2014. október 1., szerda

Zsolozsma 266.



Páli Szent Vince áldozópap írásaiból

Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18) Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényekét megérteni (Zsolt 40, 2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9, 22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.
Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése