Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.08.23. Szombat
Isten védelmébe veszi népét. Nem engedi, hogy a híres múlt elvesztése miatt gúnyolják a szomszédos népek. Az Úr maga vezeti prófétáját, és gondoskodik arról, hogy a templom újjáépítése a zsidóknak új életerőt kölcsönözzön. Ahogy a pusztulás előtt nyüzsögtek a templomban a bálványozók, most sorra jönnek a megtértek és Istenük imádásával engesztelik ki ŐT. „Azután elvitt a kelet felé néző kapuhoz. És lám, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. Hangja olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és fönségétől tündöklött a föld. A jelenés, amit láttam, hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam. Az Úr dicsősége bevonult a templomba a kapun át, amely keletre nézett. Ekkor a Lélek fölemelt, bevitt a belső udvarba, és lám, a templomot betöltötte az Úr dicsősége. És hallottam hogy valaki a templomból, beszélt hozzám: Emberfia, ez az én trónom helye, lábam nyomának helye, ahol Izrael fiai között akarok lakni örökké. Nem fogja többé megszentségteleníteni Izrael háza, sem ők, sem királyaik szent nevemet paráznaságukkal, királyaik holttestével” (Ez 43,1-7) A királyok tőszomszédsága ne szennyezze be a végtelen tiszta, szent, nem teremtett létű Istent. Ez a prófétai megnyilatkozás már előre vetíti a Messiás korának erkölcsileg tévedt világát, amely körülbelül hat évszázad múlva okoz gondot. Akkor a Messiásnak az ellen kell felszólalnia, hogy ne az edényekre ragadt néhány porszem jelentse a gondot a törvény őreinek, hanem az, hogy a belső tisztaság, a szív ártatlansága megvan-e? A vezető emberek majd nem akarják elfogadni ezt. Mossák a kezüket, belül pedig tele vannak az erkölcsi tisztátalanságokkal, a törvények akarattal eltakart csúnyaságaival. Ezért idézi a mai evangélium Jézus ide vonatkozó tanítását: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. „Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze, és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat, és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket, és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közültek, az a szolgátok lesz,a felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják” (Mt 23,2-12) Ezek a megállapítások Jézus szándéka szerint kezelendők. Kevés a zajban is jól megérthető cím, a tiszteletadás fontos szempont. Valahogy úgy kell gondolkodnunk, mint az alázatosság esetében: Nem az a baj, ha valaki tudja, hogy szép, okos, erős, hanem az, ha valaki elfelejti, hogy a tehetségeket is kaptuk valakitől. Ha az ősforrást nem feledjük, sőt nyíltan megvalljuk, ki merjük mondani: ennek a Szent és Örök forrásnak buzogni és kibontakozni én magam is segítettem. „Téged, Isten, dicsérünk, téged Úrnak ismerünk. Téged, örök Atyaisten mind egész föld áld és tisztel. Téged minden szép angyalok, kerubok és szeráfkarok. Egek és minden hatalmak szüntelenül magasztalnak. Szent vagy, Szent vagy, erősséges szent Isten vagy! Nagyságoddal telve ég s föld, dicsőséged mindent betölt” Téged dicsér egek Ura, apostolok boldog kara. Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld. Jeles mártírseregek magasztalnak téged. Vall tégedet világszerte Szent egyházad ezerszerte, Ó Atyánk, téged s mérhetetlen nagy fölséged (Ho 276,1-11)
2014.08.23. Szombat
Isten védelmébe veszi népét. Nem engedi, hogy a híres múlt elvesztése miatt gúnyolják a szomszédos népek. Az Úr maga vezeti prófétáját, és gondoskodik arról, hogy a templom újjáépítése a zsidóknak új életerőt kölcsönözzön. Ahogy a pusztulás előtt nyüzsögtek a templomban a bálványozók, most sorra jönnek a megtértek és Istenük imádásával engesztelik ki ŐT. „Azután elvitt a kelet felé néző kapuhoz. És lám, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. Hangja olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és fönségétől tündöklött a föld. A jelenés, amit láttam, hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam. Az Úr dicsősége bevonult a templomba a kapun át, amely keletre nézett. Ekkor a Lélek fölemelt, bevitt a belső udvarba, és lám, a templomot betöltötte az Úr dicsősége. És hallottam hogy valaki a templomból, beszélt hozzám: Emberfia, ez az én trónom helye, lábam nyomának helye, ahol Izrael fiai között akarok lakni örökké. Nem fogja többé megszentségteleníteni Izrael háza, sem ők, sem királyaik szent nevemet paráznaságukkal, királyaik holttestével” (Ez 43,1-7) A királyok tőszomszédsága ne szennyezze be a végtelen tiszta, szent, nem teremtett létű Istent. Ez a prófétai megnyilatkozás már előre vetíti a Messiás korának erkölcsileg tévedt világát, amely körülbelül hat évszázad múlva okoz gondot. Akkor a Messiásnak az ellen kell felszólalnia, hogy ne az edényekre ragadt néhány porszem jelentse a gondot a törvény őreinek, hanem az, hogy a belső tisztaság, a szív ártatlansága megvan-e? A vezető emberek majd nem akarják elfogadni ezt. Mossák a kezüket, belül pedig tele vannak az erkölcsi tisztátalanságokkal, a törvények akarattal eltakart csúnyaságaival. Ezért idézi a mai evangélium Jézus ide vonatkozó tanítását: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. „Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze, és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat, és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket, és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közültek, az a szolgátok lesz,a felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják” (Mt 23,2-12) Ezek a megállapítások Jézus szándéka szerint kezelendők. Kevés a zajban is jól megérthető cím, a tiszteletadás fontos szempont. Valahogy úgy kell gondolkodnunk, mint az alázatosság esetében: Nem az a baj, ha valaki tudja, hogy szép, okos, erős, hanem az, ha valaki elfelejti, hogy a tehetségeket is kaptuk valakitől. Ha az ősforrást nem feledjük, sőt nyíltan megvalljuk, ki merjük mondani: ennek a Szent és Örök forrásnak buzogni és kibontakozni én magam is segítettem. „Téged, Isten, dicsérünk, téged Úrnak ismerünk. Téged, örök Atyaisten mind egész föld áld és tisztel. Téged minden szép angyalok, kerubok és szeráfkarok. Egek és minden hatalmak szüntelenül magasztalnak. Szent vagy, Szent vagy, erősséges szent Isten vagy! Nagyságoddal telve ég s föld, dicsőséged mindent betölt” Téged dicsér egek Ura, apostolok boldog kara. Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld. Jeles mártírseregek magasztalnak téged. Vall tégedet világszerte Szent egyházad ezerszerte, Ó Atyánk, téged s mérhetetlen nagy fölséged (Ho 276,1-11)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése