2015. június 27., szombat

Zsolozsma CCX.



Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből 
4, 17-32; 6, 10-17
Öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét. 

Testvéreim! 

Azt mondom, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek. Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény. Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret a sátánnak. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat, így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilat. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.


Pápai üzenet az Egyházak Világtanácsához



Pápai üzenet az Egyházak Világtanácsához

„Folytatódnia kell a párbeszédünknek!” – írja üzenetében Ferenc pápa Olav Fykse Tveit tiszteletesnek, az Egyházak Világtanácsa főtitkárának abból az alkalomból, hogy ötven éve alakult meg a szervezet és a katolikus egyház közötti vegyes munkabizottság. A Vatikáni Rádió tudósítása.

A pápai dokumentumot Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke olvasta fel június 23-án, kedden a Rómában tartott emlékülésen.

Üzenetében Ferenc pápa elismerését fejezi ki a ma fennálló, jelentős ökumenikus kapcsolatokért és az elmúlt években elért eredményekért, melyeket az egység vágya és a keresztények megosztottsága feletti botrány fájdalma ösztönzött. A pápa arra kéri a vegyes bizottságot, hogy ne csak egy önelemző fórum legyen, hanem konkrét „ötletműhely”, amely nyitva áll minden lehetőség és kihívás előtt, mellyel ma az egyház találkozik küldetése során a szenvedő emberiség támogatásában, és az evangéliumi értékek és igazságok terjesztésében.

A Szentatya emlékeztet a keresztények fájdalmas megosztottságára, majd arra szólítja az Egyházak Világtanácsa és a katolikus egyház között működő vegyes bizottságot, hogy nézzen szembe a legfontosabb ökumenikus témákkal, és segítse elő minden megkeresztelt valós szeretetközösségét, még ha az tökéletlen is. A pápa reméli, hogy elnyerjük a keresztények közötti teljes egység ajándékát, hogy az egyház egyre inkább a remény és a népek közötti kiengesztelődés eszközének jele legyen a világon.

A vegyes munkacsoport, amely 1965-ben kezdte meg munkáját, kitartóan dolgozik az „élet párbeszéde” megerősítésén, amelyet Szent II. János Pál pápa a „szeretet párbeszédének” nevezett.



A Megszentelt Élet Éve 176.



június 27.

Szent László király, a Kaposvári Egyházmegye védőszentje
Imádkozzunk a Kaposvári Egyházmegye területén élő szerzetesekért!
  • Emmánuel Közösség női fogadalmas tagjai
  • Emmánuel Közösség férfi fogadalmas tagjai
  • Nyolc Boldogság Közösség
  • Piarista Rend Magyar Tartománya
  • Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség
Idézet az imaszándékhoz:
„A hűség nem azonos a katatón merevséggel. (...) Jézus példája mutatja, néha épp a tartalom átmentése végett szükséges a forma változtatása." Balás Béla püspök
 


Évközi tizenkettedik hét szombatja



Évközi tizenkettedik hét szombatja


Jézus ellenfelei azt akarják megtudni, vajon mennyire jártas a vallási kérdésekben, mennyire ismeri a mózesi törvényeket. Ezért fordulnak hozzá a következő kérdéssel: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” (Mt 22,36). A kérdéssel nem csupán Jézus vallási tudásszintjét kívánják felmérni, hanem az a szándékuk, hogy vitát kezdeményezzenek, hiszen a különféle vallási csoportok és tanító iskolák képviselői között abban az időben szinte mindennaposak lehettek a viták arról, hogy a több száz törvény és parancs között lehet-e rangsort felállítani, illetve melyik előírást lehet a legfontosabbnak tekinteni.
Tulajdonképpen hálásak lehetünk az egykori provokatív kérdezőknek, mert így Jézus válaszából egyértelműen megtudhatjuk, hogy mi a legfontosabb törvény, melyiknek kell a mi életünket is irányítania. Az Úr válasza így hangzik: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. És szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,37-38). Az Isten- és emberszeretet nem két parancs, hanem egy: a szeretet kettős iránya. Az Isten iránti és a felebarát felé irányuló szeretet nem zárja ki egymást és nem játszható ki egymás ellen, hanem összetartoznak. És nem zárja ki azt sem, hogy helyes módon szeressük önmagunkat. Aki valóban szereti Istent, az nem tagadja meg a szeretetet embertársától sem.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Te Fiad által mutattad meg nekünk az igaz tanítás fényét, s az ő testének tagjaivá tettél minket az egy hit és az egy keresztség által. Szentlelkedet kiárasztottad minden népre, hogy kegyelmi ajándékaival bennük működjék. 6, aki gyermekeid lelkében lakást választott magának, valósítsa meg köztünk az egység művét! 



2015. június 26., péntek

Zsolozsma CCIX.



Sámuel első könyvéből 
25, 14-24. 28-39
Dávid és Abigail 

Azokban a napokban: Abigailnak, Nabal feleségének ezeket mondta az egyik szolgája: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket, és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot, és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.” Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem veszett el semmi, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal az Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.” Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamaráról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt ele, és így beszélt: „Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz, és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét pedig forgassa meg az Úr a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki, és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeret furdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál, uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.” Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal nemzetségéből egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak, és megkegyelmeztem neked.”Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt, és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében, és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.”