Ferenc pápa a fiataloknak: A boldogság nem egy letölthető alkalmazás!

Április 24-én délelőtt Ferenc pápa hatvanezer ünneplő fiatallal együtt mutatta be a szentmisét a Szent Péter téren, akik az irgalmasság szentévének alkalmából zarándokoltak Rómába. A Regina caelit a szentmise végén imádkozta el.

Szentbeszédét és a mise végén mondott szavait teljes terjedelmükben közöljük.

A Szentatya homíliája:

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35).

Kedves fiúk és lányok, milyen nagy felelősséggel járó feladatot bíz ma ránk az Úr! Azt mondja, hogy az emberek arról ismerik majd fel Jézus tanítványait, hogy mennyire szeretik egymást. Más szóval a szeretet a keresztény ember személyazonosító igazolványa, az egyetlen érvényes dokumentum, amely alapján Jézus tanítványaiként azonosítanak minket. Az egyetlen érvényes dokumentum! Ha ez az okmány lejár, és nem újítjuk meg rendszeresen, nem vagyunk többé a Mester tanúi. Ezért kérdezem tőletek: el akarjátok-e fogadni Jézus meghívását arra, hogy tanítványai legyetek? Akartok-e az ő hű barátai lenni? Jézus igaz barátja lényegileg a konkrét szeretettel tűnik ki, nem „felhőkanalazó” szeretettel, nem, hanem a konkrét szeretettel, amely ott ragyog az életében. A szeretet mindig konkrét. Aki nem konkrét, hanem csak beszél a szeretetről, az szappanoperába való. Meg akarjátok-e élni ezt a szeretetet, amelyet ő ad nekünk? Akarjátok vagy nem? Igyekezzünk hát az ő iskolájába járni, amely egy életiskola, hogy megtanuljunk szeretni. És ez minden napnak a munkája: megtanulni szeretni.

Először is, ha valaki szeret, az szép, az olyan út, amelyen járva boldogok vagyunk. De ez egyáltalán nem könnyű, hanem erőfeszítést igényel, fáradsággal jár. Gondoljunk arra például, amikor ajándékot kapunk: az boldoggá tesz minket, de az ajándékot nagylelkű emberek készítették el, olyanok, akik rászánták az idejüket és energiájukat, és így, azáltal, hogy valamit ajándékba adnak nekünk, önmagukból is nekünk adnak valamennyit, amit meg tudnak vonni maguktól. Gondoljunk arra az ajándékra is, amelyet szüleitek és vezetőitek adtak nektek azzal, hogy lehetővé tették számotokra, hogy eljöhessetek Rómába erre a nektek szervezett jubileumra. Elterveztek, megszerveztek, előkészítettek mindent nektek, és ez örömet adott nekik, még ha esetleg nekik le is kellett mondaniuk egy utazásról. Ez a szeretet konkrétsága! Szeretni ugyanis azt jelenti, hogy adunk, de nemcsak valami foghatót, hanem valamit önmagunkból: időnket, barátságunkat, képességeinket.

Nézzünk csak az Úrra, akit nem tudunk felülmúlni nagylelkűségben! Oly sok ajándékot kapunk tőle, és nap mint nap meg kellene köszönnünk neki… Azt szeretném kérdezni tőletek: ti mindennap köszönetet mondotok az Úrnak? Még ha mi meg is feledkeznénk róla, ő nem feledkezik meg arról, hogy mindennap valami különleges ajándékot adjon nekünk. Ez nem olyan ajándék, amelyet kezünkbe foghatnánk és használhatnánk, hanem annál nagyobb, az életünk szempontjából fontos! Mit ajándékoz nekünk az Úr? Az ő hűséges barátságát ajándékozza nekünk, amelyet soha nem von vissza! Az Úr örök barát! Ha te csalódást okozol is neki, és eltávolodsz tőle, Jézus továbbra is szeret téged, melletted van, és jobban hisz benned, mint te hiszel magadban. Ez a szeretet konkrétsága, amelyre Jézus tanít minket. És ez rendkívül fontos! Mert az a legnagyobb akadálya annak, hogy megfelelőképpen nőj fel, ha senkinek sem vagy fontos – és ez szomorú! –, ha mellőzöttnek érzed magad. Az Úr azonban mindig veled van, és örül annak, hogy veled lehet. Ahogyan fiatal tanítványaival tette, neked is a szemedbe néz, és hív, hogy kövesd, hogy „evezz ki a mélyre”, és „vesd ki a hálót”, bízva az ő szavában, vagyis arra hív, hogy kamatoztasd talentumaidat az életben, vele együtt, félelem nélkül. Jézus türelmesen vár rád, várja a válaszod, várja az igened.

Kedves fiatalok, a ti korotokban új módon jelentkezik bennetek a vágy, hogy szeressetek és szeretetet kapjatok. Ha jártok az Úr iskolájába, ő megtanít arra is, hogyan tegyétek szebbé a szeretet és a gyengédség kifejezését. Szívetekbe ülteti azt a jó szándékot, hogy birtokolni akarás nélkül szeressetek: vagyis hogy úgy szeressétek a másikat, hogy ne akarjátok kisajátítani, hanem hagyjátok meg a szabadságát. Mert a szeretet szabad! Nem igazi a szeretet, ha nem szabad! Az Úr meghagyja szabadságunkat, amikor szeret minket. Ő állandóan közel van hozzánk! Mi mindig kísértést érzünk arra, hogy a szeretetet beszennyezzük azzal az ösztönös igénnyel, hogy megszerezzük és „birtokoljuk” azt, amihez kedvünk van, és ez önzőség. A fogyasztói kultúra is csak erősíti ezt a tendenciát. De minden dolog, ha túlságosan szorítod, tönkremegy, elromlik; aztán ott maradsz csalódva, belül üresen. Ha viszont hallgatjátok az Úr szavát, ő feltárja előttetek a gyengédség titkát: gondját viselni a másiknak, vagyis tisztelni, védelmezni és megvárni őt. Ez a gyengédség és a szeretet konkrétsága!

Ifjúságotok ezen éveiben nagy szabadságvágyat is észleltek magatokban. Sokan azt mondják majd nektek, hogy szabadnak lenni azt jelenti, hogy azt tesszük, amit akarunk. Itt viszont tudnunk kell nemet mondani. Ha nem tudsz nemet mondani, nem vagy szabad! Az az ember szabad, aki képes igent mondani, és képes nemet mondani. A szabadság nem az, hogy mindig azt teszem, amihez kedvem van: ez zárttá, távolságtartóvá tesz minket, meggátolja, hogy nyitott és őszinte barátok legyünk; nem igaz az, hogy ha én jól érzem magam, akkor minden rendben van. Nem, nem igaz! A szabadság ezzel szemben az az ajándék, hogy képes vagyok a jót választani: ez a szabadság! Az a szabad, aki a jót választja, aki azt keresi, ami Istennek tetszik, még ha az fáradságos, még ha az nehéz is. Én azonban hiszek abban, hogy ti, fiatalok, nem féltek az erőfeszítéstől, és bátrak vagytok! Csakis bátor és határozott döntésekkel valósulnak meg a legnagyobb álmok, azok, amelyekért érdemes odaadni az életünket. Bátor és határozott döntésekkel! Ne elégedjetek meg a középszerűséggel, a „tengődéssel”, azzal, hogy kényelemesen csak úgy elvagytok! Ne bízzatok abban, aki elvonja figyelmeteket az igazi gazdagságtól, amely ti magatok vagytok, és azzal ámít titeket, hogy az élet csak akkor szép, ha sok mindenetek van! Ne higgyetek annak, aki el akarja hitetni veletek, hogy akkor vagytok értékesek, ha olyan erőssé gyúrjátok magatokat, mint a filmhősök, vagy ha a legújabb divat szerint öltözködtök! Boldogságotoknak nincs ára, és nem lehet megvásárolni; nem egy alkalmazás, amelyet letölthetnétek a mobilotokra: még annak legújabb változata sem tudna segíteni titeket, hogy szabaddá és a szeretetben naggyá váljatok. A szabadság más dolog.

Mert a szeretet annak az embernek a szabad ajándéka, akinek nyitott a szíve. A szeretet felelősség, de egy szép felelősség, amely egész életen át tart. A szeretet annak az embernek a mindennapi igyekezete, aki nagy álmokat képes megvalósítani! Ó, jaj azoknak a fiataloknak, akik nem képesek, akik nem mernek álmodni! Ha egy a ti korotokban lévő fiatal nem képes álmodni, az már nyugdíjba is ment, nem fog előrelépni. A szeretet bizalomból, tiszteletből, megbocsátásból táplálkozik. A szeretetet nem azáltal valósítjuk meg, hogy beszélünk róla, hanem azzal, hogy megéljük: nem egy kedves költemény, amelyet kívülről meg kell tanulni, hanem egy életdöntés, amelyet gyakorlatba kell ültetni! Hogyan fejlődhetünk a szeretetben? A titok még mindig az Úr: Jézus önmagát adja nekünk a misében, megbocsát és békével tölt el minket a gyónásban. Ott tanuljuk meg befogadni az ő szeretetét, magunkévá tenni és továbbadni azt a világba. És amikor úgy érzitek, hogy nehéz szeretni, amikor nehéz nemet mondani a rosszra, nézzetek Jézus keresztjére, öleljétek át, és ne engedjétek el a kezét, amely felfelé vezet benneteket, és felemel, ha elestek.

Az életben állandóan elesünk, mert bűnösök, gyengék vagyunk. De ott van Jézus keze, amely felemel és talpra állít minket. Jézus azt akarja, hogy álljunk! Milyen szép az a szó, amelyet Jézus a bénáknak mond: „Állj fel!” Isten azért teremtett minket, hogy álljunk. Van egy szép ének, amelyet a hegymászók énekelnek, miközben felfelé haladnak; az ének így szól: „A hegymászás művészetében nem az a fontos, hogy ne essünk el, hanem az, hogy ne maradjunk elesve!” Bátran fel kell egyenesednünk, engednünk kell, hogy Jézus keze felsegítsen minket. És nagyon sokszor ez a kéz egy barátunk keze által, szüleink keze által, olyanok keze által ér el minket, akik elkísérnek minket életünkben. Maga Jézus is ott van. Álljatok fel! Isten talpon állva, mindig állva akar látni titeket!

Tudom, képesek vagytok nagy barátságról és jóságról tanúskodó tettekre. Arra kaptatok meghívást, hogy így építsétek a jövőt: együtt a többiekkel és a többiekért, és sohasem valaki ellen! Építeni nem lehet valaki „ellen”: azt rombolásnak hívják! Csodálatos dolgokat visztek majd végbe, ha már mostantól jól felkészültök, ha teljes mélységében megélitek mostani életkorotokat, mely oly gazdag ajándékokban, és ha nem féltek az erőfeszítéstől. Olyanok legyetek, mint a bajnok sportolók, akik magas célokat érnek el, mert nap mint nap alázattal és keményen edzenek. Mindennapi programotok az irgalmasság cselekedetei legyenek: azokban eddzétek magatokat lelkesen, hogy az élet bajnokai, a szeretet bajnokai legyetek! Így majd Jézus tanítványaiként ismernek fel az emberek titeket. Így nálatok lesz a keresztények személyazonosító igazolványa. És biztosíthatlak titeket: az örömötök teljes lesz!

A Szentatya szavai a szentmise végén, a Regina caeli elimádkozása előtt:

E jubileumi szentmise végén különösen rátok gondolok, kedves fiúk és lányok! Olaszországból és a világ különféle tájairól érkeztetek, hogy testvériesen együtt töltsetek pár napot, és megosszátok hiteteket egymással. Köszönöm örömteli és harsány tanúságtételeteket! Bátran haladjatok előre!

Tegnap Burgosban (Spanyolországban) boldoggá avatták Valentín Palencia Marquina áldozópapot és négy vértanútársát, fiatalokat, akiket hitük miatt öltek meg a spanyol polgárháború alatt. Áldjuk az Atyát e bátor tanúságtevőiért, és könyörögve kérjük, hogy közbenjárásukra szabadítsa meg a világot minden erőszaktól.

Folytonosan aggódom azokért a püspök, pap és szerzetes testvéreinkért, katolikusokért és ortodoxokért, akik már régóta raboskodnak Szíriában. Az irgalmas Isten érintse meg elrablóik szívét, és adja meg testvéreinknek, hogy minél előbb kiszabaduljanak, és visszatérhessenek közösségeikbe. Mindannyiatokat kérem, hogy imádkozzatok ezért, és ne feledkezzünk meg a többi elrabolt emberről sem a világban.

Ajánljuk minden vágyunkat és reményünket Máriának, az irgalmasság anyjának közbenjárásába!

[Az áldás után:]

Kedves fiatalok, megünnepeltétek a jubileumot, és most keresztény önazonosságotok örömével tértek haza. Egyenesen állva, felemelt fejjel, személyazonosító igazolványotokkal kezetekben és szívetekben! Az Úr kísérjen titeket! Kérlek titeket, imádkozzatok értem is! Köszönöm!