Évközi első hét csütörtökje

Évközi első hét csütörtökje

Jézus korában a betegségek közül a leprát vélték az egyik legsúlyosabb bajnak. Tulajdonképpen mindenféle bőrbetegséget leprának tartottak, olyanokat is, amelyeket a mai orvostudomány már másként nevez. A betegség terjedésének megakadályozására a leprás betegeket szigorúan elkülönítették, semmilyen módon nem érintkezhettek az egészségesekkel. A zsidóságnál a betegség tisztátalanságnak is számított, így a leprában szenvedőket nem csak a társadalmi, hanem a vallási életből is kizárták. Gyógyulásukat követően akkor lehettek újra a társadalom tagjai, ha a pap gyógyultnak nyilvánította őket. Ezért küldi Jézus is a paphoz az általa meggyógyított embert.
Az evangéliumi jelenet egy jellegzetes csoda elbeszélés. Egy leprában szenvedő ember jön Jézushoz. Kérésével, térdre borulásával kifejezi alázatosságát és hitét. Aligha jönne Jézushoz, ha nem hinne abban, hogy képes őt megszabadítani súlyos bajától. Az Úr a szíve mélyéig együttérez ezzel az emberrel, sajnálja őt, ismeri mindazokat a hátrányokat, amelyek az illetőt érik betegsége miatt, ezért nem tagadja meg tőle a segítséget. A gyógyulás Jézus érintésének és szavának köszönhetően megy végbe, mégpedig azonnal.
A csoda azt szemlélteti, hogy Isten segít a szenvedő emberen, és arra ösztönöz minket, hogy ébresszük fel szívünkben az együttérzést a betegek iránt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.
Szent II. János Pál pápa