2018. április 28., szombat

Dobszay Benedek OFM: A szerzetesség a meghívó Istenről ad prófétai jelet



Dobszay Benedek OFM: A szerzetesség a meghívó Istenről ad prófétai jelet


Dobszay Benedekkel, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnökével Szerdahelyi Csongor készített interjút abból az alkalomból, hogy márciusban három évre megválasztották a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának élére.


– Elődje, Labancz Zsolt SP két cikluson át volt a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának vezetője. Ezalatt rendezték meg 2015-ben a megszentelt élet évét, amely fontos esemény volt a szerzetesrendek életében. Milyen örökséget vesz át, és merre szeretnének továbbhaladni?
– Két nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni. Először is: úgy gondolom, hogy nekünk most elsősorban nem új dolgoknak kell nekiállnunk, hanem folytatnunk kell azt, ami elkezdődött. A másik: nem az a fontos, hogy én vagy Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke mit akar (a férfi konferencia elnöke mellett, vele egyenlő rangban van elnöke a női konferenciának is, aki jelenleg Lobmayer Ágnes M. Judit SSND, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője – a szerk.), hanem együtt kell keresnünk a magyar szerzetesség és a két konferencia közös szándékait.
Ebben az elnökségben a vezető nem fölötte áll a többi szerzetesrendnek, hanem az a feladata, hogy koordinálja az elöljárók gondolatait, véghezvigye és szolgálja a magyar szerzetes közösségek kéréseit és szándékait.
– Minden szerzetesrendnek más-más karizmái vannak. Együtt többre képesek és erősebbek a rendek, mint külön-külön, a saját útjukon haladva?
– Igen. Ebben biztosak vagyunk. Jó tapasztalat, a rendszerváltás óta pedig különösen is érzékelhetjük, hogy a magyar egyházban a megszentelt életet élők szeretnek és eredményesen tudnak együtt munkálkodni. A megszentelt élet évének megszervezése – különösen a Szerzetesek tere elnevezésű program – pontosan azt bizonyította, hogy ha egy-egy szerzetesközösségnek már nincs is elég ereje például egy nagy rendezvény megszervezésére, akkor összefogva nagyobb dolgok születhetnek, mint ami külön-külön származhat a közösségekből. Számomra a szerzetesi együttműködésben nagyon szép, személyes élmény volt például az Iránytű hivatástisztázó műhely, ahol több szerzetesközösségből jöttünk össze segíteni a fiatalokat, hogy megtalálják a saját életútjukat.
Különleges, spirituális tapasztalat volt ebben a programban, hogy a különböző lelkiségek vagy lelkiségi családok jelenlévő tagjai nem versengtek, hanem egy nagyon szép, sokszínű „kórust” tudtak alkotni, melyben senkinek nem kellett föladnia azt, ami a sajátja, viszont erősödhetett és gazdagodhatott a másik tapasztalatából.
– Nagyon különbözőek a szerzetesrendek – nemcsak egy külső szemlélő számára a habitusuk, de életkorok, karizmák és küldetések tekintetében is. Vannak rendek (ez talán a női rendek között látványosabb), melyeknek karizmái betöltötték küldetésüket. Néhány hónappal ezelőtt még száz szerzetesrend volt Magyarországon, amelyet jegyzett a szerzetesi iroda, ma kilencvenkilenc – a szám vélhetően a most következő három év alatt is csökkenni fog…
– Igen, ez így van. Együttműködésünk szerves része, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Nagyon szép dolog, hogy a magyar szerzetesség egésze felelősséget érez minden egyes rendjéért, közösségéért és minden tagjáért is. Tapintatosan kell kezelni, amikor egy szerzetesközösség gyengülni kezd, hiszen minden rendnek megvan a joga ahhoz, hogy tervezze a maga jövőjét. Mégis, a szerzetesség egészének ott kell lennie, hogy segítő kezet nyújtson, támogassa és felkarolja ezeket a közösségeket, ha ők is így akarják. A közeljövőben egyik feladatunk lehet, hogy készítsünk egy segédanyagot arra az esetre, ha egy rendnek a meggyengülés miatt esetleg le kell mondania bizonyos intézményeiről, házairól vagy bármi másról. Segítséget kell nyújtanunk abban, hogy hogyan viheti végbe egy közösség törvényesen és emelt fővel ezeket a döntéseket. De nemcsak a megfáradt közösségeknek, hanem sokszor egy életerős rendnek is vannak olyan pillanatai, amikor úgy érzi, hogy segítségre szorul egy intézmény fenntartásában vagy a képzések szervezésében. Ehhez próbálunk olyan együttműködést felkínálni, amely egyik félnek sem teher, amelyben bizalommal számíthatunk egymásra.

– Vannak olyan, az elmúlt 30–40 évben született közösségek, melyek törekvéseinek vannak szerzetesi elemei. Sokszor újszerű módon. Mennyire integrálódnak a munkaközösségbe ezek az új közösségek?
– A szerzeteselöljárók konferenciája létezésének van egy jogi oldala, melynek szentszéki alapjai vannak: a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja alá tartozó rendeknek minden országban létre kell hozniuk egy ilyen konferenciát, ami a Szentszék által elfogadott statútummal, szabályzattal rendelkezik. Az említett újszerű közösségek gyakran nem a szerzetesi kongregáció alá, hanem a Világiak Pápai Tanácsa alá tartoznak, ebből kifolyólag az ő részvételük a konferenciában nem kötelező. Magyarországon azonban mind a női, mind a férfi elöljárói konferenciában az a rend alakult ki, hogy ezen közösségek képviselői is jelen vannak – jóllehet, csak meghívottként – a megbeszéléseken, és részvételükkel gazdagítják az együttműködést. Az elnökségek ily módon őket, az ő érdekeiket is képviselik.
– A Szentszék hivatali rendszerében a női és a férfi szerzetesség is a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja alá tartozik, tehát nincs külön férfi és női kongregáció. Magyarországon mégis külön testület működik. Mi ennek a létjogosultsága? Vannak külön női és férfi problémák?
– Nálunk elsősorban történelmileg alakult ez ki így. Azt láthatjuk azonban, hogy vannak ügyek, amelyek máshogyan jelennek meg férfi és női oldalakon, emiatt indokolt is lehet a külön konferencia. Európában több országban egyetlen, egységes konferencia van. Lehet, hogy egyszer majd Magyarországon is olyan döntésre jutnak a vezetők, hogy az egységesítés felé kell indulni. De most így működik, és nagyon jó látni, hogy ez a két konferencia – különösen a két elnökség – remekül együtt tud működni.
– Hány férfi szerzetes van most Magyarországon?
– Hazánkban jelenleg hatvanhat női és harminchárom férfi közösségben összesen ezernégyszáz szerzetes él. Kicsit több mint egyharmaduk, tehát több mint ötszázan férfiak. Az előző elnökség komoly adatbázist hagyott a jelenlegi vezetőségre, amelyből nagyon sok információt könnyen ki lehet nyerni. Ennek publikus része az interneten elérhető szerzetesi térkép.

– Mivel gazdagítja a szerzetesség a magyar Egyházat? Vannak egyházmegyék, ahol nagyon kevés a szerzetes, és van, ahol többen vannak…
– Sokan a feladata, a munkája felől közelítik meg a szerzetességet, vagy sokszor arról az oldalról, hogy ők imádkoznak. Az egyházképtől függ, hogy mit jelent a szerzetesség, de valójában ennek tartalma mélyebb, mint amit kívülről láthatunk. Az Egyházban Isten meghív embereket egy egészen különleges, sajátos életre. A szerzetesek már csupán a létükkel és egyéni elköteleződésükkel is színesítik az Egyházat. Létezésük fölötte áll annak, hogy milyen munkát végeznek. A szerzetesség valójában a meghívó Istenről ad prófétai jelet az Egyházban, és bizonyos emberek számára ez az üdvösség útja. Egy egyházmegyében élve, az ott élők számára létükkel megmutatják, hogy az üdvösség elérésének ez is egy lehetséges formája, hogy Isten ezen az életállapoton keresztül is vezethet valakit életszentségre.
– 1990 előtt négy évtizeden át alig volt jelen a szerzetesség látható módon a magyar Egyház életében. A négy szerzetesrend – melyek legálisan működhettek – tagjai habitusukat csak a gimnáziumok és kolostorok falain belül hordhatták, a templomban már nem volt ajánlatos abban mutatkozni… Azóta eltelt majdnem három évtized, és mára jól láthatóan visszatért az Egyházba a szerzetesség. Elfoglalta-e a magyar közgondolkodásban az őt megillető helyét, azt, ami alapján ki tud teljesedni a közjó és az Egyház szolgálatában?
– Úgy látom, hogy sok egymással ellentétes folyamat zajlik. Egyrészt a rendszerváltás óta – bár vannak belépő tagok, és azóta sok szerzetesrend megjelent, vagy visszatért – nagy létszámbeli csökkenésnek lehettünk tanúi, egyszerűen demográfiai okok miatt.
– Az egyházmegyés papság körében is hasonló tendencia figyelhető meg…
– Igen… Emellett azt gondolom, hogy a szerzetesség sokat alakult az elmúlt évtizedekben, és a rendi élet sok helyen fontos tényezővé vált. A fővárosban és bizonyos egyházmegyékben több szerzetesközösség is jelen van – sok esetben például a különböző intézmények fenntartása miatt –, ugyanakkor vannak Magyarországon olyan vidékek, ahol feltehetően még a mélyen vallásos, katolikus emberek sem tudják igazán, hogy mit jelent a szerzetesség, egyszerűen azért, mert nem találkoznak vele, és lehet, hogy a hitoktatásban sem jelenik meg eléggé a szerzetesség témája. Ebben érdemes lenne fejlődnünk: dolgoznunk kellene azon, hogy a szerzetesség lényege hitelesen megjelenjen azok előtt is, akik saját egyházközségükben, közösségükben még soha nem találkoztak szerzetessel.
– Akkor tehát van tennivalója a magyar Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának az elkövetkező három évben.
–Igen, mindenképp, és hála Istennek – bár új problémák, új teendők mindig vannak – munkánkat nem nulláról indítjuk; sok területen már kész stratégiát örököltünk. Ennek segítségével vihetjük tovább a már elkezdett folyamatokat, így szolgálva munkánkkal a magyar szerzetességet.


Húsvét negyedik hét szombatja



Húsvét negyedik hét szombatja


A mai evangélium az Atya és a Fiú közti kapcsolat mélyebb tartalmára világít rá. A háttérben ez a kérdés rejlik: miért Jézus az egyetlen közvetítő az emberek és az Isten között? Jézus tanításából megtudjuk, hogy ő teljes közösségben van az Atyával és ebbe a közösségbe hívja tanítványait is. Az Atyával való tökéletes egységét jelzi, hogy szavaival az Atya mondanivalóját közli és cselekedeteivel az Atya szándékait hajtja végre.
Ennek az Istenben lévő tökéletes egységnek a megértése természetesen nem könnyű számunkra, ahogyan az apostolok sem értették meg pontosan Mesterük szavait. Valami konkrétabbat, megtapasztalhatóbbat szeretnének. Ezért kéri Fülöp, hogy Jézus mutassa meg az Atyát. Jézus válasza továbbra is rejtélyes egy kissé: „Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!” (Jn 14,10).
Jézus azt állítja továbbá, hogy Isten nem csak az ő Atyja, hanem minden emberé. Arra bátorít, hogy imádságainkban Atyánknak szólítsuk őt, s gyermeki bizalommal forduljunk hozzá kéréseinkkel. A tékozló fiúról és irgalmas atyjáról szóló példabeszédben pedig csodálatos képet tár elénk arról, hogy Isten minden bűnünk ellenére kész megbocsátani nekünk. Isten számtalan jelét adja, hogy atyai szeretettel, gondoskodással fordul felénk. Engedjük, hogy Jézus a mennyei Atyához vezessen minket!
© Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.


2018. április 27., péntek

A templom a keleti ember számára a remény szimbóluma – Iraki plébános előadása az újjáépítésről



A templom a keleti ember számára a remény szimbóluma – Iraki plébános előadása az újjáépítésről

Április 26-án este Salar Kajo, az iraki Tell-Aszkúf plébánosa tartott előadást a PPKE Jog- és Államtudományi Karán a magyar kormány település-újjáépítésben nyújtott segítségéről az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság szervezésében.

A megjelenteket Major Balázs dékánhelyettes, arabista, régész köszöntötte, aki többször végzett régészeti ásatásokat Irakban, Szíriában, Libanonban. Elmondta: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elkötelezett a vallási párbeszéd és a rászorulók megsegítése mellett. Magyarország egyedüliként vállalta, hogy a közel-keleti keresztényeket – akik jelenleg a világ legüldözöttebb vallási kisebbségét alkotják – a szülőhelyükön segítse.
Soltész Miklós, a kormány egyházügyi és civil ügyekért felelős államtitkára bevezetőjében köszönetet mondott Hölvényi György európai parlamenti képviselőnek – aki elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy nekünk, európaiaknak hatalmas a felelősségünk abban, hogy segítsük a Közel-Keleten üldözött keresztényeket –, valamint Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma távozó vezetőjének, aki mindig hangoztatta, hogy a helyben segítés a legfontosabb, a migrációt nem kiterjeszteni kell, hanem segíteni az üldözötteket a szülőföldön maradásban.

A magyar kormány eddig 580 millió forinttal (kétmillió dollár) támogatta az iraki Ninivei-fennsíkon lévő települések, köztük Tell-Aszkúf újjáépítését.
Salar Kajo, Tell-Aszkúf plébánosa előadásában köszönetet mondott az őt elkísérő, az újjáépítésben komoly szerepet játszó mérnököknek. Emlékeztetett: jelenleg az Iszlám Állam (ISIS) által okozott súlyos károk helyreállítása zajlik Irakban, de az emberek már kezdenek visszatérni a falvakba, és ez nagyban köszönhető a magyar kormány segítségének.

A plébános kiemelte: amikor segítséget kértek az európai kormányoktól, hogy támogassák őket az újjáépítésben, Magyarország volt az első, amely reagált, és pénzügyileg finanszírozta őket. Salar Kajo szavaiból kiderült: az iraki Ninivei-fennsík északi részén lévő falvakba, így Tell-Aszkúfba már több mint ezer családnak sikerült visszatérnie. Újraépültek az iskolák és a templom is, aminek különleges jelentősége van, mert a templom a keleti ember számára a remény, az újjászületés szimbóluma. A magyar kormány segítségének talán az a legfőbb üzenete, hogy az európai keresztények szolidárisak közel-keleti testvéreikkel. A plébános szerint számukra Tell-Aszkúf Magyarország örökbe fogadott lánya, így visszatért az emberekbe a jövőbe vetett hit.

A konferencián felszólalt Ammar Jabar építőmérnök is, aki a lerombolt Tell-Aszkúf újjáépítését irányította. A házak, az iskolák és templom mellett közösségi házat is építettek, ahol összejöhetnek az emberek – elsősorban a fiatalok –, és erősíthetik egymáshoz való tartozásuk tudatát. Így valódi közösségek jöhetnek létre. Az iraki mérnök kivetített képeken bemutatta az újjáépítés eredményeit.

Ferenc pápa: A mennyország nem unalmas



Ferenc pápa: A mennyország nem unalmas

A mennyország némelyeknek kissé unalmas helynek tűnik, pedig valójában találkozás Jézussal – biztatott Ferenc pápa a Szent Márta-házban az április 27-én reggel bemutatott szentmise homíliájában, amikor az Istentől megígért örök boldogságról elmélkedett.

A szentmise napi olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből Pál apostolnak a pizídiai Antióchia zsinagógájában mondott beszéde: „Ábrahám nemzetségének fiai és a köztetek levő istenfélők! Az üdvösség híre nekünk szól. Jeruzsálem lakói és vezetői azonban nem ismerték el Jézust. Azáltal pedig, hogy elítélték, beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak. Bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégzését követelték. Miután minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról, és sírba fektették. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most is tanúságot tesznek róla a nép előtt. Mi is ezt az örömhírt hirdetjük nektek: Isten atyáinknak tett ígéretét nekünk, az ő utódaiknak azáltal teljesítette, hogy feltámasztotta Jézust, amint a második zsoltárban is meg van írva: Fiam vagy nékem, ma adtam neked életet” (ApCsel 13,26–33).
Isten ígéretét a szívében hordozva kelt útra Isten népe, azzal a bizonyossággal, hogy önmagát választott népnek tudhatta. Bár a nép gyakran hűtlen volt, mégis bízott az ígéretben, mert tudta, hogy az Isten hűséges. Ezért is tudott mindig továbbmenni, bízva Isten hűségében. De mi is úton vagyunk – emelte ki Ferenc pápa –, amikor feltesszük a kérdést magunknak: „Merre is tartunk valójában?” „Igen, a mennybe!” – válaszolt a kérdésre. És mi akkor a menny? – kérdezett tovább, majd arról elmélkedett, hogy ezen a ponton elkezd inogni a válaszunk, mert nem tudjuk megmondani pontosan, mi is a mennyország. „Sokszor elvont és távoli egekre gondolunk, a mennyország ilyen, a mennyország olyan… Egyesek úgy vélik, hogy egy kicsit unalmas lesz ott lenni egy egész örökkévalóságra… De nem! – mutatott rá a pápa. Ez nem a mennyország! Mert mi egy találkozás felé haladunk, a Jézussal való végleges találkozás felé. A mennyország találkozás Jézussal.”
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy nekünk vissza kell térnünk ehhez a gondolathoz: előrehaladok az életemben, hogy találkozzam Jézussal. Ez a találkozás mindörökre örömmel tölt el. „Igen, meg lehet kérdezni – folytatta a pápa –, hogy közben mit csinál Jézus? Nem ül ott, hogy rám várjon, hanem ahogy az evangélium mondja, értünk munkálkodik.” Ugyanis ő maga mondta: „Higgyetek bennem, én elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” És Jézus miben munkálkodik? – lehetne ismét megkérdezni. Közbenjár értünk, közbenjáró imával. Jézus imádkozik értünk, külön-külön mindnyájunkért. Nekünk pedig ismételten azt kell mondanunk saját magunk meggyőzésére: „Ő hűséges, és imádkozik értem, ebben a pillanatban is.”

A pápa Jézus utolsó vacsorán mondott szavait idézte, amelyekkel Péternek megígérte: „imádkozni fogok érted”. Amit ugyanis Jézus Péternek mondott, valójában mindenkinek mondja. Nekünk pedig ezt kell mondanunk: „Jézus imádkozik és munkálkodik értem, helyet készít nekem. Ő hűséges, megteszi azt, amit megígért.” A mennyország a találkozás helye tehát, az Úrral való találkozásé, aki elment, hogy helyet készítsen nekünk. Ez bizalmat kelt bennünk, és növeli a bizalmunkat.

Jézus közbenjáró pap, egészen a világ végezetéig. „Az Úr adja meg annak a tudatát, hogy úton járunk ezzel az ígérettel. Adja meg nekünk ezt a kegyelmet: Nézzünk fel az égre és gondoljunk arra, hogy az Úr imádkozik értem” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa.