2014. május 25., vasárnap

Zsolozsma 141.



Alexandriai Szent Cirill püspöknek a második korintusi levélhez írt magyarázatából

Krisztus kiengesztelte irántunk Istent, aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott

Akik már megkapták a Szentlélek lefoglaló zálogát, és a feltámadás reményének a birtokosai, azok a jövendő feltámadást már jelenvalónak tartják, és azt hangoztatják, hogy ezentúl nem tekintenek senkit emberi szempontból. Mindnyájan lelkiek vagyunk ugyanis, és mentesek a testi romlandóságtól. Mert amikor felragyogott felettünk Isten egyszülött Fia, hasonlóvá lettünk a mindent éltető Igéhez. Amint a bűn uralma idején a halál kötelékei tartottak fogva minket, úgy vetettük el most a romlandóságot azóta, hogy közbelépett a megigazulást szerző Krisztus.Ezért senki sem él már testben, azaz testi gyengeségben, amit pedig méltán és joggal tekintünk úgy, mint romlandóságot. Ezért mondja Szent Pál: Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük (2 Kor 5, 16). Mintha ezt akarná mondani: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14), és mindannyiunk életéért elvállalta a testi halált. És ha mi így, testi valóságában ismertük is meg őt, ezután már nem így ismerjük. Mert ha meg is tartotta emberi testét, azt, amely harmadik napon feltámadt, és az Atyánál van az égben, mindazonáltal meg kell értenünk, hogy Krisztus testfölöttivé is lett: ő ugyanis egyszer meghalt, de többé meg nem hal, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él (vö. Róm 6, 9-10).Ha tehát ilyen valaki az, aki életünk előtt mint zászlóvivő áll, akkor úgy kell nyomába törekednünk, hogy szinte már ne is testben élőknek, hanem már testfölöttieknek bizonyuljunk. Igaza van tehát Szent Pálnak, aki ezt írja: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg (2 Kor 5, 17). Megigazultunk ugyanis a hit által Krisztusban, és eltűnt az átok ereje. Hiszen ő miértünk támadt fel, eltiporva a halál hatalmát; így megismertük az igaz és tökéletes Isten, akit lélekben és igazságban imádunk — a Fiú közvetítésével, aki mennyei jótéteményeket eszközöl ki az Atyától a világ számára. Ezért mondja igen bölcsen Szent Pál: Ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk (2 Kor 5, 18). Mert egészen bizonyos, hogy az Atya akaratából valósult meg a megtestesülés misztériuma és az ebből következő megújulás. Hiszen Krisztus által nyertük el azt a lehetőséget is, hogy az Atyához járulhatunk. Az ő tanítása szerint ugyanis senki sem mehet az Atyához másként, mint őáltala. Tehát ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott (2 Kor 5, 18).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése