Hívom
a családokat 2015 februárjában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket
és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család
és az élet mellett áll!
Egyre
szörnyűbb híreket hallok – panaszolta a férj feleségének –, a világ kezd
körülöttünk elviselhetetlenné válni. Hol terrorista támadásokról hallok, hol
meg sikkasztó politikusokról, itt az árvíz, ott meg a tűzvész pusztít el egész
településeket, újfajta járványok tizedelik a lakosságot, olyan újfajta
élelmiszerek jelennek meg, amelyeket bizonytalan hatású eszközökkel kezeltek,
közben meg egyre többen éheznek a földön. Hova vezet mindez? A technika soha
nem látott lehetőségeket ad a kezünkbe, mégse élünk jobban, sőt, egyre
rosszabbul érezzük magunkat. A feleség mélyen elgondolkodott, aztán megszólalt:
Tudod, mi már csak valahogy megleszünk, de mi lesz a gyerekeinkkel? Milyen
világba nőnek ők bele? Örülünk nekik, szépek, aranyosak, szeretnénk nekik
megadni mindent, ami szép és jó, hogy boldog és vidám emberek legyenek, akik
örülnek annak, hogy itt és most élhetnek. Aztán látjuk, hogy egyre zavarosabb
az a világ, amelybe belenőnek, egyre bizonytalanabb a jövő.
A
világ eredendően szép és jó. A Biblia az akkori emberek számára is érthető
módon adja ezt tudtunkra: „látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó
volt.” (Ter 1, 31) De amióta az ember magának akarja tulajdonítani a Teremtő
erejét, tudását, és saját kezébe akarja venni az élő és élettelen világ
sorsának irányítását, a harmonikus szépség és az eszményi tökéletesség egyre
több sebet kap. A Biblia ezt a bűnbeeséssel és az első emberpár bűnhődésével
érzékelteti. Isten megátkozta a földet és az „tövist és bogáncsot” termett,
Ádámnak már haláláig „arca verejtékével” kellett ennie kenyerét, Évának
„megsokasodtak terhessége kínjai, és fájdalommal szülte gyermekeit”. (vö. Ter
3, 16-19) Mindez azt jelentené, hogy a bűn miatt a világ végérvényesen elromlott?
Az ember földi boldogsága csak illúzió?
Mennyiben
változott életetek folyamán a világról alkotott képetek? Javult, vagy romlott
szerintetek a világon a boldogság esélye? Milyen okokra vezethető ez vissza?
Mai
világunk távolról sem a boldogság bolygója. Ferenc pápa egyértelműen beszél
világunk boldogtalanságáról Evangelii Gaudium kezdetű apostoli
buzdításában. Korunk embereinek nagyobb része mindennapos bizonytalanságban él
– írja –, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az
úgynevezett gazdag országokban is. Gyakran kialszik az életöröm, növekszik a
tisztelet hiánya és az erőszak, betegségek terjednek, egyre nyilvánvalóbbá
válik az egyenlőtlenség. Mindez a tudományban és technikában, a természet és az
élet különböző területein megvalósuló rendkívül gyors minőségi, mennyiségi és
felhalmozódási változások következménye. A tudomány és az információ korában
élünk, így aztán igen gyakran egy új, névtelen hatalom veszi kezébe az
irányítást. Néptömegek érzik magukat munka, kilátás és kiutak nélkül
kirekesztettnek és peremre sodródottnak, árucikknek, amit használni majd
eldobni lehet. Már nem a kizsákmányolás és az elnyomás egyszerű jelenségéről,
hanem valami újról van szó: a kirekesztés révén gyökerében sérül az ahhoz a
társadalomhoz való tartozás, amelyben élünk; emberek élnek már nem csak
zátonyra futva, nem csupán a perifériára kerülve vagy megfosztva a közügyekbe
való beleszólás lehetőségétől, hanem egyenesen a társadalmon kívülre kerülve. A
kirekesztettek nem „kizsákmányoltak”, hanem elutasítottak, „hulladékok”. (vö.
EG 52-53.).
Szentatyánk
szerint ennek a helyzetnek az egyik oka az, hogy a pénz átvette felettünk és
társadalmaink felett az uralmat. E mögött egy mély antropológiai válság van: az
emberi lét elsőbbségének tagadása, az arctalan és az igazi emberi célt
nélkülöző gazdaság diktatúrája. Másrészt elharapódzott a pénzügyi spekuláció,
világméreteket ölt a szerteágazó korrupció, az adóelkerülés. A féktelen
hatalom- és birtoklásvágy megfosztja az államokat ellenőrzési joguktól, így nem
tudnak őrködni a közjó védelme fölött. Ebben a rendszerben, amely arra
törekszik, hogy a nyereség növelése érdekében felfaljon mindent, az, ami
törékeny – mint például a környezet –, védtelen marad az istenített piac
abszolút szabállyá alakított érdekeivel szemben. (vö. EG 55-56)
A
félelem és bizonytalanság egy másik forrása a mindenen eluralkodó erőszak. A
kirekesztettség és egyenlőtlenség a társadalomban és a különböző népek és
népcsoportok között előbb-utóbb robbanást okoz, nemcsak azért, mert az egyenlőtlenség
erőszakos reakciót vált ki, hanem azért is, mert a társadalmi és gazdasági
rendszer gyökerében igazságtalan. Az igazságtalanság arra törekszik, hogy
kiterjessze a maga ártó erejét, és észrevétlenül kiforgassa bármilyen politikai
és társadalmi rendszer alapjait – tűnjenek azok mégoly szilárdnak is. (vö. EG
59)
Idézzetek fel példákat szüleitek, nagyszüleitek életéből: hogyan tudtak
nehéz körülmények között is harmonikus, reményteli családi környezetet
teremteni? Mi volt a titkuk?
A
bűnbeesés előtt Ádám csak „asszonynak” nevezte azt, aki csont az ő csontjából,
hús, az ő húsából. saját származékának – mai kifejezéssel önmaga klónjának –
tekintette, nem önálló személynek. Most, hogy tudtára adatott, hogy „visszatér
a porba,” azaz meg fog halni, nevet adott az asszonynak, „elnevezte Évának,
mert ő lett az anyja minden élőnek”. Ehhez azonban Ádámnak meg kellett ismernie
Évát, fel kellett fedeznie, hogy személy, hogy más tulajdonságokkal
rendelkezik, mint ő, és éppen ez a másság teszi lehetővé, hogy az ő élete
utódaiban folytatódjék annak ellenére, hogy ő maga visszatér a porba. (Ter 3,
20). Ez azt jelenti, hogy Isten ugyan a bűnös embert kiűzi a gondtalan életet
biztosító Édenkertből, de megajándékozza az anyasággal, az apasággal, egymásnak
ajándékozza őket, lángra lobbantja bennük a szeretet tüzét. Részt ad nekik
teremtő tevékenységéből, bevonja őket a teremtés legnagyszerűbb alkotásának, az
emberi személynek a megteremtésébe. Isten irgalmas szeretete úgy bünteti őket,
hogy a boldogság zálogát jelentő ajándékot ad nekik. A világ gyönyörű és
csodálatos, de azért, hogy az élet szép legyen, az embernek meg kell küzdenie.
A küzdelmes út vége nem a halál, hanem a boldogság, az elveszett paradicsom.
Milyen
szerepet játszott családi, ismerősi, baráti körötökben egy-egy ember
kiteljesedésében a szeretet? Hogyan tudjátok a mai fogyasztói társadalomban
gyerekeiteknek az igazi, őszinte szeretet légkörét biztosítani? Milyen
veszélyhelyzetet teremthet egy-egy a családot ért megrázkódtatás (pl. betegség,
munkahelyi gondok, lakás-problémák, stb.)?
„Gyakran találkozunk a kérdéssel: milyen világot hagyunk gyermekeinkre? Talán
helyesebb volna azt kérdezni magunktól: milyen gyerekeket hagyunk a világra?” –
mondta Ferenc pápa még argentínai érsek korában (2004-ben) egy prédikációjában.
De hogyan adhatunk olyan irányt a magunk és gyerekeink életének, hogy a világ
sorát jobbra fordíthassuk, hogy olyan gyerekeket hagyjunk a világra, akik majd
tovább építik-szépítik a világot? Ferenc pápa válasza: „Ha azt akarod, hogy
életed valóban értelmes legyen, tedd hozzá a hitet, és életed új ízt, új irányt
kap; tedd hozzá a reményt, és derűs napok köszöntenek rád, a horizontodról
eltűnik a sötétség; tedd hozzá a szeretetet, és életed sziklára épített házra
fog hasonlítani, utad tele lesz örömmel, mert barátokra találsz, akik
útitársaid lesznek. Honnan meríthetsz mindehhez erőt? Tedd hozzá Krisztust,
vond be Őt életedbe, és olyan barátra találsz, akire mindig számíthatsz.
Krisztussal szárnyakat kap reményed, hogy utadat örömmel járhasd; Krisztussal
életed örömtelivé és gyümölcsözővé válik. Vond be életedbe Krisztust, és légy
az Ő szeretetének tanúja!” (Ifjúsági Világtalálkozó, Brazília, 2013)
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke