2014. május 30., péntek

Zsolozsma 146.



Szent Ágoston Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

A két élet

Két, Istentől kinyilatkoztatott és ajánlott életet ismer az Egyház. Az egyik a hitben, a másik a színről színre való látásban van. Az egyik a földi zarándoklásunk idejére szól, a másik a mennyei lakóhely örökkévalóságában. Munkálkodásban áll az egyik, örök nyugalom a másik. Az egyik égi haza felé vezető úton való élet, a másik már az örök hazában van. Egyik a munkálkodásban cselekvő élet, a másik a jutalmul kapott Istent látó élet. Az elsőt Péter apostol jelzi, a másikat pedig János. Az teljesen itt a földön zajlik le, e világ végéig tart, és akkor lesz vége; emez abban különbözik attól, hogy a világ vége után fog majd kiteljesedni, de abban a jövő világban nem lesz soha vége. Ezért hangzik Péter felé: Te kövess engem (Jn 21, 19); Jánosra vonatkozólag pedig így rendelkezik: Ha azt akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem! (Jn 21,22) Te úgy kövess engem, hogy utánozzál a földi szenvedések elviselésében; ő maradjon, míg el nem jövök, hogy örök boldogságot osztogassak. Még nyíltabban így is mondhatta volna: Az engem követő tökéletes munkálkodás az, amelyet szenvedésem példája formál, viszont a megkezdett szemlélődés maradjon meg, míg el nem jövök, hogy tökéletessé tegyem azt, amikor már eljöttem Egészen a halálig követi ugyanis Krisztust a szeretetből fakadó türelemmel teli élet, de Krisztus ismeretének teljességére még várni kell, amíg dicsőségesen el nem jön. Itt a halandók földjén ugyanis el kell viselnünk e világ szenvedéseit, ott az élők földjén pedig majd látni fogjuk az Úr jóságát. E szavait ugyanis: Akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök (Jn 21, 23), nem úgy kell értenünk, mintha azt mondta volna, hogy: lemaradjon; vagy pedig: megmaradjon, hanem: várakozzék, hiszen amit János jelez, az természetesen nem most, hanem csak akkor fog beteljesedni, amikor Krisztus eljön. Amit pedig Péter jelez, akinek ezt mondta: Te kövess engem! (Jn 21, 22), az csak akkor juthat el oda, amire várakozik, ha most nekiáll a szenvedések elviselésének. Azért mégse válassza külön senki e két dicső apostolt! Abban is benne voltak mindketten, amit Péter jelzett, és amit János jelzett, abban is részesültek később mindketten. Jel, hogy az egyik követte, és a másik maradt; viszont elviselte mindkettő a jelen nyomorúság minden szenvedését, és mindketten hittel várták az örök boldogság eljövendő jutalmát. Nem csupán ők, de ezt cselekszi Krisztus jegyese, az egész Anyaszentegyház is, amelyet ki kell szabadítani abból a szenvedésből, és meg kell őrizni ebben a boldogságban. E két életutat Péter és János ábrázolta, egyik az egyiket, másik a másikat. Valóban a hit vezette mindkettőjüket ebben a mulandó életben, és azt az életet is, amelyben színről színre látnak, később mindketten élvezik is egy örökkévalóságon át. A Krisztus testével elválaszthatatlanul egyesült szentek közül tehát — hogy e nagyon viharos élet tengerén legyen kormányosunk — Péter, mint az első az apostolok között, kapta meg bűneink oldására-kötésére a mennyek országának kulcsait; és mind e szentek közül — hogy annak a másik, kimeríthetetlen titkú életünknek is legyen biztos békességet nyújtó kikötője — János evangélista pihenhetett Krisztus keblén. Mivel nemcsak egyedül Péter hivatott a bűnök megbocsátására, illetve megtartására, hanem az Egyház, éppen így nemcsak János az egyetlen, aki az Úr keblén az ő lelkének a legmélyéről meríti és azután hirdeti is azt, hogy kezdetben az Ige-Isten az Istennél volt, és a többi magasztos tanítást, amely Krisztus istenségéről és a teljes Szentháromság egységéről szól, s amelyet abban az országban majd színről színre fogunk szemlélni, most azonban, míg az Úr el nem jön, csupán homályosan, mintegy tükörben láthatunk; de maga az Úr is az egész földkerekségre kiárasztotta evangéliumát, hogy mindenki merítsen belőle ki-ki saját felfogóképességének a mértéke szerint. 


Húsvét hatodik hete péntek



Húsvét hatodik hete péntek

„Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul”
Ebben az említett első „kis időben” valóban sok szomorúság ér majd benneteket, mondja tanítványainak a tegnapi szentmisében Jézus. Ez a rettenetes érzés abból az élményből fakad, hogy a figyelmes szemű és szívű Mesteretek faragatlan és gonosz emberek kezébe kerül. Akkor majd fájni fog, hogy tőlem ti is csak igazi szeretetet kaptatok, ismeretlen betegek százai jöttek elém, és még csak kérniük sem kellett, én pillanatok alatt fájdalom mentessé, sőt, teljesen egészségessé tettem őket. Mindezért senkinek nem kellett fizetni sem. Engem pedig, aki isteni természetem mellé szeretettel felvettem a ti esendő testeteket és lelketeket, a legtökéletesebb, legszebb testi és lelki formában voltam szemetek gyönyörűsége, durva lélekkel eladott harminc ezüstért közületek az egyik. Még durvább kezekkel megragadnak fél-részeg Kánaán-származékok, és kötélen vonszolnak a főtanácsotok elé. Ezt a szomorú sajnálkozást csak fokozza majd a szégyenkezésetek, hogy ti nem tenni, de szólni sem mertek az érdekemben.Majd jön a második kis idő, amikor a ragyogó istenemberi testen ép hely sem lesz már.Amikor a gerendákhoz hozzá szokott vállam a kereszt rövidebb gerendáját sem bírja már vinni. Egy szembe jövő betelepültet tudnak csak rákényszeríteni,hogy vállalja az szégyenfa cipelését. Amikor már majd felfeszítve függök a keresztfán, és gúnyolni, heccelni kezd a gyáva és hálátlan tömeg, hogy most, most tégy egy csodát, az engem kigúnyolók ellen nemcsak, hogy szólni sem mertek, hanem megrokkan, majd kihal belőletek az istenségembe vetett hitetek. Nem marad másom, csak az Édesanyám.Tudom, hogy mindennek így kell történnie. „Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte gyermekét, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra”. (Jn 16,21) Az elveszett ember újjá születik Jézus szenvedésében és kereszthalálában. Jézus is nagyon megsínylette ezt a végtelen szeretetből fakadt áldozatot, de boldog az eredményért: aki akar, a hit és a keresztség által minden ember Isten gyermeke lehet újra. Jézus ismét árasztja rá kegyelmeit.Sok bajon vergődött át magyar népünk.Európában bennünk szenvedett az Úr egy évezreden át, amikor Titokzatos Testét,az európai kereszténységet marta és kísértette a sátán. Kérjük Urunktól,ez a nem kis idő teremje meg szenvedéseinkben az örömöt: szülessék újjá a keresztény Magyarország, és tudja vállalni a kereszténység újjászületésének segítését.


2014.05.30. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.30.  péntek

„Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment. Itt találkozott egy Aquila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát. Hozzájuk költözött, s mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt és velük dolgozott: sátorkészítés volt a mesterségük. Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte zsidókat és a görögöket.Mihelyt Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából,Pál egészen a tanításnak szentelte magát.Bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy Jézus a Messiás. Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok. Otthagyta őket, és egy Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő emberhez házába ment, akinek a háza a zsinagóga szomszédságában állt"(ApCsel 18,1-7)

Korintus szerencsés helyzetű kikötőváros volt. Az Ión tenger és az Égei tenger között lévő félszigetet egy keskeny tengeröböl nyugat-kelet irányban majdnem teljesen átszeli. Ez is alkalmas hajók kikötésére, kereskedő városok felépítésére, de Korintus ennek a keskeny öbölnek a keleti végén épült, és így nagy kerülőt takaríthattak meg legalább is a nem hajósok a három tenger mosta Acháján. Rengeteg ember fordult meg Korintusban Európa és Afrika áru cseréjével és turista mozgalmával. Pált tudatosan vezette oda és tartotta ott Ura Istene másfél évig. A szokásos problémák csakhamar itt is felmerültek. A zsidóknak ószövetségi isten ismeretük volt, és a Jézus-ellenesség hamar az apostoli munka kerékkötője lett. Ezért szakított velük Pál és kísérete azzal a látványos móddal, amire Jézus tanította tanítványait: „a pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamáriaiak városába ne menjetek be. Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa!” (Mt 10,5-7) „De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek, Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé”(Lk 10,10-12) Pál e szerint járt el. „Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban. Sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták”(ApCsel 18,8) Ekkor Jézus maga jelent meg neki: „Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban. Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát. (9-11) Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal: Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent. Pál éppen szólásra akarta kinyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni. Ezzel elkergette őket bírói széke elől. Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott, a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele.
Pál még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől, aztán Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett. (18,9-18) „Uram Jézus! Légy velünk, Mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk. Ó egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk. Uram Jézus, tégedet Szívünk, lelkünk úgy eped. Mert kívüled nem találhat Sehol biztos nyughelyet. Boldog mással nem lehet, Uram Jézus, csak veled”(Ho150)


2014. május 29., csütörtök

Zsolozsma 145.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből 

Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok

Szeretteim! Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok egyáltalában nem semmittevésben teltek el, hanem nagy és szent igazságokat erősített meg, fönséges titkokat nyilatkoztatott ki e napokban az Úr. Eloszlatja a kegyetlen haláltól való félelmet, mert meghirdeti, hogy nemcsak a lélek, de a test is halhatatlan. Ebben az időben kapja meg valamennyi apostol a Szentlelket azzal, hogy Urunk rájuk lehel. Szent Péter apostolra, akit a többiek fölé rendelt, miután neki adta az Ország kulcsait, most rábízza a krisztusi nyáj gondozását is. Ezekben a napokban szegődik hozzá Urunk a két tanítványhoz harmadikként, és hogy a mi kételkedésünk homályát szétoszlassa, szemére hányja e két félénk és kétkedő embernek, hogy milyen nehezen hisznek. Megvilágosított szívük tüzet fog: hisznek; eddig hidegek voltak, de most lángol a szívük, mert az Úr megmagyarázta nekik az írásokat. Amikor pedig megtörte a kenyeret, asztaltársai szeme megnyílt. Amikor emberi természetünk felmagasztalásának megpillantásakor megnyílt a szemük, mennyivel boldogabbak voltak ők az ősszülőknél, akiknek ugyan megnyílt a szemük, de csak saját engedetlenségük szégyenét láthatták. Íme tehát, szeretteim, az Úr feltámadása és mennybemenetele közötti egész idő alatt Isten gondviselése azon volt, tanítása arra vonatkozott, olyasmit láttatott meg szemükkel, és vésett elméjükbe, ami által felismerték: az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt, mint ahogy valóságos volt a születése, a szenvedése és a halála is.A szent apostolok és tanítványok, akik azelőtt remegtek az ő kereszthalála miatt, és kételkedő hittel fogadták a feltámadását, a nyilvánvaló igazság által úgy megerősödtek, hogy amikor az Úr felment az ég fenségébe, nemcsak nem szomorkodtak, hanem még szinte túl is csordult a szívükben az öröm. Erre az örömre kimondhatatlanul nagy okuk volt: mivel a kiválasztottak közösségének szeme láttára maga az emberi természet került az összes mennyei teremtmény méltósága fölé, hogy felemelkedjék az angyali karok fölé, és felhatoljon a főangyaloknál is magasabbra. Semmiféle fölséges lény sem volt, aki emelkedésének határt szabhatott volna, míg el nem foglalta székét örök Atyja mellett, és trónusán maga is fel nem öltötte annak dicsőségét, akinek a természetéhez már hozzákapcsolódott a Fiú személyén keresztül. 


Húsvét hatodik hete csütörtök



Húsvét hatodik hete csütörtök

„Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani:Rövid idő s már nem láttok,ismét rövid idő, s viszontláttok.
És hogy: Az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Mit akar vele mondani”(Jn 16,16-18)

Valószínű, hogy János evangélista ezt a történetet legalább 30-40 évvel később írta le, mint maga az esemény megtörtént. Elsődleges válaszunk Jézussal együtt mi más lehet: Nagyon jól ismeritek a bárány-vacsora előírásait. Nemcsak a szent emlékezést idézzük fel, hanem az Eukarisztia alapítása és szétosztása is megtörténik, bezárom a közel ezerháromszáz éves Ószövetséget és megalapítom az Újat is. Közben megtörténik Júdás eltávozása is, de mindezek együttesen sem vesznek igénybe hosszú időt. Azután az Olajfák hegyére megyünk. Nektek ez séta lesz csupán ősi zsoltárok éneklése közben, utána kellemes szunyókálás következik. Nekem viszont a haláltusa irgalmatlan gyötrelmei miatt az már nem kis idő, hanem a lélek rettenetes iszonya. Aztán az utána következő 6-8 órás kínokkal terhes éjszakai magán-gyötrések a világ összes ördögétől és Jeruzsálem sok-sok elvetemült lakosától. A reggeli gyors főtanácsi ülés, percek alatt meghozott halálos ítélet, átvonulás a római helytartóságra, jól megszervezett vádak, Pilátus ügyesen felépített megzsarolása, a három szakaszos ostorozás, aztán döntés a végtelenül szent Istenfia ellen egy durva gyilkos javára. Végül ítélethirdetés, rövid keresztút, kerek három órás keresztre feszítés, haláltusa és délután 3 órakor: „Beteljesedett”. (Jn 19,30) Majd: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. (Lk 23,46) Az Atya elfogadta Fia borzalmas szenvedését az egész emberi történelem minden iszonyatos bűnéért. Szeretett fia az Ószövetségből megmentett és a pokol kínjaitól megőrzött szenteket megvigasztalta a pokol tornácán, majd a visszavánszorgó ördögfattyakat térdre kényszerítette: „hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”(Fil 2,10-11) a Golgotán Isten óriási földrengéssel szórta szét Fia ellenségeit.Odahaza pedig réges-rég meghalt, most feltámadt őseik félelmetes tekintete rémisztette őket: Mit tettetek? Hiába rohantak a báránypiacra húsvéti bárányt venni, vagy ki az ólba, ahol a napokkal korábban megvásárolt egyéves hímbárányok bégetése ezt üzente: A mi húsunk már csak étel, mert az Isten Báránya már feláldoztatott. A mai evangéliumi részletben mit mondott apostolainak és nekünk a mi Urunk Jézus? „Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik”(Jn 16,20)


2014.05.29. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.29. csütörtök

Minden arannyá válik

Tőke nélkül is lehet komoly eredményeket elérni.Amikor a plébániaházat építeni kezdtem, egyáltalán nem éreztem magam otthon a faluban. Nem akartam odamenni, mert az egyházüldöző rezsim három és fél évig tartott száműzetésben, és ezt az új helyet szánták számomra, de két év elmúltával el kellett gondolkodnom: Nem akartam idejönni, nem akartam itt maradni, Istenatyám idehozott, ideragasztott, valami célja van itt velem. Akkori helyzetemet utólag is így ítélem meg. Úgy érzem, hogy ugyan alig kaptam pénzt, de Uram keze is meg-megérintette az építési gondokat, és ha nem is arany, de kész mű mindig lett belőle. Amit pedig Urunk, Jézus Krisztus ajánlott hallgatóinak akkoriban:„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben!” (Mt 6,20) nyilván ma is érvényben van. A durva tégla, a meszes habarcs, az emberpróbáló állványozás nem valami hamis aranyozást érdemel, hiszen azt tanuljuk Urunktól, hogy amit tiszta szeretetből teszünk, és nem fizetnek érte munkadíjat, azt odafenn kincsként gyűjti maga az Atya, és adja majd érte a mennyei boldogságot, nem havi bérként, nem nyugdíjként, hanem örökké tartó boldogságként. A régi világban koplaló tudósok kutatták a bölcsek kövét, amellyel aranyat csinálhatnának. A mi utunk sokkal reálisabb: naponta tesszük, amit Isten tetetni akar velünk, és cselekedeteinkből egyenesen arany és mennyei drágakövek vállnak.


2014. május 28., szerda

Zsolozsma 144.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből 

Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok

Szeretteim! Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok egyáltalában nem semmittevésben teltek el, hanem nagy és szent igazságokat erősített meg, fönséges titkokat nyilatkoztatott ki e napokban az Úr. Eloszlatja a kegyetlen haláltól való félelmet, mert meghirdeti, hogy nemcsak a lélek, de a test is halhatatlan. Ebben az időben kapja meg valamennyi apostol a Szentlelket azzal, hogy Urunk rájuk lehel. Szent Péter apostolra, akit a többiek fölé rendelt, miután neki adta az Ország kulcsait, most rábízza a krisztusi nyáj gondozását is. Ezekben a napokban szegődik hozzá Urunk a két tanítványhoz harmadikként, és hogy a mi kételkedésünk homályát szétoszlassa, szemére hányja e két félénk és kétkedő embernek, hogy milyen nehezen hisznek. Megvilágosított szívük tüzet fog: hisznek; eddig hidegek voltak, de most lángol a szívük, mert az Úr megmagyarázta nekik az írásokat. Amikor pedig megtörte a kenyeret, asztaltársai szeme megnyílt. Amikor emberi természetünk felmagasztalásának megpillantásakor megnyílt a szemük, mennyivel boldogabbak voltak ők az ősszülőknél, akiknek ugyan megnyílt a szemük, de csak saját engedetlenségük szégyenét láthatták. Íme tehát, szeretteim, az Úr feltámadása és mennybemenetele közötti egész idő alatt Isten gondviselése azon volt, tanítása arra vonatkozott, olyasmit láttatott meg szemükkel, és vésett elméjükbe, ami által felismerték: az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt, mint ahogy valóságos volt a születése, a szenvedése és a halála is.A szent apostolok és tanítványok, akik azelőtt remegtek az ő kereszthalála miatt, és kételkedő hittel fogadták a feltámadását, a nyilvánvaló igazság által úgy megerősödtek, hogy amikor az Úr felment az ég fenségébe, nemcsak nem szomorkodtak, hanem még szinte túl is csordult a szívükben az öröm. Erre az örömre kimondhatatlanul nagy okuk volt: mivel a kiválasztottak közösségének szeme láttára maga az emberi természet került az összes mennyei teremtmény méltósága fölé, hogy felemelkedjék az angyali karok fölé, és felhatoljon a főangyaloknál is magasabbra. Semmiféle fölséges lény sem volt, aki emelkedésének határt szabhatott volna, míg el nem foglalta székét örök Atyja mellett, és trónusán maga is fel nem öltötte annak dicsőségét, akinek a természetéhez már hozzákapcsolódott a Fiú személyén keresztül. 


Húsvét hatodik hete szerda



Húsvét hatodik hete szerda

„Amikor eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra”

Jézus Szent Márk szerint azzal kezdte nyilvános működését, hogy bejelentette: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa.”(Mk 1,15) Azt az országot hirdette meg az Úr, amelynek alapja az igazság és a szeretet. Az a Jézus hirdette meg az Isten országát, aki elmondhatta és el is mondta: „Az én országom nem ebből a világból van” (Jn 18,36) Ámde most megközelíti az én országom a gonosz sátán és a gyenge emberek által elrontott, eredetileg tökéletesnek teremtett Isten országát azért, hogy a hit igazságaira és a szeretet cselekedeteire alapozva jelenjék meg ismét az emberek között. Jézus az utolsó vacsorán fejtegeti fontos tanítását. Most ezt mondja: „Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudnátok elviselni”.(Jn 16,12) Mire célzott Jézus? Talán arra, hogy ezt a küldetést neki kell elvégeznie, súlyos szenvedésekkel és kereszthalállal és ebbe a szenvedésbe bele kell majd kapcsolódniuk a tanítványainak is. Amikor erről régebben szólt nekik, rémülten hallgatták. Amikor valóban elkezdi a szenvedést, amit részben tanítványai is végignéznek,akik emiatt elvesztik a hitüket is, természetesen nem mondja ki újra: Ti és utódaitok és az összes ember a történelem során bele kell kapcsolódjék Isten országának dicsőséges, de keserves felépítésébe. Ezt abban a meghitt esti órában valóban nem tudták volna elviselni. Feltétlenül szükségük lesz Jézus mennybemenetele után a közénk jövő Szentlélekre: „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog majd szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti majd nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek” (13-14). Az igazságokat én is Atyámtól vettem. Csak egyetlen igazság van, és az Istentől származik. Ezeket én újra hirdettem nektek. Ti valljátok, le is írjátok a tanításom zömét. Amit nem írtok le belőle, hanem csak prédikáljátok,azt majd tanítványaitok ismertetik a jövő nemzedékekkel. Idővel minden tanításom írásba kerül. (Szenthagyomány) A kinyilatkoztatott igazságok nem tartoznak az egyszerű olvasmányok közé, nehéz lesz oktatni és a különböző népek anyanyelvén komolyan kell majd keresni a helyes kifejezéseket, a Szentléleknek kell garantálnia, hogy helyes-e a fordítás. Akadnak majd olyan gondok is, hogy egy-egy igazságot pontosan meg kell fogalmazni: ezeknek a dogmáknak a Szentlélek az őre. Vezet benneteket a Szentlélek a társadalom kulturális és gazdasági világában. Azok is az isteni útmutatásra épülhetnek teljes biztonsággal. Azok lesznek az emberiség igazán áldott tanítói, akik a Szentlélekkel mindig imakapcsolatban állnak. Így kapjuk meg újra meg újra a biztos tanítást: az Atya a főforrás, Fia és Szentlelkük pedig viszik tovább az igazságot.


2014.05.28. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.28. szerda

Az Úr szolgáinak a helyszínen megadta az igazság győzelmét.
„Virradatkor hivatali szolgákat küldtek (a börtönbe) ezzel az üzenettel:Engedd szabadon azokat az embereket! A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: Üzenték a bírák, hogy egedjelek benneteket szabadon.Menjetek hát, távozzatok békében! Pál azonban így válaszolt: Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehet római polgárok vagyunk, s most ráadásul titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem.Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket.A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak, Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost.A börtönből kiszabadulva Lidiához(vendéglátójukhoz)tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.”(ApCsel 16,35-40)

Ez a rögtön kapott fényes elégtétel előképe annak az életünket záró mennyei ragyogásnak, amelyet Urunk gyújt kinek-kinek azért, mert önszeretet nélkül csak Istent és az embereket szolgáltuk boldogságot osztva a testre szabott kurta földi életünkben. Rövid szolgálatért örök élet. Pál és szolgatársai áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, „ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk. Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról. Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból. Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek. Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jó pár előkelő asszonnyal együtt. Ám a zsidók összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket. De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: azok a világ felforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus. Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk. Előbb biztosítékot kértek Jázontól meg többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon (17,1b-9) Amíg Pál Athénban várta Szilást és Timóteust, megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán. A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált. Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: Mit akarhat ez a szószátyár mondani? Úgy látszik, idegen isteneket hirdet. Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Erre az Areopáguszra vitték, s megkérdezték: Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az. Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál az Areopágusz közepére állt, és elkezdett beszélni: Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felirat állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hisz Ő az ég és a föd Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg itt lakásunk idejét és határát” (10—26) „Kit áldva áldnak a végtelen mennyek, Kit hírrel hirdet nap és éj: Nagy Úr, tenéked csak hódolva zeng a kéklő ég, a csillagfény. A fény s az árny is csak általad élnek. Te Úr, te drága égi láng! Ma hozzád száll fel a szívbéli ének: s kér, hogy nézz és gondolj rá! És kér, hogy nézz és gondolj rá!”(Beethoven)


2014. május 27., kedd

Zsolozsma 143.



Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

Krisztus az egység köteléke

A vallásosság misztériumáról, tudniillik hogy elnyertük a Krisztussal való testi egységet, mi, akik szent testének részesei vagyunk, Szent Pál ezt tanítja: A korábbi nemzedékek során nem volt ismeretes az emberek fiai előtt úgy, ahogyan a Szentlélekben most kinyilatkoztatta a szent apostoloknak és prófétáinak, hogy a pogányok is társörökösök, és az egy testhez tartozók, s részesei az ígéretnek Krisztus feltámadásában. (Ef 3, 5-6). Ha pedig egymás között is mindnyájan egy test vagyunk Krisztusban, és nemcsak egymás között, hanem főleg ővele is, aki teste által bennünk van, akkor hogyan lehet az, hogy nem vagyunk mindnyájan olyan nyilvánvalóan egyek egymással sem, Krisztussal sem? Pedig Krisztus az egység köteléke, amikor ugyanő Isten és ember. A lelki egységről újra csak azt hangoztatjuk, hogy mi valamennyien — akik ugyanazt az utat követjük, miután megkaptuk az egy és ugyanazon Lelket, vagyis a Szentlelket — valamiképpen egységet alkotunk egymás között is, meg az Istennel is. Mert jóllehet mindannyian különálló személyek vagyunk, és Krisztus által mindegyikünkben külön bennünk lakik az Atyának és Krisztusnak a Lelke, de ez az egy és oszthatatlan Szentlélek minket, mint egymástól különálló személyeket, önmagában egy egységbe gyűjt össze, és azt akarja, hogy valamiképpen mindnyájan egyek legyünk őbenne. Miként ugyanis a szentségi test ereje egyetlen testté olvasztja azokat, akik magukhoz veszik, ugyanúgy — gondolom — egy lelki egységbe olvaszt minket, mindnyájunkat a bennünk lakó egy és oszthatatlan Szentlélek is. Ezért sürget bennünket Szent Pál: Viseljétek el egy mást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent át hat, és mindenben benne van (Ef 4, 2-6). Mivel bennünk egy Lélek lakik, azért Fia által Isten mindenkinek közös Atyja lesz bennünk, és egységbe hozza össze egymással és önmagával mindazokat, akik a Szentlélekben részesednek. Hogy pedig a Szentlélekben való részesedés útján is egyesülünk, ez talán kitűnik az alábbiakból. Ha elhagytuk a test szerint való életet, és elköteleztük magunkat a lélek törvényeinek, akkor — ugye világosan látja mindenki —, ha megszűntünk mintegy a magunk életét élni, és belénk áradt a Szentlélek, akkor valamiképpen mennyeivé formálódtunk át, és más természetté alakultunk át, már nemcsak embernek hívnak minket, hanem Isten gyermekeinek és mennyei embernek, hiszen az isteni természet részeseivé lettünk. Egyek vagyunk tehát mindannyian az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben: egyek vagyunk, mondom, mert azonosak az erkölcseink, egyek vagyunk, mert azonos bennünk a vallásosság, és mert tagjai vagyunk Krisztus testének, és egyetlen a Szentlélek is, akiben részesedünk. 


Húsvét hatodik hete kedd



Húsvét hatodik hete kedd

„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy”

Jézus az utolsó vacsorán mondott beszédében már szóvá tette, hogy el kell mennie. Erre akkor nagyon élénken válaszoltak tanítványai. Sürgették, mondja meg, hová megy? Most azonban az ellenkezőjét tapasztalja: „Senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy?” Persze, folytatja az Úr, most már komolyan veszitek távozásom bejelentését, és az elválás ténye szomorúságot gerjeszt bennetek. Pedig most már értenétek kellene elmenetelem célját: nem az elválásra kellene figyelnetek, hanem arra az ígéretre, amelyet már korábban is megcsillantottam hallgatóimnak, most pedig pontosítani akarok: „De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm hozzátok”. (7) Az apostoloknak miért kell egy másik vigasztaló, még ha az a mennyországból jön is el? Ők teljesen meg vannak elégedve Mesterükkel. Az Atya küldötte ő is. Az Atya gondolatait, szavait közvetítette ő is. Semmit el. nem hallgatott ezekből a fontos tudnivalókból: „Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek”. (Jn 15,15) Ez valóban igaz. De az is igaz, hogy az apostolok és a többi tanítvány is csak részben, felületesen értette meg ezeket az igazságról szóló tanításokat. Többet értettek belőlük, mint az ószövetségi hivatalos szentírás magyarázók, akik a törvényt másként értelmezték, mint Jézus tanította. Ezért vitatkoztak vele folyton, ezért nem hittek neki. Jézus is hiába tanította őket arra, hogy a Messiás nem a föld urává akarja tenni Izrael népét. Amikor Péter megvallotta, hogy „Jézus a Messiás, az élő Isten Fia”, mindenkinél magasabb hivatást kapott: a jövendő messiási ország alapja lesz. Amikor megtudta, hogy Jézus ezt a megváltást nem isteni dicsőségével, hanem borzalmas kereszthalálával érdemli ki, Jézus feddésére lett érdemes. (Mt 16,16-23) Halálát látva a Szűzanyát kivéve mindenki elvesztette Jézus istenfiúságába vetett hitét. Az emmauszi tanítványoknak Jézus ezt veti szemére: „Ó, ti oktalanok és késedelme szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt”.(Lk 24,25-27) Az apostoli találkozón „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. (45) A mai evangélium befejezése szerint szükséges maradt a Szentlélek kegyelme, hogy eljöjjön a mennyből, és tisztázzon sok félremagyarázott fogalmat: „Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről”. (Jn 16,8) Jó lenne, ha sokan megtanulnák mit jelentenek ezek?


2014.05.27. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.27. kedd

„Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk, majd másnap Neápoliszba, onnan pedig Macedónia körzetének legfontosabb városába, egy kolóniába, Filippibe. Néhány napig ebben a városban maradtunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozó hely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. Volt ott a hallgatóságban egy Tiatíra városából való, Lídia nevű istenfélő asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba és maradjatok nálam. És erővel rá is vett minket.Egyszer, ahogy az imádkozó hely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemmel megszállt leánnyal,aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Pál után és mi utánunk szaladt, és így kiáltozott: Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek. Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult, és rászólt a lélekre: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében,menj ki belőle! Ki is ment akkor mindjárt. Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak belőle több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé. Bírák elé állítva így vádolták őket: Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi, rómaiak lévén nem követhetünk” (ApCsel 16,11-21)

A városi bírák tárgyalás nélkül kirótták rájuk a megbotozást. A szentíró csak annyit jegyzett fel, hogy lehúzva a ruhájukat megvesszőztették őket és hogy sok ütést mértek rájuk. (22-23) A vesszőzés vagy botozás a zsidóknál azt jelentette, hogy az elítéltet hasra fektették egy híján negyven csapást mértek rá. Ezt a negyvenet annyira szigorúan vették, hogy nemcsak a büntetést végrehajtó férfi számolta, hanem ellenőr is. Ha eggyel többet sújtott negyvennél, akkor az elítélt helyére fektették és a többletet duplán ráverték a rosszul számolóra. Jézus megvesszőztetésének leírásából tudjuk, hogy a ruhátlan, álló testre a két oldalt álló katona számolatlanul zúdította a csapásokat. Aztán kis szünet után még két ilyen roham következett. Ezért élt a mondás, hogy akit megostoroztak a rómaiak, az rendszerint belehalt ebbe a büntetésbe. Így érthető, hogy, Szent Lukács az evangéliumában a „vesszőzés” helyett így adja vissza Pilátus ítéletét: Megfenyítem (Jézust), és szabadon bocsátom”(Lk 23,16) Viszont Pálnak és Szilásnak esetében így ír:„Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket” (ApCsel 16,22-23) Mivel pedig külön parancsot is adtak a bírák: „jól vigyázzon rájuk az őr, ez a kapott parancs értelmében a belső börtönbe zárta őket, és a lábukat kalodába szorította”(23b-24) A két meggyötört hithirdető pedig nem tiltakozott, nem átkozódott, hanem „éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent,a foglyok Meg hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs. Amikor a börtönőr fölriadt álmából,s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta a kardját s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.Pál hangosan rászólt:Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk! Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, aztán kivezette őket, s megkérdezte: Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is! Válaszolták. Azután hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett”(25-34)„Bűnbánóknak menedéke! Trónusodhoz eljövünk, ah, mert máshol nincs üdv s béke, Jézus, irgalmazz nekünk”


2014. május 26., hétfő

Zsolozsma 142.



Szent Ágoston püspök beszédeiből

Örüljetek az Úrban szüntelen!

Az Apostol megparancsolja nekünk, hogy örvendjünk, mégpedig az Úrban, nem pedig a világnak. Amint a Szentírás is mondja: Aki a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek (Jak 4, 4). Mert amint az ember nem szolgálhat két úrnak, úgy senki nem örvendezhet a világban is és az Úrban is. Győzzön tehát az Úrban való öröm, és közben szűnjék meg az e világ szerinti öröm. Az Úrban való öröm növekedjék állandóan, a világ szerinti öröm pedig csökkenjen, míg egészen meg nem szűnik. Nem azért hangzanak el ezek, mintha ebben a világban nem kellene örülnünk; hanem azért, hogy – bár e világban élünk – mégis már az Úrban örvendjünk. De azt is mondhatja valaki: Én ebben a világban élek, tehát ha örülök, akkor ott örülök, ahol vagyok. Mit mondasz? Azért, mert ebben a világban élsz, nem vagy-e az Úrban? Hallgasd csak meg az Apostolt, amikor az athéniekhez szól, és az Apostolok Cselekedeteiben ezt mondja Istenről, Teremtő Urunkról: Benne élünk, mozgunk és vagyunk (17, 28). Isten ugyanis ott van mindenütt, tehát hol nincs? Hát nem erre figyelmeztet minket a Szentírás? Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt! (Fil 4, 5-6) Nagy dolog ez, mert az égbe szállt, és mégis közel van azokhoz, akik itt a földön élnek. Ki ez a távollevő és mégis közel álló, hacsak nem az, aki irgalomból van köztünk? Az egész emberi nemet jelenti az az ember, akit az úton félholtan fekve hagytak ott a rablók, akit aztán figyelemre sem méltatott a mellette elhaladó pap és levita; odament azonban hozzá az arra elhaladó szamaritánus, hogy sebeit kezelje, és segítsen rajta. Tehát mivel távol volt tőlünk a Halhatatlan és a Szent – hiszen mi halandók és bűnösök voltunk –, ezért leszállt hozzánk, hogy közel legyen hozzánk ez a Távollevő. Nem bűneink szerint bánt velünk (Zsolt 102, 10). Fiai vagyunk ugyanis. Honnét bizonyítjuk ezt? Íme, meghalt értünk az Isten egyetlen Fia, hogy ne maradjon egyedül. Nem akart egyedül maradni, azért halt meg egymaga. Isten egyetlen Fia így tett sokakat Isten fiaivá. Saját vére árán testvéreket vásárolt magának, kedvessé tett minket a Megvetett, kiváltott az Eladott, megtisztelést adott a Meggyalázott, életre keltett a Megölt. Tehát, testvéreim, örüljetek az Úrban (Fil 4, 4), ne pedig e világnak: azaz örüljetek az igazságnak, és ne a gonoszságnak; örüljetek az örökkévalóság reményének, és ne a hiú hazugság virágának, így örüljetek: bárhol és bármeddig is éltek itt a földön: Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt! (Fil 4, 5-6). 


Húsvét hatodik hete hétfő



Húsvét hatodik hete hétfő

„Amikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit küldök majd nektek az Atyától, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek”

Jézus a földi életből mindössze harminchárom esztendőt kapott az Atyától, hogy elvégezze a megváltás nagy művét. Ennek az időnek nagy részét néhány ember megszokott közösségében töltötte. Születésekor néhány pásztor hallotta róla mennyei angyaloktól, hogy az a barlangban most született kisfiú a megígért Messiás: „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve”. (Lk 2,11-12) Negyven napos korában szülei elvitték őt bemutatni a jeruzsálemi templomba. Egy öregember és egy öregasszony vártak rá, és a Szentlélek küldte őket ugyanakkor a templomba. Simeon a karjába véve vallotta meg: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert állátták szemeim a te megváltásod, melyet minden nép színe előtt készítettél: világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek”. (Lk 2,28-32) Jó másfél év múlva egy ezerkétszáz éves jövendölés alapján bölcsek érkeztek Jeruzsálembe: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”. (Mt 2,2) Mivel Heródes királynál keresték a világ Királyát, ő rémülten érdeklődött a zsidó papoktól. Azok prófétai írásból idézték: „és te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mivel belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek”. (Mik 5,1-3) Másnap hajnalban a város kapujánál „íme, az csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendezni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba, Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirrhát” (Mt 2,9-11) Jézust aztán elmenekítették Egyiptomba, onnan Názáretbe tértek vissza, ahol Jézus harminc éves koráig rangrejtve élt és dolgozott, mint építőmester. Harminc évesen elment a Jordán partjára, ahol Keresztelő János hirdette az Ő eljövetelét. Jézus is kérte János hitvalló keresztségét, majd amikor utána „feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”. (Mk 1,10-11) Jézus böjtje után János „látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi az világ bűnét” (Jn 1,29)„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az Igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam, de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok”(Jn 15,26-27) Az egész kétezer éves egyháztörténelem az eleven bizonyíték Jézus istensége mellett.


2014.05.26. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.26. hétfő

Átjár minket az Ige?

Az Ószövetség idején Isten rengeteg jót nyújtott az embereknek, kezdve az ősszülőkön, Noén, Ábrahámon, Mózesen folytatva. Akik megértették jóságát, igyekeztek meghálálni. Voltak Istennek különösen kedves választottjai, mint Dávid király, aki néhányszor nagyon megbántotta ugyan az Urat, de amint erre rádöbbent, azonnal bűnbánatot tartott. Nagy vétke volt házasságtörése Úriás feleségével, Betsabéval. Hogy mentse az asszonyt, a katonáskodó férjet az ostromban életveszélynek tette ki, meg is ölték. Gyönyörű bűnbánati zsoltárt írt ekkor Dávid, mert átjárta szívét a bánat, de ezt kérte az Úrtól: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől el ne vess engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem!” (Zsolt 51,12-13) Jeruzsálemet el kellett pusztítania Istenek, mert nem tudtak hozzá a zsidók hűek maradni. A fogságban Isten látta, hogy szívcserére volna szükségük, hogy Istenhez hűek maradhassanak: „Egy szíve adok nekik, és új lelket öntök beléjük; elveszem testükből a kőszívet, és hús-szívet adok nekik, hogy parancsaim útján járjanak”: (Ez 11,19-20) Mindhiába? Az ember csak hús-szívvel élhet. Eljött testben az Isten Fia. Szívet is hordott keblében. Jézus mintának adta Szívét „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek” (Mt 11,29) De nem maradt meg csak a hívás mellett: felajánlotta azt az orvosságot is, amelyhez csak általa jut az ember: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével”(Jn 6,27) Ez az Ő Teste és Vére, az Eukarisztia, amely közvetlenül emberségét ajándékozza nekünk, de vele szorosan egyesítve van istensége is. Ami a jóra való energia és a rossz elleni orvosság, az mind a mienk általa. Benne átjár minket az Ige.


2014. május 25., vasárnap

Zsolozsma 141.



Alexandriai Szent Cirill püspöknek a második korintusi levélhez írt magyarázatából

Krisztus kiengesztelte irántunk Istent, aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott

Akik már megkapták a Szentlélek lefoglaló zálogát, és a feltámadás reményének a birtokosai, azok a jövendő feltámadást már jelenvalónak tartják, és azt hangoztatják, hogy ezentúl nem tekintenek senkit emberi szempontból. Mindnyájan lelkiek vagyunk ugyanis, és mentesek a testi romlandóságtól. Mert amikor felragyogott felettünk Isten egyszülött Fia, hasonlóvá lettünk a mindent éltető Igéhez. Amint a bűn uralma idején a halál kötelékei tartottak fogva minket, úgy vetettük el most a romlandóságot azóta, hogy közbelépett a megigazulást szerző Krisztus.Ezért senki sem él már testben, azaz testi gyengeségben, amit pedig méltán és joggal tekintünk úgy, mint romlandóságot. Ezért mondja Szent Pál: Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük (2 Kor 5, 16). Mintha ezt akarná mondani: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14), és mindannyiunk életéért elvállalta a testi halált. És ha mi így, testi valóságában ismertük is meg őt, ezután már nem így ismerjük. Mert ha meg is tartotta emberi testét, azt, amely harmadik napon feltámadt, és az Atyánál van az égben, mindazonáltal meg kell értenünk, hogy Krisztus testfölöttivé is lett: ő ugyanis egyszer meghalt, de többé meg nem hal, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él (vö. Róm 6, 9-10).Ha tehát ilyen valaki az, aki életünk előtt mint zászlóvivő áll, akkor úgy kell nyomába törekednünk, hogy szinte már ne is testben élőknek, hanem már testfölöttieknek bizonyuljunk. Igaza van tehát Szent Pálnak, aki ezt írja: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg (2 Kor 5, 17). Megigazultunk ugyanis a hit által Krisztusban, és eltűnt az átok ereje. Hiszen ő miértünk támadt fel, eltiporva a halál hatalmát; így megismertük az igaz és tökéletes Isten, akit lélekben és igazságban imádunk — a Fiú közvetítésével, aki mennyei jótéteményeket eszközöl ki az Atyától a világ számára. Ezért mondja igen bölcsen Szent Pál: Ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk (2 Kor 5, 18). Mert egészen bizonyos, hogy az Atya akaratából valósult meg a megtestesülés misztériuma és az ebből következő megújulás. Hiszen Krisztus által nyertük el azt a lehetőséget is, hogy az Atyához járulhatunk. Az ő tanítása szerint ugyanis senki sem mehet az Atyához másként, mint őáltala. Tehát ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott (2 Kor 5, 18).


Húsvét hatodik hete vasárnap



Húsvét hatodik hete vasárnap

„Testvéreim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van!”

Egyetlen bibliai író sem írta le könyveiben ennyiszer a szeretet szót, mint János apostol. Igaz, amikor írni kezdte az evangéliumát, évtizedekkel az első mű, Szent Márk írása után, Szent Péter, Szent Pál és a többi apostol is régen meghaltak. Szükségessé vált, hogy kihangsúlyozza minden lehető alkalommal a katolikus tanítás dogmái, hittételei igen-igen fontosak, de legalább annyira fontos a szeretet parancsának mindent felülmúló érvényét leszögezni, megmagyarázni, érvényesíteni. Úgy, ahogy Szent Pál tette, amikor hosszan taglalta az akkori karizmatikusok kellő eligazítására, hogy jó, ha valaki karizmát kap, de minden karizma fölött áll a hit, a remény és a szeretet adománya: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet”(1Kor 13,13) Az egész krisztusi tanítás arról szól, hogy az Atya maga a Szeretet: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” (1Jn 4,16b) Fontos tehát eme levél korábbi sorait is idézni, ha meg akarjuk alapozni a felebaráti szeretet egész társadalmunk alapját képező tanítását. A mai emberek istentelen tábora csak jogot ismer, abból is csak a saját jogait. Az Egyház pedig hihetetlen magasságban áll e fölött az elképzelés fölött és ezt tanítja Szent Jánossal: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet”. (7-8) Nem kellene több vagonnyi törvényt alkotni, ha ezt az örök isteni alapot ismerné mindenki. Mi a mostani alaptörvényünkben megcsillantjuk, hogy tudjuk, miről van szó. Ragaszkodjunk hozzá! Nem elég azt tudni, hogy Isten öröktől fogva van és attól fogva szeret minket, hogy megalkotott. Az ősbűn óta hinni és szeretni kell megtestesült Fiát, Jézus Krisztust, aki megváltott bennünket: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet”. (9-10) Amikor új államfőnk beiktatási beszédét mondta, megállapította, hogy együtt kell gondolkodnunk és éreznünk. Aki hisz Istenben,imádkozzék a hit, remény és szeretet kegyelméért. 


2014.05.25. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.25. vasárnap

A mai olvasmány feleleveníti a jeruzsálemi keresztények életéből azt az időszakot, amikor az Úr Jézus emberi természetét diadalmenetben emelte a mennyek országába. A megváltói szenvedés és halál után ez a megdicsőülés az első jutalma az Atya részéről.

Az olvasmány arról szól, hogy az Úr mennybemenetele után a zsidó főtanács hogy kezdte üldözni az egyházat. Utal arra is, hogy az apostolok és kisebb tanítványok Jeruzsálemből vidékre költöztek. Ez a legfontosabb üzenete az eltávozott Mesternek: az evangélium hirdetését immár híveinek, papjainak kell folytatniuk. Az igaz hit terjesztése azért vált szükségessé, mert a bálványimádás általánossá vált és csak a hit elfogadásával és a keresztség felvételével kezdődik az istengyermekség állapota és attól kezdve lesznek cselekedeteink érdemszerzők, a mennyei boldogság intenzitása így gyarapodik percről percre. Megfontolandó Jézus utasításának az a része is, hogy az egész világ minden nemzetsége jogosult arra, hogy elnyerhesse az örök üdvösség reményét, amit Ábrahám áldása már kétezer évvel korábban felcsillantott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ez a remény csak a zsidóknak járt ki két évezreden át. Most megnyílt a lehetőség, hadd éljen vele valóban minden nép: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot (a jó hírt) minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Noé és három fia feleségeikkel együtt megmenekültek a bárkában a vízözöntől. Százhúsz évig, amíg a hajót építették, nem született gyermeke egyik fiúnak sem. Hónapok múlva húzódott vissza a közel-keleti óriási tájról az örmény hegyek csúcsát is elöntött hullámsír. Utána kezdődhetett a megmenekültek, emberek és állatok normális élete. Isten szövetséget kötött Noéval és családjával: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el többé minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (Ter 8,21-22) „Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a földet” (9,1) „Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet” (9,11) „Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek. A ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. Számon kérem minden állattól és minden embertől. Mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét. Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (4-7) „Noé fiai, akik kijöttek vele a bárkából, Szem, Kám és Jáfet voltak. Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta testvéreinek. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Amikor Noé felébredt részegségéből, és megtudta, mit tett vele fia, így szólt: Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között. Azután ezt mondta: Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája.” (18-27) Szegény Kánaán! Apja bűne miatt ő kapta és hordozta az átkot. A róla elnevezett föld lett Ábrahám és népe öröksége, de előbb hét gonosz bálványimádó nép lakta. Állítólag a fekete Afrika népei is az ő utódai. Szamária Zsid ország középső része, Jézus korában fél zsidó, fél pogány nép. A zsidók szóba sem álltak velük. Jézus egyik városa kútja mellett egy bűnös asszonyt térített meg, majd az egész szamaritánus várost.(.Jn 4) Az üldözés idején pedig Szamária megtérítője lett Jézus egyik tanítványa, Fülöp diákonus, és Péter meg János örömmel bérmálta és áldoztatta meg őket.Hol vannak a világ pogányai? Ki felel értük?