2016. január 14., csütörtök

Harmadik Lelki Ábécéskönyv 4.



Ha a világból veszed el, ami kell neked, és élvezetekkel hizlalod hiúságodat, azt hiszed, Isten ez alatt alszik vagy füle süket? Gonoszságodban rosszat gondolnál Istenről, és kiforgatnád szolgáinak igyekezetét, akik keresik őt, és a hiúságot lustasággal és hanyagsággal tetéznéd, amikor azt hiszed, hogy csak az létezik, ami mulandó, és ami mindenkié. Tudnod kellene, ahogy Szent Ágoston mondja, hogy Isten nem téveszt meg senkit, és ha nem akarna támogatni minket, akkor nem sürgetné újra meg újra, hogy térjünk hozzá. A hétköznapi dolgok az egyházban a hétköznapi emberek számára vannak, de Isten mást tartogat a különleges embereknek, és a hétköznapiban is van valami különleges, amit azok értenek, akik mélyebben szeretnek, míg, akik kevésbé, azok nem értik. Végül hadd zárjam ezt a gondolatot azzal, hogy biztosítalak: ebben az életben lehetséges a barátság Istennel, és nem is olyan nehéz, és a lélek és Isten között a szerelem még bensőségesebb, mint a legmagasabb rangú angyalok között. Ezt az Istennel való közösséget nem lehet megtanulni, mert csak a Szentírás tanításából érthető, fontold meg tehát gondosan, amit Izajás szavával mond az Úr: "Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta! Hogy tejével táplálkozzatok és jóllakjatok vigasztalása ölén, és elteljetek gyönyörrel dicsőségének emlőjén. Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot; és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsőségét. Ölükben hordozzák csecsemőiket, és a térdükön becézik őket. Mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket. Ennek láttán örülni fog szívetek."  Isten ezekkel a szavakkal tárja fel, mennyire szereti az ember lelkét, a békés Jeruzsálemet, ahol nagy nyugalomban lakozik. Ez a barátság akkora örömet ad, hogy Isten úgy invitál rá minket, mint valami nagy lakomára, mert Isten lakomája nem más, mint amikor együtt örül barátaival. A második megfontolás az, hogy mivel Isten nem személyválogató, ez a közösség előtted is nyitva áll, bárki is vagy, mert ugyanúgy Isten képére lettél teremtve, mint bárki más, és te sem kevésbé vágyakozol erre a boldogságra, mint bárki más. Talán – mivel az akaratodra hallgatsz, és nem Istenre – fenntartod, hogy a kor, beosztás, temperamentum, betegség vagy tehetség fölment vagy kizár ebből a közösségből. Nem tudok máshogy felelni erre, mint a bölcs szavával: "Aki otthagyja barátját, az ürügyet keres, és mindig kárhoztatják majd ezért." Nem tudom, hogy a kifogásaid neked magadnak elégnek tűnnek-e, de én szerintem felháborítóak, és Szent Ágostonnal egyetértve nem hiszek neked, mert semmi nem tudja kioltani benned a képességet a szeretetre. Mármost ha azt mondanád, hogy nem tudsz böjtölni, önsanyargatást vállalni, durva szövetruhát viselni, dolgozni vagy akár járni is, akkor hinnénk neked, de hogy képtelen vagy szeretni, ezt nem tudjuk elfogadni. Ha Szent Ágoston ezt képes mondani az ellenségszeretetről, akkor mennyivel inkább áll ez Isten szeretetére, hiszen ő sokkal méltóbb a szeretetünkre. A harmadik megfontolás pedig az, hogy a lélek, mindenáron ezt a közösséget keresve, szüntelenül virrasszon, sohase nyugodjon, csak Istenre szegezze a szívét. Ezt az eltökéltséget, elszántságot legjobban hasonlatokkal tudjuk kifejteni. Amikor például valaki elvesztett valamit, nyugtalanul járkál ide-oda, mindenhová benéz, hátha itt vagy ott megtalálja. Vagy vegyük például az utazót, aki – ha okos – elsősorban azon van, hogy utazását bevégezze, és mindent úgy rendez, hogy ez megvalósuljon. Utazása során azon jár az esze, mennyi utat kell még megtennie, már korán reggel fenn van, és éjszakánként arról álmodik, hogy célhoz ért. Ha lankad, új erőt ad neki a gondolat, hogy el kell jutnia úti céljához. Vagy a mohó bányász, aki minden rögben aranyat sejt, minden csákányütéssel azt reméli, hogy valami nagyot talál, és addig nem nyugszik, amíg minden darab földet föl nem forgatott. A horgász, aki szemét le nem veszi az úszóról, csak a maga dolgára gondol, és azon jár az esze, hogy a hal már harapott-e, vagy még csak készül. Azt hiszem, senki nem képes megtalálni Istent, akármilyen úton is igyekszik felé, ha nincs meg benne ez az eltökéltség és aggódó elszántság. Nem az út számít, hanem csak az, hogy egyedül Isten a célunk és feléje haladunk. Azt is tudnunk kell, hogy kétféle eltökéltség van: olyan, amit Isten önt belénk, és olyan, ami a magunk erőfeszítése. Az Istentől jövő eltökéltség annyira erős, hogy nem tudunk se aludni, se enni, se nyugodtan élni, mert sürget minket, és annyira sarkallja a lelket, hogy annak nincs nyugta. Erről mondja a bölcs: "aki az eke szarvát tartja és dicsekszik vele, aki ökröket hajt, velük dolgozik, aki egyre csak borjúkról beszélget". Krisztus tartja az eke szarvát, mert az a keresztfa, amellyel népének szívét felszántotta, és állítólag vele marad a kereszt, mert rászögezték, bár hatalmában állt, hogy rászögezzék-e vagy sem. Urunk dicsekszik az ösztökével, ami a bűnbánat, amit sokakban felébreszt, ahogy neki tetszik, de vannak mások is, a lusta ökrök, akiket jobban meg kell, hogy verjen az ösztökével, és ezeket is hajtja, és mintegy velük dolgozik, mert minden, amit tesznek, Isten keresésére irányul, és minden dolgukat erre irányítják. A sebük átalakítja őket, és lusta ökrökből borjak lesznek, és isteni felindulásból utánozni akarják a régi szentek nagy műveit, és eközben maguk is egy kicsit hozzájuk hasonlókká válnak. Isten beszél az ilyen emberekkel, ahogy a tekintélyek mondják, mert sok dolgot kinyilvánít nekik. Akik ilyen ajándékot kaptak, vagy akik ezt az ételt megízlelték, azok jobban teszik, ha kihasználják ezt, mert az Isten iránti lelkesedés és vágy rendszerint nem tart sokáig. Válaszd hát ki a neked leginkább megfelelő módszert és siess, mert ezzel az ajándékkal megerősítve egy év alatt többet tudsz haladni, mint három év alatt nélküle. Ha valaki kölcsönadna neked egy igásállatot néhány napra, hogy segítsen egy munkában, és te elfecsérled az időt, akkor eljön a nap, amikor az állatot vissza kell adnod, és te pedig még nem végeztél. Ne legyél ilyen, testvér, mert Isten azt akarja, hogy adományából hasznot húzzál, és szorgalmasan forgatva azt megsokszorozd, ha viszont nem produkálsz nyereséget, mástól fogja azt kérni. Ne hagyd, hogy a vágy elhaljon, mert ha a gyertya kialszik, sötétben maradsz, és ha már nincs veled az ajándék, a vágy hidegebb lesz, mint valaha. Sokféle hatása van a lélekre, de a legfőbb a vágy, vagy elszántság, amely aggasztja és sarkallja a szívet, felébreszti és kényszeríti, hogy ne keressen másutt nyugovást, csak Istenben. Sok embert ismertem, aki kiment a mezőre, hogy nyugalma legyen és érzelmeinek szabad folyást engedjen, Istent hívogatva és könyörögve hozzá, hogy nyilvánítsa ki neki akaratát. Akik megvizsgálják az ajándékot és hasznos lelki gyakorlatokat keresnek, azok egyre többet fognak elérni. Ismerek másokat is, akik oktalanul bántak az ajándékkal, és a testi önsanyargatás felé mentek el, mintha az valamire is elegendő volna, pedig már Szent Pál megmondta, hogy ezek nem sokat érnek, ha nincs belső áhítat. Mások az ajándékot a puszta szó és az olvasás szintjén fogadták be, és nem igazán léptek be önmagukba, és erőfeszítéseik elpárologtak, mint amikor a higanyt kiteszik a levegőre. Ha ennél többet szeretnél elérni, testvér, akkor ne kifelé menjél, hanem szívedben keresd az Istent. Közelebb van hozzád, és mélyebben ott van benned, mint te magad. Ezért tanácsolja ez az első betű: "Járjanak mindig kéz a kézben, a személy és a lélek". (I. fejezet)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése