Húsvét negyedik hét csütörtökje

Húsvét negyedik hét csütörtökje

A utolsó vacsorán az apostolok lábát megmosó Jézus tanúságot tett arról, hogy az embereket akarja szolgálni, majd másnap, nagypénteken, amikor vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya szolgájának bizonyul. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szolgáljuk embertársainkat és állítsuk életünket Isten szolgálatába. Nem két, egymástól különböző dologról van itt szó, hanem arról, hogy az embereket szolgálva Istennek szolgálunk. Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez történik akkor is, amikor Jézus szolgálatát folytatom.
Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk ott az asztalnál, Jézus éppen hozzám lép, letérdel elém és az én lábamat mossa, majd megtörli. Nem kérdezi, ki vagyok. Számára az a fontos, hogy az ő követője legyek és azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála, mégis ő térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még ennél is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz.
Elismerem-e Jézust életem Urának? Akarok-e neki szolgálni? Akarok-e a példáját követve az embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben, főként a legkisebbekben és a legszegényebbekben őt szolgálni? Tudok-e alázatos lenni annyira, hogy nem viszolygok és húzódozok semmiféle „megalázó” feladattól?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!