2015. június 26., péntek

Zsolozsma CCIX.



Sámuel első könyvéből 
25, 14-24. 28-39
Dávid és Abigail 

Azokban a napokban: Abigailnak, Nabal feleségének ezeket mondta az egyik szolgája: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket, és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot, és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.” Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem veszett el semmi, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal az Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.” Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamaráról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt ele, és így beszélt: „Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz, és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét pedig forgassa meg az Úr a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki, és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeret furdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál, uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.” Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal nemzetségéből egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak, és megkegyelmeztem neked.”Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt, és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében, és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése