Nagyböjt második napja

Hamvazószerda utáni csütörtök

Ogilvie Szent János jezsuita vértanú emléknapja

A Szentlélek emlékezete

Amikor az Úrhoz kiáltottam, meghallgatott,

A rám támadóktól megoltalmazott.

Bízzál az Úrban,

Ő megvédelmez majd mint gyermekét!

Könyörögjünk!

Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Qui enim voluerit animam suam salvam facere.”

(Lukács 9, 24a.)

„Mert, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt.” Jelenti ki a mi Urunk, Jézus Krisztus újfent tanítványainak, miután Péter apostol megvallotta, hogy ő a Messiás. Nem olyan régen már jártunk ennél a jelenetnél csakhogy akkor Márk evangélista szemszögéből ismerhettük meg ezt most pedig Lukács evangélista feljegyzései szerint olvashattuk. A figyelmeztetésnek van olyan jelentősége, hogy akár hányszor is hangzik fel, mindig tudunk arról új gondolatokat felszínre hozni. Miért is van ennek ennyire nagy jelentősége, fontossága kérdezhetjük magunktól? Azért, Testvéreim, mert a kiválasztott nép kőrében az évezredek során történő Messiás várás alatt, a Messiásról kialakult kép, időközben teljesen eltorzult, és igazából a mindenkori kor nehézségeit, emberi tükröződéseit verte vissza, ahelyett, hogy annak isteni valójában látták volna értelmét. A most elkezdődött nagyböjti időben ezeknek a kijelentéseknek sokkal másabb hangulatuk van, mint a köznapi időben. Mit is tesz Jézus Krisztus, amikor tanítványaihoz fordul? Tisztázni akarja tanítványai előtt, hogy ő valójában milyen értelemben is lesz Messiás. Sokan úgy gondolták, hogy majd politikai hatalommal, vagy éppen katonai erővel fog fellépni, és megszabadítja őket a római elnyomástól, vagy a zsidónép saját elnyomóitól. Ehelyett a valóság annyira különböző, annyira más volt, és ezt a názáreti Mester pontosan érezte, ezért volt szükség arra, hogy legalább közvetlen tanítványai pontosan megértsék az ő küldetését. Nem politikai hatalommal, katonai erővel, ezeknek minden dicsőségével, hanem ellenkezőleg küzdelmes élettel, tanítással, a szenvedés és a halál vállalásával. Pontosan akkor, és csak akkor lesz, akkor lehet igazán Megváltó, amikor népének vezetői megtagadják és halálra adják. Csak így lehet alkalma arra, hogy az Atya iránt való engedelmességét és az emberek iránt való nagylelkű, megbocsátó szeretetét gyakorolja. És ennek van a legnagyobb szerepe tanításában, mert éppen ezt várja el ő is a tanítványaitól. E példának felmutatása a legnagyobb tanítás. Megtehetné, hogy nem teszi meg a Mennyei Atya akaratát, hiszen van választása neki is, van könnyebb út, mert, ahogy a mai zsoltárban is mindig két út van előttünk. Egy az emberi út, és egy a mennybe vezető út. Az előbbi a széles, a könnyen járható, az utóbbi a keskeny igen nehezen követhető. Az Emberfia, ha elveszíti földi életét, akkor elnyeri magának és követőinek a mennyei dicsőséget. A hívő ember számára is ilyen út Krisztus követése. Nekünk is kell tudnunk áldozatot hozni azért, hogy igazi kötelességünket megtegyük. Itt a földön minden mulandó, a maradandóságot nem itt kell keresnünk, hanem a másik út végén, a nehezebb út végén Istennél kell keresnünk. A böjt nem igazán arról szól Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy ma mennyiszer és hány falatot, és milyen ételt veszünk magunkhoz. Nem! A böjtnek nem gasztronómiai értelmét kell keresnünk negyven napon át, mert ha csak ezt tesszük, akkor nem lesz értelme se erőfeszítéseinknek, sem látszólagos áldozatainknak. A böjt a valódi áldozat meghozatala, kicsit az életünkről kell ebben az időszakban lemondanunk. Ebben a szent negyven napban, ha valóban Istennek tetszőt akarunk tenni, akkor ez az időszak ne rólunk szóljon. Szóljon családunkról, egyházközségünkről, azokról, akiket nem nagyon szeretünk, azokról, akikről gyakorta megfeledkezünk. Böjtölni nem annyira a gyomrunkkal, hanem sokkal inkább a lelkünkkel, a szívünkkel kell. Adnunk kell ebben a szent időben magunkból valamit embertársainknak. A koldusnak élelmet, a rongyosnak öltözéket, a bánatos embernek mosolyt, a hitetlen embernek a hit fényét. Egyik kedves költőm így vall erről az időszakról:

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten. Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel. Nem jött szép, tüzes nappalon, de háborús éjjel. És megvakultak hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, de őt, a fényest, nagyszerűt, mindörökre látom.

Az igazi keresztény böjt a hit böjtje, az egyházi évben a hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó nagyböjt Jézus böjtjére utal. A hamu, amelyet tegnap a homlokunkra rajzoltak a teremtés anyaga, az új élet kezdete, mert minden hamuból vétetik és hamuba is tér vissza. A hamu a mulandóság, az alázat jelképe; beavató és megtisztító eszköz, magában rejti a feltámadás, az élet lehetőségét. Az ószövetségben a gyász és a bűnbánat jele a megtisztulási szertartásban. A böjt teljes vagy részleges tartózkodást jelent ételtől, italtól több ponton kapcsolódik az aszketikus életformához, de mégsem azonos azzal. Megtisztulást, bűnbánatot, vezeklést, várakozást jelent. A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában, halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. A nagyböjti penitencia volt a negyvenelés, azaz negyvenszer, naponta csak egyszer evett naplemente után a nagyböjt egész ideje alatt. Ezeknek a gondolatoknak a szelleme és tudata kell, hogy meghatározza számunkra az elkövetkezendő heteket. Várjuk egyre tisztuló szívvel és lélekkel a Megváltást, Jézus Krisztus kereszthalálát. Ennek jeleként vegyük fel mi is a saját keresztünket és vegyük fel mellé a családunk, a barátaink keresztjét is. És, ahogy az evangélista is feljegyezte a mi Urunk szavait mi is jegyezzük fel jól emlékezetünkbe: „Mert, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt.”

Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, mennyei ajándékod vétele megszentelt minket. Kérünk, legyen mindig bűneink bocsánatának és üdvösségünknek forrása. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!