2016. április 25., hétfő

Szent Márk evangélista



Szent Márk evangélista



A mai napon a négy evangélista egyikét, Szent Márkot ünnepeljük, akinek műve időrendben a legkorábban keletkezett. A szentírástudósok korábban azt valószínűsítették, hogy a jeruzsálemi templom lerombolása után, a 70-es évek elején született a Márk szerinti evangélium, de az újabb kutatások még korábbra, a 60-as évek végére teszik a keletkezést. Márk nem tartozott a tizenkét apostol közé, egészen fiatal lehetett még Jézus idejében. Ismeretei onnan származnak, hogy Péter apostol útitársa, kísérője volt, s feltehetően az apostol halála indíthatta arra, hogy lejegyezze mindazt, amit igehirdetéséből az évek során megjegyzett. Márk írásával olyan új irodalmi mintát alkotott, amelyet aztán Máté, Lukács és János is követett, s amelyet sajátos műfaja miatt evangéliumnak, örömhírnek nevezünk.
Márk evangélistának az volt a célja, hogy a következő nemzedékekben hitet ébresszen Jézus iránt, aki meghirdette és elhozta az Isten országát, példabeszédekben tanított, követésére hívta az embereket, halálában és feltámadásában Isten Fiának, a Megváltónak bizonyult.
Az evangélium olvasása napjainkban is arra hív, hogy belépjünk Isten országába és magunk is tegyünk annak növekedéséért, legyünk Jézus tanítványai, hiszen ő a mi Megváltónk, aki elvezet az örök életre.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Isten Fia, téged az Atya minden idők minden emberéhez küldött a föld minden részére! Téged kérünk Mária által, a te édesanyád és a mi édesanyánk által: ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen hivatásokban, különösen ne hiányozzanak azok, akik egészen a te országodért szentelik magukat.
Szent II. János Pál pápa



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése