Zsolozsma CCCXXVI.

Eszter könyvéből 

14, 1-19
Eszter királyné imádsága 

Azokban a napokban: Eszter királyné az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szíves-örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs segítségem, s életem veszélyben forog. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül, és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezére adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! Nem elég nekik keserű szolgaságunk, kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok száját, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! Emlékezzél, Uram, és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te, isteneknek Királya és minden hatalomnak Ura. Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek! Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele! Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem viselem nyugalmam napjaiban. Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. Szolgálód nem találta örömét másban attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. Ábrahám Istene! Ó, Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!”