Szent Ágoston Szent János evangéliumáról szóló
fejtegetéseiből
A két élet
Két, Istentől kinyilatkoztatott és ajánlott életet ismer az Egyház. Az egyik a hitben, a másik a színről színre való látásban van. Az egyik a földi zarándoklásunk idejére szól, a másik a mennyei lakóhely örökkévalóságában. Munkálkodásban áll az egyik, örök nyugalom a másik. Az egyik égi haza felé vezető úton való élet, a másik már az örök hazában van. Egyik a munkálkodásban cselekvő élet, a másik a jutalmul kapott Istent látó élet. Az elsőt Péter apostol jelzi, a másikat pedig János. Az teljesen itt a földön zajlik le, e világ végéig tart, és akkor lesz vége; emez abban különbözik attól, hogy a világ vége után fog majd kiteljesedni, de abban a jövő világban nem lesz soha vége. Ezért hangzik Péter felé: Te kövess engem (Jn 21, 19); Jánosra vonatkozólag pedig így rendelkezik: Ha azt akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem! (Jn 21,22) Te úgy kövess engem, hogy utánozzál a földi szenvedések elviselésében; ő maradjon, míg el nem jövök, hogy örök boldogságot osztogassak. Még nyíltabban így is mondhatta volna: Az engem követő tökéletes munkálkodás az, amelyet szenvedésem példája formál, viszont a megkezdett szemlélődés maradjon meg, míg el nem jövök, hogy tökéletessé tegyem azt, amikor már eljöttem Egészen a halálig követi ugyanis Krisztust a szeretetből fakadó türelemmel teli élet, de Krisztus ismeretének teljességére még várni kell, amíg dicsőségesen el nem jön. Itt a halandók földjén ugyanis el kell viselnünk e világ szenvedéseit, ott az élők földjén pedig majd látni fogjuk az Úr jóságát. E szavait ugyanis: Akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök (Jn 21, 23), nem úgy kell értenünk, mintha azt mondta volna, hogy: lemaradjon; vagy pedig: megmaradjon, hanem: várakozzék, hiszen amit János jelez, az természetesen nem most, hanem csak akkor fog beteljesedni, amikor Krisztus eljön. Amit pedig Péter jelez, akinek ezt mondta: Te kövess engem! (Jn 21, 22), az csak akkor juthat el oda, amire várakozik, ha most nekiáll a szenvedések elviselésének. Azért mégse válassza külön senki e két dicső apostolt! Abban is benne voltak mindketten, amit Péter jelzett, és amit János jelzett, abban is részesültek később mindketten. Jel, hogy az egyik követte, és a másik maradt; viszont elviselte mindkettő a jelen nyomorúság minden szenvedését, és mindketten hittel várták az örök boldogság eljövendő jutalmát. Nem csupán ők, de ezt cselekszi Krisztus jegyese, az egész Anyaszentegyház is, amelyet ki kell szabadítani abból a szenvedésből, és meg kell őrizni ebben a boldogságban. E két életutat Péter és János ábrázolta, egyik az egyiket, másik a másikat. Valóban a hit vezette mindkettőjüket ebben a mulandó életben, és azt az életet is, amelyben színről színre látnak, később mindketten élvezik is egy örökkévalóságon át. A Krisztus testével elválaszthatatlanul egyesült szentek közül tehát — hogy e nagyon viharos élet tengerén legyen kormányosunk — Péter, mint az első az apostolok között, kapta meg bűneink oldására-kötésére a mennyek országának kulcsait; és mind e szentek közül — hogy annak a másik, kimeríthetetlen titkú életünknek is legyen biztos békességet nyújtó kikötője — János evangélista pihenhetett Krisztus keblén. Mivel nemcsak egyedül Péter hivatott a bűnök megbocsátására, illetve megtartására, hanem az Egyház, éppen így nemcsak János az egyetlen, aki az Úr keblén az ő lelkének a legmélyéről meríti és azután hirdeti is azt, hogy kezdetben az Ige-Isten az Istennél volt, és a többi magasztos tanítást, amely Krisztus istenségéről és a teljes Szentháromság egységéről szól, s amelyet abban az országban majd színről színre fogunk szemlélni, most azonban, míg az Úr el nem jön, csupán homályosan, mintegy tükörben láthatunk; de maga az Úr is az egész földkerekségre kiárasztotta evangéliumát, hogy mindenki merítsen belőle ki-ki saját felfogóképességének a mértéke szerint.
A két élet
Két, Istentől kinyilatkoztatott és ajánlott életet ismer az Egyház. Az egyik a hitben, a másik a színről színre való látásban van. Az egyik a földi zarándoklásunk idejére szól, a másik a mennyei lakóhely örökkévalóságában. Munkálkodásban áll az egyik, örök nyugalom a másik. Az egyik égi haza felé vezető úton való élet, a másik már az örök hazában van. Egyik a munkálkodásban cselekvő élet, a másik a jutalmul kapott Istent látó élet. Az elsőt Péter apostol jelzi, a másikat pedig János. Az teljesen itt a földön zajlik le, e világ végéig tart, és akkor lesz vége; emez abban különbözik attól, hogy a világ vége után fog majd kiteljesedni, de abban a jövő világban nem lesz soha vége. Ezért hangzik Péter felé: Te kövess engem (Jn 21, 19); Jánosra vonatkozólag pedig így rendelkezik: Ha azt akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem! (Jn 21,22) Te úgy kövess engem, hogy utánozzál a földi szenvedések elviselésében; ő maradjon, míg el nem jövök, hogy örök boldogságot osztogassak. Még nyíltabban így is mondhatta volna: Az engem követő tökéletes munkálkodás az, amelyet szenvedésem példája formál, viszont a megkezdett szemlélődés maradjon meg, míg el nem jövök, hogy tökéletessé tegyem azt, amikor már eljöttem Egészen a halálig követi ugyanis Krisztust a szeretetből fakadó türelemmel teli élet, de Krisztus ismeretének teljességére még várni kell, amíg dicsőségesen el nem jön. Itt a halandók földjén ugyanis el kell viselnünk e világ szenvedéseit, ott az élők földjén pedig majd látni fogjuk az Úr jóságát. E szavait ugyanis: Akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök (Jn 21, 23), nem úgy kell értenünk, mintha azt mondta volna, hogy: lemaradjon; vagy pedig: megmaradjon, hanem: várakozzék, hiszen amit János jelez, az természetesen nem most, hanem csak akkor fog beteljesedni, amikor Krisztus eljön. Amit pedig Péter jelez, akinek ezt mondta: Te kövess engem! (Jn 21, 22), az csak akkor juthat el oda, amire várakozik, ha most nekiáll a szenvedések elviselésének. Azért mégse válassza külön senki e két dicső apostolt! Abban is benne voltak mindketten, amit Péter jelzett, és amit János jelzett, abban is részesültek később mindketten. Jel, hogy az egyik követte, és a másik maradt; viszont elviselte mindkettő a jelen nyomorúság minden szenvedését, és mindketten hittel várták az örök boldogság eljövendő jutalmát. Nem csupán ők, de ezt cselekszi Krisztus jegyese, az egész Anyaszentegyház is, amelyet ki kell szabadítani abból a szenvedésből, és meg kell őrizni ebben a boldogságban. E két életutat Péter és János ábrázolta, egyik az egyiket, másik a másikat. Valóban a hit vezette mindkettőjüket ebben a mulandó életben, és azt az életet is, amelyben színről színre látnak, később mindketten élvezik is egy örökkévalóságon át. A Krisztus testével elválaszthatatlanul egyesült szentek közül tehát — hogy e nagyon viharos élet tengerén legyen kormányosunk — Péter, mint az első az apostolok között, kapta meg bűneink oldására-kötésére a mennyek országának kulcsait; és mind e szentek közül — hogy annak a másik, kimeríthetetlen titkú életünknek is legyen biztos békességet nyújtó kikötője — János evangélista pihenhetett Krisztus keblén. Mivel nemcsak egyedül Péter hivatott a bűnök megbocsátására, illetve megtartására, hanem az Egyház, éppen így nemcsak János az egyetlen, aki az Úr keblén az ő lelkének a legmélyéről meríti és azután hirdeti is azt, hogy kezdetben az Ige-Isten az Istennél volt, és a többi magasztos tanítást, amely Krisztus istenségéről és a teljes Szentháromság egységéről szól, s amelyet abban az országban majd színről színre fogunk szemlélni, most azonban, míg az Úr el nem jön, csupán homályosan, mintegy tükörben láthatunk; de maga az Úr is az egész földkerekségre kiárasztotta evangéliumát, hogy mindenki merítsen belőle ki-ki saját felfogóképességének a mértéke szerint.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése