2016. április 30., szombat

Az Atya 25.



Gyakorlati következmények

Ha Isten időfölöttiségét a triplex via módszerével közelítjük meg, akkor az időbeliséghez kapcsolódó teremtményi értékek legtökéletesebb birtokosának, mintaképének és forrásának kell őt tekintenünk. Kell tehát, hogy meglegyen benne a fiatalság üdesége, frissessége, reménykedése és önfeledt boldogsága. Ugyanakkor birtokolnia kell a sokat tapasztalt idősemberek bölcs higgadtságát és érett ítélőképességét.Mert örökké fiatal, nem ismeri a fáradtságot, és mert sokat tapasztal, ős öreg (Dán 7,9), tud várni és nem siet el semmit (Zsolt 2) Ha igaz továbbá, hogy az idő minden sebet begyógyít, akkor fokozott mértékben áll ez Isten idejére, amihez egyes szentek ezzel a gondolattal mérték hozzá a mulandó dolgok értékét: Quid hoc ad aeternitatem? Mi ez az örökkévalósághoz képest? Aki Isten örökkévalóságához viszonyítja a földi eseményeket, annak kísértésektől, szenvedélyektől, megpróbáltatásoktól vagy bármi mástól felkorbácsolt lelke hullámai előbb-utóbb elcsitulnak. Isten örökkévalóságának szemlélete egyéb erőket is felszabadít az ember lelkében. Olyan reményt kölcsönözhet, amelynek következtében a legcéltalanabbnak látszó élet is képes megtalálni a maga rendeltetését. A keresztény reményt az hevíti, hogy az időből az örökkévalóság felé menetelünk, nem a semmi, az elmúlás felé. Sőt az örökkévalóság már most átöleli időbeli életünket. Az idő, mint tartam, az örökkévalóság földi képe. Napjaink onnan jönnek elő, és oda térnek meg; érdemeink is ott raktározódnak el. Itt részletekben élünk, percekben, órákban, években; rakosgatjuk életünk mozaik köveit. Ott egyszerre visszakapunk mindent. Az elért tökéletesség, mint az idő mintája, többé-kevésbé sikerült képe lesz Isten örökkévaló gazdagságának.


Himnusz CLIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világmegváltó Jézusunk,
örök fönségben szült Ige,
a titkos fényből fénysugár,
népednek őrző pásztora.
Mindent hatalmad alkotott,
törvényed rendelt éjt, napot,
a munkás, fáradt testeket
az éj csendjén pihenteted.
Poklok hatalmát Megtörő,
légy ellenségtől őrizőnk,
ne tudja bűnbe rántani,
kiket szent véred újraszült.
Amíg mulandó életünk
e földi testhez kötve tart:
testünk ha álom nyomja el,
lelkünk virrasszon éberen.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Pápai katekézis: Engesztelődjünk ki Istennel és egymással. Katonai zarándoklat a Vatikánban



Pápai katekézis: Engesztelődjünk ki Istennel és egymással. Katonai zarándoklat a Vatikánban


Ferenc pápa köszönti a fegyveres erők tagjait - 

Április utolsó napján, szombaton délelőtt Ferenc pápa ismét rendkívüli kihallgatást tartott a Szent Péter-téren, amelyen jelen volt a katonaság és rendőrség húszezer fős jubileumi zarándoklata. A napfényben fürdő Szent Péter-teret több, mint nyolcvanezer ember töltötte meg, a komoly biztonsági ellenőrzést is vállalva.
A bűn eltávolít Istentől, de Ő közeledik hozzánk
Ferenc pápa a 2. korintusi levél 5. fejezetéhez (2Kor 5,17-21) fűzte gondolatait, amelyben Pál apostol az Istennel való kiengesztelődésre hív. Mint mondta, sokszor érezzük úgy, hogy bűneink miatt eltávolodunk az Úrtól, holott ilyenkor az Úr maga közeledik hozzánk. Isten nem törődik bele, hogy bárki is távol maradjon az ő szeretetétől, a lényeg, hogy megbánja az elkövetett rosszat. Használjuk ki az irgalmasság szentévét arra, hogy egymással is kiengesztelődjünk: a családban, a munkahelyen, mindenütt! A gyóntatók pedig figyeljenek arra, hogy atyaian fogadják a bűnbánókat, gondolva arra, hogy ők az Atya Istent hivatottak képviselni. A gyóntatófülke ne legyen kínzókamra, vagy vallatószoba, hanem olyan hely, ahol kiengesztelődhetnek Istennel.
A Szentatya megjegyezte: a napokban valakitől azt hallotta, hogy ma a világban több az ellenség, mint a barát, és ez így is van. Viszont ne törődjünk bele ebbe, hanem építsünk hidakat egymás között, a saját családunkban kezdve. Hány testvér veszett össze és távolodott el egymástól az örökség miatt! Ez így nincs jól! Idén az irgalmasság szentévét ünnepeljük, ragadjuk meg az alkalmat és engesztelődjünk ki Istennel és egymás között. A kiengesztelődés ugyanis a békét szolgálja, az alapvető jogok elismerését, a szolidaritást és a befogadást.
Igazságra és szeretetre épülő rend építése
Ferenc pápa külön köszöntötte a fegyveres erők és a rendőrség nemzetközi zarándoklatát. Mint mondta, az ő feladatuk a biztonság fenntartása, hogy minden állampolgár békében és nyugodtan élhessen. A katonák és a rendőrök is legyenek a kiengesztelődés eszközei, a béke magvetői. Az ő hivatásuk ugyanis nem csupán a konfliktusok megelőzése, kezelése vagy megszüntetése, hanem az igazságra, igazságosságra, szeretetre és szabadságra épülő rend megteremtése, ahogyan azt Szent XXIII. János pápa Pacem in terris - kezdetű enciklikájában megjelölte.
A szeretet erősebb, mint a gyűlölet. A béke legyőzi a háborút
A béke megerősítése nem könnyű feladat, főként a háború miatt, amely megkeményíti az emberek szívét, növeli az erőszakot és a gyűlöletet. A pápa azonban arra buzdítja a katonákat és a rendőröket, hogy ne csüggedjenek. Folytassák hitbeli zarándoklatukat, nyissák ki szívüket az irgalmas Atya Isten előtt, aki soha nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A mindennapok kihívásaiban ragyogtassák fel a keresztény reményt, melyet az a bizonyosság ad, hogy a szeretet győzedelmeskedik a gyűlöleten, és a béke erősebb, mint a háború.


Húsvét ötödik hetének szombatja



Húsvét ötödik hetének szombatja


A szőlőtőről és a hozzá kapcsolódó szőlővesszőkről szóló példabeszéd lezárásaként Jézus arról beszél, hogy egyesek miért tagadják meg a vele való kapcsolatot. Minden emberi elutasítás mögött a gonosz áll, aki befolyásolja az embert. Ez természetesen nem csökkenti az ember személyes felelősségét, hiszen ő maga egyezett bele szabad akaratával a rosszba, engedelmeskedik a gonosznak. Jézus szavaiból érdekes ellentét bontakozik ki: minél jobban igyekszünk a jót tenni, annál inkább meg fogjuk tapasztalni a kísértéseket. Minél közelebb kerülünk Istenhez a neki való engedelmességgel, annál többször fog próbálkozni a gonosz, hogy letérítsen minket a helyes útról.
Ez az ellentmondás nem csak a természetfeletti hatalom befolyásával kapcsolatban mutatkozik meg, hanem az emberi kapcsolatokban is megjelenik a vetülete. Minél inkább törekszik valaki a békességre, annál jobban megtapasztalja másoktól a felé irányuló haragot. Minél jobban törekszik valaki az erőszakmentességre, annál jobban kiárad felé mások gyűlöletből fakadó gonoszsága. Miként Jézus is megélte mindezt földi élete során, ugyanúgy tanítványainak is számítaniuk kell erre. Krisztushoz való hűségüknek, a hithez való ragaszkodásuknak és a szeretetben való megmaradásuknak azonban meglesz a jutalma.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!



Hallgassuk meg a fiataljainkat, sok mindent taníthatnak nekünk – Lezárult a CCEE szegedi találkozója



Hallgassuk meg a fiataljainkat, sok mindent taníthatnak nekünk – Lezárult a CCEE szegedi találkozója


Befejeződött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökeinek és országos referenseinek tanácskozása, melyet április 27. és 29. között rendeztek Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán.


Négy fiatal egyetemista szólalt fel a találkozón – Magyarországról, Romániából, Olaszországból és Svédországból –, ők voltak a CCEE április 27. és 29. között Szegeden megrendezett találkozójának valódi főszereplői. Az európai püspöki konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációs felelősei – válaszként a fiatalok felvetéseire – megfogalmazták azokat a legfontosabb magatartásformákat, amelyeket el kell sajátítaniuk azoknak, akik fiatalokkal dolgoznak: „jelen lenni, meghallgatni, támaszt nyújtani és kísérni”.
A Szegeden felszólaló fiatal egyetemisták – elgondolkodva arról, milyen kérdések, gondok, várakozások élnek a szívükben – rámutattak arra, hogy egy egészséges nyugtalanság jellemzi kortársaikat az érési folyamat során, az életnek ebben az érzékeny, átmeneti szakaszában, amikor végleg elhagyják a serdülőkort, hogy kezükbe vegyék saját jövőjüket, saját életüket.
Úgy tűnik, napjainkban a magánytól félnek leginkább a fiatalok, miközben megpróbálnak értelmet adni létezésüknek, igyekeznek megtalálni szerepüket és helyüket ebben „a társadalomban, amely örökbe fogadta őket”; miközben azt szeretnék, hogy szeressék őket és ők is tudjanak szeretni. Nagy kérdéseik, amelyek nagyon konkrét kérdések is egyben, gyakran mély aggodalmakká, valódi szorongásos állapotokká, vagy akár depresszióvá is válnak, ha egyedül keresik rájuk a választ: Milyen lesz az életem fél év múlva?; Hogyan válasszam ki a társamat?; Kik az igazi barátaim?; Mit jelent számomra Isten?; Mire használjam az időmet?; Melyek legyenek a legfontosabb dolgok az életemben?; Mi motivál abban, hogy végigcsináljam feladataimat?; Felérek-e ahhoz a hitbeli tapasztalathoz, amelyre meghívást kaptam?...

Ebből fakad az az ajánlás, amelyet megfogalmaznak mindazok, akik a fiatalok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak: tudni kell mindenekelőtt segítőkész barátjuknak lenni, különösen a nehéz, bizonytalan pillanatokban; olyan embernek lenni, aki inkább meghallgat, mint ítélkezik; támogatni mindenkit abban, hogy értéknek tartsa és fejlessze képességeit; és legfőképpen tudni kell úgy kísérni a fiatalokat, hogy saját felelősségükre ráébredve haladjanak útjukon az érettség felé.
Más részről a résztvevők által bemutatott számos tapasztalat arról árulkodik, hogy ez egy nagyon gazdag és aktív valóság, a fiatalok vágynak rá, hogy adjanak az idejükből másoknak, megosszák tudásukat, erőforrásaikat. A földrészünk szinte minden részéről érkező, számos tapasztalat – különösen olyan területeken mint a hit hirdetése, a szeretetszolgálat vagy a társadalmi igazságtalanság elleni „ harc”, amelyet olykor más keresztény felekezetekkel vagy más vallásokkal együtt folytatnak – jól megmutatja, hogy a fiatalok, ha megfelelő ösztönzést kapnak, képesek komoly válaszokat adni, képesek kilépni önközpontú világukból, képesek eljutni hitük lényegéig.
A fiatalok valójában nem utasítják el a találkozást, a kapcsolatot, az egyházat, sőt, keresésben vannak, és igaz, mély kapcsolatokra vágynak kortársaikkal, papjaikkal és Jézus Krisztussal. Úgy tűnik, a legjobban az ítélkezéstől félnek. Nagyon fontos számukra a másik ember ítélete, amely komoly sérülést is okozhat azoknál, akiknek nincs reális önbecsülésük. Életükre nagy hatással vannak azok az intézmények, kapcsolatok, amelyek ítéletet alkotnak felettük (ilyen az úgynevezett internetes hírnevük – e-reputation – a közösségi hálókon, saját barátaik és családtagjaik róluk alkotott ítélete, az egyetemi vizsgák mint ítéletek...) és ezért nem fogadják el azt az egyházat, amely ítélkezik. Olyan egyházat akarnak, amely befogadja őket úgy, ahogyan vannak, a kérdéseikkel, kétségeikkel; amely nem mondja meg nekik, mit csináljanak, milyenek legyenek, hanem kísérni tudja őket a válaszok megtalálása, és olykor a megfelelő kérdések megfogalmazása útján is. Olyan egyházat akarnak tehát, amely nem fél attól, hogy olyan javaslatokkal, kihívásokkal forduljon feléjük, amelyek akár azt is kívánják tőlük, hogy erőfeszítéseket tegyenek.
Napjainkban, amikor valakinek nincs munkája – és ez gyakran kapcsolódik ahhoz, hogy nem sikerült elvégezni egy iskolát, képzést –, különösen megnő a bizonytalanság érzése, a fiatalok képtelennek érzik magukat arra, hogy felépítsék a jövőjüket, nem bíznak magukban. Európában sajnos riasztó mértékben nő az inaktív fiatalok száma. Túl azon, hogy ez az inaktivitás milyen hatást gyakorol társadalmi és gazdasági szinten, az igazi dráma a személyes szinten játszódik. „Az inaktív fiatalok sok problémája – mondták a fiatalok Szegeden – láthatatlan, kis bizonyosságok mögé rejtőzik, amelyek gyakran valódi és sajátos szenvedélybetegséggé alakulnak át.”
A találkozón részt vett Palánki Ferenc, Magyarország ifjúságpasztorációért felelős püspöke és az ország több ifjúsági lelkésze is. Serfőző Levente atya bemutatta az egyetemi és ifjúságpasztoráció helyzetét Magyarországon. A lakosságnak több mint 50 százaléka katolikus, a múlt századi, hosszú időn keresztül tartó egyházüldözés ellenére az ifjúságpasztoráció ma jól szervezett és összehangolt valóság lett, számos találkozóval és projekttel – köztük ökumenikus és preevangelizációs programokkal –, kiemelt figyelemmel a szociális-karitatív téren és a környezetvédelem terén megvalósuló önkéntes munkára. Megemlítették, hogy az egyetemi pasztoráció területén az országban működő tizenöt egyetemi lelkészségen túl fontos szerepet töltenek be az egyetemi kollégiumok. Hangsúlyozni kell, hogy különleges figyelem irányul a roma népességre, speciális programok és intézmények foglalkoznak a cigány fiatalok kísérésével.

Végül a közös munka egy részét arra szánták, hogy átgondolják a következő szimpózium munkadokumentumát. A szimpóziumot 2017. március 7-én rendezik meg Barcelonában a fiatalok kíséréséről a hit útján.
A szegedi tanácskozáson – amelyet Michel Remery atya, a CCEE főtitkár-helyettese és Leon Ó'Giolláin atya, a CCEE Katekézis, Iskola és Egyetem Bizottságának egyetemi szekcióját vezető titkára vezetett, és amelynek Marek Jędraszewski érsek volt az elnöke – részt vett Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a bevezető szekción jelen volt dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora és dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. A munka megkezdése előtt felolvasták dr. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Giuseppe Versaldi bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusa üzenetét.


Himnusz CLII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Szent Katalin, kit fény övez,
Egyházunk éke, tégedet
szívből köszöntünk, éneket
zengünk s idézzük érdemed.
Hős erényekben gazdagon
híressé lettél te nagyon,
szerényen, példamutatón
kereszttel járva utadon.
Üdvöz légy, béke hírnöke,
csillagnak lát a nép szeme;
tedd, hogy e század szelleme
hit legyen, ne vadság heve!
A Lélek, Örök Felelet,
ő ihleti a nyelvedet,
s a Bölcsesség, amely vezet
minden harcodban győz veled.
Jézus jegyese, kérlelünk,
imáddal esdd ki, kérd nekünk:
Vele egészen egy legyünk,
míg majd honába érkezünk.
Atyánk, nagy Isten, szent Urunk,
Szűztől született Jézusunk
s Szentlélek: együtt hódolunk,
időtlenül magasztalunk! Ámen.


A keresztények járjanak a világosság útján, ne folytassanak kettős életet



A keresztények járjanak a világosság útján, ne folytassanak kettős életet


Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában - 

Egy keresztény nem járhat sötét utakon, mert ott nem találkozik Isten igazságával. De ha el is esik, számíthat Isten bocsánatára és gyöngédségére, aki visszaadja őt a világosságnak. Ezeket a gondolatokat bízta Ferenc pápa pénteken reggel a hívekre, akiknek a Szent Márta-ház kápolnájában mutatott be szentmisét.
Isten világosság: éljetek Isten világosságában
Kristálytisztán, mint Isten. És bűn nélkül, mert nincs olyan beismert tévedés, amely ne vonná maga után az Atya gyöngédségét és megbocsátását. Ez a keresztény élet: összegezte Ferenc pápa a napi olvasmány mondanivalóját Szent János első leveléből (vö. 1Jn 5,1-2,2), melyben az apostol a híveket a kettős élet veszélyeire figyelmezteti. Felelősek azért, hogy csak a világosságot, Istent válasszák ahelyett, hogy kívül látszatra fény, szívükben pedig sötétség uralkodna.
A világosság útján járni
Ha azt állítjuk, hogy bűntelenek vagyunk, akkor Istenből hazugot csinálunk – fogalmazott Ferenc pápa, aki rámutatott: az ember örökösen harcol a bűn ellen és a kegyelem elnyeréséért. Ha te azt mondod, hogy közösségben vagy az Úrral, akkor járj a világosságban! De ne folytass kettős életet, azt ne! Mi is beleeshetünk abba a hazugságba, amit szoktunk látni, amikor valaki mást mond és mást cselekszik, nem igaz? Mindig ott a kísértés. A hazugság pedig tudjuk, honnan jön: a Bibliában Jézus az ördögöt a hazugság atyjának nevezi, hazugnak hívja. Ezért ez a nagypapa (János apostol – a szerk.) oly kedvesen, szelíden azt mondja a „serdülő” egyháznak, a gyermek egyháznak: Ne légy hazug! Te szeretetközösségben vagy Istennel, járj a világosság útján. Cselekedj a világosság nevében, ne mondj és cselekedj ellentétes dolgokat, ne folytass kettős életet.
Az Úr hatalmasabb bűneinknél
„Gyermekeim” – ezzel a szeretetteljes megszólítással kezdődik Szent János levele, éppúgy, ahogy a nagyapa szól ifjú unokáihoz. Az evangéliumi szakaszban is (vö. Mt 11,25-30) kedves szavakkal ecseteli Jézus, hogy az ő igája édes, és felüdülést ígér a megfáradtaknak és elnyomottaknak. Hasonlóképpen kéri János, hogy ne vétkezzünk, de ha már valaki vétkezett, akkor se keseredjen el. Van egy Paraklétoszunk, ügyvédünk, szószólónk az Atyánál, aki Jézus Krisztus. Ő nem igazolja bűneinket, hanem kegyelmet ad nekünk. Az embernek kedve támad azt mondani ennek a tanácsot adó nagyapának: De hát nem csúnya dolog bűnösnek lenni? De igen, a bűn csúnya dolog! Viszont ha te vétkezel, tudd, hogy várnak rád, hogy megbocsássák a bűnödet. Mindig! Mert az Úr nagyobb a bűneinknél – szögezte le Ferenc pápa.
Egyszerűen és tisztán éljük keresztény életünket
Ez Isten irgalmassága, Isten nagysága. Tudja, hogy semmik vagyunk, és hogy csak Tőle kapunk erőt, ezért mindig vár minket. Járjunk a világosságban, mert Isten világosság. Ne járjunk egyik lábbal a világosságban, a másikkal a sötétségben. Ne legyünk hazugok. A másik dolog pedig: mindannyiunknak vannak bűnei. Senki nem mondhatja a másikról: Ez a férfi bűnös, ez a nő bűnös. Én pedig – hála Istennek – igaz ember vagyok. Nem, csak egyetlen Igaz van, aki fizetett értünk. És ha valaki vétkezik, Ő vár, Ő megbocsát, mert irgalmas és jól tudja, hogyan lettünk összegyúrva, és emlékszik rá, hogy porból lettünk. Ferenc pápa végül így fohászkodott a péntek reggeli szentmisén: Ennek az olvasmánynak az öröme vigyen minket előre a keresztény élet egyszerűségében és tisztaságában, főleg, amikor az Úrhoz fordulunk.


Húsvét ötödik hetének péntekje



Húsvét ötödik hetének péntekje


Jézus határozott felszólítását olvassuk a mai evangéliumban: azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Miért van joga ilyen parancsot adni Jézusnak? Azért, mert ő a végsőkig elment a szeretet kinyilvánításában. Ő a szenvedés vállalásával és önfeláldozásával tökéletesen megvalósította azt, amit hirdetett: nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Abból a szempontból nevezhetjük újnak ezt a parancsot, hogy ez lesz minden isteni parancs alapja. A szeretet világítja meg számunkra a parancsok értelmét. Nem kényszernek tekintjük a szeretet gyakorlását, hanem örömmel fogjuk azt megtenni. A mi Urunk szavainak másik újdonsága az, hogy az ő szeretete lesz a mintája annak, hogy milyen szeretettel forduljunk embertársaink felé. Nem elégedhetünk meg egy általunk kényelmesnek tartott szinttel, hanem a szeretet teljességére, önmagunk teljes odaadására kell törekednünk, miként Jézus is ezt tette a kereszten. A szeretet önmagunk ajándékozása a másik személynek. Isten szeretetből ajándékozta nekünk a Fiút, a Fiúisten szeretetből áldozta fel életét, és nekünk is szeretetből kell életünket Isten szolgálatára szentelnünk. Éljen bennünk az a meggyőződés, hogy amikor felebarátunkat szeretjük, akkor Istent szeretjük, s ha megtagadjuk embertársunktól a szeretetet, akkor ezzel Istent bántjuk meg.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus, feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, az apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk is és erősítsd bennünk az örök élet reményét!
 


2016. április 28., csütörtök

Az Atya 24.



A szeretet fészkében

A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok, de a mennyország, mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek: Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek." (Az Atya szól gyermekeihez, 26) Megdöbbentő szeretet! A folytatás is meglepő: „Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek. Mindent a szeretet vezetett. Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek”(45) Gyakorlatilag azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlóak, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Érthető hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, vagy feladatunk lehet, mi a teendőnk? Hisz nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra. Szent Pál is megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük a segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent szellemi szemmel lát. Látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított.


Himnusz CLI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ


Örök Királyunk, szent Urunk,
Atyával trónoló Fiú,
Ádám ősünket egy szavad
alkotta mint képmásodat.
S midőn az ördög, földiek
ős ellensége, megcsúfolt,
Szűz által testi életet
vállaltál értünk, földi sort,
velünk hogy lakva testben is
Istennel minket egybeköss,
s keresztségben bocsánatot
megváltásképpen adj nekünk.
Kereszthalált az emberek
üdvéért haltál kegyesen,
és ontottad szent véredet
üdvünknek váltságdíjaként.
Fel is támadtál: glóriát
készített néked szent Atyád;
hogy sírból felkelünk mi is,
hívőn megvallja tiszta szív.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ma is van ellenállás az egyházban, de a Szentlélek győz: a pápa csütörtöki homíliája



Ma is van ellenállás az egyházban, de a Szentlélek győz: a pápa csütörtöki homíliája


Ferenc pápa imádkozik a Szent Márta-házban - 


Az egyházban ma éppúgy, mint régen, megfigyelhető az ellenállás a Szentlélek meglepetéseivel szemben, amikor új helyzetek adódnak. Ő azonban segít nekünk, hogy legyőzzük az ellenállást és tovább menjünk, biztosan haladva Jézus útján. Ferenc pápa erről beszélt csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
Heves vita folyhat az egyházban, de a főszereplő mindig a Szentlélek
A napi olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 15,7-21) az ún. apostoli zsinatot írja le. A pápa ehhez fűzve gondolatait megállapította, hogy az egyház főszereplője a Szentlélek. Ő az, aki az első pillanattól fogva erőt adott az apostoloknak az evangélium hirdetéséhez. A Lélek tesz mindent, a Lélek viszi előre az egyházat a maga gondjaival együtt, Ő ad erőt az üldöztetések idején a hitben való megmaradáshoz, mint ahogy az ellenállás és az írástudók megátalkodása közepette is. Ebben az esetben kettős ellenállást tapasztalunk a Szentlélek működésével szemben. Azokét, akik úgy hitték: Jézus csak a kiválasztott népért jött el, és azokét, akik a mózesi törvényt akarták érvényesíteni, beleértve a körülmetélést a megtért pogányok között. Mindebben nagy volt a zűrzavar – állapította meg a pápa.
A Szentlélek új útra terelte a szívüket: ezek voltak a Lélek meglepetései. Az apostolok pedig olyan helyzetekben találták magukat, amit soha nem hittek volna, új szituációkban. Hogyan kezeljék ezeket? A mai olvasmány így kezdődik: „Az apostoli zsinaton heves vita támadt a mózesi törvény megtartása körül”. Őket egyfelől támogatta a Szentlélek ereje – a főszereplő – aki előre ösztökélte őket, mindig csak tovább és tovább… De a Szentlélek bizonyos újdonságok elé állította őket, olyasmik elé, amiket azelőtt soha nem csináltak. Soha. Még csak el sem tudták volna képzelni azt, hogy például a pogányok megkapják a Szentlelket.
Aki fél meghallgatni, annak nincs benne a szívében a Szentlélek
Az apostolok nem tudtak mit kezdeni ezzel a kényes kérdéssel. Így hát gyűlést hívtak össze Jeruzsálembe, ahol mindenki elmondhatta a tapasztalatát, hogyan száll le a Szentlélek a pogányokra is. A végén pedig megegyeztek. De előtte történt egy szép dolog: „Az egész gyülekezet lecsillapodott. Meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen csodajeleket művelt általuk Isten a pogányok között”. Meg kell hallgatni, nem szabad félni a meghallgatástól – nyomatékosította Ferenc pápa. Amikor valaki fél meghallgatni a másikat, akkor a szívében nincs benne a Szentlélek. Meghallgatni: „Te mit gondolsz és miért?” Alázattal hallgatni a másikat. Aztán, miután meghallgatták őket, elhatározták, hogy elküldenek néhány apostolt a görög közösségekbe, vagyis azokhoz a keresztényekhez, akik a pogányságból jöttek, hogy megnyugtassák őket és elmondják: „Jól van, csak így tovább”.
A divatos újdonságok helyett a Lélek meglepetései
A megtért pogányok számára nem kötelező a körülmetélés – ezt a döntést egy olyan levélben hozták nyilvánosságra, amelyben a Szentlélek volt a főszereplő. A tanítványok ki is jelentették: „A Szentlélek és mi úgy döntöttünk...”. Ez az egyház útja az újdonságok előtt, amelyek nem világias újdonságok, nem olyanok, mint a ruhadivat, hanem a Lélek újdonságai, meglepetései, mert a Szentlélek mindig meglep minket. Hogyan oldja meg ezt az egyház? – tette fel a kérdést a pápa. Hogyan néz szembe ezekkel a problémákkal, hogy megoldja őket? Úgy, hogy összeül, meghallgatja a másikat, megvitatja a problémát, imádkozik, aztán meghozza a végső döntést.
A szinodális egyház. Ne féljünk a Lélek hívásától
Ez az egyház útja egészen máig. És amikor a Szentlélek meglep minket valamivel, ami újnak látszik, vagy amit még nem csináltunk így sosem, amit „így kell csinálni”, jön az ellenállás – gondoljunk csak a II. vatikáni zsinatra, mennyi ellenállás volt a zsinaton, hogy egy közeli példát hozzunk. Ma is folytatódik az ellenállás hol így, hol úgy, és a Szentlélek megy előre. Ez az egyház útja: összegyűlni, együtt lenni, meghallgatni egymást, megvitatni, imádkozni, aztán dönteni. Ez az egyház úgynevezett szinodalitása, melyben kifejeződik az egyházi szeretetközösség. És ki teszi a közösséget? A Szentlélek! Újból ő a főszereplő. Mit kér tőlünk az Úr? Hogy engedelmeskedjünk a Szentléleknek. Mit kér az Úr? Hogy ne féljünk, amikor látjuk, hogy a Lélek hív minket.
Az egyház a kezdetektől szembe nézett a Szentlélek meglepetéseivel
A Lélek időnként megállít minket – folytatta homíliáját a pápa. Megállít, ahogy Szent Pállal tette, hogy más merre vezessen minket. Nem hagy egyedül, bátorságot önt belénk, türelmet ad és biztosan vezet Jézus útján, segít, hogy legyőzzük az ellenállásunkat és erősek legyünk a vértanúságban. Kérjük az Úr kegyelmét, hogy megértsük, miként halad előre az egyház; hogy megértsük, miként nézett szembe a kezdetektől a Szentlélek meglepetéseivel. Kérjük a kegyelmet, hogy mindannyian engedelmeskedjünk a Léleknek és így azon az úton járjunk, amelyet az Úr Jézus jelölt ki számunkra és az egész egyháznak – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.


Húsvét ötödik hét csütörtökje



Húsvét ötödik hét csütörtökje


A szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd folytatásában Jézus felfedi a szeretetet, mint minden élő közösség és kapcsolat lényegét. Az Atya szereti a Fiút, aki kiárasztja szeretetét az emberek felé. Az ember válasza egyrészt az, hogy viszonozza ezt a szeretetet. A szeretet azonban elsősorban nem szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Jézus nem csupán beszélt arról, hogy szeretet kapcsolja őt az Atyához, hanem megmutatja annak megnyilvánulásait, azaz engedelmességét az Atyának. Tőlünk is azt várja, hogy iránta való szeretetünk abban váljék valósággá, hogy parancsai szerint élünk.
Az egyoldalú szeretetnek nem sok értelme van, mert a szeretet lényege a kölcsönösség, az egymásnak ajándékozott és az egymástól elfogadott szeretet. Igaz ez az isteni személyek viszonylatában, valamint Isten és az ember kapcsolatában. Ez a szeretet örömöt jelent mindazoknak, akik benne élnek. Jézus öröme abból fakad, hogy teljesíti az Atya parancsait, s öröme azzal teljesedik be, ha mi is az Atya parancsai szerint élünk. A mi számunkra az öröm teljessége az, hogy Krisztus személyében megismerjük az Atyát, tanításában felismerjük az üdvözítő igazságot, és engedjük, hogy elvezessen minket a mennyország el nem múló örömébe.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas szereteted karjaiba repülni.
Lisieux-i Szent Teréz



2016. április 27., szerda

Az Atya 23.



Akik tagadták

„Akik tagadták a feltámadást”

 
A holtak feltámadása nehezen hihető tételnek számított a hitigazságok között. A zsidó gazdasági és politikai elit egy része: a farizeusok és írástudók elfogadták, a másik tábor, az Ószövetség liberálisai, nem. Ez utóbbiak, a szadduceusok csak az anyagot fogadták el, az ember halálát túlélő szellemi lelket nem. Úgy látszik, Jézus beszélt a feltámadásról, akár a sajátjáról, akár a világvégi általános feltámadásról, a szadduceusok egy csoportja a mózesi hagyományok felemlegetésével akarta a maga elveit igazolni. Ezért mondták el ezt az esetet Jézusnak a hallgatósága előtt. Jézus egyszerűen megfelel nekik, ez a mózesi törvény a levirátusról megszűnik. De a feltámadás nagyon fontos igazsága megmarad. Mindenki fel fog támadni a világ végén. Nem ugyanilyen életre, mint a mostani, hiszen az ember teste átalakul, az önfenntartás a táplálkozás szükségtelenné válik. Ugyancsak megszűnik a fajfenntartás ösztöne is, az emberek nem adják tovább az életet, tehát nem lesz szükség a házasságra sem. Viszont kell a feltámadás, mert az ember testben-lélekben élte le az életét, nemcsak a lélek vett részt a jó szolgálatában, hanem a test is, annak is el kell vennie a megfelelő jutalmát. A bűnös test ugyanígy elveszi a büntetést. Addig is boldog lesz a személy a mennyországban a lélekkel együtt, de csak azért, mert biztos abban, hogy a testét is visszakapja. Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az élőké, akik vannak. Nagyon sok ember él a feltámadás hite nélkül, ezért félelmetes nekik a halál. Hirdessük okosan a feltámadást.


Himnusz CL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Esengő szolgák, jöjjetek,
tárjátok fel ma szívetek,
nyissátok dalra ajkatok,
hogy boldog Istent áldjatok!
Délóra bús emléke ez:
örök Bírót ítélnek el,
kihez nem férhet földi vád,
rá gyarló nép halált kiált.
Minket szívbéli hála köt,
vétkünk miatt is féljük őt,
s ha bősz ellenség ront reánk,
védelmet tőle kér imánk.
Kérleljük most az ég Urát,
Királyát s véle egy Fiát,
s a Szentlelket, ki egy velük,
Háromságban egy Istenünk! Ámen.


Ferenc pápa: Ismerheted az egész Bibliát, de az még nem jelenti, hogy szeretsz is!



Ferenc pápa: Ismerheted az egész Bibliát, de az még nem jelenti, hogy szeretsz is!


Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédről elmélkedett április 27-én, szerdán délelőtt Ferenc pápa az általános kihallgatás keretében a Szent Péter téren.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédről elmélkedünk (vö. Lk 10,25–37). Egy írástudó próbára teszi Jézust ezzel a kérdéssel: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25). Jézus azt kéri, hogy ő maga adja meg a választ, ő pedig tökéletesen válaszol: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat” (Lk 10,27). Jézus így biztatja: „Tedd ezt, és élni fogsz” (Lk 10,28).
Akkor az az ember egy másik kérdést tesz fel, amely nagyon értékes lesz számunkra: „Ki az én felebarátom?” (Lk 10,29), s ezen azt érti: „A rokonaim? A honfitársaim? A velem azonos vallásúak?...” Végeredményben egy világos szabályt szeretne, amely alapján „felebarátként” és „nem felebarátként” osztályozhatja a többieket, vagyis hogy kiket lehet és kiket nem lehet felebarátként kezelni.
Jézus pedig egy példabeszéddel válaszol, amelyben egy pap, egy levita és egy szamaritánus szerepel. Az első kettő a templomi istentisztelethez kapcsolódó személy; a harmadik viszont egy szakadár, idegennek, pogánynak és tisztátalannak tartott zsidó, egy szamariai. A Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton a pap és a levita egy halálán lévő emberbe botlanak, akit a rablók megtámadtak, kifosztottak és magára hagytak. Az Úr törvénye azt írta elő, hogy az ilyen esetekben kötelező segíteni, ők ketten azonban megállás nélkül továbbmentek. Siettek… A pap valószínűleg az órájára nézett, és azt mondta: „Jaj, elkésem a miséről… misét kell mondanom.” A másik meg talán ezt mondta: „Jaj, nem is tudom, a törvény megengedi-e, mert vérrel érintkeznék, és az tisztátalanná tenne…” Kikerülik, nem mennek a közelébe. A példabeszédnek ez az első tanítása számunkra: nem automatikus, hogy aki Isten házába jár és tudomása van Isten irgalmasságáról, az szeretni is képes felebarátját. Nem automatikus! Ismerheted az egész Bibliát, ismerheted az összes liturgikus rubrikát, ismerheted az egész teológiát, de az ismerésből még nem következik automatikusan, hogy szeretsz is: a szeretetnek más az útja, értelemre is szükség van, de valami többre is… A pap és a levita látják, de figyelmen kívül hagyják, nézik, de nem gondoskodnak róla. Pedig nem igazi az istentisztelet, ha nem válik a felebarát szolgálatává! Sose felejtsük el: látva annak az éhségtől, erőszaktól és jogtalanságtól meggyötört sok embernek a szenvedését, nem maradhatunk külső szemlélők! Mit jelent, ha valaki nem törődik az emberek szenvedésével? Azt jelenti, hogy nem törődik Istennel! Ha nem megyek közelebb ahhoz a férfihoz, ahhoz a nőhöz, ahhoz a gyermekhez vagy ahhoz az öreghez, aki szenved, akkor Istenhez nem megyek közelebb.
Elérkeztünk a példabeszéd középpontjához: a szamaritánus, vagyis épp az, akit lenéztek, akiért egy lyukas garast sem adott volna senki, és akinek bizonyára megvoltak a saját teendői, elintézendő dolgai, amikor meglátja a sebesültet, nem megy tovább, mint a másik kettő, akik a templomhoz tartoztak, hanem „megesett rajta a szíve” (Lk 10,33). Így mondja az evangélium: „megesett rajta a szíve”, vagyis meghatotta a szívét, megindította bensőjét. Ez a különbség. A másik kettő látott, de szívük hidegen zárva maradt. A szamaritánus szíve ellenben egy ütemre dobbant magának Istennek a szívével. Az együttérzés ugyanis Isten irgalmasságának lényegi jellemzője. Isten együttérez velünk. Mit jelent ez? Velünk együtt szenved, átérzi fájdalmainkat. A „compassio” szó szerint azt jelenti, hogy valaki együtt szenved valakivel. Az ige arra utal, hogy az ember bensője megmozdul és megrendül a másik baja láttán. Az irgalmas szamaritánus mozdulataiban és cselekedeteiben pedig Isten irgalmas cselekvését ismerjük fel az egész üdvtörténetben. Ugyanezzel az együttérzéssel siet mindannyiunk elé az Úr: ő nem hagy figyelmen kívül minket, ismeri fájdalmainkat, tudja, mekkora szükségünk van a segítségre és a vigasztalásra. Közelünkbe jön, és nem hagy magunkra minket. Mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést, és válaszoljunk rá szívünk mélyén: „Hiszek ebben? Hiszem, hogy az Úrnak megesik a szíve rajtam, úgy, amilyen vagyok, bűnös, tele gonddal-bajjal?” Ha csak gondolunk erre, akkor a válasz nyilvánvalóan igen. De mindannyiunknak szívébe kell tekintenie, hogy hisz-e Istennek ebben az együttérzésében, a jóságos Istenben, aki odajön hozzánk, meggyógyít és megsimogat minket. De ha mi visszautasítjuk is, ő vár: türelmes, és mindig ott van mellettünk.
A szamaritánus valóban irgalmasan cselekszik: bekötözi az ember sebeit, elviszi egy fogadóba, személyesen viseli gondját, és gondoskodik ellátásáról. Mindez azt tanítja nekünk, hogy az együttérzés, a szeretet nem egy futó érzelem, hanem azt jelenti, hogy gondjainkba vesszük a másikat olyannyira, hogy azt saját bőrünkön érezzük. Azt jelenti, hogy kockáztatunk, és minden szükséges lépést megteszünk, csakhogy „közeledjünk” a másikhoz, egészen addig, míg azonosulunk vele: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez az Úr parancsa.
A példabeszéd után Jézus megfordítja az írástudó [eredeti] kérdését, és azt kérdezi tőle: „Mit gondolsz, e három közül melyik a felebarátja annak, aki a rablók kezére került?” (Lk 10,36). A válasz egyértelmű: „Aki irgalmasságot cselekedett vele” (Lk 10,27). A példabeszéd elején a pap és a levita számára a felebarát a félholt ember volt; a végén pedig a felebarát a szamaritánus, aki a félholt közelébe ment. Jézus megfordítja tehát a nézőpontot: ne osztályozzunk másokat aszerint, hogy ki felebarát és ki nem. Te bárki felebarátjává lehetsz, aki segítségre szorul, te pedig találkozol vele, és akkor válsz felebaráttá, ha szívedben együttérzés ébred, vagyis ha képes vagy együtt szenvedni a másikkal.
Ez a példabeszéd csodálatos ajándék, de feladat is mindannyiunknak! Jézus nekünk is elismétli azt, amit az írástudónak mondott: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,37). Valamennyien arra kaptunk meghívást, hogy az irgalmas szamaritánus útját járjuk, aki Krisztus alakja: Jézus lehajolt hozzánk, szolgánkká lett, és így megmentett minket, hogy mi is úgy szerethessük egymást, ahogyan ő szeretett minket.


Húsvét ötödik hetének szerdája



Húsvét ötödik hetének szerdája


A szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszédben mélyértelmű tanítás rejlik az Egyházról, mint a Krisztusban hívők és az őt követők közösségéről és mint Isten újszövetségi népéről. A példázat hallatán minden bizonnyal a választott nép és Isten kapcsolatára gondoltak egykor az emberek, mert a szőlő képe végigvonul az ószövetségi írásokban, a prófétai jövendölésekben és a zsoltárokban. Ezek szerint Izrael népe Isten szőlőskertje, szőlőültetvénye. Isten mindent megad a választott nép tagjainak a lelki növekedésre, ezért jogosan várja, hogy gyümölcsöt teremjenek. Az engedetlen, az Istennel szembeszegülő, az isteni törvények útjáról letérő emberek csak vadszőlőt, értéktelen gyümölcsöt teremnek.
Amikor Jézus igazi szőlőtőnek nevezi magát, akkor azt tanítja, hogy hozzá kell kapcsolódnunk, és őbenne kell jó gyümölcsöt teremnünk. A mennyei Atya jó szőlőtőként ültette el őt az emberek világába, hogy hozzá kapcsolódva, belőle életerőt merítve növekedjünk lelkiekben és éljünk Istennek tetsző módon. Jézussal mindenünk megvan, ami szükséges az istengyermeki élethez. Ő az élet, az üdvösség, az öröm és a boldogság közvetítője számunkra. Őbenne élet van és ő az örök élet ajándékozója. Éljünk vele, éljünk belőle és éljen ő bennünk!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.