Nagyböjt negyedik napja

Hamvazószerda utáni szombat

Tebesszai Szent Maximilián vértanú emléknapja

Nagyböjt negyedik napja

Elhangzik a kegyetlen ítélet:

Kínhalálra dobnak oda Téged.

Vétkeinkért átok alatt nyögtünk,

S, szeretetből Te halsz meg helyettünk!

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, tekints ránk irgalmasan, mert gyöngék vagyunk. Nyújtsd felénk védelmező jobbodat, és oltalmazz minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Non egent qui sani sunt medico, sed qui male habent.”

(Lukács 5, 31b.)

„Nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegeknek.” Adja meg a magyarázatot a mi Urunk, Jézus Krisztus a farizeusoknak és az írástudóknak, amikor azok méltatlankodva és bírálva az apostolokat igyekeznek felbujtani a Mesterük ellen, amiért az vámosokkal és bűnösökkel érintkezik. A mai Lukácsi evangéliumi szakasszal kicsit visszaugrunk abba az idő, amikor Jézus Krisztus még tanítványai kiválasztásával van elfoglalva. Kafarnaumban egyik legkedvesebb városában tartózkodik ekkor is, ahol nyilvánvalóan közismeretnek örvendet az a Lévi nevű zsidóember, akit Jézus Krisztus a vámnál megszólít. Ez a közismertség nem azt jelentette, hogy közszeretetnek is örvendet, sőt foglalkozásából kiindulva egyenesen a közutálatnak örvendet, mert azt a pénzt gyűjtötte be, amelyet az elnyomó, megszálló rómaiak, vagy éppen a király vetett ki rájuk. A történeti kép egyszerűsége megdöbbentette a názáreti Mester kísérőit, ellenfeleit, de megdöbbent két ezer év távlatából bennünket ma élő embereket is. Jézus Krisztus és a vámos Lévi azelőtt sohasem találkoztak. A vámos ugyan már hallott szóbeszédeket erről a nagy tömeggel közlekedő fiatal tanítóról, de nem látta még, és a róla keringő történetekből kiindulva nem is nagyon bízhatott abban, hogy ő valaha is találkozhat vele, hiszen az egyszerű emberek is kerülték őt, hát még egy ilyen titokzatos tanító. A vámnál ülve Lévi sokat látott, sokat halott, sok embert ismert, és egyszer csak ez az idegen Mester áll meg az asztalánál és megszólítja őt minden előzmény nélkül. Lévi nem ringatta magát sosem illúziókban pontosan tudta, hogy nem szeretik, sőt egyenesen gyűlölik őt az emberek, a saját honfitársai. És akkor ezt a hangot hallja: „Kövess engem!” Szinte még gondolkodásnyi időre sem volt szüksége ahhoz, hogy fölkeljen, hogy igent mondjon, hogy ott hagyjon mindent, ami addigi életéhez rabként láncolta. Az eseményen megdöbbent többi tanítvány képtelen reagálni a dologra, de tudják azt is, hogy nekik aztán semmi alapjuk sincs arra, hogy bármiben is megkérdőjelezzék Jézus Krisztus, választását, döntését. Ők sem szerették a vámosokat, de a Mester mellett eddig eltöltött rövid idő is elég volt ahhoz, hogy megérintse őket annak Szívéből kiáradó melegség, szeretett. Lévi pedig azonnal, mint egy varázsütésre megváltozott, mintha kicserélték volna a régi énje eltűnt és a helyébe egy új esélyt, egy új hússzívet kapott. Jézus Krisztus követőinek, az apostoloknak a kiválasztásával is hűen megmutatta, hogy országát nem emberi kiválóságokra, erőre, ügyességre, vagy gazdagságra építi, hanem a kegyelemre, és a hitre, amelynek csírája ott van minden ember lelkében. Nem az számít Testvéreim, hogy mi a foglalkozásunk, nem az számít, hogy sikeresek vagyunk-e földi életünkben, nem az számít, hogy mennyire erényes életet éltünk idáig. Az számít, hogy meghalljuk a hívást, és gondolkodás nélkül felálljunk, ott hagyjunk mindent és kövessük Jézus Krisztust, ha méltók vagyunk rá, ha nem. Nyilvánvaló, hogy sem a zsidóság, sem más emberek abban a korban nem érezték, nem élték át annak tudatát, hogy az eredendő bűn következtében már nem bűntelenek. S hogy életükben ehhez a bűnhöz még mennyit szereztek az csak ráadás volt az eredetire. A Megváltás, Jézus Krisztus kereszthalálával éppen abban áll, hogy Isten a bűnösöket hívja meg a Megtérésre, vagyis az összes embert. Ma is nagyon gyakran felhangzik emberek szájából, hogy én miért is mennék templomba, miért is kellene meggyónom, amikor bűnöm sincsen. Több milliárdnyi ember ringatja magát abban a tévhitben, hogy a bűn az nem más, mint a polgári törvény betartása, vagyis, ha a polgári jog szerint nem követtem el bűnt, vagy nem kaptak rajta, akkor evidens, hogy nincs is bűnünk. A dolog azonban Isten ítélőszéke előtt nem ilyen egyszerű és egyértelmű. Aki ebben a tévhitben hal meg, hogy nem ismeri be még maga előtt sem bűnös mi voltát az irgalmatlanul a tisztítótűzbe fog kerülni. A mai evangéliumban szereplő Lévi vámosnak ez a nagy jelentősége. Nem latolgat, nem kételkedik, nem keres kibúvókat, nem próbálja meg magyarázni addigi életét és cselekedeteit, hanem egyszerűen csak feláll és mindent elhagyva követi a Messiást. Ha minket szólítani, Krisztusban szeretet Testvéreim, vajon mi feltudnánk-e így állni és követni Jézust? Valószínűleg nagyon sokan nem. A következőkben pedig megláthatjuk, és átérezhetjük Lévinek a mindent elseprő örömét, hiszen azonnal vendégségbe hívja a Mester és a tanítványait. Öröme még a gyarló ember örömének kifejeződése, hogy lakomával ünnepel. Jézus Krisztus pedig továbbra is meglepi környezetét azzal, hogy odaül ezeknek az embereknek az asztalához. Újabb bizonyítéka ez annak, hogy nincs olyan ember, nincs olyan elvetemült bűnös ember ezen a földön, amelynek Jézus Krisztus a hívásra, az invitálására nemet mondana. Nem csüggedhetünk hát mi sem, mert nem lehetünk annyira bűnös, annyira lelketlen, annyira kitaszított és lenézett emberek, hogy Jézus Krisztus ne jönne be hajlékunkba, ha őszinte szívvel, szeretettel, megbánással hívnánk. Külön jelentősége is van ennek a lakomai képnek, annak, hogy Jézus Krisztus habozás nélkül odaül a vámosok, a bűnösök, a gyarló botladozó emberek asztalához. Semmivel sem tudta volna Isten jobban érzékeltetni, jobban, nyilvánvalóbban jelezni, hogy az örök élet lakómájára hívja a földi embert, aki tele van gyengeséggel, gőggel, irigységgel, kapzsisággal és igazságtalansággal. Ekkor vetik a farizeusok és írástudók a tanítványok szemére a Mesterük viselkedését. Ezzel akarnak ellentétet verni köztük, hogy ne kövessék tovább azt az embert, aki őket, halászembereket, egy vámoshoz lealacsonyít. Jézus Krisztus pedig meghallja ármánykodásukat és mivel tudja, hogy tanítványai még elég erősek arra, hogy átlássanak ezeknek a mesterkedésein, ő maga válaszol azoknak, megelőzve tanácstalan tanítványait, és ezzel egyben nekik is magyarázattal szolgálva arra, hogy tetteit milyen szándékok irányítják. A jelző, a magyarázat nemcsak, hogy találó, hanem még felemelő is. A bűnös embert nem bűnösnek mondja, hanem sokkal finomabban beteg embernek, érzékeltetve ezzel azt, hogy míg a bűnt szándékosan követjük el, a betegséget tőlünk függetlenül kapjuk el. Ebben az Isteni nagylelkűségben benne van minden, amit Jézus Krisztusé, és ezt a nagylelkűséget nekünk adja embereknek. Nem is kér ezért mást csak azt, hogy mi is hasonlóan ő hozzá ilyen nagylelkűséggel bánjunk embertársainkkal. Példát mutat arra, hogy nem másokban kell a bűnt keresnünk, hanem sokkal előbb önmagunkban. Ítélni pedig végképp nincsen semmilyen jogunk embertársaink felett, mert arra ott van a Mindenható Isten, aki nem csak azt látja, ami kívül van, hanem azt is látja, ami szívek rejtekében. Ez az alkalom jó arra, hogy összehasonlíthassuk magunkat vele nagylelkűség és szeretet dolgában. Bennünket bűnösöket meghívott a megtérésre, az új életre, amely a halálon túl következik. Nem földi, emberi érdemeink alapján, hanem pusztán végtelen szeretete alapján. Erről szól a nagyböjti idő. Erről a végtelen megbocsátó, nagylelkű szeretetről, amellyel nekünk is közelednünk kell embertársaink irányába. Homlokunkon még ott van a hamu nyoma, amely nemcsak egy évre, hanem egy egész életre belerajzolódik homlokunk ráncaiba. Jézus Krisztus felelete pedig nemcsak a farizeusoknak, vagy a tanítványoknak szól, hanem nekünk is: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek."

Imádkozzunk:

Istenünk, te az örök élet kenyerével tápláltál minket. Kérünk, hogy ami most még titokkal teljes valóság számunkra, segítsen minket az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!