„A Lelket ne oltsátok ki” – Diakónussá szentelték Orosz István Mokioszt
A görögkatolikus egyházi év első napján, szeptember 1-jén a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Szocska A. Ábel a kállósemjéni görögkatolikus templomban diakónussá szentelte Orosz István Mokioszt.
A fiatal
alszerpap diakónussá szentelését sokan kísérték figyelemmel, az egykor Rómában
vele együtt tanuló latin és görögkatolikus rítusú papok, diakónusok, kispapok;
a kállósemjéni hívek mellett többek között az ópályi és hodászi közösségek;
húsz papi szolgálattevő, köztük édesapja, Orosz István atya, apósa, Tóth Elek
atya, Papp Tibor főhelynök, valamint Tóth Tamás, a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia titkára, illetve a templomban és kertjében
összegyűlt hívek.
Szocska
Ábel püspök néhány hónappal ezelőtt tett kánoni látogatást a kállósemjéni
közösségben, akkor és most is szeretettel fogadták a hívek a főpásztort, aki
tanításában ezúttal egy Szent Pál-i gondolatot állított a középpontba: „A
Lelket ne oltsátok ki” (1Tessz 5,19).
A
megyéspüspök a szertartáson végzett diakónusi feladatok közül egy mozzanatot
emelt ki, mely a hívek elől elzártan, a behúzott függönyök és bezárt ajtók
mögött történik: a szerpap forró vizet visz a szertartást végző papnak, aki azt
ráönti a már egyesített szentségre. E forrásban lévő víz liturgikus megnevezése
a zeon, melynek jelentése: ami forr, buzog, amiben élet van.
A
szentírási igeszakasz és a liturgikus cselekvés összefüggésére a következőképp
világított rá Szocska Ábel: a zeon használatára azért van szükség, hogy a hívek
ne hideg adományokat vegyenek magukhoz a szentáldozáskor, hiszen az élő
Krisztusban részesülnek. Ez a melegség, buzgóság, tűz átjár minket.
„Az
ember életét betölti a buzgóság, elszántság, lelkesedés, mikor valamilyen
különleges esemény történik: a diakónusszentelés is ilyen erővel visz tovább az
Isten felé. De előfordulhat, hogy ez a buzgóság alábbhagy, kihűl” – ennek
magyarázatát az egyházatyák tanításai alapján összegezte: a saját gyengeségünk,
hiúságunk; a környezet hatása; esetleg, hogy tudatosan elfojtjuk a
lelkiismeretünk szavát. Ez mind abba az irányba visz, hogy elfordulunk az
Istentől, lelkesedésünk tüze alábbhagy, felszínes keresztényekké válunk.
„Mit
tegyünk, hogy a buzgóság ne lankadjon az életünkben?” – tette fel a kérdést
Szocska Ábel püspök, s a választ egy hasonlattal adta meg: azt, amit egy
áthűlt, átfázott ember felmelegítéséért tennénk. „Térjünk be egy meleg szobába:
lelki értelemben a templomba, az egyház közösségébe, hogy az Istentől kapott
tűz lángra lobbanjon újra. Egy forró tea: a lelkiatya gondolatai; a kályha,
mely meleget ad: a Szentírás; zsibbadt részeink dörzsölése: a karitatív
jócselekedetek; a gyógyszer: a szentségek – ha kezd kihűlni a tűz, ezek
segítenek, hogy a Lélek ne oltódjon ki. A forró zeon minden szertartáson
emlékeztessen a Lélekre, mely benned kell, hogy buzogjon” – tanította Orosz
István Mokioszt, s vele a hallgatóságot is.
A
prédikáció után az oltárra helyezték az adományokat, a diakónusjelölt ezek
mellé hajtotta oda fejét, melyre a főpásztor ráborította omoforját, kereszt
alakban megjelölte, s kézrátételével, csöndes és fennhangon mondott imáival a
Jóistennek ajánlotta. A diakónusi öltözék és jelvények felöltése után az új
diakónus megkezdte szerpapi szolgálatát.
A
szertartás végén Szocska Ábel tájékoztatta a híveket az újszentelt
megbízatásáról: Orosz István Mokiosz püspöki diakónusként és személyi
titkárként szolgál szeptember 1-jétől a püspöki hivatalban.
Orosz
István Mokiosz szentelése után elmondta, hogy a János evangéliumában olvasható
szeretetre való felszólítást szeretné magáévá tenni, s életével tanúságot adni
az Úr irántunk megnyilvánuló szeretetéről –, ezért választott jelmondata is
innen való: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha
szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn13, 35).
Orosz
István Mokiosz 1991. május 9-én született Debrecenben, papi családban
nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Szent Imre Katolikus
Gimnáziumban végezte.
Áldozópap
édesapja mellett gyermekkorának szerves része volt a folytonos
ministránsszolgálat, ám a meghívás a gimnázium utolsó évében, egy ifjúsági
zarándoklaton érkezett hozzá, ekkor döbbent rá, hogy az út számára az Istenhez
a papi hivatáson keresztül vezet. Az érettségi után 2010-ben felvételt nyert a
Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Az előkészítő évet Budapesten, a Központi
Papnevelő Intézetben töltötte, majd két évet a Szent Atanáz Görögkatolikus
Hittudományi Főiskolán.
Képzése
2013-tól Rómában a Pápai Német-Magyar Kollégiumban folytatódott. A Pápai
Gergely Egyetemen szerzett teológia diplomát 2016-ban. Közvetlenül ezután a
Pápai Lateráni Egyetem Szent Ágoston Patrisztikus Intézetében folytatta
tanulmányait, ahol 2019-ben szerzett licenciátust.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése