2015. február 1., vasárnap

„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól”



„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól” – Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága: Június 6-án Szarajevóba látogat


Kedves Testvéreim és Nővéreim, a mai vasárnap evangéliumi részlete (Mk 1,21-28) Jézust mutatja, amint a tanítványok kis közösségével belép Kafarnaumba, abba a városba, ahol Péter élt és ami abban az időben Galilea legnagyobb városa volt.

Márk evangélista elmondja, hogy Jézus szombatnapon azonnal elment a zsinagógába és tanítani kezdett. Ez Isten Szavának a primátusára utal, amit hallgatni kell, befogadni és meghirdetni. Kafarnaumba érkezve Jézus nem halogatja az evangélium hirdetését, nem gondol előbb a logisztikai rendszerre, ami bizonyára szükséges az első kis közössége számára, ő nem bizonytalankodik a szervező munkában. Elsődleges gondja Isten Szavának a meghirdetése a Szentlélek erejével.

Jézus szava megvalósítja azt, amit mond

Az embereket ott a zsinagógában ez szíven találja, mert Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Mit jelent „hatalommal”. Azt akarja mondani, hogy Jézus emberi szavaiban megérezték Isten Szavának erejét, megérezték magának Istennek a tekintélyét, aki a Szentírás sugalmazója. Isten szavának egyik jellemző tulajdonsága, hogy megvalósítja azt, amit mond. Jézus ugyanis, miután prédikált, kimutatja azonnal a hatalmát, megszabadítva az embert a zsinagógában, akit gonosz lélek szállt meg (Mk 1,23-26). Valóban Krisztus isteni hatalma váltotta ki a sátán reakcióját, aki abban az emberben rejtezett. Jézus pedig azonnal felismerte a gonosz hangját és „szigorúan meghagyta: „Hallgass! Menj ki belőle!” (v. 25). Szavának egyedüli erejével Jézus megszabadítja azt az embert a gonosztól. A tanítványok pedig ismét elcsodálkoznak: „még a tisztátalan lelkeknek is parancsol és azok engedelmeskednek neki!” (v. 27). Az evangélium az élet igéje: nem nyomja el a személyt, ellenkezőleg, megszabadítja mindazokat, akik evilág gonosz lelkeinek rabszolgaságában élnek: hiábavalóság, a pénzhez tapadás, gőg, érzékiség…

A keresztények feladata, hogy elterjesszék Isten Szava megváltó erejét

Az evangélium megváltoztatja a szívet, az életet, átalakítja a rosszra hajló természetünket a jó irányában. Ezért a keresztényeknek a feladata, hogy elterjesszék mindenütt ezt a megváltó erőt, miközben Isten Szavának misszionáriusai és hírnökei lesznek. „Híre, Jézusnak a híre, azonnal elterjedt Galilea vidéken” (v. 8). A Jézus által tekintéllyel hirdetett új tanítás az, amit az Egyház elvisz a világba, jelenlétének hatékony jeleivel együtt: Isten Fiának tekintélyt hordozó tanítása és szabadító cselekedete az üdvösség szavaivá és a missziós egyház szeretetének a gesztusaivá válnak. Fohászkodjunk Szűz Mária anyai közbenjárásáért, mert ő az, aki befogadta az Igét és a világra szülte minden ember számára. Ő tanítson bennünket, hogy állhatatos hallgatói és hiteles hirdetői legyünk Jézus evangéliumának.

Ferenc pápa június 6-án Szarajevóba látogat


Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette: „Szeretném, bejelenteni, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor június 6-án szombaton Szarajevóba látogatok, Bosznia-Hercegovina fővárosába. Kérem, hogy mostantól kezdve imádkozzatok, hogy az ottani szeretett lakosságnak a meglátogatása a katolikus hívek bátorítására szolgáljon, jót gyümölcsöket teremjen és járuljon hozzá a testvériség és a béke megszilárdításához”.

A pápa külön köszöntötte az olasz „Élet Napja” alkalmából egybegyűlteket, mozgalmakat és közösségeket. „Az olasz püspökökhöz társulok – hangsúlyozta a pápa – miközben sürgetem az emberi személy megújult elismerését, valamint az életnek mind hitelesebb ápolását, természetes kezdetétől fogva. Amikor az ember megnyílik az élet előtt és szolgálja az életet, megtapasztalja a szeretet és a gyengédség forradalmasító erejét, mely ünnepélyesen felavatja az új emberiséget, a szolidaritás emberségét”.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése