Zsolozsma CCIII.

A bírák könyvéből

16, 4-6. 16-31

Delila árulása és Sámson halála

Azokban a napokban: Sámson beleszeretett a Szórek völgyében egy nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, és azt mondták neki: „Szedd rá, és tudd meg, miben rejlik különleges ereje, hogyan tudnánk fölékerekedni, megkötözni és ártalmatlanná tenni. Ezért ki-ki ad neked 1100 ezüst sékelt.” Delila így szólt Sámsonhoz: „Mondd meg nekem, miben rejlik nagy erőd, mivel kellene téged megkötözni, hogy tehetetlenné tegyenek?”
     Mivel egész nap gyötörte szavaival, és zaklatta, halálra fáradt. Feltárta hát előtte egész szívét, és így szólt: „Borotva sosem ért fejemhez, mert az Isten nazirja vagyok anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, elhagy erőm, gyenge leszek, olyan, mint a többi ember.” Delila ekkor látta, hogy kitárta egész szívét. Hívatta hát a filiszteusok fejedelmeit, és ezt mondta nekik: „Most gyertek, mert kitárta előttem egész szívét.”
     A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, s magukkal vitték a pénzt is. Erre ő elaltatta Sámsont a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta a fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni, és ereje elhagyta. Delila odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából, és azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor, és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét, és levitték Gázába. Kettős lánccal megkötözték, és a fogságban malmot hajtattak vele.
     Közben fején újra kezdett nőni a haj azután, hogy lenyírták. A filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be istenüknek, Dágonnak, és örömünnepet tartsanak. Közben egyre mondogatták: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont!” Amikor a nép látta istenét, ujjongásban tört ki a dicséretére, és ezt mondta: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont, aki pusztította országunkat, és sokunkat megölt.” Amikor már jókedvre derültek, így szóltak: „Hívjátok elő Sámsont, hadd mulattasson minket!” Elővezették Sámsont a börtönből, és ő játszott előttük. Utána odaállították az oszlopok közé. Sámson akkor így szólt ahhoz a fiúhoz, aki kezénél fogva vezette: „Vezess oda, hogy megfoghassam az oszlopokat, amelyeken az épület nyugszik, és megtámaszkodhassam.” A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal. A filiszteusok minden fejedelme ott volt, és a tetőn volt vagy háromezer ember, férfi és nő, akik nézték Sámson játékát.
     Sámson akkor az Úrhoz könyörgött, és így szólt: „Uram, Istenem, emlékezzél meg rólam, s most az egyszer adj nekem erőt, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért.” Sámson átkarolta a középen álló két oszlopot, amelyen az épület nyugodott, nekifeszült az egyiknek a jobb kezével, a másiknak a bal kezével, s így szólt: „Haljak meg a filiszteusokkal együtt!” Minden erejével nekifeszült, és az épület rászakadt a fejedelmekre és az egész népre, amely ott volt. Sokkal többet ölt meg, amikor meghalt, mint amennyit akkor ölt meg, amikor élt.
     Testvérei és atyjának háza tagjai eljöttek, és magukkal vitték. Elszállították, és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoáhnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött.