Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.10.03. Péntek
Szent Ferenc - Tranzitus
Szent Ágoston boldogan írta le ezt a fohászt: „Önmagadért teremtettél minket,ó Isten, és nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik”. Ez pedig akkor következik be, amikor az ember megkeresztelkedik, Isten gyermekévé fogadja és a mennyország örökösévé teszi. Szent Pál apostol szerint az egész teremtett világ ugyanerre vágyódik (Róm 8,9-27) Isten azonban ezt a mérhetetlenül nagy csillagvilágot nem a mennyország részének szánta. Ebből biztosan csak az emberek teste hivatott a mennyei boldogságra. Az ősbűn, és a világban elkövetett személyes emberi bűnök büntetése miatt az emberi testnek is tovább kell pusztulnia a halál után, és a feltámadáskor az egész testünket tisztán alkotja újjá Isten teremtő ereje, egyesíti lelkünkkel. és személyünk jogos birtokaként egész emberi természetünk elnyeri a megígért örök boldogságot. Az üdvözült emberi testünkön kívül pedig mi lesz a mérhetetlen anyagvilág sorsa? Szent Péter apostol üzeni nekünk: „Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig és a rajta lévő teremtmények elégnek” (2Pét 3,10) Ez azt jelenti, hogy nyomtalanul eltűnik örökre minden? Eltűnik, de nem nyomtalanul. Isten létében minden megmarad, mint a filmeken. Aki látni kívánja, nézheti,élvezheti ami jó. A mi emberi testünkben is az anyagvilág anyagi jellegű képei, a fantáziaképek megmaradnak, felidézhetők. Az a kis porszem, amit Isten testünkből megőriz a feltámadáshoz azonosítónak, megőrizheti a fantázia képeinket. Miért lenne Isten keze ügyetlenebb, mint a modern technikusoké, akik könyvtárnyi adatot megőriznek ujjnyi kis tárolókon? Jézus maga mondja: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak”. (Mt 6,20) Mik ezek a mennybe való kincsek? A jócselekedetek, a szeretet boldogító tényei, amelyekért semmi viszonzást nem kaptunk. Ezek között pedig legértékesebb jótett, amit Isten akaratából Szent Ferenc Atyánk nyomdokain tehetünk. A legelső: amikor a leprást megölelte és megcsókolta. Őbenne a szenvedő Jézust látta. Apja visszakövetelte a ruháit: Ezentúl csak azt fogom mondani: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” Gubbio városka lakóit emberben, jószágban tizedelte egy farkas. Francesco odament. Találkozott a fenevaddal. Megdorgálta, aztán megsimogatta, és megígérte neki, ha jól viselkedik, a napi kosztját kiteszik a várfal alá. Szent volt a béke. Többen megfestették, zeneművet szereztek róla, amint a félénk madarak csapatának prédikál a Teremtő jóságáról. Amikor csak tehette, kiment a zöldbe, szemével , kezével simogatta a növényeket. Testvéreinek nevezte őket. Aztán eszébe jutott, hogy ezt a rengeteg gyönyörű dolgot mind a mi Mennyei Atyánk teremtette nekünk, hogy bennük az Ő jóságát, szépségét csodáljuk, élvezzük, aztán köszönjük meg neki lelkesen. Ilyenkor eszébe jutott Szent Ágoston, hogy ha tele van hálával és szeretettel Isten iránt a lelkünk, engedjük szabadon érzelmeinket, hogy egész lényünk váljék énekké, énekes istendicséretté. Így született meg a naphimnusz. Ebben a gyönyörű énekben testvérré fogad minden teremtményt égen és földön, szinte mindent magába lényegit. Úgy érzi, ezért teremtette az Úr az embert, hogy rajta keresztül a mennybe kerüljön miniatúrában az egész világ. Néhány éve Szent Ferenc Atyánkról írtam elmélkedéseket. Azt a pillanatot, amikor elszakad a földtől a lelke és megnyílik előtte az ég, azzal tudnám legszebben átérezni és érzékeltetni, hogy az angyalok és szentek sorfala között az Atya, Fiú és Szentlélek trónja felé siet, és ezt mondja: Köszönöm, Atyám az egész világot! Mindent megénekeltem. Hadd énekelem el most. Fogadd el, Atyám, szívesen.
2014.10.03. Péntek
Szent Ferenc - Tranzitus
Szent Ágoston boldogan írta le ezt a fohászt: „Önmagadért teremtettél minket,ó Isten, és nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik”. Ez pedig akkor következik be, amikor az ember megkeresztelkedik, Isten gyermekévé fogadja és a mennyország örökösévé teszi. Szent Pál apostol szerint az egész teremtett világ ugyanerre vágyódik (Róm 8,9-27) Isten azonban ezt a mérhetetlenül nagy csillagvilágot nem a mennyország részének szánta. Ebből biztosan csak az emberek teste hivatott a mennyei boldogságra. Az ősbűn, és a világban elkövetett személyes emberi bűnök büntetése miatt az emberi testnek is tovább kell pusztulnia a halál után, és a feltámadáskor az egész testünket tisztán alkotja újjá Isten teremtő ereje, egyesíti lelkünkkel. és személyünk jogos birtokaként egész emberi természetünk elnyeri a megígért örök boldogságot. Az üdvözült emberi testünkön kívül pedig mi lesz a mérhetetlen anyagvilág sorsa? Szent Péter apostol üzeni nekünk: „Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig és a rajta lévő teremtmények elégnek” (2Pét 3,10) Ez azt jelenti, hogy nyomtalanul eltűnik örökre minden? Eltűnik, de nem nyomtalanul. Isten létében minden megmarad, mint a filmeken. Aki látni kívánja, nézheti,élvezheti ami jó. A mi emberi testünkben is az anyagvilág anyagi jellegű képei, a fantáziaképek megmaradnak, felidézhetők. Az a kis porszem, amit Isten testünkből megőriz a feltámadáshoz azonosítónak, megőrizheti a fantázia képeinket. Miért lenne Isten keze ügyetlenebb, mint a modern technikusoké, akik könyvtárnyi adatot megőriznek ujjnyi kis tárolókon? Jézus maga mondja: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak”. (Mt 6,20) Mik ezek a mennybe való kincsek? A jócselekedetek, a szeretet boldogító tényei, amelyekért semmi viszonzást nem kaptunk. Ezek között pedig legértékesebb jótett, amit Isten akaratából Szent Ferenc Atyánk nyomdokain tehetünk. A legelső: amikor a leprást megölelte és megcsókolta. Őbenne a szenvedő Jézust látta. Apja visszakövetelte a ruháit: Ezentúl csak azt fogom mondani: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” Gubbio városka lakóit emberben, jószágban tizedelte egy farkas. Francesco odament. Találkozott a fenevaddal. Megdorgálta, aztán megsimogatta, és megígérte neki, ha jól viselkedik, a napi kosztját kiteszik a várfal alá. Szent volt a béke. Többen megfestették, zeneművet szereztek róla, amint a félénk madarak csapatának prédikál a Teremtő jóságáról. Amikor csak tehette, kiment a zöldbe, szemével , kezével simogatta a növényeket. Testvéreinek nevezte őket. Aztán eszébe jutott, hogy ezt a rengeteg gyönyörű dolgot mind a mi Mennyei Atyánk teremtette nekünk, hogy bennük az Ő jóságát, szépségét csodáljuk, élvezzük, aztán köszönjük meg neki lelkesen. Ilyenkor eszébe jutott Szent Ágoston, hogy ha tele van hálával és szeretettel Isten iránt a lelkünk, engedjük szabadon érzelmeinket, hogy egész lényünk váljék énekké, énekes istendicséretté. Így született meg a naphimnusz. Ebben a gyönyörű énekben testvérré fogad minden teremtményt égen és földön, szinte mindent magába lényegit. Úgy érzi, ezért teremtette az Úr az embert, hogy rajta keresztül a mennybe kerüljön miniatúrában az egész világ. Néhány éve Szent Ferenc Atyánkról írtam elmélkedéseket. Azt a pillanatot, amikor elszakad a földtől a lelke és megnyílik előtte az ég, azzal tudnám legszebben átérezni és érzékeltetni, hogy az angyalok és szentek sorfala között az Atya, Fiú és Szentlélek trónja felé siet, és ezt mondja: Köszönöm, Atyám az egész világot! Mindent megénekeltem. Hadd énekelem el most. Fogadd el, Atyám, szívesen.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése