Nagycsütörtök

Nagycsütörtök

Az Úr ajándéka

Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni, ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez.
Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat.
Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig, Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk.
Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent testét magukhoz veszik a szentáldozásban.
A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten szeretetből adja nekünk önmagát.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása. Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!