Ferenc pápa:
Felelősek vagyunk a családban okozott sebekért!
Június 24-én Ferenc pápa a családban
előforduló konfliktusokról és a velük kapcsolatos felelősségről tartotta
katekézisét a szokásos általános kihallgatás keretében a Szent Péter téren.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A legutóbbi katekézisek alkalmával az emberi
létállapot törékenységeit, a szegénységet, betegséget, halált átélő családról
beszéltünk. Ma viszont azokra a sebekre irányítjuk figyelmünket, amelyek a
családi együttélés keretén belül keletkeznek, amikor tudniillik a családon
belül okozunk sérülést egymásnak. Ez a legrosszabb dolog!
Jól tudjuk, nincs olyan család, amelynek életében ne
fordulna elő, hogy a családtagok magatartása a legdrágább és legintimebb
érzelmeket sérti meg. Vannak szavak, tettek (és mulasztások!), amelyek
ahelyett, hogy kifejeznék a szeretetet, megvonják azt a másiktól, vagy, ami még
rosszabb, meg is ölik a szeretetet. Ha ezeket a még begyógyítható sebeket
elhanyagoljuk, súlyosbodnak: erőszakosságba, ellenségeskedésbe, megvetésbe
torkollnak. Olyan mély szakadás jöhet létre, amely teljesen eltávolítja a
férjet a feleségtől, és arra készteti őket, hogy máshol keressenek megértést,
támaszt és vigaszt. Ám gyakran ezek az ún. „támaszok” nem gondolnak a család javára!
A házastársi szeretetet kihűlése neheztelést visz a
kapcsolatokba, melyeknek felbomlása a gyerekekre „szakad”.
Itt vannak tehát a gyerekek. Szeretnék elidőzni egy
kicsit ezen a ponton. A látszólag oly fejlett érzékenységünk és minden
kifinomult pszichoanalízisünk ellenére, kérdezem, nem váltunk-e teljesen
érzéketlenné a gyermeki lélek sebei iránt? Minél inkább igyekszünk ajándékokkal
és édességgel kárpótolni, annál inkább elvész a lélek – legfájdalmasabb és
legmélyebb – sebeinek értelme. Sok szó esik viselkedészavarokról, lelki
egészségről, a gyermek jólétéről, a szülők és gyermekeik szorongásáról… De
vajon tudjuk-e még, mit jelent a lélek sérülése? Érezzük-e a mázsányi súlyt,
amely összezúzza a gyermek lelkét azokban a családokban, ahol rosszul bánnak
egymással és ártanak egymásnak, s ez végül a házastársi hűség megszegéséhez
vezet? Döntéseink – például elhibázott döntéseink – meghozatalakor mekkora
súllyal esik latba, hogy azok milyen hatással lesznek gyermekeink lelkére?
Amikor a felnőttek elveszítik a fejüket, amikor mindegyik csak magára gondol,
amikor az anya és az apa bántják egymást, lelkileg a gyermek nagyon szenved és
elkeseredik. Olyan sebeket szerez, amelyek egész életére kihatnak.
A családban minden szorosan összefügg: amikor a család lelke megsérül valamelyik ponton, a sérülés mindenkire átterjed. És amikor a férfi és a nő, akik azt vállalták, hogy „egy test” lesznek és egy családot alkotnak, megrögzötten csak saját szabadság- és sikerigényeikre gondolnak, akkor ez a torzulás mélyen megsebzi gyermekeik szívét és életét. A gyerekek sokszor elrejtőznek, hogy egyedül sírjanak… Fontos, hogy jól megértsük ezt! A férj és a feleség egy test. Gyermekeik pedig test a testükből. Ha csak arra gondolunk, milyen szigorúan figyelmezteti Jézus a felnőtteket, hogy ne botránkoztassák meg a kicsinyeket – hallottuk az evangéliumi szakaszt (vö. Mt 18,6) –, jobban megérthetjük arról a súlyos felelősségről mondott szavát is, hogy őriznünk kell a házastársi köteléket, mely kezdetet ad az emberi családnak (vö. Mt 19,6–9). Onnantól kezdve, hogy a férfi és a nő egy testté lettek, az apa és anya közötti minden seb és elhagyás húsbavágóan kihat gyermekeik életére.
A családban minden szorosan összefügg: amikor a család lelke megsérül valamelyik ponton, a sérülés mindenkire átterjed. És amikor a férfi és a nő, akik azt vállalták, hogy „egy test” lesznek és egy családot alkotnak, megrögzötten csak saját szabadság- és sikerigényeikre gondolnak, akkor ez a torzulás mélyen megsebzi gyermekeik szívét és életét. A gyerekek sokszor elrejtőznek, hogy egyedül sírjanak… Fontos, hogy jól megértsük ezt! A férj és a feleség egy test. Gyermekeik pedig test a testükből. Ha csak arra gondolunk, milyen szigorúan figyelmezteti Jézus a felnőtteket, hogy ne botránkoztassák meg a kicsinyeket – hallottuk az evangéliumi szakaszt (vö. Mt 18,6) –, jobban megérthetjük arról a súlyos felelősségről mondott szavát is, hogy őriznünk kell a házastársi köteléket, mely kezdetet ad az emberi családnak (vö. Mt 19,6–9). Onnantól kezdve, hogy a férfi és a nő egy testté lettek, az apa és anya közötti minden seb és elhagyás húsbavágóan kihat gyermekeik életére.
Igaz, hogy vannak esetek, amikor a válás
elkerülhetetlen. Megeshet, hogy erkölcsileg egyenesen szükségessé válik, amikor
arról van szó, hogy a gyengébb házasfelet vagy a kisgyermekeket meg kell védeni
az erőfölény, az erőszak, a megalázás, a kihasználás, az eltaszítás és a közöny
súlyos sérüléseitől.
Hála Istennek, sokan vannak, akik hitük és gyermekeik
iránti szeretetük erejével tanúságot tesznek hűségükről egy olyan kötelék
mellett, amelyben egykor hittek, bármennyire lehetetlennek tűnik is annak
felélesztése. Nem minden elvált érzi azonban ezt a hivatást. Nem mindnyájan
ismerik fel az egyedüllétben az Úr hozzájuk intézett felhívását. Vannak
körülöttünk nem rendezett kapcsolatban élő, ún. „irreguláris” családok – én nem
szeretem ezt a kifejezést –, amelyek kapcsán sok kérdést felteszünk magunknak:
Hogyan segítsük őket? Hogyan álljunk melléjük? Hogyan tudjuk kísérni őket, hogy
a gyerekek ne váljanak az apa vagy az anya túszaivá?
Kérjünk az Úrtól nagy hitet, hogy Isten szemével
lássuk a valóságot, és nagy szeretetet, hogy az ő irgalmas szívével közelítsünk
az emberekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése