Évközi kilencedik hét hétfője

Évközi kilencedik hét hétfője

Karthágói Szent Perpétua és Felicitász vértanúk emléknapja

Munkás Szent József emlékezete

Az üdvözült lelkek örvendeznek a mennyben.

Krisztust követték,

Krisztusért vérüket ontották,

És most vele együtt ujjonganak örökkön-örökké.

Könyörögjünk!

Istenünk, Szent Perpétua és Felicitász vértanúk irántad való szeretetből bátran szembenéztek üldözőikkel, és legyőzték a halál kínjait. Közbenjáró imájukra add, hogy folytonosan növekedjünk az irántad való szeretetben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Vineam pastinavit homo.”

(Márk 12, 1b.)

„Egy ember szőlőt ültetett.” Ezzel a mondattal kezdi el a mi Urunk, Jézus Krisztus példabeszédét a húsvét előtti napokban, amikor is a főpapok és a nép elöljárói vették éppen körül. Ez a példabeszéd nemcsak, hogy az egyik legkedvesebb evangéliumi szakaszom, hanem ma igazán jól bele is illik itt a nagyböjti idő előtt az arra való felkészülésbe. Gyakorlatilag mondanivalóját tekint ugyanazt mondja el, mint előzőleg néhány napja a fügefával kapcsolatban. A szőlőt ültető ember képe nagyon is ismerős számunkra itt Bátán, hiszen jókora szőlőbirtokok terülnek el településünk határaiban. Most azonban nem egy egyszerű emberre kell gondolnunk, hanem magára az Istenre, aki, mint annak idején az édenkertet is megalkotta és az első emberpárra bízta. Jól emlékszünk erre a történetre is, amelynek a vége a paradicsomból való kiűzetés lett az ember számára. Hát hasonló a helyzet ez a szőlővel, ami Isten szőlőskertje és ránk emberekre bízta újfent, hogy azt gondozzuk bérlőként nagy odafigyeléssel, odaadó gondoskodással. A Biblia a vízözön elmúltával beszél arról, hogy teljesen újjá kellett szervezni annak a több országnyi területnek a benépesítését és a gazdasági viszonyait is. Nem a földgömb teljes felületéről van itt szó, hanem egy óriási földfelületről, amelynek lakóit teljes kiirtással büntette Isten bűnei miatt. Noé, aki a hite és Isten iránti feltétlen szeretete miatt családjával együtt megmenekült a pusztulástól, hozzá látott az újjáépítéshez. Többek között ezt írja róla a Biblia: „Noé, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni”. Ez a köves talajon nagyon nehéz munkát jelentett, komoly befektetést. Nemcsak a talajt kellett mélyen meglazítani, de ki kellett szedni a köveket is. Ezekből a kiszedett kövekből szoktak a vadállatok ellen védősövényt rakni, esetleg őrtornyot építeni. Mivel akkor még nem ismerték a szőlődarálót, a szőlőszemek héját a földbe ásott taposógödörben tudták megroncsolni, ezt is el kellett készíteni. Aztán elültették a gyökeres szőlővesszőt, majd évekig gondozták, amíg a tőke megerősödött és termőre fordult. A szőlősgazda ennyi munka és várakozás után nyilván nagyon várta a szüretet. Isten az Ószövetségben többször is hivatkozott arra, hogy a maga kedves népét, a zsidóságot kívánta megsegíteni a kész szőlőskert bérbeadásával. Ehhez a magyarázathoz folyamodik Jézus is tanítása utolsó szakaszában: az üdvösség óriási ajándékát elsősorban a zsidóknak ajánlotta fel az Atya. Nincs is talán ezzel túl nagy probléma, az ember örül annak, ha rá bíznak egy ekkora dolgot. Ténykedik is benne minden nap, ahogy az elvárható tőle, a gond akkor kezdődik, amikor a gazda, esetünkben az Isten számadásra hív meg bennünket, hogy ő is megkaphassa a neki járó részt a szőlő hasznából. Mi történik ekkor Testvéreim? Hát az, hogy Isten nem kapja meg az engedelmesség gyümölcsét népétől, annak ellenére, hogy ő mindent megadott előzőleg nekik, és most nem kér mást csak jogos jussát. Nem új keletű Jézus Krisztusnak a szőlős hasonlata, mert ez már megtalálható Izajás prófétánál is. Ez is jól jelzi az őt hallgató írástudóknak, főpapoknak, hogy Jézus Krisztus működése nem újdonság, nem kezdet, hanem folytatása a prófétáknak, hiszen ő az utolsó próféta. Ővele eljött a végső döntés ideje. A történetben a gazda szolgái nem mások, mint maguk a próféták, akiket már elküldött kiválasztott népéhez, a zsidókhoz, de azok különböző okoskodásokra hallgatva, vagy alaposan elverték azokat, börtönbe csukták, sőt némelyeket meg is öltek. Istennél már ekkor is elszakadhatott volna a cérna, de még sem így történt, hanem még egy ut6olsó lehetőséget is ad a zsidó népnek, hátha Egyszülött Fiára majd hallgat ez az elvetemült nép. Éreznünk kell, hogy Isten irgalmában elmegy a végsőkig, de a zsidó nép vezetői megátalkodottabbak, mint valaha. Úgy gondolkodnak, hogy íme, itt az örökös, öljük meg és akkor az övék lesz az egész szőlő, az egész földbolygó. Szinte teljesen meg vannak győződve arról, hogy ezzel a gyilkossággal ők győzedelmeskednek Isten felett, pedig éppen az ellenkezője történik éppen az lett a szegletkő, amelyet ők elvetettek. Testvéreim, vajon mit akart Isten, viszonzásul a földért? A termést: népe hálás szeretetét, Isten iránti engedelmességét, a próféták majd végül saját kedves Egyszülöttének elfogadását várta csupán, ezt szerette volna megkapni népétől. Helyette mit kapott? Megölték Isten küldötteit, a prófétákat. Nem tudunk a szent könyvek alapján minden próféta erőszakos haláláról, de Jézus maga mondta: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársak a próféták vérében. De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok. Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? Ezért, íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Közülük egyeseket megöltök majd és keresztre feszítetek, másokat, amelyet kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit megöltetek a templom és az oltár között. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk a szárnyai alatt összegyűjti csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyott puszta lesz a házatok!”A történet annyira egyértelmű, annyira világos, a szereplői annyira felismerhetőek, hogy felháborodásukban azonnal el akarják fogni Jézus Krisztust, ezek a szőlőművesek, de a nép, amely csodálattal hallgatta ugyan nem kelt védelmére, de elrettentette őket attól, hogy nyíltan fellépjenek ellene. A fezültség ezzel még tovább fokozódik Jézus Krisztus és a zsidó nép vezetői között. Isten ezért vette el a kiváltságokat a zsidó néptől, és adta oda az újszövetségében másik bérlőknek, a pogányoknak, akik megtérve talán sokkal többre becsülik, majd ezt a szőlőt, mint a zsidók. Csakhogy a zsidók még ma is bitorolják ezt a csodaszép szőlőt, már nem úgy, mint régen, de alattomosan besurranva, beszivárogtak az új bérlők közé. Szétszóródtak az egész világon, némelyek még meg is keresztelkedtek, de gazdagságuk, hatalmas befolyásuk, ügyeskedő gondolkodásuk miatt már szinte a világ minden népét ők irányítják, az ő pénzük, az ő farizeusi szellemiségük, és ezáltal, az új bérlőket is újra meg újra Isten ellen bujtják fel. Krisztusban szeretett Testvéreim! Nincs ez másként a mi kis országunkban sem. Sajnos gazdasági nehézségeinket kihasználva, először csak a kisujjukat nyújtják, majd a tenyerüket, aztán a karjukat, majd a lábukkal belépnek mindenűvé, és fondorlataikkal, csalásaikkal megszereznek mindent tőlünk, házat, földet, munkaerőt, mert nekik semmi sem szent, csak a haszon, és hogy bebizonyítsák Isten ellenességüket. Testvéreim a büntetés ezúttal sem fog elmaradni. Sokszor és sokan megkérdezték már, hogy a zsidónép miért szenvedett történelme során ennyit? Hát ezért! És ma ismét nagyon közel áll hozzá, hogy magára vonja Isten bűntető pallosát, de nekünk nincs mitől tartanunk, mert mindig lesz új kezdet. Lesz, aki kivágja a szőlőt, és lesz mindig ember, aki szőlőt ültet.

Imádkozzunk:

Istenünk, te a szent kereszt titkát vértanúid szenvedésében csodálatosan közel hoztad hozzánk. Add, kérünk, hogy szent áldozatodban megerősödve Krisztussal híven egybeforrjunk, és Egyházadban az emberek üdvösségéért munkálkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!