2017. november 14., kedd

Malaszttal teljes angyalok Könyörögjetek érettünk!



Malaszttal teljes angyalok
Könyörögjetek érettünk!


Az igazak azok, akik megértik Isten Igazságát. Az igazak lelkét Isten tartja kezében, Ő gondoskodik róluk. Isten pedig, igazságát az Emberrel az Igében közli. Közlő pedig Krisztus és Isten Szentlelke. Vagyis, nekem Krisztussal és a Szentlélekkel kell közösségben lennem, ha az Atyához akarok eljutni, illetve, ha az Atya Igazságában akarok megigazulttá lenni.
Azt mondja Szent II. János Pál pápa: Isten „oltotta az ember szívébe az Igéje utáni „éhséget” (vö. ám 8,11), azt az éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy „jóllakhassunk” Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben.” [MND 19]. Tehát, az Eucharisztikus közösség a Szentlélekkel, Krisztusban, egy olyan belső vágyakozás – éhség – kifejeződése az embernek, mely valójában, az örökkévaló Istennel, az Atyával való közösségről szól! Vágyakozza az igaz ember a teljességet, a megbonthatatlan egységet, közösséget az Istennel!
Felfedezni önmagamban ezt a titkot, eleve egy öröm forrása. Ugyanakkor, ha erre ráismerek, akkor önmagamat már egészen új perspektívában tudom szemlélni. Ettől kezdve más lesz a viszonyom a világhoz, és minden világi dologhoz is. Igen, Isten szeretete működni próbál bennem, és engemet, Vele akar működésbe, közösségbe hozni.
Elmondhatjuk, hogy Isten olyan mechanizmust működtet, olyan rendszert automatizált, amit ember képtelen létre hozni. Azonban képes rá, a világ hatalmával közösségben, hogy Isten tervének megvalósulását akadályozza. De a vicces ebben az, ha merünk humorral tekinteni önmagunkra, hogy a vesztesei a dolognak mi magunk leszünk! Bár, az el kellene, hogy szomorítson bennünket, hogy akkor, amikor én megakadályozom Isten tervének megvalósulását, akkor másokat is meggátolok abban, hogy Isten tervének szolgálóivá lehessenek!
Bizony, haszontalan szolgák vagyunk csupán, akik, ha nem szolgálunk Istennek, akkor nem teljesítjük kötelességünket! Csak meg ne botránkozzunk ezen! Mert ebben a dologban a kötelesség arra értendő, aki Isten szeretetében elkötelezett, elköteleződött! Azaz: a szeretet kötelessége magamra nézve nem kényszer, hanem a teljességem utáni vágyam cselekvéssé válása. Ilyen formán, a kötelesség szó értelme, a szeretet nyelvén egészen más értelmű, mint a világi beszédben. Értenem, élnem az Atyát, az Igében kifejezésre jutó Igazságát, segíts engem Krisztus, a Szentlélek kegyelmei által! Ámen
  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése