2014. október 4., szombat

Zsolozsma 273.



Assisi Szent Ferencnek az összes hívőhöz írt leveléből

Legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták!

Az örök Atya Szent Gábor főangyalt azzal az üzenettel küldte a Boldogságos Szent Szűzhöz, Máriához, hogy az ő fölséges, szent és dicsőséges Igéje leszáll majd a mennyből, és a Szűzanya méhében magára veszi gyarló emberi természetünket. Isten Igéje, bár végtelenül gazdag volt, mégis a szegénységet választotta a maga és Boldogságos Édesanyja számára. Szenvedése előtt megünnepelte tanítványaival együtt a Húsvétot. Az után pedig így imádkozott Atyjához: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26, 39)
De ugyanakkor a saját akaratát egészen az Atya akaratára bízta. Az Atya akarata pedig az volt, hogy áldott és dicsőséges szent Fia, ez a nekünk adott és értünk emberré lett Fia, tulajdon vére árán áldozatul adja oda magát értünk a kereszt oltárán. Nem saját magáért áldozta fel magát – hiszen minden általa lett –, hanem a mi bűneinkért adta oda áldozatul magát, példát hagyva nekünk, hogy nyomdokaiba lépjünk (1 Pét 2, 21). Azt is akarja, hogy általa mindnyájan elnyerjük az üdvösséget, és befogadjuk őt tiszta szívünk, tiszta lelkünk templomába. Milyen boldogok és áldottak azok, akik szeretik Urunkat, és úgy cselekszenek, ahogy Urunk meghagyta az evangéliumban: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből; embertársadat pedig, mint saját magadat (Mt 22,37)Szeressük tehát Istent, és imádjuk őt tiszta szívvel, tiszta lélekkel, mert mindenekelőtt ezt óhajtja. Ezért mondja: Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát (Jn 4,23) Vagyis mindazoknak, akik őt imádják, lelkük benső hűségében kell imádniuk. Terjesszük is eléje dicsérő imádságainkat éjjel-nappal, és mondjuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt 6,9), mert szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18,1)Azonkívül igyekezzünk megteremni a bűnbánat méltó gyümölcseit(Mt 3,8)Szeressük embertársainkat, mint saját magunkat! Legyen szeretetünk, legyünk alázatosak, adjunk alamizsnát, mert az lemossa a lélekről a bűnök szennyét. Az ember mindazt elveszíti, amit itthagy e világon. Csak a szeretetből végzett jó cselekedetei érdemét és kiosztott alamizsnáit viszi magával: ezekért kap majd az Úrtól jutalmat és méltó viszonzást. Ne akarjunk okosak és bölcsek lenni e világ szerint. Inkább legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták. Soha ne akarjunk mások fölé kerekedni, hanem inkább legyünk minden ember szolgája és alárendeltje Isten kedvéért. Mindazokon, akik így tesznek, és mindvégig állhatatosan kitartanak, megnyugszik az Úr Lelke, sőt bennük fog lakni, mint hajlékában. A mennyei Atya gyermekei lesznek, mert az ő tetteit teljesítik, így a mi Urunk, Jézus Krisztus jegyesei, testvérei, sőt anyja lesznek. 



Ferenc pápa a fogyatékkal élő sportolókhoz: A remény jelei vagytok



Ferenc pápa a fogyatékkal élő sportolókhoz: A remény jelei vagytok 


A Szentatya szombat délben a VI. Pál-teremben fogyatékkal élő sportolókkal találkozott – az eseményről a Vatikáni Rádió adott hírt.


A sportolókhoz intézett beszédében a Szentatya kiemelte: „a sport értékes lehetőség arra, hogy elismerjük egymást és az elfogadás, nem pedig a kiselejtezés kultúráját terjesszük”. A fogyatékkal élő sportolók lelkes munkája bátorító üzenet és a remény nagy jele mindazok számára, akik hasonló helyzetben vannak – hangsúlyozta.

„Tanúságtételetek annak bizonyítéka, hogy minden emberben képzeletünket meghaladó lehetőségek rejlenek, amelyeket a bizalom és a szolidaritás által tovább lehet fejleszteni. Isten, az Atya az első, aki ezt tudja. Isten tökéletesen ismeri szíveteket: ő mindent tud. Így a korlátok nélküli sportért és egy kirekesztettséget nem ismerő világért tett erőfeszítéseitekben soha nem vagytok egyedül” – mondta Ferenc pápa a paralimpikonokhoz intézett beszédében, majd áldását adta rájuk.



2014.10.04. Szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.10.04. Szombat

Assisi Szent Ferenc

Assisi Szent Ferenc az évezred nagy hírnöke. Az egész világon ismerik Ferencet. Pápa Úr már kétszer is sírja mellé hívta imádkozni a világért a világvallások vezetőit. Írtak róla sokat, katolikusok, protestánsok. Kutatják titkát. Ferenc számára nagy kinyilatkoztatás volt, hogy a XIII. század elején is a legfontosabb felfedezni és megélni az Evangéliumot. Legényként gondtalanul élt. Napi munkája felett ott lobogott az esti szórakozás vonzó varázsa. Jó volt így élni, boldog volt. Aztán kezdett érni, gondolkodni saját jövőjéről. Többre vágyott, mint ifjú, nevet, sőt hírnevet akart. Lovag lesz, a harcokban sebet oszt, és sebet kap. Rájön, hogy, ez sem az ő útja. „Magamat legyőzni”, ez a legnagyobb hősiesség, s nem fut el a bélpoklos elől, kezet fog vele, majd ápolja is. Más ember lesz belőle. A róla készült film bemutatóján nyíltszíni tapsot kap az a jelenet, amikor apja kitagadja és minden ruháját visszaadva, e szavakat mondja: „eddig Bernardone Pietrot mondtam apámnak, ezen túl csak azt mondom: Mi Atyánk.” Óriási csalódás a jótékonykodó, jámborkodó, bélpoklosokkal érintkező fiú az apának, a kitagadás elkerülhetetlen. Ám igazán híres és nagy lesz a kitagadott fiú. Rendeket alapít, megismerik az egész világon. Rendje alapszabálya ez az egy gondolat: a kisebb testvérek szabálya és élete: tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát.”Isten békéjét nemcsak hordozza a szívében, de sugározza is. A teremtés ajándékait nézi, élvezi, óvja a természetet. Jézus szemével látja a liliomot, a madarakat, a napot, a holdat. Gyönyörű himnuszt költ. A természetvédelem védőszentje, ma is milyen aktuális minden gondolatata! Szüntelenül imádkozik, San Damiano feszületén megelevenedik az Úr: Ferenc, menj, renováld egyházamat, amely - mint látod -, omladozik. Rendbe is hoz három templomocskát, mire ráébred, hogy az ő hivatása a Katolikus Egyház renoválása. Ferenc ma sem tud többet mondani, csak a „legtöbbet”, ez Jézus üzenete, ez az ember keresztény küldetésének lényege és foglalata. Miben áll? Van nektek Mennyei Atyátok, higgyetek benne, ismerjétek meg jóságát, irgalmát, hatalmát, bízzátok rá magatokat a gondviselésre, ezt mutassátok meg tettekkel is. Elmélkedik az Evangéliumról: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”(Jn 3,16) a legnagyobb ajándék és bizonyíték Jézus Krisztus, a megtestesült Isten. Őt kell szeretni az Eucharistiában, a kereszten, és beszélni kell róla mindenkinek. Ferenc prédikál, küldi a testvéreket is, hazánkba is jönnek. Ünneplése és tisztelete ma is nagyon időszerű. Tanuljunk tőle hitet, bizalmat, természetszeretet és egymás szeretetét.


2014. október 3., péntek

Zsolozsma 272.



Szent Ambrus püspöknek A filippiekhez írt levélről szóló értekezéséből

Örüljetek az Úrban szüntelenül!

Szeretett Testvéreim! Az isteni jóság lelkünk üdvösségére, az örök boldogság örömére hív minket, amint a mai olvasmányban az Apostol szavából is hallottátok: Őrüljetek az Úrban szüntelenül! (Fil 4,4)
A világ örömei az örök kárhozat felé tartanak; az Úr akarata szerinti örömök azonban az örökkévaló öröm felé vezetik a bennük állhatatos embereket. Ezért mondja az Apostol: Újra csak azt mondom: örüljetek! (Fil 4, 4)Arra buzdít, hogy egyre növekedjék örömünk Istenben és parancsainak megtartásában; mert minél inkább törekszünk ebben a világban megtartani Urunk és Istenünk törvényeit, annál boldogabbak leszünk majd az eljövendő életben, és annál nagyobb dicsőségben részesülünk Isten színe előtt.Jóságos emberségeteket ismerje meg mindenki! (Fil 4, 5), azaz szent életetek ne csak Isten előtt legyen ismeretes, hanem legyetek a jóság és a józanság példaképei a veletek együtt élő emberek számára is, és kedves legyen emlékezetetek Isten és az emberek előtt. Az Úr közel van; ne aggódjatok semmi miatt! (Fil 4, 5-6). Az Úr mindig közel van azokhoz, akik igazságban, igaz hitben, erős reményben és tökéletes szeretetben hívják őt segítségül, ő ugyanis tudja, hogy mire van szükségetek, még mielőtt kértétek volna tőle, és készséges arra, hogy hűséges szolgáinak bármikor és bármiben segítségére siessen. Ezért a ránk szakadó bajokban nem kell nagyon aggódnunk, hiszen tudnunk kell, hogy Isten, a mi oltalmazónk, egészen közel áll mellettünk a Szentírás e szavai szerint: A töredelmes szívűekhez közel van az Úr, és szabadulást hoz a megtört lelkűeknek. Tengernyi csapás hull az igazakra, de mindezekből kiszabadítja az Úr őket (Zsolt 33, 19-20). Ha mi arra törekszünk, hogy teljesítsük és megtartsuk mindazt, amit nekünk parancsolt, akkor ő sem késlekedik, hogy megadja nekünk, amit megígért.Minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Isten elé (Fil 4,6) nehogy megpróbáltatásainkat esetleg zúgolódva és szomorkodvaviseljük, ami távol legyen tőlünk, hanem türelemmel és jókedvvel, hálát adva az Istennek mindig mindenért (Ef 5, 20).


Ferenc pápa: Ellenállok-e Jézus üdvösségének?



Ferenc pápa: Ellenállok-e Jézus üdvösségének?


Isten egyetlen vágya, hogy üdvözítse az embert, a gond viszont az, hogy sokszor az ember akarja megszabni az üdvösség szabályait – hangsúlyozta a Szentatya október 3-án a Szent Márta-házban mondott reggeli homíliájában. A Vatikáni Rádió tudósítása.


„Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég […] bűnbánatot tartottak volna” – idézte a pápa a pénteki, Lukácstól vett evangéliumot, és azt mondta: „Ez a kemény és elkeseredettséget tükröző példa összefoglalja az egész üdvtörténetet.”

A hívő nép megérti és elfogadja a Jézus által felkínált üdvösséget, ám épp a nép vezetői azok, akik bezárják a kapukat az előtt, ahogy Jézus meg akarja menteni őket. Olyan magatartás ez, amely alapvetően a parancsok betartására korlátozza az üdvösséget – parancsokra, amelyeket a vezetők intellektuális és teológiai szenvedélye teremtett. Ők nem hisznek az irgalomban, csak az áldozatokban hisznek. Abban hisznek, ami jól rendszerezett, ami világos. Ez az üdvösségnek való ellenállás drámája, ami mindnyájunkban benne van – figyelmeztetett a Szentatya.

„Hogyan akarok én üdvözülni? A saját módszereimmel? Egy jó, biztos, világos és kockázatmentes spiritualitás által? Vagy Isten módszere szerint, Jézus útján, amely mindig meglepetésekkel teli, amely mindig kitárja a kapukat Isten mindenhatósága felé, amely az irgalom és a megbocsátás?” – kérdezte a pápa. Hiszem-e, hogy Jézus a mester, aki megtanít minket az üdvösség útján járni, vagy a sok előírás és parancs biztonságának fedele alá menekülök inkább, és ezzel a biztonsággal akarom megvenni az üdvösségemet, amit Jézus valójában ingyen ad? „Jót tesz, ha elgondolkodunk ezeken és még egy kérdésen: »Ellenállok-e Jézus üdvösségének?«” – zárta homíliáját Ferenc pápa.



Szent Ferenc - Tranzitus



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.10.03. Péntek

Szent Ferenc - Tranzitus

Szent Ágoston boldogan írta le ezt a fohászt: „Önmagadért teremtettél minket,ó Isten, és nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik”. Ez pedig akkor következik be, amikor az ember megkeresztelkedik, Isten gyermekévé fogadja és a mennyország örökösévé teszi. Szent Pál apostol szerint az egész teremtett világ ugyanerre vágyódik (Róm 8,9-27) Isten azonban ezt a mérhetetlenül nagy csillagvilágot nem a mennyország részének szánta. Ebből biztosan csak az emberek teste hivatott a mennyei boldogságra. Az ősbűn, és a világban elkövetett személyes emberi bűnök büntetése miatt az emberi testnek is tovább kell pusztulnia a halál után, és a feltámadáskor az egész testünket tisztán alkotja újjá Isten teremtő ereje, egyesíti lelkünkkel. és személyünk jogos birtokaként egész emberi természetünk elnyeri a megígért örök boldogságot. Az üdvözült emberi testünkön kívül pedig mi lesz a mérhetetlen anyagvilág sorsa? Szent Péter apostol üzeni nekünk: „Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig és a rajta lévő teremtmények elégnek” (2Pét 3,10) Ez azt jelenti, hogy nyomtalanul eltűnik örökre minden? Eltűnik, de nem nyomtalanul. Isten létében minden megmarad, mint a filmeken. Aki látni kívánja, nézheti,élvezheti ami jó. A mi emberi testünkben is az anyagvilág anyagi jellegű képei, a fantáziaképek megmaradnak, felidézhetők. Az a kis porszem, amit Isten testünkből megőriz a feltámadáshoz azonosítónak, megőrizheti a fantázia képeinket. Miért lenne Isten keze ügyetlenebb, mint a modern technikusoké, akik könyvtárnyi adatot megőriznek ujjnyi kis tárolókon? Jézus maga mondja: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak”. (Mt 6,20) Mik ezek a mennybe való kincsek? A jócselekedetek, a szeretet boldogító tényei, amelyekért semmi viszonzást nem kaptunk. Ezek között pedig legértékesebb jótett, amit Isten akaratából Szent Ferenc Atyánk nyomdokain tehetünk. A legelső: amikor a leprást megölelte és megcsókolta. Őbenne a szenvedő Jézust látta. Apja visszakövetelte a ruháit: Ezentúl csak azt fogom mondani: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” Gubbio városka lakóit emberben, jószágban tizedelte egy farkas. Francesco odament. Találkozott a fenevaddal. Megdorgálta, aztán megsimogatta, és megígérte neki, ha jól viselkedik, a napi kosztját kiteszik a várfal alá. Szent volt a béke. Többen megfestették, zeneművet szereztek róla, amint a félénk madarak csapatának prédikál a Teremtő jóságáról. Amikor csak tehette, kiment a zöldbe, szemével , kezével simogatta a növényeket. Testvéreinek nevezte őket. Aztán eszébe jutott, hogy ezt a rengeteg gyönyörű dolgot mind a mi Mennyei Atyánk teremtette nekünk, hogy bennük az Ő jóságát, szépségét csodáljuk, élvezzük, aztán köszönjük meg neki lelkesen. Ilyenkor eszébe jutott Szent Ágoston, hogy ha tele van hálával és szeretettel Isten iránt a lelkünk, engedjük szabadon érzelmeinket, hogy egész lényünk váljék énekké, énekes istendicséretté. Így született meg a naphimnusz. Ebben a gyönyörű énekben testvérré fogad minden teremtményt égen és földön, szinte mindent magába lényegit. Úgy érzi, ezért teremtette az Úr az embert, hogy rajta keresztül a mennybe kerüljön miniatúrában az egész világ. Néhány éve Szent Ferenc Atyánkról írtam elmélkedéseket. Azt a pillanatot, amikor elszakad a földtől a lelke és megnyílik előtte az ég, azzal tudnám legszebben átérezni és érzékeltetni, hogy az angyalok és szentek sorfala között az Atya, Fiú és Szentlélek trónja felé siet, és ezt mondja: Köszönöm, Atyám az egész világot! Mindent megénekeltem. Hadd énekelem el most. Fogadd el, Atyám, szívesen.


2014. október 2., csütörtök

Zsolozsma 271.



Szent Bernát apát beszédeiből

Őrizzenek téged minden utadon

Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Magasztaljuk az Urat irgalmasságáért és csodáiért, amelyeket az emberekért cselekedett. Magasztaljuk az Urat, és hirdessük a nemzetek közt, hogy nagy dolgokat cselekedett velünk. Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla? Miért fordítod felé szívedet? Felé fordítod szívedet, íme, törődöl vele, és gondját viseled. Sőt elküldöd hozzá Egyszülöttedet, kiárasztod rá Szentlelkedet, megígéred neki azt is, hogy színről színre fog látni téged. És szent angyalaidat küldöd szolgálatunkra, hogy legyen az égiek között, aki gondoskodik rólunk, és arra rendeled őket, hogy őrizzenek minket, rájuk bízva nevelésünket. Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon (Zsolt 90, 11). Ezek a szentírási szavak milyen nagy tiszteletre köteleznek irántuk téged, milyen nagy hűségre indítanak, és milyen nagy bizalomra sarkallnak! Tisztelettel tartozol nekik jelenlétükért, hűséggel jóakaratukért, és bizalommal őrizetükért. Itt vannak, hogy védelmezzenek, melletted állanak, hogy javadra legyenek. Bár mindezt Isten parancsára teszik, de nagy szeretettel engedelmeskednek neki, és segítenek rajtunk sokféle bajainkban. Ezért nem lehetünk hálátlanok irántuk. Legyünk tehát hűségesek hozzájuk, legyünk hálásak az ily nagy őrzőknek! Szeretetükre válaszoljunk mi is szeretettel, adjuk meg nekik azt a tiszteletet, amelyet csak tudunk, és amivel tartozunk nekik. De tiszteletünk és szeretetünk teljességét egyedül Istennek adjuk meg, hiszen az angyalok és mi is tőle kaptunk mindent, azt is, hogy tisztelhetjük és szerethetjük őt, és hogy az angyalok és mi is szeretetre és tiszteletre méltók vagyunk. Testvéreim, igaz szeretettel szeressük tehát Istenben az ő angyalait! Ezek egykor társaink lesznek az örökségben, addig azonban mennyei Atyánk gondviselőinkké, gyámolítónkká és vezetőinkké rendelte őket. Isten gyermekei vagyunk ugyanis, noha ez most nem látszik, mert még gondviselők és gyámok vannak felettünk, mint gyermekek felett, mintha most még semmiben sem különböznénk a szolgáktól. Annak ellenére azonban, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, és még ha nehéz és nagyon nagy és nagyon veszélyes út áll is előttünk, miért félnénk ilyen hatalmas védelmezők oltalma alatt? Nem lehet legyőzni vagy rászedni azokat, akik minket őriznek minden utunkon, még kevésbé kell attól tartanunk, hogy ők maguk akarnának bennünket megtéveszteni. Hűségesek ők, bölcsek és hatalmasok. Akkor hát miért aggódjunk? Csak kövessük őket, ragaszkodjunk hozzájuk, és maradjunk meg boldogan az ég Istenének ebben az oltalmában! 


Az őrangyalok léteznek, hallgassuk meg tanácsaikat



Az őrangyalok léteznek, hallgassuk meg tanácsaikat – Ferenc pápa homíliája


Október 2-án, csütörtökön reggel Ferenc pápa a Szent Őrangyalokról tartotta szentbeszédét, mivel ma őket ünnepli az egyház.

A napi olvasmányok két képet állítanak elénk: az angyalt és a gyermeket. Isten mellénk állított egy angyalt, hogy őrizzen bennünket. Ha valaki közülünk azt hinné, hogy egyedül is járhatja útját, nagyot tévedne, beleesne abba a nagyon csúnya hibába, amit kevélységnek nevezünk: azt hisszük, hogy nagyok, önmagunknak elegendők vagyunk. Jézus azt tanítja az apostoloknak, hogy legyenek olyanok, mint a gyermekek. A tanítványok azon veszekedtek egymás között, hogy ki a legnagyobb közöttük. Belső vitát folytattak – egyfajta karrierizmus – mondta Ferenc pápa.

Ezek voltak az első püspökök, és máris megkísértette őket a karrierizmus. „Nagyobb akarok lenni nálad”… Nem valami jó példát adnak ezek az első püspökök, de ez a valóság. Jézus megtanítja nekik a helyes magatartást, amely a gyermekeké: az engedelmesség, a tanácsra, segítségre való szükség, mert a gyermek pontosan a segítségre való szükséget fejezi ki. Ez a követendő út, nem pedig az, hogy ki a nagyobb. Azok, akik közelebb vannak egy gyermek magatartásához, közelebbről szemlélik az Atyát. Nyitott és engedelmes szívvel hallgatják az őrangyalt.

Az egyház hagyománya szerint mindnyájunknak van őrangyala, aki vigyáz ránk, aki sugallja számunkra a dolgokat. Hányszor hallottuk: ezt így kellene tennem, ez így nem jó, vigyázz! Ez a mi útitársunk hangja. Legyünk biztosak abban, hogy az őrangyal életünk végéig elkísér bennünket tanácsaival, és ezért hallgassunk hangjára, ne lázadozzunk. A lázadozás, a függetlenség utáni vágy olyan dolog, amely mindannyiunkban bennünk lakozik; ez a kevélység ugyanaz, mint ami a földi paradicsomban Ádám atyánkat jellemezte. Ne lázadj fel: kövesd az őrangyal tanácsait – mondta homíliájában a pápa.

Amikor nem akarjuk tanácsát meghallgatni, olyan, mintha azt mondanánk neki: menj el! Veszélyes dolog elzavarni útitársunkat, mert egyetlen férfi, egyetlen nő sem adhat tanácsokat önmagának. Másnak adhatok tanácsot, de magamnak nem. A Szentlélek az, aki tanácsot ad nekem, őrangyalom ad tanácsot. Ezért van szükségünk rá. Ez nem egyfajta fantáziadús tanítás az angyalokról: nem, ez a valóság. Az, amit Jézus, amit Isten mondott: „Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, hogy el ne tévedj”.

Ma ezt a kérdést tenném fel magamnak: milyen a kapcsolatom az őrangyalommal? Hallgatok rá? Köszöntöm őt reggel? Kérem, hogy vigyázzon rám, amíg alszom? Beszélek vele? Kérek tőle tanácsot? Ő mellettem áll. Erre a kérdésre ma mindannyian válaszolhatunk: milyen a kapcsolatom ezzel az angyallal, akit az Úr küldött, hogy őrizzen engem és elkísérjen utamon, és aki mindig látja a mennyei Atya arcát – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa. 



2014.10.02. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.10.02. Csütörtök

Szegény Jób gyötrelemmel van tele, mert húsát és idegeit mardossák a kórokozók, amellyel a sátán fertőzte meg egész testét.A szerencsétlen jó barátok pedig úgy vélték, hogy beteg társukat Isten gyötri valami ismeretlen kórral, mert vétkezett. Jób ennyi összehangolt fájdalom láttán kifakadt: „Meddig akartok még gyötörni, kínozni, beszédetekkel egyre marcangolni? Lám, már tízszer is kicsúfoltatok. Hát nem szégyellitek, hogy így rám törtök? Még akkor is, ha hibáztam volna, és ha bűnömben megátalkodnék, csakugyan arra törekedtek, hogy fölém kerüljetek, és gyalázatomat szememre vessétek? Ismerjétek el, hogy Isten alázott meg, és ő volt, aki körülvett hálójával. Ha erőszak miatt kiáltok, nem felel, és ha segítségért, akkor nincs igazam” (Jób 19,2-7) Eddig mindenkihez jó volt: Istennek bemutatta a hódolat áldozatát, tíz gyermeket akart kapni tőle az Úr: örömmel vállalta őket, és úgy nevelte mindegyiket, hogy az emberi család Isten családja is legyen. Isten maga is elismeréssel hívta fel erre a sátán figyelmét (1,6-8) A sátán ezt színlelésnek tulajdonította, ezért engedte meg az Úr a teljes anyagi csőd okozást, hogy bizonyítva lássa hűségét. A sátán ezt is képmutatásnak bélyegezte, ezért jött a teljes testi fenyítés engedélyezése, hogy ebben is megnyilvánuljon Jób életszentsége. Itt meg a barátainak együtt kellett volna érezniük vele. Jóbot akkor fogta el a legnagyobb csalódás amikor: nem hitték el neki, hogy nem szolgált rá a csapásokra. Akkor már a pogány rómaiak is tapasztalatból vonták le a következtetés és foglalták remek disztichonba: „Donec eris felix multos numerabis amicos,tempora si fuerint nubila solus eris” (Amíg szerencsés leszel, sok barátot számlálsz, ha időd ködössé válik: egyedül maradsz). Jób ezt érzi keserű szívvel barátai szinte dühödt vádjaiban. Ezek után jön az újabb csalódás: „Áthatolhatatlan gátat emelt elém, és az ösvényemre sötétséget vetett. Levetette rólam ünneplő ruhámat, fejemről elragadta koronámat. Megtört körös-körül, hogy belepusztulok, kitépte reményem, ahogy a fát szokták. És fölszította ellenem haragját, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék. Egyesült erővel jönnek seregei, ellenem sáncokat hánynak, és a sátorom körül táboroznak. Testvéreim távol tartják magukat tőlem, barátaim egészen elidegenedtek. Akik közel voltak és ismertek, mind elmaradtak, házam vendégei mind elfelejtettek. Még a szolgálók is idegennek néznek, csak valami jöttment vagyok a szemükben. Szolgámat, ha hívom, nem ad feleletet, úgy kell kérlelnem kedveskedő szóval. Feleségem rossznak tartja leheletem, szagomat büdösnek érzik testvéreim. Még a gyerekek is megvetnek, kicsúfolnak, amikor fölkelek. Menekülnek tőlem, akikkel barátkoztam, akiket szerettem, ellenséggé lettek. És a bőröm alatt elpusztul a húsom, csontjaim csupaszok, mint valami fogak” (8-20) a keserű panasz áradat után mégis csak visszatér tekintete a keményen vádoló, de kitartóan a szemétdomb körül tanyázó jó barátaihoz: „Könyörüljetek meg rajtam, barátaim, mert utolért az Istennek a keze. Miért üldöztök ti is, akárcsak az Isten? Nem tudtok már végre jóllakni húsommal? Ó, bárcsak fölírná szavaim valaki, följegyezné őket egy táblára! Ó, bár vasvésővel, aztán íróónnal örökre bevésnék őket a sziklába!” (21-24) Igen, a szikla az örökké megmaradó jelkép! Kéfa, Petra, Petrus, Péter, mint néhány száz év múlva Jézus is ezt a hasonlatot tartja az Ő egyetlen Egyháza jelének.„Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet. Ti azt gondoljátok: Hogyan üldözzük, hogy leljük meg benne a dolog gyökerét. De a kard élétől mégis csak féljetek, mert a bűnök ellen harcra kél a harag. Vegyétek észbe: Él még az ítélő!”(25-27) Igen, a meggyötört emberi roncs mondja ki azt az igazságot, hogy a feltámadás után saját új-örök testi szemével is minden üdvözült meglátja az Istent.


2014. október 1., szerda

Hívom a családokat 2014 októberében – Bíró László püspök levele



Hívom a családokat 2014 októberében – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


A múltkor, amikor találkoztunk, mondtad, hogy a lányodnak nagyon komoly kapcsolata van. Férjhez ment már? – kérdezte barátnőjét egy unokáját sétáltató nagymama. Ugyan, dehogy, tudod, a mai fiatalok nem így gondolkodnak már. A kapcsolat jó és szép, szívesen vannak együtt, de házasságról csak akkor lehet szó, ha már olyanok a körülményeik, hogy gondtalanul élhetnek. Egy szép kertes házat akarnak, autót mindkettőjüknek, sokat akarnak utazni, és a többi. Nyugaton is így élnek azok a fiatalok, akik egyetemet végeztek. Minthogy ezt sem mi, sem a fiú szülei nem tudjuk nekik nyújtani, közölték, hogy akár együtt, akár külön-külön elmennek külföldre dolgozni, sok pénzt keresni, aztán majd meglátják, hogyan tovább. A férjem azt mondja, hogy őrültek, de felnőttek, azt csinálnak, amit akarnak. Az én anyai szívem meg majd meghasad, de mondd, mit tehetek?
Ha az ember egyik-másik szerve megbetegszik, károsodik egészsége. De vajon elegendő-e az emberi egészséghez az, ha minden szerve egészséges? A szervek egészségéhez elegendő-e, ha mindegyik csupa egészséges sejtből áll? Működhet-e tökéletesen a szervezet, ha a mégoly egészséges szervek működését semmi sem hangolja össze? A társadalom alapsejtje a család. Elegendő-e az egészséges társadalom kialakulásához az, ha csupa egészséges családból áll? „Az egész több mint a rész, és több a részek egyszerű összegénél. Tehát ne ragadjunk le szűklátókörűen saját környezetünk rész-kérdéseinél” – mondja Ferenc pápa. (EG 235) Globalizálódó világunkban figyeljünk más országok és földrészek kultúrájára, életmódjára, anélkül hogy megtagadnánk azt, ami a miénk, amibe belenőttünk. „Tekintsünk mindig távolabbra is, hogy felismerjük a mindannyiunk számára hasznos nagyobb jót. Ezt azonban ne tegyük menekülve és gyökereinket eltépve. Mélyesszük a gyökereket a saját, Istentől nekünk ajándékozott termékeny talajba és történelmünkbe. (…) Az, aki egész szívvel épül be egy másik közösségbe, de eközben megőrzi személyes egyediségét és nem rejti el identitását, nem adja fel önmagát, hanem újabb késztetést kap fejlődéséhez.” (EG 235)
Hogyan fogalmaztátok meg fiatal felnőttként a jövőtökről való elképzeléseiteket? Hogyan tudjátok gyermekeiteket segíteni jövőképük kialakításában?
Az ember tudatos, értelemmel rendelkező lény, sajátossága, hogy önmagát és környezetét fejleszteni, tökéletesíteni akarja. Célokat tűz ki maga elé, és meghatározza a cél eléréséhez szükséges eszközöket. Sokakat megérint a filmekben látható életforma: szépen berendezett tágas lakóházak, impozáns autók, gazdagon terített asztalok. Néhány hete egy élvonalbeli magyar pszichiáter nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a média, a reklámok, a fogyasztói piac olyan vágyakat gerjesztenek az emberekben, amelyeket általában nem tudnak kielégíteni. Emiatt sok a rosszkedvű, elégedetlen ember, kiugróan magas a depressziósok száma. Azok, akik úgy látják, hogy életminőségük nem, vagy nem az általuk elgondolt mértékben javul, nemritkán lemondanak céljaikról, már nem törekszenek a fejlődésre, megindulnak a hanyatlás, a züllés útján. Néhányan pedig céljaik elérése érdekében a közerkölcs szerint el nem fogadható eszközökhöz nyúlnak, csalnak, korrumpálódnak, sikkasztanak. A társadalom erkölcsi állapotára jellemző, hogy sokan ezeket „ügyesnek”, találékonynak minősítik, adott esetben szívesen utánoznák őket. A kritika nélküli „távolabbra tekintés” és a tekintetek következmények megfontolása nélküli távolra irányítása nem a fejlődést szolgálja, hanem rombol: „… minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed” (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). A keresztény ember céljait és cselekedeteit úgy igyekszik megválasztani, hogy életének értelme legyen, hogy végső célja felé haladjon. Életünk végső célja pedig Isten, akiben elnyerjük tökéletességünket.
Milyen segítséget tudtok nyújtani családalapításra készülő gyerekeiteknek ahhoz, hogy hivatásbeli karrierjük és családi életük között összhang legyen?
Sokakat befolyásolnak azok az információk, amelyek más népek szellemi életéről, sajátos kultúrájáról hozzánk áramlanak. Nemritkán nehéz megkülönböztetni a különösebb tartalom nélküli egzotikumot a mély értelmű, ősi bölcsességet tükröző szokásoktól. A házasság és a család részterületén a gyökereit tekintve keresztény országokban nagyon tetszetős, korszerűnek látszó elméletek és sok tekintetben vonzó gyakorlatok jelentek meg. Ezek az elméletek és gyakorlatok alapos vizsgálatra szorulnak az egyetemes egyházzal való közösség és az evangéliumnak való megfelelőségük szempontjából. Közös feladatunk, hogy mindenütt érvényre juttassuk az isteni tervet, amely eredetileg meghatározta a házasságot és a családot: „vissza kell térni a kezdethez” Krisztus parancsa szerint (vö. Familiaris Consortio 10).
Az egész több mint a rész. A részek és az egész viszonyát Ferenc pápa egy síklapokkal határolt test, a poliéder példáján szemlélteti. Ha a részek – a síklapok – egyedi tulajdonságaikat megőrizve saját értékeiket a test belsejébe tükrözik, akkor ott az értékek sokasága fog összegyűlni. Mind a pasztorális, mind a politikai tevékenység feladata mindegyik részből a lehető legjobbat az egészbe begyűjteni. Ezáltal lesz az egész több mint a részek, anélkül hogy a részek elvesztenék önállóságukat, vagy az egésznek alárendelődnének. Az egészbe „belehelyeződnek a szegények, a maguk kultúrájával, terveikkel, erőikkel. Még azoknak a személyeknek is, akik bírálhatók tévedéseik miatt, van valamijük, amivel hozzájárulhatnak mindehhez, s ezt nem szabad veszni hagyni. A népek egysége ez, amelyek az egyetemes rendben megőrzik sajátosságaikat; a személyek összessége egy társadalomban, amely a valóban mindenkit magába foglaló közjót keresi.” (EG 236)
Az evangélium teljessége és gazdagsága befogad mindenkit: tudóst, munkást, vállalkozót és művészt egyaránt. Ebben a teljességben mindenki a maga módján jelenik meg imáival, testvériességével, igazságosságával, küzdelmeivel és ünnepeivel. „Az evangélium belső sajátossága a totalitás: nem szűnik meg jóhír lenni, amíg csak nem került meghirdetésre mindenki számára; és amíg nem teszi termékennyé és nem gyógyítja meg az embert minden tekintetben, és amíg nem egyesít minden embert az ország asztalánál. Az egész több mint a rész.” (EG 237)
Mi segít abban, hogy családotok olyan „rész” legyen, amely hozzájárul az „egész” épüléséhez, növekedéséhez?
Az unokáját sétáltató nagymama megkérdezte: Te komolynak tartod a lányod kapcsolatát? Nem csak egy kamaszos ábrándról van szó? Nem csak addig látnak, hogy most nekik mi tetszene, mi okozna örömet? Ne haragudj, ha azt mondom: a lányod nem gondolkodik felelősen saját jövőjéről. El kellene komolyan beszélgetned vele arról, hogy hogyan és miben látja az élete értelmét. Azt sejtem, hogy mit akar kapni életében, de meg tudja-e komolyan fogalmazni, hogy mit akar adni? Arra is fel kellene hívnod a figyelmét, hogy minden nő legbelsőbb vágya – kimondva vagy kimondatlanul – a gyermek. Ha ezt felelőtlenül kihagyja terveiből, beprogrammozza magát a boldogtalanságra. Őszintén kívánom mindnyájatoknak, hogy egyenesbe jöjjetek!

Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
 


Zsolozsma 270.



A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz Önéletrajzából

Az Egyház szívében én a szeretet leszek

Amikor a vértanúság vágya nagyon elfogott, Szent Pál leveleit vettem kezembe, hogy végre válaszra találjak. Éppen A korintusiakhoz írt első levél tizenkettedik és tizenharmadik fejezetét pillantottam meg. Az előbbiben azt olvastam: nem lehet mindenki egyszerre apostol, próféta és tanító, és hogy az Egyház különböző tagokból áll, és a szem nem lehet egyszersmind kéz is. Noha világosan érthető válasz volt ez számomra, de mégsem olyan, ami csillapította volna vágyamat, és nem hozott békét a lelkemnek. Tovább olvastam, és nem csüggedtem; és e felemelő eligazításra találtam: Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek (1 Kor 12, 31). Az Apostol tényleg megmutatja, hogy szeretet nélkül ezek az értékesebb adományok semmit sem érnek, és hogy a szeretet a magasztos út, amely biztosan Istenhez vezet. Végre megnyugodott a lelkem.Amikor az Egyház misztikus testét vizsgálgattam, ahogy Szent Pál leírta, én egyik tagjában sem ismertem rá magamra, vagy inkább mindegyik tagban magamat szerettem volna látni. A szeretet adott új fordulatot a hivatásomnak. Ekkor megértettem, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. Ekkor értettem meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök. Ekkor megittasult lelkem nagy örömében felkiáltottam: Ó, Jézusom, Szerelmem, végre megtaláltam hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet. Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya.


Ferenc pápa: A karizmák mindenki javát szolgálják



Ferenc pápa: A karizmák mindenki javát szolgálják 




„Kedves Testvérek! Az Úr a kezdetektől fogva elhalmozta az egyházat Szentlelke ajándékaival, élővé és termékennyé téve ezáltal egyházát. Ezek között az ajándékok között néhány különösen értékes a keresztény közösség építése és előrehaladása szempontjából: a karizmákról van szó. A mai katekézisben arra a kérdésre keressük a választ, mi is pontosan a karizma? Hogyan tudjuk felismerni és befogadni? Azt a tényt, hogy az egyházban sokféle karizma van jelen, pozitív módon kell értelmezni, mint egy szép dolgot, vagy problémát jelent?” – kezdte katekézisét a pápa.
„A köznyelvben, amikor »karizmáról« beszélünk, gyakran tehetségre, természetes adottságra gondolunk. Így egy különösen briliáns és magával ragadó személyről ezt szoktuk mondani: karizmatikus személy. A keresztény távlatokban azonban a karizma sokkal több, mint személyes képesség: a karizma kegyelem, az Atya által adományozott ajándék a Szentlélek cselekvése által – mutatott rá a Szentatya. – Olyan ajándék, amelyet nem azért kap valaki, mert ügyesebb másoknál, vagy mert jobban megérdemelte. Isten azért adja számára az ajándékot, hogy ugyanazzal az ingyenességgel és szeretettel azt az egész közösség szolgálatára, mindenki javára használja fel.”
A Szentatya itt rögtönzött szavakkal hozzátette: „Azt mondhatnánk, Isten karizmával ajándékoz meg egy személyt, de nem önmaga számára, hanem azért, hogy szolgálja vele az egész közösséget. Ma, mielőtt a térre jöttem volna, sok fogyatékkal élő gyermekkel találkoztam a VI. Pál-teremben. Nagyon sokan voltak. Az intézet, amely ezeknek a gyermekeknek a gondozásával foglalkozik, az ott dolgozó férfiak és nők azzal a karizmával rendelkeznek, hogy gondozzák ezeket a fogyatékkal élő gyermekeket. Ez egy karizma.”
„Fontos, hogy azonnal hangsúlyozzuk: senki sem értheti meg saját magától, hogy van-e karizmája, és ha igen, milyen karizmája van – folytatta katekézisét a pápa. – Hányszor halljuk, hogy valaki azt mondja: »Nagyon szépen tudok énekelni!« És senkinek sincs bátorsága, hogy megmondja neki: jobb, ha csöndben marad, mert mindenkit kínoz, ha énekel. Senki sem mondhatja: nekem ez és ez a karizmám.”
„A közösségen belül rügyeznek ki és virágoznak az ajándékok, amelyekkel az Atya elhalmoz bennünket; a közösségen belül tanuljuk meg felismerni őket mint Isten gyermekei iránti szeretetének jelét. Mindnyájan tegyük fel a kérdést: »Van valamilyen karizma, amelyet az Úr felébresztett bennem Szentlelke kegyelmével, amelyet testvéreim a keresztény közösségben felismertek, és amelynek kibontakoztatására bátorítottak? Nagylelkűen élem meg azt az ajándékot, mindenki szolgálatába állítva, vagy elhanyagolom, és végül megfeledkezem róla? Vagy esetleg büszkeség okává válik, olyannyira, hogy mindig mások miatt panaszkodom, és azt akarom, hogy a közösségben mindent az én elképzelésem szerint hajtsanak végre?« Hangsúlyozom, fel kell tennünk ezeket a kérdéseket: »Van-e bennem karizma, elismeri-e ezt a karizmát az egyház, meg vagyok-e elégedve ezzel a karizmával, vagy féltékeny vagyok mások karizmájára és azokat szeretném?« A karizma ajándék. Csak Isten adhatja számunkra” – hangsúlyozta a Szentatya.
„A legszebb tapasztalat az, hogy felfedezzük, Szentlelke milyen sok különféle karizmájával és ajándékával halmozza el egyházát az Atya! Ezt nem úgy kell tekinteni, mint egyfajta zűrzavar vagy rossz érzés okát: mindezek ajándékok, amelyeket Isten ad a keresztény közösségnek, hogy összhangban, hitben és szeretetben növekedhessen mint Krisztus egyetlen teste – mutatott rá Ferenc pápa. – A karizmák sokféleségével szemben tehát szívünk nyíljon meg az örömnek és gondoljunk arra, milyen szép dolog ez! Mennyi-mennyi különféle adomány! Hisz mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, és Ő mindnyájunkat egyedüli módon szeret.”
„Nagy baj, ha ezek az ajándékok irigység, megosztottság, féltékenység okává válnak! Amint Pál apostol emlékeztet rá a korinthusiakhoz írt első levelének 12. fejezetében, minden karizma fontos Isten szemében, ugyanakkor egyik sem pótolhatatlan. Ez azt jelenti, hogy a keresztény közösségben szükségünk van egymásra, és minden kapott ajándék akkor valósul meg teljesen, amikor osztozunk bennük testvéreinkkel, mindenki javára. Ez az egyház! Amikor az egyház, karizmái változatosságában, egy közösségként fejezi ki magát, nem tévedhet: ez a „sensus fidei” szépsége és ereje, annak a természetfeletti hitnek az értéke, amelyet a Szentlélek ajándékoz, hogy közösen, mindnyájan beléphessünk az evangélium szívébe és megtanuljuk Jézus követését életünkben” – tanította a Szentatya.
„Ma a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz liturgikus emléknapja van. Ez a szent huszonnégy éves korában halt meg, és annyira szerette az egyházat, hogy misszionárius szeretett volna lenni, és minden karizmával rendelkezni akart. Imába merült, és megérezte, hogy karizmája a szeretet, és ezt a szép mondatot mondta: »Az egyház szívében én leszek a szeretet«. Kérjük ma a Gyermek Jézusról nevezett Teréztől ezt a képességet, hogy olyan nagyon szeressük az egyházat, és elfogadjuk mindezeket a karizmákat, az egyház gyermekeinek szeretetével” – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa október 1-jén.
A Szeretet Kis Apostolai Világi Intézet La Nostra Famiglia Egyesülete közel 3 ezer fős zarándoklatot szervezett Rómába az intézet alapításának 60. évfordulója alkalmából. Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás előtt a VI. Pál-teremben fogadta a résztvevőket. Köszöntésében különös szeretettel fordult az egyesület gondozásában lévő sérült gyerekekhez és fiatalokhoz: „Az intézet alapítója, Boldog Luigi Monza atya érezte annak szükségét, hogy szeretettel és szakértelemmel kell közel állni a sérült emberekhez. Legyen az ő karizmája példa a családok és a közfelelősséget vállalók számára.” Ferenc pápa imájukat kérte, és áldását adta a jelenlevőkre.


2014.10.01. Szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.10.01. Szerda

A következő fejezetekben azokat a beszédeket olvashatjuk, amelyeket részint Jób, másrészt az egyre inkább vádlóként fellépő barátai mondanak. Mivel Jób védi ártatlanságát, barátai egyre hevesebben támadják, és azt bizonygatják, hogy az eddig jámbor Jób most Isten igazságos ítéletét szenvedi. Kutatják a titkát, hogy megfejthessék ennek a hirtelen történt csapásözönnek az okát. A mai olvasmányban Egyházunk álláspontja: fel kell tárnunk Isten igazságossága és a jog közötti nagy különbségeket.Jób fejtegetni kezdi az isteni igazságosság és az emberi jog közötti különbséget. „Jób akkor válaszolt és így szólt: Igen is jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza? Még ha összeáll is vele vitatkozni, ezer kérdés közül egyre se ad választ. Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll? Hegyeket mozdít el, és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket. (Jób 9,1-5) a szenvedő Jób jól tudja, hogy Isten végtelenül igaz és igazságos. Sőt, az sem titok előtte, hogy ennek az igazságnak és igazságosságnak Ő a meghatározója. A filozófia egyik alaptétele: igaz az, amely megfelel a fogalmának. Amikor Isten teremt vagy alkot valamit, annak ő adja meg a törvényeit, azok mindig megmaradnak és hatékonyak. Hegyeket mozdít el, és ezt észre sem lehet venni: ha egy hegy a tengerbe dűl az éjszaka folyamán, senki nem észleli, legfeljebb reggel hiányolja kicsit az ember. Ha viszont ember áll neki egy hegybontásnak, hogy sziklájából utat építsen, vagy mészkövéből meszet égessen, azt a generációk sora fogja észlelni.„a földet is kimozdítja helyéről, az oszlopai csak úgy inognak. Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, pecsétje elveszi a csillagok fényét. Maga feszítette ki az ég sátorát, tenger magas árját lába alá gyűrte. Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszást meg a Fiastyúkot is, s Délnek Kamaráit”(6-9) Ezek a csillagképek különösen tetszettek a csillagos égen ismerős alakzatokat kémlelőknek. A Göncölszekér a hatalmas rúdjával külön kedvence lehetett a földet művelő embernek. Igaz, azóta a csillagászat más fajta sajátságokat bámul meg a Göncöl-szekéren.(a szekér rúdjával ellentétes két egymás fölötti csillaga ötször rámérve az égboltra megmutatja az északi sarkcsillagot.) Mintegy összegezésül adja Jób ajkára az ihlet a következő néhány sort: „Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek. Nem látom, amíg elvonul mellettem, járását-kelését nem is veszem észre. Ha magával ragadja, ki tud ellenállni? Ki mondhatja neki: Hé, Te mit akarsz itt’”(10-13) „Acélszárnyon száll az ember a levegő kék űrében, Azt hiszi, hogy nincs titok már sem a földön, sem az égen. De ha rád néz, félelem sújtja földre hirtelen. Irgalmazz, ó Krisztus, nékem! Nyugtalan a földi ember, ledönti a trónusokat, sok baj okán száműzi a régi kardos királyokat. Ámde király kell neki: Krisztuskirály – énekli —terjeszd ki ránk jogarodat! Mint a tenger, háborog, a népek szörnyű ár adatja, új eszméknek, új bűnöknek lelkét könnyen általadja. Ámde újra ráeszmél, hogy csak tőled jön remény Jobb világra, virradatra. Tenger bajból, küzdelemből minden ember hozzád kiált: Teremts nekünk jobb világot, halhatatlan Krisztus-király! Alattvalók, köszöntünk, uralkodjál fölöttünk! Földön, égben Te légy Király!” (Ho 158,1-4)


Zsolozsma 269.



Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (Én 7, 13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52, 7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Iz 6, 8)De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: „Olvasd”, azt feleli: „Nem tudom, mert le van pecsételve”. Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: „Olvasd”, akkor az így felel „Nem ismerem a betűket” (Iz 29, 11)De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el (1 Kor 14, 29). De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt (vö. Zak 1, 9); és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk (Gal 4, 6); továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk (vö. Zsolt 84, 9).


Imádkozzunk azokért, akik valóban szenvednek



Imádkozzunk azokért, akik valóban szenvednek – kerüljük a „teátrális” siránkozásokat


Szeptember 30-án, kedden reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén Jób könyvének (Jób 3,1-3.11-17.20-23) soraiból kiindulva, homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta: az élet sötét pillanataiban a panasz is imává válik, de kerüljük a „teátrális” sopánkodásokat. A pápa emlékeztetett azokra a valóban nagy tragédiákra, amelyeket a hitük miatt otthonukból elűzött keresztények élnek napjainkban.

Jób elátkozta születése napját és imája szitkozódásnak tűnt. Ferenc pápa homíliáját az első olvasmányra összpontosította, amely az életét elátkozó Jóbot mutatja be nekünk. Nagy megpróbáltatáson ment keresztül: elveszítette egész családját, minden vagyonát, egészségét. Teste visszataszító sebbé vált. Ekkor elveszítette türelmét, és ezért mondta ezeket a csúnya dolgokat. Jób ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig az igazságot mondja, és ekkor ezt érezte igazságnak. Jeremiás is szinte ugyanezeket a szavakat használja: „Vesszen a nap, amelyen születtem”. Káromkodik ez az ember? – tette fel a kérdést a pápa. Ez az ember, aki egyedül van, ilyen állapotban, káromkodik? – ez az én kérdésem – mondta a Szentatya.

Jézus, amikor panaszkodik – Atyám, miért hagytál el? – káromkodik? Ez misztérium – folytatta a pápa. Hányszor hallottam embereket, akik nehéz, fájdalmas helyzetekben élnek, sok mindent elveszítettek, egyedül érzik magukat, sorsukra hagyták őket és panaszkodnak: felteszik a kérdést: miért? Miért? Fellázadnak Isten ellen. És én ezt mondom: „Továbbra is imádkozz így, mert ez is ima”. Ima volt az is, amikor Jézus mondta az Atyának: „Miért hagytál el!”.

Ez ima, amit Jób mond. Mert imádkozni annyit jelent, hogy igazságban állunk Isten előtt. És Jób nem tudott másképpen imádkozni. Az igazi ima a szívből jön, abból a pillanatból fakad, amelyikben éppen élünk. Ima, az élet sötét pillanataiban, amikor nincs remény, nincs kilátás.
Ma sok ember van Jób helyzetében. Sok jó ember, mint Jób, nem érti, hogy mi történt vele, miért van a rossz. Annyi testvérünknek nincs reménye. Gondoljunk a tragédiákra, a nagy tragédiákra, mint például ezekre a testvéreinkre, akiket azért üldöztek el otthonukból, mert keresztények: mindenüket elveszítették. ’De Uram, én hittem benned. Miért? Hinni benned átok, Uram?’ – folytatta homíliáját a pápa.

Gondoljunk a sorsukra hagyott idősekre, a betegekre, a magányosokra, akik a kórházakban vannak. Az egyház imádkozik mindezekért az emberekért és értünk is, amikor sötétben bukdácsolunk. Az egyház imádkozik! Magára vállalja ezt a fájdalmat és imádkozik.
És mi, akik nem vagyunk betegek, nem éhezünk, nincsenek különösebb szükségleteink, amikor egy kicsit sötétségben élünk, azt hisszük, hogy vértanúk vagyunk és abbahagyjuk az imádkozást. Van, aki ezt mondja: Megharagudtam Istenre, nem járok többé misére! Miért? Egy kis semmiségért – a válasz. Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy Kis Szent Teréz életének utolsó hónapjaiban, amikor a mennyországra gondolt, belső hangot hallott: ne butáskodj, ne képzelődj. Tudod mi vár rád? A semmi!

Hányszor gondolunk erre a helyzetre, hányszor megéljük ezt a helyzetet. Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy a semmi vár rájuk. Szent Teréz imádkozott és erőteljesen kérte, hogy haladhasson előre a sötétségben. Ezt úgy hívjuk, hogy türelmessé válunk. A mi életünk túlságosan könnyű, a mi panaszaink színjátékok. Annyi testvérünk panaszával szemben, akik sötétségben élnek és csaknem elveszítették emlékezetüket, a reményt, akiket saját magukból is kiűztek, a mi panaszaink semmit sem jelentenek. Jézus járt ezen az úton: az Olajfák hegyének éjszakájától egészen a kereszt utolsó szaváig: „Atyám, miért hagytál el engem?”

Ferenc pápa ezután két dologra mutatott rá: Először is fel kell készülni a sötétség érkezésére, ami talán nem lesz olyan kemény, mint Jób számára, de mindenképpen lesz sötét időszak életünkben. Készítsük fel szívünket erre a pillanatra. A második: imádkozzatok, mint ahogy az egyház imádkozik annyi testvérünkért, akik szenvednek, mert kiűzték őket saját magukból, sötétségben, szenvedésben élnek, remény nélkül. Az egyház imádkozik ezekért a szenvedő Jézusokért, akik világszerte mindenütt jelen vannak – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.



2014.09.30. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.30. Kedd

Házasság, szüzesség, papság

Az Egyházban régóta ismert jelkép, mint a házasság, szüzesség, papság három egyházi kincsének összetartozását jelző mértani ábrára az egyenlő oldalú háromszög. Őseink a Szentháromság egységének és háromságának jelképévé avatták. A Szentháromság ugyan nem egyenlő a háromszöggel, de a földi formákhoz, ábrákhoz szokott értelem számára a megérthetetlen, felfoghatatlan titkot mégis csak közelebb hozza hozzánk, mint ha a matematikában keresnénk az utat. Hitetlen matematikusok ugyanis így érvelnek: A katolikusok azt állítják, hogy az Isten egy is, meg három is. A matematika pedig azt állítja, hogy az egy egyenlő eggyel, a három pedig egyenlő hárommal. A Szentháromság titka nem állítja az iménti matematikai igazság ellentétét, hanem azt mondja ki, hogy Istenben van valami egy: ez az isteni lényeg (természet). És vannak hárman Személyek, akik azt az egyet egyformán birtokolják. Ezzel eszünk nem érti meg a Szentháromság titkát, de közelebb lép a megértéshez. Az egyenlő oldalú háromszög pedig mutatja az egységet, a területet, és a három egyforma oldalt, amint a területet körülölelik, meghatározzák, közösen birtokolják. Az Egyháznak vannak valós és igen nagy értékei. Mind fontosak, mert mind Isten ajándékai. Ezek: a házasság, a szüzesség és a papság. Az jó alapot jelent, ha ezeket próbáljuk Isten szemével nézni és érteni: a házasság az alapérték, mert a teremtéskor Isten azonnal kijelenti, hogy az embert kétneműnek teremtette. Ha nem jött volna az ősbűn, a szakítás Istennel, a büntetések, a halál, majd a megváltás szükségessége, akkor Jézus és mások vezeklése, pár-nélkülisége (szüzesség) nem létezett volna. Isten második üdvösségtervében a házasság, szüzesség, papság értékek kellenek, jelen vannak az Egyházban. Közösségünket közös rendeltetésként viszik a végső cél felé.


Zsolozsma 268.



Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak. Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta. A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színe látása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János réven tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal (Jel 12, 7), tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez (Iz 14, 13) Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje”. Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal. Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet. 


A harc mindennapi valóság, és ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk



A harc mindennapi valóság, és ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk – Ferenc pápa homíliája a szent főangyalok ünnepén


Szeptember 29-én, a Szent Márta Házban mondott szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a sátán mindig úgy állítja be a dolgokat, mintha azok jók lennének, de valódi célja az, hogy tönkretegye az embert.

Az arkangyalok ünnepén az Egyház által elénk tárt olvasmányok erős, kemény képekkel élnek: Dániel próféta elbeszélése Isten és az Emberfia dicsőségéről; Mihály arkangyal és angyalai harca „a sárkány, az őskígyó ellen, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot, de vereséget szenved”; majd az Evangélium elbeszélése szerint Jézus Natanaellel való beszélgetése, amelyben az Úr azt az mondja, hogy „látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Beszédében a pápa a démon és Isten harcáról szólt: „A sátán mindig megpróbálja tönkretenni az embert - irigységből, hiszen a 8. zsoltárban azt olvassuk: «[Az embert] majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad» (Zsolt 8,6) – és a bukott angyal nem tudta elviselni ezt a magaláztatást, hogy Isten egy alacsonyabb rendű teremtényt nála magasabb rendűvé tett, ezért megpróbálta elpusztítani az embert.” És pusztító projektjeihez a sátán különböző humánus, emberközpontú magyarázatokat talál ki, amelyek valójában az ember ellen szólnak, az egész emberiség és Isten ellen – mondta homíliájában a Szentatya.

A sátán tehát megpróbálja tönkretenni az emberiséget, mindnyájunkat: sok elembertelenedés – a saját bűneinket kivéve – az ő műve, egyszerűen azért, mert gyűlöli az embert. Ez ellen angyalok védenek meg minket és az Istenembert, a felsőbbrendű embert, Jézus Krisztust, aki az emberiség tökéletessége, a legtökéletesebb. Ezért ünnepli tehát az Egyház az angyalokat, mivel ők azok, akik Isten dicsőségében vannak, és ők védik az isteni titkot, hogy az Ige testté lett” – magyarázta szentbeszédében Ferenc pápa.

„A harc mindennapi valóság. Ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk. Isten ezt a feladatot elsősorban az angyaloknak adta, hogy harcoljanak és győzzenek. Milyen szép a Jelenések könyve diadalmi éneke, amelyet e harc után olvasunk: «„Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt» (Jel 12,10)” – emelte ki homíliájában a pápa.

Végül a Szentatya arra buzdított, hogy kérjük Szent Mihály, Gábor és Rafael arkangyalok közbenjárását, hogy harcoljanak értünk és az isteni titokért, hogy az Ige testté lett, meghalt és feltámadt, hiszen ez a mi kincsünk.



2014.09.29. Hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.29. Hétfő

Mint Názáretben

Akik közösségben valamilyen elv szerint együtt élnek, egy egységet alkotnak, egy családot képeznek. A család nem feltétlenül a természetes elvek szerint kell, hogy összetartozzék. A bűnbeesés után szükségessé vált, hogy a kegyelem természetfölötti ereje a természetest javítsa ki, formálja át. Ragyogó példája ennek a názáreti Szentcsalád. Ebben a családragyogó központja szűz, szűzen fogan a Szentlélek erejéből és ad emberi életet az Isten Fiának, aki érettünk lesz emberré, Emberfiává. De szűz Szent József is a szó és tények legszigorúbb értelmében. Ennek a szűzi Családnak a természetfeletti világ ad meg minden örömöt, amit a többi család a teremtés alapvetően természetes ajándékként biztosít. A természetes családi örömök nélkül élő, de természetfölötti síkon boldoguló papnak öreg korában is kell, hogy részesüljön a Názáreti Család közös örömeiben. Miért ne lehetne létesíteni ezen az alapon közös otthont, amely izoláltan, de összetartaná a munkában elfáradt idősebbeket és a munkára készülő fiatalokat. Mennyi tudást, tapasztalatot, jó példát adhatnának-kaphatnának egymástól. Ilyen alapon képzelhető el a generációk családként teljessé váló élete.


Zsolozsma 267.



Páli Szent Vince áldozópap írásaiból

Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18) Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényekét megérteni (Zsolt 40, 2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9, 22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.
Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.


Te Deum – pápai homília a jezsuita rend visszaállításának 200. évfordulója alkalmából



Te Deum – pápai homília a jezsuita rend visszaállításának 200. évfordulója alkalmából


„Kedves Testvéreim és Barátaim! Jézus Társasága nehéz idők élt át – üldöztetést.” Kezdte beszédét Ferenc pápa. „Lorenzo Ricci generálissága alatt az egyház ellenségei elérték azt, hogy elődöm, XIV. Kelemen eltörölte a rendet. Ma emlékezünk a visszaállításra: arra vagyunk hivatva, hogy emlékezetünkbe idézzük a kapott jótéteményeket és a különleges adományokat.”

A megpróbáltatások és üldöztetések idején, a kételyek és szenvedések közepette nem könnyű előrehaladni utunkon. „Olvasva P. Ricci leveleit, egy dolog nagyon meglepett: a zaklatások idején képes volt túllépni e nehézségeken, és a jezsuitáknak a Társaság igazi lelkiségéből fakadó szemléletet nyújtotta.” Ricci generális a jezsuitáknak írva megerősítette őket hivatásukban és küldetésükben.

A zaklatások idején a szellemek megkülönböztetését gyakorolta. Nem vesztegette idejét a panaszkodásra, hanem a Társaság hivatásának teljesítését tartotta szem előtt. Ez a magatartás arra sarkallta a jezsuitákat, hogy megtapasztalják az Úr szenvedését és halálát.

A Társaság megélte a megaláztatást a megalázott Krisztussal, és engedelmeskedett. Igyekezett megkülönböztetni Isten akaratát. Csak a megkülönböztetés szabadít meg bennünket a szív „elnyomásától” aminek okai: egoizmus, a világiasság, a távlatok elvesztése. A megkülönböztetést tiszta szándékkal, egyszerű szemmel kell végezni. P. Ricci a zűrzavar és eltévelyedés idején a jezsuiták bűnéről kezd beszélni. Ha magunkba tekintünk és elismerjük magunkat bűnösnek, elkerüljük azt, hogy áldozatnak tekintsük magunkat a gyilkos előtt. Elismerni magunkat valóban bűnösnek azt jelenti, hogy a helyes magatartást tanúsítjuk, hogy vigasztalásban részesüljünk.

Ferenc pápa ezután röviden áttekintette a Társaság feloszlatása felé vezető út állomásait, attól kezdve, hogy Pombal lerombolta a portugál provinciát 1759-ben a francia és a spanyol jezsuiták kiűzésén át XIV. Kelemen 1773-as Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjéig. Ricci generális számára egy dolog volt fontos: hogy a Társaság hűséges maradjon a végsőkig ahhoz a célkitűzéshez, amelyért (Szent Ignác) alapította: Isten nagyobb dicsősége és a lelkek üdvössége. Azt akarta, hogy a rend tagjai elevenen tartsák a szeretet, az egység, az engedelmesség, az evangéliumi egyszerűség és az Istennel való igazi barátság szellemét. Ezeken kívül minden csak világiasság. Az Isten nagyobb dicsőségének lángja ma is átjár bennünket, és a belső tűz megnöveszt, és egyben lekicsinyít bennünket.

Emlékezzünk történetünkre: a Társaságnak „megadatott a kegyelem, hogy ne csak higgyen az Úrban, hanem szenvedjen is érte” (Fil 1, 29). Jó, ha emlékezünk erre. A Társaság hajója hánykódott a hullámokon. Ma Péter hajójával is ez történhet. Az éjszaka és a sötétség hatalmai mindig közel vannak. Nehéz az evezés. A Társaságot visszaállító VII. Pius (Sollicitudoi omnium ecclesiarum) szerint a jezsuitáknak „tapasztalt és erős evezősöknek” kell lenniük. „Evezzetek tehát! Evezzetek, legyetek erősek még ellenszélben is! Evezzünk együtt az Egyház szolgálatában! De miközben evezünk - amint a pápa is evezi Péter bárkáját - imádkoznunk is kell, fohászkodnunk: ’Urunk, ments meg minket!’

A Társaságot alapítója misszionáriusnak szánta és az Apostoli Szék rendelkezésére bocsátotta: hogy „a kereszt zászlaja alatt az Úrnak és földi helytartójának szolgáljon”: apostoli tevékenysége a prédikáció, a tanítás, a lelki szolgálatok, tudományos kutatás, szociális apostolkodás, missziók, a szegények, szenvedők és menekültek gondozása. Ma a Társaság okosan és tevékenyen szembenéz a menekültek tragikus problémájával. Ferenc pápa idézte VI. Pál jezsuitákhoz intézett szavait:

”Bárhol van az Egyház, még a legnehezebb terepeken is, az ideológiák kereszteződésénél, a társadalmi küzdelmekben, ahol ütközés volt és van az ember égető szükségletei és az örök Evangélium között, ott voltak és vannak a jezsuiták.” „A leendő boldog VI. Pál prófétai szavai!”- hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton délután az Il Gesù-templomban a jezsuiták hálaadó vesperásán.