Fájdalmas gondolatok a menekültek világnapjára

Fájdalmas gondolatok a menekültek világnapjára

Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége főszerkesztőjének jegyzetét adjuk közre.

2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án, szombaton.

Fájdalmas ünnep. Nagypéntek, vagy karácsony ki tudja hányadik napja, amikor a Szent Család, a keresztény hagyomány szerint menekülni kényszerült és egészen megdöbbentő módon ott talált menedéket, ahonnét az ősatyák kijöttek a fogságból. Egyiptom, a szolgaság háza, mely egykor befogadta Jákob ősatyát 12 fiával és egész háza-népével együtt.

Az „idők teljességében” élet-halál kérdése volt annak a másik Józsefnek, az „igaznak” is a helyzete, és hogy mentse feleségét, Máriát gyermekével együtt, elmenekült velük. Földönfutók lettek. Kiszolgáltatva mások jóindulatának. Pedig az egyiptomi emlékezet biztosan nem áldott emlékét őrizte annak a bizonyos ősi exodusnak, amikor mindent vittek. Ennek ellenére, mégis otthont találtak benne. A fáraók Egyiptoma akkor befogadta a Szent Családot.

A názáreti Jézus önmagát jövevénynek tartja: „A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét” (Mt 8,20 Lk 9,58). Holttestét is idegen szálláshelyre teszik, egy önkéntes főtanácstag sírjába. Onnan föltámadva lép át a tanítványok félelemtől bezárkózott és elreteszelt utolsó vacsorai termébe. Belép a zárt ajtón, a falon keresztül. Innét lép tovább Jeruzsálem perifériájára, Emmauszba, ahol két korábbi tanítványa idegennek nézi: „Te vagy az egyetlen idegen…” (paroikeisz görögül, peregrinus latinul, vagyis vándor, zarándok, útonlevő, migráns) – mondják neki. Századokkal később Ferenc nevű követője Assisiből, aztán egy Ignác nevű baszk férfi gyalog bejárják az akkori Európát és a Szentföldet, koldulva, földön hálva. Már az apostoli atyák „Diognétoszhoz írt levele” ezt a szellemiséget tükrözi: „saját hazájukban – a földkerekségen – laknak, de mégis jövevényekként…”.

Róma püspöke, Ferenc, maga is migránsok gyermeke. Szülei 1929-ben emigráltak az Újhazába és Buenos Airesben földet, hazát, otthont találtak. Hát persze, hogy fogékony az elvándorolni kényszerülőkre, mert az ő ivadékuk. Pápaként az első útja a lampedusai migránsok közé vitte őt, kezében virágokkal, azt szórta a mérhetetlen hullámsírba. Aztán a szárdok szigetén keresi fel azokat, kiknek ősei átmigráltak a La Plata folyó torkolatához, hogy ott a Jólevegőjű Várost, Buenos Airest megalapítsák...

Hirtelen a sor végére kanyarodok. Most szombaton, amikor az olasz cserkészet 70 ezer tagját köszöntötte a Szent Péter téren, így szólt hozzájuk: „Ajánlom nektek a párbeszéd képességét. Hidat építsetek, hidat építsetek ebben a társdalomban, ahol szokásban van falakat építeni. Kérlek benneteket, hidakat építsetek, párbeszéddel hidakat!”.

És eljött a szerdai nap, amikor a szokásos általános kihallgatáson épp a menekültek mai világnapjára utalt. Így szólt Ferenc pápa: „Most szombaton lesz a menekültek világnapja, az ENSZ támogatásával. Imádkozzunk azokért a testvérekért, akik menedéket keresnek távol hazájuktól, hogy olyan otthont találjanak, ahol félelem nélkül élhetnek, mert ott tiszteletben tartják a méltóságukat. Bátorítom mindazok munkáját, akik segítik őket és kívánom, hogy a nemzetközi közösség egyetértésben és hatékonyan cselekedjék a kényszer-migrálás okainak a megelőzésében.” Végül hozzáfűzte a pápa: „Mindenkit arra szólítok fel, hogy kérjen bocsánatot azokért a személyekért és intézményekért, akik bezárják az ajtót az emberek előtt, akik (befogadó) családot és oltalmat keresnek.”

Az olasz-francia határon a francia rendőrség pár nap óta visszaküldi olasz földre a migránsokat. A tengerpart szikláin hálnak messzi földről útra keltek, köztük anyák a kicsinyeikkel, feketék, sárgák, fehérek és mindenféle vallásúak. A föld népe. Miként Ásotthalom környékén, egyelőre még fal nélkül.

Olasz férfi és női szerzeteskolostorok pénteken napvilágot látott közös közleménye említi, hogy Ferenc pápa két évvel ezelőtti felhívása nyomán számos kolostor – Palermótól Triesztig – megnyitotta a kapuját és otthont ad a földönfutóknak. Hajléktalan barátaimra gondolok, Ferire és Tibire, akik két-két éven át velünk laktak a jezsuiták Mária utcai rendházában. Eszmélek, hát nekem kell ezt magyarázni, Európa kétezer éves örökségével a szívemben? Hát hogyan nézek Szent István királyunk szemébe, akinek szívéből – még ha később is írták le – kivirágozott ez a gondolat: „Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad…”.

Egyszer majd mindannyiunknak számot kell adni Isten színe előtt. Meglepő módon kevés kérdés hangzik el. De a Máté-evangélium 25. fejezetének hat kérdésére mindenkinek válaszolnia kell, köztük erre is: „Vándor voltam és befogadtatok?” (Mt 25,35). Befogadtatok? Az eredeti görög szöveg egyenesen így kérdez: „Xenosz, idegen voltam és befogadtatok?”.

Vértesaljai László
jezsuita szerzetes