2010. december 14., kedd

Advent harmadik hetének keddje



Advent harmadik hetének keddje



Keresztes Szent János egyháztanító áldozópap emléknapja



Nem akarok mással dicsekedni,
mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével.
Általa keresztre szegezték nekem a világot,
és engem is a világnak.



Könyörögjünk!

Istenünk, te Keresztes Szent János áldozópapot és egyháztanítót a tökéletes önmegtagadás és a kereszt nagy szeretetére nevelted. Engedd, hogy kitartóan kövesük példáját, és eljussunk dicsőséged boldog szemlélésére az örökkévalóságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

A mai napon a sarutlan karmelita rend alapítójának Keresztes Szent Jánosnak az emléknapját ünnepeljük. Keresztes Szent Jánosnak nem volt egyszerű elöljárójának lenni, mert bizony igencsak nehezen volt irányítható. Mindezek ellenére tehetsége nyilvánvaló volt mindenki számára mégis aggódtak az akaratos, olykor igen konok lelkipásztorért. Kompromisszumokra szinte alig volt hajlandó, egyedül Avilai Szent Teréz megismerése és egyénisége tartotta a karmelita rendben, azzal a feltétellel, hogy visszaállíthatja a szigort a rendben és így alapította meg a sarutlan rendet. A mai adventi köznap evangéliumában ma felhangzó példabeszéd nagyon jól illik szentünk életrajzához. A példabeszédben hallott két testvér esetében ugyanis az egyik felmerülő megoldás sem szerencsés. Már-már az ember érzése, hogy a történetből hiányzik egy harmadik testvér, mint a régi mesékben általában, aki szófogadó, kedves, aki nemcsak, hogy igent mond, hanem teljesíti is azt, amit magára vállalt ellenben testvéreivel szemben, akik mindketten egy-egy jellembeli hibával rendelkeznek. Ez a harmadik, szófogadó, kedves testvér azonban úgy tűnik, hogy már Jézus Krisztus korában is ritkaság számba ment. Mindebből úgy tűnik ki, mintha szót fogadni, engedelmeskedni, szavatartónak maradni ellenkeznénk korunk és szinte minden kor emberi szabadságeszméjével is. Mintha az utolsó pillanatig halogatott döntésben sokkal nagyobb érték rejlene. Pedig higgyétek el Testvéreim, hogy nem így van. A kellő időben és a határozottan kimondott igen, vagy nem mindenkinek csak segítségére van. És Jézus Krisztus ismét Keresztelő Szent Jánosra utal, de mi utalhatunk akár Keresztes Szent János alakjára is, aki az igazság útján járva segítségére lett kortársainak. Így hát mindketten a példabeszédben szereplő testvérek harmadik testvérévé válhatnak, aki azokkal ellentétben mindvégig tartotta magát az ígéretéhez. Az elmúlt napok, hetek elmélkedései nyomán lehet, hogy mi is tettünk már ígéreteket ebben az adventban, akkor ma aktuális lehet annak felülvizsgálata, hogy vajon mi hol tartunk ígéreteink betartásában? És, ha magunkba tekintve úgy véljük, hogy már ennyi idő elteltével is lazítottunk ígéreteink szaván, akkor most még nem késő, hogy visszatérjünk az eredeti szigorúbb felajánláshoz, ahogy Keresztes Szent János is visszatért a testi nehézségekhez járó fogadalom tételéhez.



Imádkozzunk:

Istenünk, te a kereszt titkának tanítását Keresztes Szent János életében csodálatosan elénk tártad. Add kegyelmesen, hogy ebből az áldozatból erőt merítve Krisztushoz hűségesen ragaszkodjunk, és az Egyházban minden ember üdvösségéért munkálkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése