2015. október 18., vasárnap

Zsolozsma CCCXXIII.



Kezdődik Eszter könyve1,
 1-3. 9-14. 16. 19; 2, 5-10. 16-17
Vasti helyett Eszter lesz a királyné 

Achasvéros idejében történt – ez az Achasvéros Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományon uralkodott –, abban az esztendőben, amikor Szuza várában királyi trónján ült, uralkodásának harmadik évében, hogy lakomát rendezett fejedelmeinek, szolgáinak, a perzsa és méd sereg vezéreinek, a tartományok kormányzóinak és főembereinek. Vasti királyné is lakomát ült az asszonyokkal Achasvéros királyi palotájában. A hetedik napon a király jókedvre derült a bortól, és megparancsolta a hét eunuchnak: Mehumannak, Bizettának, Harbonának, Bigtának, Abgatának, Zetarnak és Karkasznak, akik Achasvéros király szolgálatára álltak, hogy vezessék a király színe elé Vasti királynét koronával a fején, hogy szépségét megmutathassa a népnek és a fejedelmeknek, mert nagyon szép volt. Vasti királyné azonban megtagadta a király parancsát, amelyet az eunuchok adtak tudtára. A király nagyon ingerült lett, és fellobbant a haragja. A bölcsekhez fordult, akik jártasak voltak a tudományban és a törvények ismeretében, mert az volt a szokás, hogy a király meghányta-vetette ügyeit azokkal, akik a törvényben és a jogban jártasak voltak. „Mi történjék – kérdezte – törvény szerint Vasti királynéval amiatt, hogy nem engedelmeskedett Achasvéros király parancsának, amelyet az eunuchok adtak tudtára?” Memukán – a király és a fejedelmek hallatára – így válaszolt: „Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem minden fejedelem és a nép ellen is, akik és amelyek Achasvéros összes tartományában vannak. Ha a király jónak látja, bocsásson ki visszavonhatatlan királyi rendeletet, s jegyezzék fel a perzsák és a médek törvényei közé: Vasti nem léphet többé Achasvéros király színe elé, királynéi méltóságát a király adja másnak, aki méltóbb rá.”Szuza várában élt egy zsidó férfi, Mardokeusnak hívták, s Jairnak volt a fia, aki Simi fia volt, az meg Kis fia Benjamin törzséből. Jeruzsálemből hurcolta el Babilon királya, Nebukadnezár azokkal a foglyokkal, akiket Jechonjával, Júda királyával együtt fogott el. Gyámapja volt Hadasszának – más néven Eszternek –, aki a nagybátyjának volt a lánya, s aki apját is, anyját is elvesztette. Szép termete volt, és bájos arca. Szülei halála után Mardokeus lányává fogadta.Amikor a király parancsát és rendeletét kihirdették, sok lányt elvittek Szuza várába, Hege keze alá. Esztert is elvitték a királyi palotába, s Hegére bízták, az asszonyok őrére. Megtetszett neki a lány, és kegyébe fogadta. Azon volt hát, hogy megkapjon mindent, amire csak szüksége volt ékességül, meg hogy eledelül szolgáljon neki. Ezenkívül kiválasztott a király házából hét szolgálóleányt, és mellé adta őket, aztán az asszonyok házának legjobb részében jelölt ki neki helyet. Mivel Mardokeus megtiltotta neki, Eszter nem árulta el sem népét, sem származását. Bevezették Achasvéros királyhoz a királyi palotába a tizedik hónapban, amelynek Tebet volt a neve, uralkodásának hetedik évében. A király megkedvelte Esztert, jobban, mint a többi asszonyt. Megnyerte tetszését és rokonszenvét, jobban, mint a többi lány. Királyi koronát tett Eszter fejére, és Vasti helyébe királynévá választotta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése