Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.05.28. szerda
Az Úr szolgáinak a helyszínen megadta az igazság győzelmét.
„Virradatkor hivatali szolgákat küldtek (a börtönbe) ezzel az üzenettel:Engedd szabadon azokat az embereket! A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: Üzenték a bírák, hogy egedjelek benneteket szabadon.Menjetek hát, távozzatok békében! Pál azonban így válaszolt: Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehet római polgárok vagyunk, s most ráadásul titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem.Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket.A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak, Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost.A börtönből kiszabadulva Lidiához(vendéglátójukhoz)tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.”(ApCsel 16,35-40)
Ez a rögtön kapott fényes elégtétel előképe annak az életünket záró mennyei ragyogásnak, amelyet Urunk gyújt kinek-kinek azért, mert önszeretet nélkül csak Istent és az embereket szolgáltuk boldogságot osztva a testre szabott kurta földi életünkben. Rövid szolgálatért örök élet. Pál és szolgatársai áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, „ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk. Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról. Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból. Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek. Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jó pár előkelő asszonnyal együtt. Ám a zsidók összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket. De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: azok a világ felforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus. Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk. Előbb biztosítékot kértek Jázontól meg többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon (17,1b-9) Amíg Pál Athénban várta Szilást és Timóteust, megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán. A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált. Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: Mit akarhat ez a szószátyár mondani? Úgy látszik, idegen isteneket hirdet. Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Erre az Areopáguszra vitték, s megkérdezték: Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az. Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál az Areopágusz közepére állt, és elkezdett beszélni: Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felirat állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hisz Ő az ég és a föd Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg itt lakásunk idejét és határát” (10—26) „Kit áldva áldnak a végtelen mennyek, Kit hírrel hirdet nap és éj: Nagy Úr, tenéked csak hódolva zeng a kéklő ég, a csillagfény. A fény s az árny is csak általad élnek. Te Úr, te drága égi láng! Ma hozzád száll fel a szívbéli ének: s kér, hogy nézz és gondolj rá! És kér, hogy nézz és gondolj rá!”(Beethoven)
2014.05.28. szerda
Az Úr szolgáinak a helyszínen megadta az igazság győzelmét.
„Virradatkor hivatali szolgákat küldtek (a börtönbe) ezzel az üzenettel:Engedd szabadon azokat az embereket! A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: Üzenték a bírák, hogy egedjelek benneteket szabadon.Menjetek hát, távozzatok békében! Pál azonban így válaszolt: Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehet római polgárok vagyunk, s most ráadásul titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem.Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket.A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak, Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost.A börtönből kiszabadulva Lidiához(vendéglátójukhoz)tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.”(ApCsel 16,35-40)
Ez a rögtön kapott fényes elégtétel előképe annak az életünket záró mennyei ragyogásnak, amelyet Urunk gyújt kinek-kinek azért, mert önszeretet nélkül csak Istent és az embereket szolgáltuk boldogságot osztva a testre szabott kurta földi életünkben. Rövid szolgálatért örök élet. Pál és szolgatársai áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, „ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk. Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról. Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból. Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek. Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jó pár előkelő asszonnyal együtt. Ám a zsidók összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket. De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: azok a világ felforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus. Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk. Előbb biztosítékot kértek Jázontól meg többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon (17,1b-9) Amíg Pál Athénban várta Szilást és Timóteust, megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán. A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált. Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: Mit akarhat ez a szószátyár mondani? Úgy látszik, idegen isteneket hirdet. Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Erre az Areopáguszra vitték, s megkérdezték: Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az. Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál az Areopágusz közepére állt, és elkezdett beszélni: Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felirat állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hisz Ő az ég és a föd Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg itt lakásunk idejét és határát” (10—26) „Kit áldva áldnak a végtelen mennyek, Kit hírrel hirdet nap és éj: Nagy Úr, tenéked csak hódolva zeng a kéklő ég, a csillagfény. A fény s az árny is csak általad élnek. Te Úr, te drága égi láng! Ma hozzád száll fel a szívbéli ének: s kér, hogy nézz és gondolj rá! És kér, hogy nézz és gondolj rá!”(Beethoven)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése