békesség az Atyaistentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, testvérek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik. Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten zaklatóitoknak zaklatással fizessen meg. Nektek, zaklatottaknak pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk, Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek, és Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől, és távol fönséges hatalmától, azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívőkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok. Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra, és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben, így dicsőül meg Urunk, Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből. 


Ferenc pápa: Az evangélium nem a jólét teológiája



Ferenc pápa: Az evangélium nem a jólét teológiája


Az egyháznak mindig szegénységben kell hirdetnie az evangéliumot – ez volt az alapgondolata Ferenc pápa szentbeszédének, amelyet február 5-én reggel mondott a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió tudósítását közöljük.


A Szentatya hangsúlyozta: aki ezt hirdeti, hogy az egyháznak mindig szegénységben kell hirdetnie az evangéliumot, annak elsődleges célja a szegények nyomorúságának enyhítése kell, hogy legyen, nem feledve, hogy ez a szolgálat a Szentlélek műve, nem pedig az emberi erőké.
Meggyógyítani. Fölemelni. Megszabadítani. Kiűzni a gonoszt. És aztán józanul beismerni: csak egy egyszerű munkás voltam Isten Országában. Ez az, amit tennie kell és mondania kell magáról Krisztus szolgálójának, amikor elmegy, hogy gyógyírt vigyen az egyház tábori kórházaiban várakozó sok sebre – mondta Ferenc pápa homíliájában, visszatérve e számára kedves témára. Szentbeszédében a pápa a napi evangéliumra reflektált, amelyben Jézus magával hívja a tanítványokat, hogy tanítsanak a környéken, gyógyítsák a betegeket, és űzzék ki a tisztátalan lelkeket.
Figyeljük meg, hogyan küldi el tanítványait a nép közé Jézus: „Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben” (Mk 6,8). Semmi fényűzés, mivel az evangéliumot szegényen kell hirdetni, az nem a jólét teológiája – hangsúlyozta a Szentatya. – Az evangélium csak és kizárólag a jóhír, az elnyomottak felszabadításának az örömhíre.
Ez az egyház küldetése: az egyházé, amelyik gyógyít, ápol. Olykor úgy beszéltem az egyházról, mint egy tábori kórházról – emlékeztetett Ferenc pápa. – Milyen sok a sérült, mennyi sebesült van! Mennyi embernek van szüksége arra, hogy begyógyítsák sebeit! Ez az egyház küldetése: begyógyítani a szív sebeit, kinyitni az ajtókat, megszabadítani, és elmondani, hogy Isten jó, hogy Isten mindent megbocsát, hogy Isten atya, hogy Isten gyöngéd, hogy Isten mindig vár minket…
Ha eltérünk ennek az üzenetnek a lényegétől, fennáll a veszély, hogy meghamisítjuk az egyház küldetését – figyelmeztetett a pápa. – Ekkor ugyanis a nyomorúság különböző fajtáinak enyhítésére tett erőfeszítés mellett elsikkad az egyedüli dolog, ami számít: elvinni Krisztust a szegényeknek, a vakoknak, a bebörtönzötteknek.
Igaz, nekünk segítenünk kell, és ebben a szervezetek támogatnak minket: ez rendben van, mivel az Úr megadja hozzá az adományokat. De amikor elfeledkezünk erről a küldetésről, elfeledkezünk a szegénységről, elfeledkezünk az apostoli buzgóságról, és ezekbe az eszközökbe helyezzük bizalmunkat, akkor az egyház szép lassan átcsúszik egy nem kormányzati szervbe és egy szép szervezetté válik: hathatós lesz, de nem evangéliumi, mivel hiányzik belőle az a lélek, az a szegénység, az a gyógyító erő – mutatott rá a Szentatya.
A tanítványok boldogan térnek vissza küldetésükből, és Jézus elviszi őket magával egy kicsit pihenni. Mindazonáltal nem mondja nekik: „De hát ti már nagyok vagytok, a legközelebbi alkalommal jobban szervezzétek a dolgokat…” Csak azt mondja: „Miután elvégeztétek, amit tennetek kellett, mondjátok magatoknak: »Haszontalan szolgák vagyunk«”. Ez az apostol. És mi lehetne szebb dicséret egy apostol számára? Isten Országának munkása, dolgozója volt. Ez a legnagyobb dicséret, mert Jézus igehirdetésének útján jár: elmegy gyógyítani, hirdetni ezt az örömhírt, ezt a kegyelmi évet. Azért, hogy a nép újra rátaláljon az Atyára, hogy békét teremtsen az emberek szívében – zárta reggeli homíliáját a pápa február 5-én.


Évközi 4. hét csütörtökje



Évközi 4. hét csütörtökje


Jézus küldetése az volt, hogy szavaival és cselekedeteivel (csodáival) hirdesse Isten országát. Márk evangélista úgy mutatja be a tanítványok missziós útra küldését, hogy ez Jézus küldetésének folytatása. Jézus szavaiban és tetteiben egyaránt észrevehető az ő isteni ereje, amelyből most átruház a tanítványokra. Az ő nevében, az ő erejével képesek lesznek hasonló csodákra. Indulásuk előtt Jézus nevelő szándékú buzdítást mond nekik. Arra kéri őket, hogy bízzanak abban az erőben és hatalomban, amely tőle származik. Ne támaszkodjanak a különféle eszközök vagy a pénz nyújtotta evilági biztonságra, hanem bízzanak őbenne. Azt, hogy a tanítványok valóban megbíztak Mesterük szavában, tevékenységük eredménye bizonyítja: képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyulnak a betegek.
Isten országának egy újabb titkával találkozunk itt, tudniillik azzal, hogy Isten emberekre bízza, hogy jeleket tegyenek, Jézus embereket bíz meg, hogy tanítsanak és gyógyítsanak. Érdemes észrevennünk Jézus megbízó szavának parancs jellegét. A tanítványok nem választhatnak, hogy indulnak vagy sem, hanem örömmel engedelmeskednek az Úr felszólításának. A kor más tanítóinál, a rabbiknál a tanítvány egy hagyományt ad tovább, azt, amit megtanul mesterétől. Jézus és tanítványai esetében többről van szó, hiszen az Isten országa hirdetésében és megvalósításában vállalnak részt a megbízottak.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, élet Ura, add meg, hogy életünk minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további ígéretekkel! Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket.
És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozhatunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. Akkor újra találkozhatunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.
II. János Pál pápa



2015. február 4., szerda

Zsolozsma LXVII.



A tesszaloniki hívekhez írt első levélből
 5, 1-28 

A világosság fiainak magatartása Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra. De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek. Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok, s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét. Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek. Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében. Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek! Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig! Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi. Testvérek, imádkozzatok értünk is! Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! Az Úr nevében felszólítalak benneteket, hogy ezt a levelet minden (szent) testvér előtt olvassátok fel. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Ámen. 


A Megszentelt Élet Éve 37.




A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
Elmélkedés a Szentlélekről
második rész 

Minden emberi ismeret az érzékeléssel kezdődik: „Nihil est in intellectu, nisi prius fuerit in sensu”, mondja a latin közmondás. Isten szellem, teremtetlen lét, egészen más világhoz tartozik, mint a teremtett lények. Ezért nehéz a megismerése, hiszen a fogalmaink, a létezők értelmi képei csak úgy alkalmazhatók rá, hogy tudjuk, Istenre áttételesen érvényesek.Amikor a Szentháromság személyeiről kell beszélnünk, legkönnyebb a dolgunk a Második Személy esetében. Őt emberként is emlegethetjük, hiszen megtestesült. Ábrázolhatjuk, mint Kisdedet, tizenkét éves fiút, tanító Mestert, szenvedő Messiást, győztes Feltámadottat. Az Atya a Fiú viszonylatában szintén könnyebben elgondolható. Segít elképzelni Őt Dániel próféta látomása nyomán, ahol „Ősöregnek” mutatkozik, így minden létezőt megelőző, örök léte könnyebben elképzelhető. Szentlélekről ilyen képzetünk nem alakulhat ki. Tudjuk róla, hogy Isten az Atyával és a Fiúval együtt, tehát Ő is ajándékba kapta kettejüktől az isteni természetet, de nincs emberileg érzékelhető arculata, mint nekik. Nincs olyan neve, amely emberi személyiség közvetítésével megragadhatóvá tenni. Szokott neve. Szél: ruah (héber), pneuma (görög), spiritus (latin) mindegyik nyelvben természetes jelenséget jelöl: a levegő áramlását vagy a lélegzetet. „Ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét”. (Zsolt 104,29-30) Átvitt értelemben isteni leheletnek lehet gondolni az évszakokat ritmikusan újító erőt. Amikor Jézus Nikodémussal beszélget, és az újjászületés elvét sejteti vele, ezt említi: „A szél ott fuj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született”. (Jn 3,8) Leggyakrabban úgy mutatkozik, hogy valakit eltölt, hatalmába keríti, és az ő személyén keresztül cselekszik. Amikor Jézus a Szentlelket megígéri tanítványainak, elmondja nekik, hogy az érzékelhető világhoz szokott emberész nem ismeri fel Isten Lelkét, hozzáteszi: „De ti megismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz”. (Jn 14,17) Miből ismeritek meg? Abból, hogy működik bennetek. A Szentlélek szimbolumai a teremtett világban: víz, tűz, levegő, szél. Ezeknek nincs körülírható formájuk. Azért jelképezhetik Istent, mert Ő sem írható körül vonalakkal. „Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk”.(Jn 4,24) Maga Isten akar figyelmeztetni bennünket ezekkel a jelekkel arra, hogy Ő nem skatulyázható az emberi fogalomtárba. Mivel az Atya és a Fiú emberségünkhöz közelebb jött megnyilvánulásaiban, azért a Szentlélek titokzatossága még komolyabban figyelmeztet Isten titok voltára. Szent Pál apostol az Ószövetségből vett mózesi történettel példázza ezt a nagy titkot: „Mózes, aki leplet helyezett arcára, hogy Izrael fiai ne lássák annak a végét, ami mulandó. De értelmük eltompult. Hisz mind na mai napig, amikor az Ószövetséget olvassák, ott van ugyanaz a lepel, nincs levéve, mert az csak Krisztusban tűnik el. Sőt, mind a mai napig, mikor Mózest olvassák, lepel takarja szívüket. De amikor megtérnek az Úrhoz, elvétetik majd a lepel. Mert az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által”.(2Kor 3,13-18) 


Évközi 4. hét szerdája



Évközi 4. hét szerdája



A helyszín Názáret. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett. Itt töltötte ifjúkorát, itt élt harminc éves koráig. E városban nőtt fel az emberek szeme láttára, akik joggal gondolhatták, jól ismerik őt, családját és származását. Amikor tanító útja során Jézus betért Názáretbe, bizonyára hamar elterjedt érkezésének híre. Az evangélista leírásából egyértelműen kiderül, hogy a názáretiek hallottak már csodáiról s arról, hogy tanítása iránt milyen sokan lelkesednek. Nagy lehetett a várakozás Názáretben ezekben a napokban. Az emberek egymásnak mondhatták, hogy szombaton ő fog tanítani a zsinagógában. Aznap sokan gyűltek össze, hogy hallgassák őt. Többen abban reménykedhettek, hogy a szemük láttára fog majd csodát tenni, például meggyógyítani egy beteget.
De a csoda elmarad, helyette csak csodálkozás ébred a názáretiekben. Csodálkozás, értetlenség és hitetlenség. Hiányzik belőlük az elfogadás alázata. Azt gondolják, ők tudják ki Jézus. De éppen hitetlenségük miatt nem látják meg benne az Isten Fiát. Csoda csak ott van, ahol hit van. A csodát, mint Isten cselekedetét, csak hittel lehet felfogni. A názáreti eset azt tanúsítja, hogy Isten nem kényszeríti ki senkiből a hitet a csodával. Ő inkább meghív a hitre. A csodában ne feltűnő eseményt lássunk, hanem olyan jelet, amellyel Isten a hitre hív.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.



2015. február 3., kedd

Zsolozsma LXVI.



A tesszaloniki hívekhez írt első levélből
 4, 1-18
A szent élet és a feltámadás reménysége

Kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek. Kerüljétek a tisztátalanságot. Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével, és ne szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent. Senki se károsítsa meg, és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük. Hiszen az Úr nem bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre. Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket. A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek, s szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne. Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire. Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással! 


Ferenc pápa: Olvassuk az evangéliumot, ahelyett hogy sorozatokat néznénk



Ferenc pápa: Olvassuk az evangéliumot, ahelyett hogy sorozatokat néznénk


Az evangéliumról való napi elmélkedés segít, hogy ráleljünk az igazi reménységre. Ezt emelte ki szentbeszédében Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén – tájékoztat a Vatikáni Rádió.


Vegyük mindennap kezünkbe a Szentírást akár csak tíz percre is, hogy beszélgessünk az Úrral, ahelyett hogy tévésorozatokat néznénk, vagy a szomszéddal társalognánk.

Mi a reménység magva? Függesszük tekintetünket Jézusra. Ferenc pápa a Zsidókhoz írt levélről elmélkedve a reményről beszélt. Ha nem hallgatjuk az Urat – mondta –, lehetünk ugyan optimisták, lehetünk pozitív beállítottságúak, de a reményt csak akkor tanuljuk meg, ha Jézusra tekintünk. Ezért fontos a szemlélődő ima. Jó, ha mindennap elimádkozzuk a rózsafüzért, ha beszélünk az Úrral, amikor nehézségünk támad, beszélünk a Szűzanyával vagy a szentekkel. De fontos az úgynevezett szemlélődő ima is, amit csak az evangéliummal a kezünkben végezhetünk.

„Hogyan végezhetem a szemlélődő imát a mai evangéliumról?” – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így folytatta: „Látom, hogy Jézus a tömegben volt, nagy tömeg vette őt körül. A szakasz ötször is említi a szót: tömeg. De hát Jézus nem pihent? Azt gondolhatnám: mindig csak a tömeggel volt… De élete nagy részét Jézus az utcán töltötte, a tömeggel együtt. Hát akkor nem is pihent? De igen, egyszer – mondja az evangélium – a csónakban aludt, de vihar támadt, és a tanítványok fölkeltették őt. Jézus folyton az emberek között volt. Tehát így nézem Jézust, így szemlélem, így képzelem el Őt. És elmondom Jézusnak mindazt, ami eszembe jut, hogy elmondjam neki.”

Ferenc pápa ekkor maga elé képzelte a jelenetet: a mai evangélium egy beteg nőről beszél, aki a tömegben állva megérinti Jézus ruháját. Jézus nemcsak érti, hanem érzi is a tömeget! Érzi mindnyájunk szíve dobbanását, mindegyikünkét. Valamennyiünkre gondot visel, mindig! Ugyanez történik, amikor a zsinagóga elöljárója  odamegy hozzá, és elmondja, hogy súlyosan beteg a kislánya. Jézus ekkor mindent ott hagy és vele foglalkozik. Tovább vizualizálva a jelenetet a pápa így folytatta: Jézus odaér a zsinagóga elöljárójának házába, ahol az asszonyok sírnak, mert a kislány meghalt. Az Úr azonban nyugalomra inti őket, mire az emberek kinevetik. Itt látszik Jézus türelme – fűzte hozzá a Szentatya. Aztán a kislány feltámasztása után Jézus ahelyett, hogy azt mondaná: „Hajrá, Istenem!”, azt mondja nekik: „Adjatok a kislánynak enni.” Jézus mindig észreveszi az előtte lévő kis részleteket.

A pápa ezután így folytatta: „Amit én csináltam a mai evangéliummal, az a szemlélődő ima: fogom a Szentírást, elolvasom, és beleképzelem magam a jelenetbe; elképzelem, mi történik, és beszélek Jézussal, ahogy a szívemből jön. Ezzel pedig növeljük a reményt, mert szilárdan Jézusra szegezzük tekintetünket. Végezzétek ezt a szemlélődő imát! – De nekem annyi a dolgom! – Akkor csak tizenöt percre vedd a kezedbe a Szentírást, olvass el egy kis szakaszt, képzeld el, hogyan történt, és beszélj róla Jézussal! Így a tekintetedet Jézusra függeszted, és nem egy tévésorozatot nézel például. A füleddel Jézus szavait hallgatod, és nem a szomszéd vagy a szomszédasszony locsogását…”

Így pedig a szemlélődő ima segít bennünket a reményben. Megélni az evangélium lényegét. Mindig imádkozni! – buzdított a pápa. Mondjuk el az imákat, a rózsafüzért, beszéljünk az Úrral, de végezzük ezt a szemlélődő imát is, hogy tekintetünket Jézusra függesszük. Ebből az imából jön a remény. És így keresztény életünk ebben a keretben mozog, emlékezet és remény között.

„Emlékezete a megtett útnak, emlékezete az Úrtól kapott számos kegyelemnek. Remény az Úrra tekintve, hiszen egyedül ő adhat nekünk reményt. Ahhoz pedig, hogy az Úrra tekintsünk, megismerjük az Urat, fogjuk az evangéliumot, és végezzük el ezt a szemlélődő imát. Ma például találjatok tíz percet, tizenötöt, nem többet, és olvassátok az evangéliumot, képzeljétek el, és mondjatok valamit Jézusnak. Semmi többet. És így jobban megismeritek Jézust, a reményetek pedig növekszik. Ne feledjétek, tekintsetek szilárdan Jézusra. Ehhez kell a szemlélődő ima” – zárta kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.



Évközi 4. hét kedd



Évközi 4. hét kedd


Két csodát ír le a mai evangélium. Jairus, a zsinagógai elöljáró beteg lányához hívja Jézust, aki azonnal elindul vele. Útközben egy régóta beteg asszony csodás gyógyulása történik meg. Ekkor hozzák a rossz hírt Jairus házából a kislány haláláról. Jézus bátorítja az embert, majd megérkezve a házba, feltámasztja a halott kislányt.
A kislány életkorának - tizenkét éves volt - említésével és annak lejegyzésével, hogy az asszony tizenkét éve szenved betegségében, az evangélista szándékosan köti össze a két csodát. De ennél is jelentősebb összekötő elem az érintés. Az elöljáró azt kéri Jézustól, hogy „tegye kezét” a betegre. Ettől az érintéstől várja a gyógyulást. Talán már hallott róla, hogy más esetekben Jézus szintén kezének érintésével tudott betegeket meggyógyítani. A történetben szereplő asszony esetében fordított a helyzet. Ő nem a nagy nyilvánosság előtt fejezi ki kérését. Ismeretlen szeretne maradni, mert kellemetlen volna számára, de még inkább Jézus számára, ha megérintené őt. Ezért titokban ő érinti meg Jézus ruháját, ettől remélve gyógyulását.
A testi és lelki gyógyuláshoz egy érintés szükséges, az irgalmas Isten érintése. Fordulj Jézushoz: „Uram, érints meg kezeddel, érints meg irgalmaddal, és meggyógyulok!” Vagy nagy alázattal és bizalommal közeledj az Úrhoz és érintsd meg őt!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát 



2015. február 2., hétfő

Zsolozsma LXV.



A Kivonulás könyvéből
13, 1-3a. 11-16
Az elsőszülötteket az Úrnak kell szentelni

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Szentelj nekem minden elsőszülöttet! Ami Izraelben anyja méhét megnyitja – akár ember, akár állat –, az mind az enyém.” Mózes így beszélt a néphez: „Ha majd az Úr bevezet a kánaániak földjére, és neked adja azt, amelyet esküvel megígért neked és atyáidnak, akkor majd szenteld mindazt az Úrnak, ami az anyja méhét megnyitja. Az állatok elsőszülöttei közül is a hímnemű az Úré. Minden szamárnak az elsőszülöttét egy báránnyal kell megváltanod. Ha nem váltod meg, törd el a nyakát. Az emberek elsőszülöttét, ha fiú, meg kell váltanod.
    Ha fiad a jövőben megkérdezi, hogy ez miért van, ezt feleld neki: Az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul ellenállt, és nem bocsátott el bennünket, az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, az emberekét is, az állatokét is. Azért szentelem az Úrnak mind, ami anyja méhét megnyitja, ha az hímnemű. Ezért váltom meg fiaim közül is az elsőszülöttet.
    Olyan legyen ez számodra, mint egy jel a tenyereden vagy egy emlékeztető jegy a homlokodon, hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.”



A Megszentelt Élet Éve 35.



A Megszentelt Élet Éve



VITA CONSECRATA
Elmélkedés a Szentlélekről 

A húsvét ünnepe eredetileg Isten népének, Izraelnek Egyiptomból, a rabszolgaság házából való szabadulást jelentette. Eredeti nevén: Paszka, vagyis az Úr átvonulása Egyiptomon, aminek a következtében az összes egyiptomi család elsőszülött fiúgyermeke meghalt büntetésből, amiért az Úr, Jahveh népét nem engedték szabadon, hogy a pusztában áldozzék Istenének, és saját hazát kapjon tőle. Ez a szabadulás a megrázó élmény hatása alatt bekövetkezett. Az eseményt minden évben meg kellett ünnepelni az eredeti bárányvacsorával, hogy ezerkétszázötven évvel később a Megváltó, az Isten Báránya ezen az ünnepen haljon meg egyedül az egész világ minden emberéért, és biztosítson szabad utat a mennyország felé mindenkinek, aki hívő lélekkel csatlakozik hozzá. Ezt az örömöt ünnepeljük immár keresztény húsvétként: Jézus Krisztus meghalt értünk, emberlelke leszállt a pokolra, majd harmadnap visszaért holttestéhez, helyreállította annak épségét, egyesült vele, vagyis feltámadt. A zsidók a paszka utáni ötvenedik napon újra ünnepeltek. Ezen az ünnepen szállt le Jézus tanítványaira csodás körülmények között a Szentlélek, a harmadik Isteni Személy. Ez a keresztény ötvenedik nap = pentecostés, azóta is az Ő ünnepe. Ha a zsidók történelmében ennek a napnak előzményt keresünk, üssük fel a Bibliát Ezekiel próféta 36-37. fejezeténél. Tegyük meg ezt annál is inkább, mert hazánk és népünk évtizedek óta bizalomvesztésben él, mint a zsidók a babiloni fogságban. „Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Emberfia, Izrael háza a saját földjén lakott, de megfertőzte azt útjaival és cselekedeteivel. Ezért mondd Izrael népének: Így szól az Úr Isten: Nem tiértetek cselekszem majd, Izrael háza, hanem az én szent nevemért, amelyet meggyaláztatok a nemzetek között, amelyek közé eljutottatok. Megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényemet megtartsátok és megcselekedjétek. Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek. Megszabadítalak titeket minden szennyetektől; előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem küldök többé rátok éhinséget” (Ez 36,1617.22.23-29) A nép azonban úgy érezte, Isten elhagyta őt, olyanná lettek, mint a régen meghaltak, akik a sírban nyugosznak reménytelenül. „Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok? Azt feleltem: Uram Istenem, te tudod! Erre így szólt hozzám: Prófétálj ezekről a csontokról és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt, és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját izületéhez. És láttam hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek! Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; akkor beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. Ekkor azt mondta nekem: Emberfia, ezek a csontok Izrael háza; ők azt mondják: Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk! Azért prófétálj és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak sírjaitokból titeket, én népem” (Ez 37,1-12) – Ki ez a mindenható Lélek? A Szentlélek. Életállapotok: egymás számára rendelve. Jól kell tudnia minden keresztény embernek, hogy a Bibliában Isten az embernek teremtése előtt pontosan megfogalmazta az ember létének a célját: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”Ter 1,26) A Szentháromság, Isten belső lényének ez az alapvető fontosságú célja azt is jelenti, hogy Isten a maga csodálatos, senki által nem befolyásolható, senkitől ki nem található és teljesen soha senki által meg nem érthető létformája közösségi. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne” (1Jn 4,16) Következik ebből, hogy az ember is közösségi létező, ahogy ez a felülmúlhatatlan minta mutatja. Az emberi élet minden formája szintén közösséget mutat. A család egy féri és egy nő felbonthatatlan közössége. Céljuk egymás feltétel nélküli boldogítása és kettejük szerelmének további kitágítása, gyermekeknek, új élőknek útra indítása a földi és az örökélet szintjén. A szolgálati papság elindítása ezen a módon valósul meg. Igaz, felszentelt papjaitól erről a természetes boldogságról teljes lemondást követel az Egyház, de sok család boldogságának intenzív elősegítésére ad ezzel lehetőséget. A szolgálati papságnak a természetes család boldogítására komoly küldetése van. Mint hitoktató nevelheti a kisfiúkat és a kislányokat ennek a majdani boldog közösségnek megalapozására. A hajótörött családok gyermekeinek sérülését ellensúlyozhatja. A felserdülteket hittanórákon fel kell vértezniük a sok esetben elkönnyelműsködött lét, diszkó hatás ellen, a kamaszkori felelősséggel méltónak bizonyulni a házassági hűség vállalására. A családoknál is akad néha segíteni való. Mint többet imádkozó jó barát, az Istenatyát is helyettesítő keresse meg a Teremtőtől neki szánt felelős küldetést.
 


GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY



URUNK BEMUTATÁSA 
GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY
„fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”

Karácsonykor az angyalok voltak a kis Jézus első látogatói. Ők rótták le tiszteletüket a világ Királya előtt. Valamikor az idők kezdetén nekik mondta el a mennyei Atya a nagy újságot, hogy az idők múltán a teremtett világ legnagyobb ajándéka válik valóra: a második Isteni Személy emberként lép az emberek közé. Testvérük lesz, és így nemcsak a teremtmények ős-minta-oka, hanem minden teremtett tökéletesség betetőzője is. Ezt jöttek megnézni, és hódolni előtte emberségének, ahogy az angyalok nagy próbatételén ezt megígérték. Aztán szavukra hallgatva éjnek idején siettek hozzá a pásztorok a barlangistállóba. Ők is örömmel „találták meg Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet”. (Lk 2,16) Csupa öröm, kirobbanó öröm a kis Jézus születése minden hívő, minden jóakaratú ember számára. Másfél év múlva boldog napkeleti bölcsek jöttek Jeruzsálembe. Ezerkétszáz éves jó hír boldog ismerői látták meg csillagát napkeleten. Ez a beteljesült öröm mondja a kérdést a jeruzsálemieknek: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”: (Mt 2,2) Eme látogatás elé kívánkozik a mai napujjongó öröme: „Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerit fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”.(Lk 2,22) Ezt a törvényt maga Isten hozta, hogy minden elsőszülött kisfiút oda kell ajándékozni Istennek, aki az élet szerzője. Ő el is fogadta a kis Jézust, a parányi Istenembert, amikor a szolgálatevő pap kivette a Szűzanya kezéből, és előírás szerint háromszor emelte a magasba. Nem hallotta senki, amit a kicsi Jézus súgott szíve mélyén: Eljöttem, Atyám, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Ezt akarom, én Istenem, törvényed szívemben van. (Zsolt 40,8-9) Senki nem sejtette, hogy ezt az egyetlen kisfiút nem jelképesen adták szülei Istennek. Ő a világért járó áldozat. Isten maga adja Fiát az összes ember üdvösségért szenvedésre és halálra. Jézus lényegében ezért jött közénk. A templom udvarán nyüzsgött a nép. Az ország minden zugából hozták a boldog édesanyák és édesapák az aznap negyven napos kisfiúkat. Még boldogabban adták volna kis ajándékukat, a báránykát vagy galambfiókákat, ha tudták volna, hogy kisfiaikat igazán ez a kisfiú váltja meg az örök haláltól. De az udvaron boldog szívvel figyeli a sok kisfiúcskát egy szent aggastyán, mígnem lelkében megszólal az Úr: Ő az, akire vársz, aki elveszi a világ bűneit.  Azért könyörögtél hosszú ideje, hogy találkozz vele, mielőtt meghalsz. Nem akartad úgy elhagyni a földet, hogy ne találkozz vele. Te istenáldotta ember vagy, neked adatott az ígéret, hogy szemeddel láthatod majd az Üdvözítőt. Veled együtt ujjong Anna prófétaasszony is. És majd veletek örvend a hívő emberek sokasága, akik várják az Üdvözítőt.  Ezért a Kisfiúért áll ma Istenhívő népe elé hálát adni. Sem nekik, sem fiacskáiknak nem kell a haláltól félniük, a kis Jézus az örök haláltól megmentett minden benne hívőt.


2015. február 1., vasárnap

Zsolozsma LXIV.



Kezdődik Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első levele
 1, 1 – 2, 12
Pál és a tesszalonikiak bensőséges kapcsolata

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek, és békesség! Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. Mi tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy – érdeketekben – hogyan viselkedtünk körötökben. S ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, s így Macedóniában és Achájában minden hívőnek példaképévé lettetek. Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól. Magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába mentünk el hozzátok. Jóllehet előzőleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis – bízva Istenünkben – vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. Igehirdetésünk nem megtévesztésből, hamis szándékból vagy álnokságból fakad, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá! Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra. Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekét dajkáló anya. Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére, így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívők lettetek. Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekét, egyenként intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltón ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába.


„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól”



„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól” – Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága: Június 6-án Szarajevóba látogat


Kedves Testvéreim és Nővéreim, a mai vasárnap evangéliumi részlete (Mk 1,21-28) Jézust mutatja, amint a tanítványok kis közösségével belép Kafarnaumba, abba a városba, ahol Péter élt és ami abban az időben Galilea legnagyobb városa volt.

Márk evangélista elmondja, hogy Jézus szombatnapon azonnal elment a zsinagógába és tanítani kezdett. Ez Isten Szavának a primátusára utal, amit hallgatni kell, befogadni és meghirdetni. Kafarnaumba érkezve Jézus nem halogatja az evangélium hirdetését, nem gondol előbb a logisztikai rendszerre, ami bizonyára szükséges az első kis közössége számára, ő nem bizonytalankodik a szervező munkában. Elsődleges gondja Isten Szavának a meghirdetése a Szentlélek erejével.

Jézus szava megvalósítja azt, amit mond

Az embereket ott a zsinagógában ez szíven találja, mert Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Mit jelent „hatalommal”. Azt akarja mondani, hogy Jézus emberi szavaiban megérezték Isten Szavának erejét, megérezték magának Istennek a tekintélyét, aki a Szentírás sugalmazója. Isten szavának egyik jellemző tulajdonsága, hogy megvalósítja azt, amit mond. Jézus ugyanis, miután prédikált, kimutatja azonnal a hatalmát, megszabadítva az embert a zsinagógában, akit gonosz lélek szállt meg (Mk 1,23-26). Valóban Krisztus isteni hatalma váltotta ki a sátán reakcióját, aki abban az emberben rejtezett. Jézus pedig azonnal felismerte a gonosz hangját és „szigorúan meghagyta: „Hallgass! Menj ki belőle!” (v. 25). Szavának egyedüli erejével Jézus megszabadítja azt az embert a gonosztól. A tanítványok pedig ismét elcsodálkoznak: „még a tisztátalan lelkeknek is parancsol és azok engedelmeskednek neki!” (v. 27). Az evangélium az élet igéje: nem nyomja el a személyt, ellenkezőleg, megszabadítja mindazokat, akik evilág gonosz lelkeinek rabszolgaságában élnek: hiábavalóság, a pénzhez tapadás, gőg, érzékiség…

A keresztények feladata, hogy elterjesszék Isten Szava megváltó erejét

Az evangélium megváltoztatja a szívet, az életet, átalakítja a rosszra hajló természetünket a jó irányában. Ezért a keresztényeknek a feladata, hogy elterjesszék mindenütt ezt a megváltó erőt, miközben Isten Szavának misszionáriusai és hírnökei lesznek. „Híre, Jézusnak a híre, azonnal elterjedt Galilea vidéken” (v. 8). A Jézus által tekintéllyel hirdetett új tanítás az, amit az Egyház elvisz a világba, jelenlétének hatékony jeleivel együtt: Isten Fiának tekintélyt hordozó tanítása és szabadító cselekedete az üdvösség szavaivá és a missziós egyház szeretetének a gesztusaivá válnak. Fohászkodjunk Szűz Mária anyai közbenjárásáért, mert ő az, aki befogadta az Igét és a világra szülte minden ember számára. Ő tanítson bennünket, hogy állhatatos hallgatói és hiteles hirdetői legyünk Jézus evangéliumának.

Ferenc pápa június 6-án Szarajevóba látogat


Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette: „Szeretném, bejelenteni, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor június 6-án szombaton Szarajevóba látogatok, Bosznia-Hercegovina fővárosába. Kérem, hogy mostantól kezdve imádkozzatok, hogy az ottani szeretett lakosságnak a meglátogatása a katolikus hívek bátorítására szolgáljon, jót gyümölcsöket teremjen és járuljon hozzá a testvériség és a béke megszilárdításához”.

A pápa külön köszöntötte az olasz „Élet Napja” alkalmából egybegyűlteket, mozgalmakat és közösségeket. „Az olasz püspökökhöz társulok – hangsúlyozta a pápa – miközben sürgetem az emberi személy megújult elismerését, valamint az életnek mind hitelesebb ápolását, természetes kezdetétől fogva. Amikor az ember megnyílik az élet előtt és szolgálja az életet, megtapasztalja a szeretet és a gyengédség forradalmasító erejét, mely ünnepélyesen felavatja az új emberiséget, a szolidaritás emberségét”.



Évközi 4. vasárnap



Évközi 4. vasárnap

Jézus hatalma
 
A kereszténység kezdetén egy személy, Jézus Krisztus, és nem egy elméleti tanítás vagy egy könyv áll. Nem kitalált személy ő, hanem egy valóságos, akinek élete, halála és új élete a feltámadás által közvetlen módon megtapasztalható volt kortársai számára. Tanítása és cselekedetei azt jelezték, hogy nem csupán valóságos ember ő, hanem valóságos Isten is, aki új tanításával és rendkívüli cselekedeteivel, azaz csodáival lenyűgözte az embereket. Tanítása és cselekedetei egyesekből irigységet, gyűlöletet, gyilkos szándékot váltottak ki, miközben mások odaadóan hallgatták tanítását és hit ébredt bennük.
Valódi ember volt ő, aki hozzánk hasonlóan a Föld nevű bolygón élt, s aki sokféle módon megtapasztalta az emberi élet végességét, korlátozottságát, főként halálában. Az öröm és a fájdalom, a boldogság és a sírás éppúgy életének része volt, mint bármelyikünké. Egyedül a bűn nem jellemezte őt, mert szentségével ellentétes, de emberségében mindenben hasonított hozzánk. Mindemellett az emberek, főként tanítványai, illetve azok, akik közel kerültek hozzá, megérezték, hogy mégsem egészen olyan ember, mint a többi földi halandó. Megtudták, hogy Istentől, a mennyei Atyától jött. Nem felsőbbrendű ember, hanem új ember, akinek személyében Isten megmutatta, hogy mit vár minden embertől. Az emberek megérezték, hogy Jézus valóságos Isten, hiszen úgy tanított, ahogyan más emberek nem, és olyan dolgokat tett, amelyekre senki más nem volt képes. Ezt a tapasztalatot írja le a mai vasárnap evangéliuma.
A jelenet Kafarnaum városában játszódik. A szombati istentisztelet alkalmával Jézus tanítja az embereket. Tanításának tartalmát nem jegyzi le e helyen Márk evangélista, inkább annak fogadtatására figyel. Az emberek csodálkoznak, mert Jézus „úgy tanít, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Csodálkozásuk tovább fokozódik, amikor azt látják, hogy Jézus kiűzi a gonosz lelket egy emberből. Érdekes, hogy miközben az emberek most még csak csodálkoznak és meglepődnek, mert nem sejtik, hogy Jézus isteni erővel rendelkezik, az embert megszállva tartó gonosz már ismeri őt, személyében felismeri az „Isten Szentjét.”
Amikor az evangéliumokban megszállottságról olvasunk, akkor a gonosz befolyásán túlmenően gondolhatunk mindarra, aminek az uralma alá veti magát az ember, s amiről nem is gondolja, hogy lelki kárára van. Amikor valaki megengedi azt, hogy a hatalom, a vagyon, a teljesítmény vagy más túlzottan felmagasztalt evilági érték határozza meg életét, akkor tulajdonképpen kizárja Istent. A „megszállottság” azt jelenti ekkor, hogy az illető ezekhez kötődik s nem Istenhez, azaz nem Istentől várja a boldogságot. A szabadítást Jézus hozta el számunkra.
Aki megszabadul a gonosztól és a bűntől, az megkapja a lehetőséget, hogy közösségre lépjen Istennel, ő legyen életének irányítója. Ebbe az irányba indít el minket Jézus, hogy rátaláljunk Isten szeretetére, aki üdvösségünket akarja. Emberi létünk fontos eleme az, hogy törekedjünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk, neki tetsző módon éljünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!



Hívom a családokat 2015 februárjában



Hívom a családokat 2015 februárjában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Egyre szörnyűbb híreket hallok – panaszolta a férj feleségének –, a világ kezd körülöttünk elviselhetetlenné válni. Hol terrorista támadásokról hallok, hol meg sikkasztó politikusokról, itt az árvíz, ott meg a tűzvész pusztít el egész településeket, újfajta járványok tizedelik a lakosságot, olyan újfajta élelmiszerek jelennek meg, amelyeket bizonytalan hatású eszközökkel kezeltek, közben meg egyre többen éheznek a földön. Hova vezet mindez? A technika soha nem látott lehetőségeket ad a kezünkbe, mégse élünk jobban, sőt, egyre rosszabbul érezzük magunkat. A feleség mélyen elgondolkodott, aztán megszólalt: Tudod, mi már csak valahogy megleszünk, de mi lesz a gyerekeinkkel? Milyen világba nőnek ők bele? Örülünk nekik, szépek, aranyosak, szeretnénk nekik megadni mindent, ami szép és jó, hogy boldog és vidám emberek legyenek, akik örülnek annak, hogy itt és most élhetnek. Aztán látjuk, hogy egyre zavarosabb az a világ, amelybe belenőnek, egyre bizonytalanabb a jövő.
A világ eredendően szép és jó. A Biblia az akkori emberek számára is érthető módon adja ezt tudtunkra: „látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt.” (Ter 1, 31) De amióta az ember magának akarja tulajdonítani a Teremtő erejét, tudását, és saját kezébe akarja venni az élő és élettelen világ sorsának irányítását, a harmonikus szépség és az eszményi tökéletesség egyre több sebet kap. A Biblia ezt a bűnbeeséssel és az első emberpár bűnhődésével érzékelteti. Isten megátkozta a földet és az „tövist és bogáncsot” termett, Ádámnak már haláláig „arca verejtékével” kellett ennie kenyerét, Évának „megsokasodtak terhessége kínjai, és fájdalommal szülte gyermekeit”. (vö. Ter 3, 16-19) Mindez azt jelentené, hogy a bűn miatt a világ végérvényesen elromlott? Az ember földi boldogsága csak illúzió?
Mennyiben változott életetek folyamán a világról alkotott képetek? Javult, vagy romlott szerintetek a világon a boldogság esélye? Milyen okokra vezethető ez vissza?
Mai világunk távolról sem a boldogság bolygója. Ferenc pápa egyértelműen beszél világunk boldogtalanságáról Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában. Korunk embereinek nagyobb része mindennapos bizonytalanságban él – írja –, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az úgynevezett gazdag országokban is. Gyakran kialszik az életöröm, növekszik a tisztelet hiánya és az erőszak, betegségek terjednek, egyre nyilvánvalóbbá válik az egyenlőtlenség. Mindez a tudományban és technikában, a természet és az élet különböző területein megvalósuló rendkívül gyors minőségi, mennyiségi és felhalmozódási változások következménye. A tudomány és az információ korában élünk, így aztán igen gyakran egy új, névtelen hatalom veszi kezébe az irányítást. Néptömegek érzik magukat munka, kilátás és kiutak nélkül kirekesztettnek és peremre sodródottnak, árucikknek, amit használni majd eldobni lehet. Már nem a kizsákmányolás és az elnyomás egyszerű jelenségéről, hanem valami újról van szó: a kirekesztés révén gyökerében sérül az ahhoz a társadalomhoz való tartozás, amelyben élünk; emberek élnek már nem csak zátonyra futva, nem csupán a perifériára kerülve vagy megfosztva a közügyekbe való beleszólás lehetőségétől, hanem egyenesen a társadalmon kívülre kerülve. A kirekesztettek nem „kizsákmányoltak”, hanem elutasítottak, „hulladékok”. (vö. EG 52-53.).
Szentatyánk szerint ennek a helyzetnek az egyik oka az, hogy a pénz átvette felettünk és társadalmaink felett az uralmat. E mögött egy mély antropológiai válság van: az emberi lét elsőbbségének tagadása, az arctalan és az igazi emberi célt nélkülöző gazdaság diktatúrája. Másrészt elharapódzott a pénzügyi spekuláció, világméreteket ölt a szerteágazó korrupció, az adóelkerülés. A féktelen hatalom- és birtoklásvágy megfosztja az államokat ellenőrzési joguktól, így nem tudnak őrködni a közjó védelme fölött. Ebben a rendszerben, amely arra törekszik, hogy a nyereség növelése érdekében felfaljon mindent, az, ami törékeny – mint például a környezet –, védtelen marad az istenített piac abszolút szabállyá alakított érdekeivel szemben. (vö. EG 55-56)
A félelem és bizonytalanság egy másik forrása a mindenen eluralkodó erőszak. A kirekesztettség és egyenlőtlenség a társadalomban és a különböző népek és népcsoportok között előbb-utóbb robbanást okoz, nemcsak azért, mert az egyenlőtlenség erőszakos reakciót vált ki, hanem azért is, mert a társadalmi és gazdasági rendszer gyökerében igazságtalan. Az igazságtalanság arra törekszik, hogy kiterjessze a maga ártó erejét, és észrevétlenül kiforgassa bármilyen politikai és társadalmi rendszer alapjait – tűnjenek azok mégoly szilárdnak is. (vö. EG 59)

Idézzetek fel példákat szüleitek, nagyszüleitek életéből: hogyan tudtak nehéz körülmények között is harmonikus, reményteli családi környezetet teremteni? Mi volt a titkuk?
A bűnbeesés előtt Ádám csak „asszonynak” nevezte azt, aki csont az ő csontjából, hús, az ő húsából. saját származékának – mai kifejezéssel önmaga klónjának – tekintette, nem önálló személynek. Most, hogy tudtára adatott, hogy „visszatér a porba,” azaz meg fog halni, nevet adott az asszonynak, „elnevezte Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek”. Ehhez azonban Ádámnak meg kellett ismernie Évát, fel kellett fedeznie, hogy személy, hogy más tulajdonságokkal rendelkezik, mint ő, és éppen ez a másság teszi lehetővé, hogy az ő élete utódaiban folytatódjék annak ellenére, hogy ő maga visszatér a porba. (Ter 3, 20). Ez azt jelenti, hogy Isten ugyan a bűnös embert kiűzi a gondtalan életet biztosító Édenkertből, de megajándékozza az anyasággal, az apasággal, egymásnak ajándékozza őket, lángra lobbantja bennük a szeretet tüzét. Részt ad nekik teremtő tevékenységéből, bevonja őket a teremtés legnagyszerűbb alkotásának, az emberi személynek a megteremtésébe. Isten irgalmas szeretete úgy bünteti őket, hogy a boldogság zálogát jelentő ajándékot ad nekik. A világ gyönyörű és csodálatos, de azért, hogy az élet szép legyen, az embernek meg kell küzdenie. A küzdelmes út vége nem a halál, hanem a boldogság, az elveszett paradicsom.
Milyen szerepet játszott családi, ismerősi, baráti körötökben egy-egy ember kiteljesedésében a szeretet? Hogyan tudjátok a mai fogyasztói társadalomban gyerekeiteknek az igazi, őszinte szeretet légkörét biztosítani? Milyen veszélyhelyzetet teremthet egy-egy a családot ért megrázkódtatás (pl. betegség, munkahelyi gondok, lakás-problémák, stb.)?

„Gyakran találkozunk a kérdéssel: milyen világot hagyunk gyermekeinkre? Talán helyesebb volna azt kérdezni magunktól: milyen gyerekeket hagyunk a világra?” – mondta Ferenc pápa még argentínai érsek korában (2004-ben) egy prédikációjában. De hogyan adhatunk olyan irányt a magunk és gyerekeink életének, hogy a világ sorát jobbra fordíthassuk, hogy olyan gyerekeket hagyjunk a világra, akik majd tovább építik-szépítik a világot? Ferenc pápa válasza: „Ha azt akarod, hogy életed valóban értelmes legyen, tedd hozzá a hitet, és életed új ízt, új irányt kap; tedd hozzá a reményt, és derűs napok köszöntenek rád, a horizontodról eltűnik a sötétség; tedd hozzá a szeretetet, és életed sziklára épített házra fog hasonlítani, utad tele lesz örömmel, mert barátokra találsz, akik útitársaid lesznek. Honnan meríthetsz mindehhez erőt? Tedd hozzá Krisztust, vond be Őt életedbe, és olyan barátra találsz, akire mindig számíthatsz. Krisztussal szárnyakat kap reményed, hogy utadat örömmel járhasd; Krisztussal életed örömtelivé és gyümölcsözővé válik. Vond be életedbe Krisztust, és légy az Ő szeretetének tanúja!” (Ifjúsági Világtalálkozó, Brazília, 2013)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke